Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-13 / 162. szám

2013. JÚLIUS 13., SZOMBAT 3 Diákdadák és ifjú fürdőmesterek önkormányzat Közel száz somogyi hivatal, illetve intézmény foglalkoztat fiatalokat MEGYEI KORKÉP Csúszdamester és animátor Kaposváron Kaposváron is élnek a lehető­séggel: három munkakörben alkalmaznak diákokat. Az egyik helyi iskolaszövetkezet közvetítésével helyezkedhettek el a fiatalok; a csapatot három munkakörben alkalmazzák a virágfürdőben.- a Kaposvári Holdinghoz tarto­zó cégek közül egyedül a városi fürdőben dolgoznak diákmun­kások - tájékoztatta lapunkat pénteken Széki Éva, a társaság szóvivője. - Három munkakör­ben látják el feladatukat: 10-11 fő csúszda-, illetve úszómester­ként dolgozik, s a fürdőbe érke­ző gyermekekkel két animátor foglalkozik. Júniustól egészen a nyári idény végéig dolgoznak a fiatalok. nww ■ Ön szerint dolgozzanak a diákok nyáron? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: v> SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Kereset. Munkával telik a nyár sok fiatal számára megyeszerte ►Folytatás az 1. oldalról A Nyári diákmunka elősegíté­se elnevezésű munkaerő-pia­ci program célja, hogy elősegít­se a nyári diákmunkát kereső nappali tagozatos, tanulói jog­viszonyban lévő 16 és 25 év kö­zötti fiatalok munkatapaszta­lat illetve jövedelemszerzését. A Somogy Megyei Kormányhi­vatal Munkaügyi Központ tá­jékoztatása szerint projektben résztvevő Somogy megyei te­lepülési önkormányzatok vagy azok fenntartásában álló, alap­feladatot ellátó szolgáltató in­tézmények július 1-jétől foglal­koztathatják a diákokat legfel­jebb 2 hónap időtartamban. Somogybán a járási munka­ügyi kirendeltségeken a prog­ramhoz kapcsolódva 78 önkor­mányzat, illetve önkormányza­ti intézmény, például múzeum, könyvtár, óvodák, szociális in­tézmények, jelezte ilyen irá­nyú foglalkoztatási szándékát - közölték lapunkkal. - A prog­ramban résztvevő 328 fiatal na­pi 4-6-8 órában tevékenykedik adminisztráció, teremőr, raktá­ri munka, könyvpakolás, szer­vező, gyermekfelügyelő, óvodai kisegítő, uszodai jegyszedő, se­gédmunkás, rendezvényszer­vező, kulturális asszisztens, parkgondozó, takarító, konyhai kisegítő, adatrögzítő, közterület karbantartó munkakörökben. A barcsi járásban 7 telepü­lésen 33 fiatal kapott hasznos és fizetett elfoglaltságot a nyár­ra. Barcson 15-en dolgoznak a Polgármesteri Hivatalban, a könyvtárban, az óvodában, a Szociális Központban és a Vá­rosgazdálkodási Igazgatóság­nál. Ők július 1-től július 31-ig, napi hat órában végeznek első­sorban adminisztratív és kise­gítő feladatokat. Ladon korábban 27 gyereket gyűjtöttek össze, végül ó kez­di meg július 15-én a munkát, egy hónapig, napi nyolc órában, száz százalékos támogatással.- Igen nehézkes bekerülni, mert nem elég, hogy regiszt­rálni kell, aztán az adóhatóság­nál is elvégezni a szükséges fel­adatokat, majd újra vissza a re­gisztrációhoz, ami egy diáknak kész tortúra - mondta Pirosné Tamás Krisztina polgármester. - Kötött az is, hogy mire alkal­mazhatjuk őket. Sajnos csak az alapfeladatokra, pedig a START munkaprogramban is bőven lenne feladat, ami bekapcsolód­hatnának. A létszámot csökkentette az is, hogy csupán tanulói jogvi­szonnyal lehetett a körbe be­kerülni, de az alkalmasság is fontos kritérium volt, ahogy a rászorultság is. Kálmáncsán négy diákmunkást remélt, ket­tőt vehetett fel az önkormány­zat.- Főiskolás, tanítóképzős lá­nyok kapcsolódtak be a napi feladatokba, az óvodánál és a polgármesteri hivatalban segí­tenek két hetes váltásban - kö­zölte Nagy Józsefné polgármes­ter. - Július elsejétől augusztus végéig dolgoznak nálunk, na­ponta nyolc órában. Nagyatádon is1 július köze­pén kezdenek a diákmunká­sok egy turnusban, a követke­ző augusztus elsején indul. Há­rom-három fiatal segít a Nagy­atádi Termál- és Gyógyfürdőn. Medencéket tisztítanak, fü­vet nyírnak, segítenek szük­ség esetén a vendégeknek, köz­ben megtanulják a munka be­csületét és fizetést visznek ha­za. A diákmunkát igényfelmé­rés előzte meg, így dolgoznak a fiatalok Udvarosként és fürdő­munkásként. Az önkormányzat több diákot is tudott volna fog­lalkoztatni, azonban az elhúzó­dó pályázati nehézségek miatt ez meghiúsult. A nagyatádi já­rás területén összesen 12 fiatal dolgozik idén nyáron. A Balaton-parti települések közül több is élt a lehetőséggel. Balatonszemes és Balatonszár­szó is pályázott és meg is kezd­hetik a napokban munkát a fia­talok. Balatonföldváron három középiskolás kezdett dolgoz­ni e program keretében a ke­leti strandon, az ifjú hölgyek előbb rendbe tették a Strand­időutazás című kiállítást, majd a nyitást követően információt nyújtanak a látogatóknak a tár­latról, valamint a városi és kör­nyékbeli programokról, látni­valókról. ■ SH-összeállítás Ketten egy ellen: verekedés és rablás a belegi kocsmánál Hetven új munkahely a megyeszékhelyen ipar Közel 1,3 milliárd forintba került az új üzem megépítése a város határában balhé Két kutasi fiatalember leütött és kirabolt egy bele­gi férfit a helyi italbolt előtt. A sértett éppen hazaindult, ami­kor a két fiatal nekiesett csü­törtökön éjszaka. Elvették tőle a mobiltelefonját és egy fejhall­gatót is. A rendőrök néhány órán belül elfogták a bűncse­lekmény elkövetésével gyanú­sítható személyeket. ■ Felavatták péntek délután a Ca- bero új kaposvári üzemét; a be­ruházás közel 1,3 milliárd fo­rintba került, az ipari hőcseré­lőket gyártó német érdekeltségű társaság fejlesztése bő másfél év alatt készült el. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter ar­ról beszélt: e beruházás jól illesz­kedik az iparfejlesztéshez, és az uniós források megfelelő felhasz­Hetven új munkahelyet teremtett, kétszázat ígér a vállalkozás nálására vonatkozó kormány­zati célkitűzésekhez. - A kor­mányzat elsősorban a termelő beruházások meglétét támogat­ja - hangsúlyozta Völner Pál, az NFM infrasturktúráért felelős államtitkára. Induláskor 70 munkásnak ad megélhetést a kaposvári üzem, öt éven belül előreláthatóan már 200-an dolgozhatnak itt.a H. M. Hangpara: halkítanák a Beach Clubot is Siófokon nyáréjszaka Önkorlátozás: nem vállalták a kockázatot, visszamondták péntek esti programjaik java részét Zárt ablaknál se tudtak aludni a zaj miatt ►Folytatás az 1. oldalról- Erre kényszerülünk, ahelyett, hogy arról beszélnénk: hogy idén nyáron újra vannak nappa­li-esti programok minden kor­osztálynak, újra élet költözött a fehér homokra; úgy látszik azon­ban, nemcsak attól kell retteg­nünk, hogy jó lesz-e az idő, ha­nem hogy ki jelent fel bennün­ket - így Gazsi Tilla programko­ordinátor. - Ebben a helyzetben ki mer itt hosszú távra tervez­ni? Megértjük, hogy a helyi zaj- rendeletet be kell tartani, de ha lekapcsoljuk a zenét, akkor tán csend van ezen a környéken? De hiszen a Petőfi sétány maga a „szórakoztatónegyed”, itt akkor is „dübörög” az éjszaka, ha nin­csen Beach Club-program. Ezért vonjuk kétségbe, hogy a zajszint­mérés ebben a helyzetben törvé­nyes, hiteles, korrekt-e? Hogyan lehet igazolni, hogy valóban mi és csak mi vagyunk túl hango­sak? Mindenkinek jó Siófokon, nem csak nekünk, ha újra „ide­szoknak” a vendégek. Sajnálatos tény, hogy az igényes turisták az elmúlt években átszoktak Bala- tonfüredre. A nyitóbulit az időjárás miatt fél egykor befejeztük, utána is feljelentettek bennünket, pedig nem is szóltunk. Jobb lenne tán, ha síri csend honolna minden nyáréjszakán éjfél után Siófokon? Kinek lenne az jó? ■Fónai Imre Caramel is hangosnak bizonyult A közelben lakó Fábián Károly ügyvéd, valamint a közeli panzió kezdeményezte a bírósági pert a kólások ellen a 2011-es szezon után, a környéken lakó panaszo­sok aláírásaival alátámasztva - írtuk annakidején. Fábián Károly ezúttal kérdésünkre azt ugyan elismerte, hogy szombatról vasár­napra virradóra telefonon oda­szólt a Beach Clubosoknak a hangos zene miatt, de nem ő je­lentette fel őket - Nem csak én lakom itt, másokat is zavarhatott, ami engem is: hajnali három után akkora hangerővel kezdett dübörögni a zene, hogy zárt ab­laknál sem tudtunk aludni - állí­totta az ügyvéd. - Még a szezon­nyitás előtt igyekeztünk nekik se­gíteni a hangerő beállításában. Azt kéne csak betartaniuk. Min­dig akkor van probléma, amikor program van a Beach-en. A kólás bírósági eljárás során is világos­sá vált: amikor leállították a zené­jüket, megszűnt a több száz mé­terre lévő Club 218 apartmanház zajterhelése. Az idei nyitókoncert­kor is voltak próbamérések, 62,5 decibellel szólt negyed tizenegy­kor; 22 óráig 50, onnantól 40 a megengedett Nem én vagyok a fő ellenség, hanem az a szemlélet, ami csupán a szórakozni vágyó tömeg kiszolgálására alapozott. Hekk helyett keszeget! egyre több helyről és han­gosabban hallatszik a buzdí­tás: együnk balatoni keszeget a hekk helyett! Ideje lett volna ennek már régóta, de a ked­ves vendég inkább olyan halat rendelt, amiben nincs szálka. Jellemző, hogy a horgász-ha­lász zsargonban a keszeget a „szeméthalak” közé sorolták, amiből sok helyen bármekko­ra kifogott mennyiséget ha­za lehet vinni, míg például a ponty darabszámát kettőben maximálták. Emlékszem, az ellenállás olyan nagy volt a fo­gyasztók részéről a szálkás halakkal szemben, hogy az állami balatoni halászati cég egykori vezérigazgatója kita­lálta: kezdetnek behoz vala­honnan a latin-amerikai tér­ségből egy olyan halat, ami szinte teljesen hasonlít a ke­szegre, de nincs benne szálka. Tilápiának hívták, ez rögzült bennem, mert miután megír­tam, kitört a botrány: egy má­sik idegen, betelepített halfaj­ta, az angolna óriási kárt oko­zott pénzben és presztízsben amikor tonnaszám pusztulni kezdett, s már akkor is féltek attól, hogy a sokkal nagyobb testű busák ugyanígy járnak (ez a bomba még ketyeg...) szerintem a keszeggel csak> annyi a tennivaló, hogy sűrűn be kell irdalni, megsütve fino­mabb a hekknél. (Mint aho­gyan a sült csirkének is azok a legfinomabb falatjai, melyek csont mellett vannak, nem a melle, rájön erre idővel min­denki.) Meglehet persze, hogy az irdalást felesleges energia- pocsékolásnak gondolta a bü­fés, amikor a hekket csak bele kellett dobni a sercegő olajba. Meg a hekket nagyobb árrés­sel lehet eladni. a keszeg még nem drága, bár valószínűleg drágább lesz rövidesen, ha többen kere­sik. Meg azért is, mert látjuk, hogy mit eszünk: ezért kell például a töpörtyűért - koc­kázott, préselt disznózsírért - többet fizetni, mint a szalámi­ért, kolbászért, amit egészen elképesztőnek tartok. Kutyákat uszított gazdájuk a TEK munkatársaira ►Folytatás az 1. oldalról Információink szerint gép­fegyverrel sikerült csak távol tartani az ebeket. A TEK-esek végül elfogták a rablási ügy gyanúsítottját, de előállítot­ták a román-magyar férfit is, aki ellen a Kaposvári Nyo­mozó Ügyészségen indult el­járás hivatalos személy el­leni erőszak miatt. Az érvé­nyes magyarországi lakcím­mel nem rendelkező férfit őri­zetbe vették, úgy tudjuk, pén­teken megtörtént gyanúsítotti kihallgatása is, s a nyomozó ügyészség kezdeményezi elő­zetes letartóztatásba helyezé­sét. ■ A. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom