Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-16 / 164. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. JÚLIUS 16., KEDD FELÜTÉS Csak a szokásos négyszáz millió forintos kormánytámogatást kap a futball NB I.-be most feljutott Mezőkövesd. A klubelnök, Tállai András államtitkár azt mondta az origo.hu-nak: nincs ebben semmi szokatlan. SZERINTÜNK SINCS, (fi) HIRSAV Csütörtök estig permeteznek a kaposvári Keleti Temetőben a platánokat, a Nyugati Temetőben a vadgesztenye fákat permetezik a rovarkártevők és a betegségek ellen július 15-től 18-ig 17 és 20 óra között. A felhasznált permetezőszer emberre, állatra és növényekre veszélytelen. ■ M.K. Új lelkipásztor lépett szolgálatba Szárszón ÚJ LELKIPÁSZTORT választott a balatonszárszói református egyházközség. A Bor- sod-Abaúj -Zemplén megyéből érkezett Koncz Gáli László látja el az itteni szolgálatokat. ■ G. A. Tizenhárom év képekben a múzeumban Horváth józsefné Lengyel Mária helybéli amatőr festőművész képeiből nyílt kiállítás a múzeumban. Péntek' László polgármester köszön* tőjét követően Kertész Sándor Székely Bertalan-díjas festőművész méltatta a pályafutását. Eddig ötvennél több kiállításon vett részt, s kétszázhetven alkotásából jó párat intézményeknek adományozott. A kiállítás apropóján újabb hat képét ajándékozta a helyi múzeumnak. ■ Gy. J. Képeket ad a múzeumnak Somogybán is szabad a hála paraszolvencia A megye kórházaiban is megengedett az elfogadása Nehéz műtét. Ha a beteg hálás az orvosának, borítékot csúsztat a zsebébe. Ezzel hozzájárul ahhoz is, hogy legközelebb is lesz, aki meggyógyítja... A somogyi kórházak vezetői megengedők a hálapénz elfogadásával kapcsolatosan. Márkus-Fónai-Jeki Mint ismert, júliustól vesztegetésnek számíthat, ha az orvos elfogadja a zsebébe csúsztatott borítékot, amiért akár három évi szabadságvesztés is járhat. Ám ha a kórház megengedi a hálapénz elfogadását, az továbbra sem minősül jogtalan előnynek, azaz vesztegetés elfogadásának. Ha viszont a kórház nem megengedő, a hálapénzt elfogadó orvos ellen a munkajogi eljárás riiel- ■ ■ lett büntetőeljárás is indítható. A legszerényebb számítások szerint is évi 50 milliárd forintot csúsztatnak a betegek az orvosok zsebébe. Ám ez tényleg csupán nagyságrendi becslés, hiszen a két ember közt, jórészt zárt ajtók mögött zajló pénzátadás talán a lehető legkevésbé nyomon követhető pénzmozgás. Viszont hogy ez mikor történik, az már fontos szempont lehet. Ugyanis, ha a beteg a vizsgálatot megelőzően adja át a pénzt orvosának annak reményében, hogy mondjuk így rövidül számára a várólista, az valóban jogtalan előnyszerzés, s ezt az intézmények többsége tiltja is. így például a siófoki kórház vezetése hálapénzzel kapcsolatos állásfoglalásában is hangsúlyozta: az orvos természetesen előre nem, de utólag elfogadhat pénzt a betegtől. Viszont ha egy sikeres kezelést követően szeretné köszönetét kifejezni a beteg borítékkal, arra van lehetőség, amennyiben az adott egészségügyi intézmény igazgatója ezt engedélyezi. Ahogy teszi ezt a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház igazgatótanácsa. A megyei kórházban és intézményeiben, így a marcali és a mosdósi kórházban is egy 2012-es főigazgatói utasítás alapján a törvényi eljárásnak megfelelően engedélyezett a hálapénz fogalma, azoknak a szigorú törvényi kereteknek a betartásával, melyek a hálapénz elfogadására vonatkoznak. - Egyebek irányában az intézmény vezetésének az a véleménye - áll a közleményükben -, hogy a hálapénz rossz örökség, melyet csak az egészségügyi dolgozók megfelelő javadalmaztatásával lehet megszüntetni. Elmondható, hogy az utóbbi időben a kormányzat és az egészségügyi államtitkárság jelentős lépéseket tesz az egészségügyben dolgozók javadalmaztatásának jelentős fokú növelésére. Az utóbbi hetekben újra előkerült az egészségügyi életpálya modell megalkotása, mely további segítséget nyújtana. Vácity József, a Nagyatád- Med ügyvezetője ugyanakkor lapunkkal azt közölte, hogy a Nagyatádi Kórházban a hálapénz szabályozásban változás nem történt. Az utolsó szabályozás van érvényben, miszerint nincsen megtiltva a hálapénz elfogadása. Idősekhez méltó körülmények milliókból patalom Száz százalékos pályázati támogatás a Park otthon felújításhoz Száznyolcvan millió forintból, 100 százalékos pályázati támogatással újul meg a Somogy Megyei dr. Takács Imre Szociális Otthon telephelyeként működő pata- lomi Park Szociális Otthon. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az otthonban tartott hétfői projektnyitó sajtótájékoztatón elmondta: hasonló célokra országosan közel hétmilliárdos forrásból több mint 50 pályázat nyert támogatást. A fejlesztés eredményeképpen az ott élő idősek méltó elhelyezésben részesülnek majd. Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: az állami fenntartásba került szociális intézményhálózat, ezen belül a patalomi szociális otthon rekonstrukciója elkerülhetetlenné vált, amely azonban a korábbi fenntartó Somogy Megyei Önkormányzatra az akkori pályázati rendszer miatt megoldhatatlan terheket rótt.- A projekt keretében akadálymentesítenek, tűzvédelmi, energetikai fejlesztés valósul meg, hőszigetelnek, nyílászárókat, tetőt cserélnek - tudtuk meg Bátori Zsolttól, a Szociális és Gyermekvédelmi Fő- igazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatójától. - A földszinten demens részleget alakítanak ki orvosi szobával, a vizesblokkokat is felújítják, a tetőtérben zuhanyzókat telepítenek, eszköz- beszerzésre és a szakdolgozók továbbképzésére is jut pénz. A fejlesztés 138 férőhelyet érint, a pályázat lebonyolítása 2014. novemberéig tart. ■ Márkus K. RECEPT Sárgaborsós csülök hozzávalók: 40 dkg sárgaborsó, 60 dkg sovány füstölt csülök, 2 babérlevél, 1 mk. majoránna, 1 nagy vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 2 sárgarépa, 1 erőleveskocka, só, bors. A csülköt megmossuk Előző este beáztatjuk a sárgaborsót A csülköt 1,51 vízben főzzük, ha megpuhult, kivesszük, kicsontozzuk, a jőzőlevé- be tesszük a leöblített sárgaborsót, babérlevelet, majoránnát, borsot, majd félpuhám főzzük A megtisztított zöldségeket karikám vágjuk, az erőleveskockával a borsóhoz adjuk éspuhámjőzzükAcsülkötelőmele- gített sütőben ropogósm sütjük, felszeleteljük A sárgaborsót előmelegített tálba szedjük Tetejére fektetjük a csülköt, meghintjük vékony szeletekre vágott póréhagymával HALMOS TIBORNÉ, GAMÁS OLVASÓI ÜZENETEK devizahitel. Meddig sanyargatják az emberek életét? Hány tönkretett család és emberélet kell a kormánynak ahhoz, hogy rájöjjön arra: segíteni kellene az embereknek, csak azt kelljen visszafizetni, amivel valójában tartozunk és nem a kamatos kamatot kérni. Ez nem uzsora? Virág * lopott. Ha megetted az ingyen ebédet, miért körözöl kerékpárral körülöttem, és lopod el a táskámat. Még jó, hogy rendőrt kiabáltam és eldobtad! nyugdíjas méhek. Kaposvár utcáin elpusztult méhek találhatók ezer szám. Mi történt? Ki tette ezt? Gizi Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobil! BALATONLELLÉN 21 órakor Tánc-Zene címmel a Musical Műhely Miskolc estje a Bábel kertben. BALATONFÖLDVÁRON 20 Órakor Földvári zenei esték sorozatban Doj- csák Edit (zongora), Csongos Kata (Marimba) koncertje a katolikus templomban. ÁLLANDÓ PROGRAMOK BALATONLELLÉN az Afrika Múzeumban (Kossuth L. u. 2.) afrikai trófea- és folklórkiállítás, gróf Somssich Pongrácz és Soltész István gyűjteménye; nyitva munkanapokon 9-16 óráig (képünkön). PROGRAMAJÁNLÓ A Kapoli Múzeum és Galériában (Kossuth L. u. 35.) id. és ifj. Kapoli Antal somogyi pásztorfaragók és ügeti Miklós szobrászművész állandó kiállítása. BARCSON a Dráva Múzeumban Barcs múltja és jelene címmel állandó kiállítás, amely a város életét és kultúráját mutatja be a kezdeti időktől a közelmúltig. buzsákon a Népművészeti Tájház hétfő kivételével 9-17 óráig látogatható. XIX. századi parasztporta, berendezett tisztaszobával, füstöskonyhával, valamint buzsáki hímzéseket, régi viseletét bemutató kiállítóhelyiséggel várja az érdeklődőket (képünkön). KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékházban Vaszary János állandó emlékkiállítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 82/512-228) várja az érdeklődőket (képünkön). A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Természeti örökségünk címmel természettudományi kiállítás. A Róma-hegyen (T.: 82/422-144) Rippl-Rónai Emlékmúzeum. Vasárnaponként látogatható 10 és 17 óra között a tüskevári vasúti megállóhelyen vasúttörténeti múzeum, terepasztal, vasúti egyenruhák, dokumentumok és alkatrészek, s még sok más érdekesség a vasút világából. Verekedés, garázdaság, keseles a siófoki éjszakában ► Folytatás az 1. oldalról bűnesetek - Súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás egy zalai férfi ellen, aki késsel több helyen megszúrt egy andocsi férfit, aki kisebb sérüléseket szenvedett - közölte az Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. - A 47 éves E. Józsefet a rendőrök elfogták és előállították. A siófoki rendőrök a hajóállomás melletti parkolóban ellenőrizték egy autó vezetőjét és három utasát. Az egyenruhások átvizsgálták a járművet és a sebességváltó megtört gumiborítása alatt egy nylon fóliájában több fehér színű, szív alakú tablettát találtak. A négy személy közül B. Tivadar Róbert és R. Balázs enyingi lakosokat előállítottak a rendőr- kapitányságra, ellenük kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult eljárás. Két budapesti férfi megjelent a Petőfi sétányon egy bár előtt, mely már zárva volt, a két fővárosi személy csak többszöri felszólítás után távozott a helyszínről. Nem sokkal később mégis visszamentek és egy kővel betörték a bár személyzeti ajtaját, majd bementek a szórakozóhelyre, s az ott tartózkodókat fenyegették, inzultálták. Viselkedésükkel megbotránkoztatást, riadalmat keltettek. A 32 éves H. Lászlónak és a 24 esztendős B. Ferenc Norbertnek garázdaság miatt keUifeldme.M"T' * A siófoki Petőfi sétányon egy komlói fiatalember két budapesti lánnyal beszélgetett egy szórakozóhely előtt. A 21 éves férfi valamin összeveszett az egyikkel és arcon ütötte. A sértett társaságában lévő három budapesti fiatalember ezt követően a verekedőt elkezdte ütni. A huszonéves fiatalokat a rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. M. Ármin és a három budapesti fiatalember - V. Richárd, V. Alex, H. Márk - ellen csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított eljárást a Siófoki Rendőrkapitányság. A zamárdi Balaton Soundon a biztonsági szolgálat munkatársai visszatartottak egy férfit, aki az egyik sátorból négy doboz tornacipőt lopott el. A belga állampolgárt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ellene lopás vétség miatt indítottak eljárást. Egy budapesti sértett tett bejelentést a rendőrkapitányságra, hogy előző éjszaka egy - szintén - fővárosi férfi megverte egy zamárdi apartmanban, s emiatt kórházi ellátásra szorult. A balatonföldvá- ri rendőrök a helyszínen megtalálták a vélt elkövetőt. A huszonnégy esztendős G. Csongor Róbert ellen súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást. Elsodródtak a matraccal A BALATONFÜRED előtti VÍZterÜ- leten a parttól 1400 méterre két személy sodródott egy gumimatracon. A megélénkülő szél sodorta el őket és kézzel hiába eveztek, nem tudtak visszajutni a partra. A vízirendőrök segítettek a bajbajutottakon.