Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-12 / 161. szám
14 SAJTÓ ES TANULÁS 2013. JÚLIUS 12., PÉNTEK TIPP CSAJOKNAK Fesd a felsődet! múlt héten már leírtam nektek, hogy alakítsátok át régi fölsőtöket a nyár klasz- szikus darabjává. Ez azonban még fokozható. A díszítésnek is számtalan módja akad. Rögtön az egyik a festés. Bármelyik hobbi boltban tudtok textil festéket venni, amivel különböző színű átmeneteket készíthettek a fölsőkre. Az első legalapvetőbb a fekete - fehér. Úgy készítsétek el, hogy a fehér felső tetejét fokozatosan belemártjátok a festékbe. A teteje legyen legtovább a festékben és lefele haladva egyre kevesebb ideig áztassátok. A végét pedig már ne fessétek be. így nagyon szép átmenetet képezhettek. Ezt több féle színnel is megcsinálhatjátok mindennek a j fantáziátok szab határt. Ha j azonban úgy gondoljátok, hogy j ezt még tovább cifráznátok, akkor mintát is festhettek rá. Erre a célra azonban jobban ajánlom azokat a filceket amik nem jönnek ki a ruhából mosáskor, a filccel ugyanis sokkal pontosabban tudtok mintát készíteni. Ez a ruhadarab biztosan az | egyik kedvencetekké fog válni az idei nyáron. ■ Hunyadkürti Lilka Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna Telefon: 82/528-151 E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu írjatok! Orvosi recept a gyors gyógyulásra, súlyosan beteg ifjaknak: Ne panaszkodj! Már egy hét telt el így. Egyszerűen nem találom a helyem. Nem bírok állni, nem bírok ülni, nem bírok feküdni. Egyszerűen nem tudok meglenni a saját bőrömben. A munkahelyen, a fősulin, otthon, lent a sarki büfében mindenem csak hasogat. Még jó is, hogy mostanában egyedül vagyok otthon, különben biztos, hogy a lakótársam agyára mennék. Igaz, egy kicsit lusta, de sose láttam szomorúnak, vagy letörtnek. Nem mintha állandóan csak nevetne, de a kedve mindig a közömbös és a vidám között mozgott. Sose láttam, hogy felhúzná magát valami apróságon. Se attól, hogy elfogyott a kávé, se attól, hogy bevágja a lábát az asztalba. Azonnal elfelejti és megoldja. Csak akkor, amikor valami komoly baj történik. Olyankor lehet látni rajta, mégiscsak ember. A múlt hónapban volt egy ilyen. Szokás szerint nem láttam rosszkedvűnek egy percre sem, legfeljebb unatkozni. Aztán lerontotta az egyik jegyét. Két napon keresztül alig láttam, olyankor is gyűrött volt az arca. De nagy nehezen feljavította és most olyan, mint régen volt. Velem bezzeg nem ez történt. Egy hete megállás nélkül sajog mindenem. Hol a fejem fáj, hol a gyomrom ég, következőnek meg a térdem lüktet, úgy, hogy lépni nem bírok. Próbáltam mindent, gyógyteákat, relaxá- ló cédéket, mágneses szir-sza- rokat. Semmi sem használt. A bal könyökömben is mintha egy ér folyvást dagadna és nyomnák a csontok. Alig bírtam megemelni a kezem. A fáradtság is állandóan kerülget, újra elkezdtem kávézni, pedig a forrótól meg a fogam fáj. A lakást a sóhajtásaim töltötték meg. A főbérlő egyszer meg is jegyezte, hogy az egyik sorozatában nyögtek így az emberek. Meg is haltak, úgyhogy minél előbb fizessem be a lakbért. Már csak egyvalamiben bíztam. A szobatársamban. Meg akarom tudni, hogyan csinálja, hogy sosincsenek ilyen problémái. Végre hazaért. Aznap épp jobban voltam. Csak a hányinger kerülgetett egész nap, és a levertség. Mikor kinyitottam az ajtót, láttam rajta, hogy eléggé elfáradhatott, de mégis vidám könnyedséggel várta, hogy ledobhassa a csomagjait.- Helló, jó újra látni.- Szevasz. Na, bírtad nélkülem?- Úgy-ahogy. Azzal be is lépett, a sarokba hányta a csomagjait. Nyújtózott egyet és ledobta magát a kanapéra.- Es milyen volt az út?- Kicsit fárasztó. De nem baj, legalább könnyebben alszom tőle. Arra gondoltam, később lemehetnénk a büfébe és majd elmesélek mindent. Itthon történt valami?- Nem sok. Csak az én állapotom romlott. Nem tudom, egyszerűen minden napra jut valami. Két napja egyre hasogat a fejem, akkor még az orrom is fojt. A szemem is égett, legszívesebben csukott szemmel jártam volna az utcákon. A jobb kézfejem is mintha legyengült volna, alig bírtam jegyzetelni. Tegnap rázendített a térdem, mind a kettő, a fejem se hagyott nyugtot. Nézem a tévét, erre el kezd sípolni a fülem, mire abbahagyja, már a fejfájás csillapítót veszem elő. Ma alig bírtam enni és egyáltalán ébren maradni. Ráadásul a sarkam is bevágtam reggel, fájt mint a rosseb, még mindig nem múlt el, nyomta is a cipő rendesen, alig bírtam meglenni tőle. Egész nap mintha égett volna, rossz volt lépnem. Ráadásul...- Ne fojtasd, mert a végén én is elkapom a nyavalyáid!- Szerinted mit csináljak?- Ember, neked Secansod van.- Az mi?- Nekem is ez volt a bajom. Menj el ehhez a dokihoz - az asztalról levett egy sárga cetlit és felírt rá egy címet - Nekem is ő segített. Azonnal el is indultam. Nem volt túl mesze a rendelő, de jobban esett volna, ha nem gyalog kell mennem. Minden lépésnél mély levegőt kellet vennem. Szinte szédültem. Mire sikerült megérkeznem, jócskán a rendelési idő vége felé voltunk. Alig néhányan álltak előttem, közülük sem mindenki oda. Hamar sorra kerültem, hál' Istennek, ettől a helytől csak még inkább rám jött a fejfájás. Kijött a rendelőből az utolsó ember, én következtem.- Jó napot, miben segíthetek?- Jó napot. A barátom tanácsára jöttem ide. Azt mondta, hogy rajta is ön segített.- Értem. Mik a panaszai?- Hát... Már egy hete rosszul vagyok, de két nappal ezelőtt kezdett el fájni igazán.- Milye?- Mindenem. A fejem hasogat, a térdem sajog, ég a gyomrom és görcsöl, állandó levertség kerülget, a végtagjaim gyengék, ide- fele alig kaptam levegőt, a szemem állandóan ég, az ér is lüktet a könyökömben, majd' bele pusztulok...- Értem. Azt hiszem önnek Secansa van.- A barátom is ezt mondta.- Felírok önnek néhány gyógyszert, ugyanazokat, amit neki is. Szerintem tudom is, hogy ki az. Jó hosszan írt, már előre félek, milyen bogyókkal kell magamat tömnöm. Felemelte a tollát félbehatotta a lapot és átnyújtotta.- Remélem segítenifog.- Én is. Köszönöm, viszlát.- Viszlát. Gyorsan rohantam a patika felé, nemsokára bezár. Nem volt ott senki, a pult mögött is már pakoltak. Az örök-fiatal patikusnő igen ferdén nézett rám, mikor átnyújtottam a receptet. Szétnyitotta, majd meglepetten visszaadta. Ez állt rajta nagy betűkkel: „NE PANASZKODJ! A bajok elmúlnak, ha nem hagyod el magad.” Alig hittem a szememnek. Már azon voltam, hogy visszamegyek a fickóhoz és számon kérem, mégis mi ez, de aztán eszembe jutott. A lakótársamon is ez segített. Sose hallottam panaszkodni. A recept alján ez állt: „U.I.: A secan latin szó. Jelentése nyűgösködő, bosszantó.” KÁLMÁN ATTILA, MUNKÁCSY Negyvennégy kilogramm: sok vagy kevés? Segítség kell! sorozat Egy erasmusos diák naplójából, ló. rész- Lemérem a csomagomat!- Jóóó, segítek!- Na, akkor nézzük...- 44 kilogramm! Negyvennégy kilogramm. Sok vagy kevés? Egy átlagos magasságú és súlyú fiatal lánynak nem éppen optimális csomag súly egy több, mint 10 órás vonatúthoz. Viszont ha egy átlagos felnőtt súlyát nézzük, akkor sem optimális. Ekkor azonban nem túl sok, hanem túl kevés. Minden relatív, mondotta vala Albert Einstein. És milyen igaza volt! Minden egyéni megítélés kérdése. Valószínűleg azok az emberek, akik még a kérdést sem tették föl a 44 kilogrammos csomagot cipelő fiatal lánynak, hogy „Elnézést, segíthetek?”, csak felháborodásuknak adtak hangot, hogy milyen lassan lehet tőle fölszállni a vonatra, azok az emberek normális dolognak tartják, hogy fiatal lányok 44 kilogrammos csomagokkal súlyzóznak. Majd mikor az ő igényeiket ignorálják, hangos felháborodás a válasz. „ Várjanak, míg szépen felszállunk! A vonat megvár mindenkit!” A vonat igen. Az emberek nem. Nagyon sokszor jogtalanul türelmetlenek, de nem gondolnak arra a lehetőségre, hogy segítsenek a dolgok elő mozdításában, még ha teljesen egyértelmű, hogy egy kis segítségnyújtással több percre előrébb lenne az egész folyamat. Nem. Türelmetlenkedni egyszerűbb. Legalábbis úgy tűnik. Pedig segíteni se kerül sokba! De ott vannak azok a bizonyos falak, amelyekről már korábban írtam. Azok a falak, amiket mi, a társadalom, a média vagy a döntéshozói elitek építenek körénk. Ezeket a típusú falakat érdemes lebontani. Sem a Naptól, sem a hótól nem védenek. Titkainkat is csak időlegesen, látszólag rejtik. Viszont, ha lebontjuk őket, és megkérdezzük a negyvennégy kilógramNormális, hogy fiatal lányok ekkora csomaggal súlyzóznak? mos csomaggal utazó lányt, hogy segíthetünk-e, a tisztes korban lévő öreg urat vagy a babakocsis Édesanyát, hogy szüksége van-e valamire, akkor rájövünk, hogy semmi értelme azoknak a falaknak magunk körül, amiktől még azt sem vesszük észre, ami teljesen nyilvánvaló. Napi egy segítséggel nem csak mások, de mi is előrébb lehetünk.- Add a csomagod!- Nagyon nehéz! 44 kilogramm. A folytatást írja meg mindenki saját elgondolása, fantáziája szerint! ■ Kelemen Zsófia
