Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-01 / 151. szám
2013. JÚLIUS 1., HÉTFŐ SPORT 15 Világversenyekre utazhatnak birkózás Kötött és szabadfogásban is sikerrel vívták meg a válogatókat a kaposváriak □őkelő helyen rangsoroltak a volt kaposvári légiós játékosokat Több versenyen is sikerrel szerepeltek az elmúlt időszakban a Kaposvári Sportiskola és Sportközpont, valamint felvevő egyesülete, a Kaposvári Nehézatlétikai SE birkózói. A legjobbak nemzetközi versenyekre is utazhattak, utazhatnak a nyáron. Kun Zoltán Az elmúlt hetekben elért eredményeknek köszönhetően végleg eldőlt, hogy a kaposvári birkózók mely világversenyeken szerepelhetnek. Az időszak eredményeiről Takács László vezetőedző számolt be lapunknak.- Örömteli tény, hogy több sportolónk is eljuthat a nemzetközi színtérig - mondta Takács László. A kadét korosztályban a 76 kg-os szabadfogás Horváth Barnabás (Kasi) ugyan betegség miatt nem tudott részt venni az EB-n, de augusztus végén ott lehet a szerbiai Zrenjanin rendezendő világbajnokságon. Az idősebbek közül a junior 55 kg-os kötöttfogású Knipli Csongor (KNSE) szerepel a július eleji Eu- rópa-bajnokságon Skopjeben. Ő a részleges bokaszalag szakadás után még teljesen egészséges Kovács Bencét helyettesíti, aki idép,,az elsőszámú, j?5 kg-os versenyző, de az Eb-re még nem lenne 100 százalékos formában. Kovács Bence (KNSE) augusztus közepére azonban várhatóan már utoléri magát és indul a szófiai junior világbajnokságon. Takács László a szőnyeg széléről is folyamatosan osztotta tanácsait az éppen versenyző tanítványainak Klubtársa a 84 kg-os szabadfogású Halasi Dániel ugyancsak a július eleji szkopjei Junior Eu- rópa-bajnokság, illetve a szófiai junior vüágbajnokságon léphet szőnyegre. Takács László arról is beszámolt, mely versenyeken szerepeltek kiemelkedően tanítványai. )V- Kecskeméten a szabadfogású erőpróbán a felnőttek között 84 kg-ban a még junior korú Halasi Dániel szerzett kiemelkedő teljesítménnyel ötödik helyezést - folytatta Takács László. - A kadetek között 50 kg-ban Kovács Márk hajszállal maradt le az aranyéremről, 76 kg-ban Horváth Barnabás viszont nem talált legyőzőre, így számára elérhető közelségbe került az Európa bajnoki részvétel. Szigetváron rendezték az U23-as Kötöttfogású Magyar BajnokSágQín# KnipK fpSSs6,0 %iiabb kiemelkedő teljesít menyt nyújtva szerezte meg a bajnoki címet. A csepeli Szabadfogású Országos Diákolimpiái Döntőben Rajtán Olivér aranyérmet szerzett az 58 kg-osok küzdelmében, Werten- bach Ádám 54 kg-ban az ötödik helyen végzett a serdülők szabadfogású versenyén. Az esztergomi Kadét Szabadfogású Európa-bajnoki válogató is jól sikerült. Horváth Barnabás állt ezen a napon nagy feladat előtt - két győzelemig tartó páros m^rkő^^y^yptt kőszegiji- válisa ellen, \ tét a kadét Eu- rópa-bajríoKt részvétel volt a Í6 kg-os súlycsoportban. Barnabás esélyt sem adva ellenfelének, hatalmas fölénnyel nyerte meg a válogatót. A csepeli Serdülő Szabadfogású Magyar Bajnokságon két versenyző képviselte a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola birkózó szakosztályát. Az év egyik legrangosabb versenyén mindketten dobogóra is állhatták. Kajtán Olivér az 58 kg-ban nem talált legyőzőre, úgy ahogy alig egy héttel korábban a diákolimpiái döntőben sem. A két verseny közti időszakot sajnos nem felkészüléssel, hanem kisebb vírusos betegség miatt kórházban töltötte. A betegség sem tudta abban meggátolni, hogy megszerezze pályafutása kilencedik bajnoki címét. Csapattársa, Wertenbach Ádám - aki fizikálisán rengeteget fejlődött az utóbbi időben - a dobogó harmadik fokára küzdötte fel magát. Nagydobszán meghívásos gyermek szabadfogású versenyen léptek szőnyegre a Kaposvári Sportiskola és Sportközpont fiataljai, akik a tanév utolsó versenyén az alábbi eredményeket érték el. Gyermek korcsoport, 25 kg.: ...2. Farkas Márk, 3. Kajtán Gréta és Fórián Ramón. 28 kg.: 1. Kőnig Adrián (Memye), ...3. Horváth Dominik (Memye), 32 kg.: 1. Kelemen Botond, 2. Orsós Sándor (Memye). 35 kg.: 1. Ságvári Bence, 2. Galló Dávid. 38 kg.: ...3. Bruckner Márton. 47 kg.: 1. Tóth Zsombor. Diák II. korcsoport, 32 kg.: 1. Koleszár Gábor, 2. Szekér Áron (Memye). 38 kg.: 1. Déri Do- minik^?! jSS^éll Máté. 5jl kg.: ...2. Tóth Zsombor. Diák I. korcsoport, 4CTRg.: ...2. Szekér Olivér (Mer1 nye). 69 kg.: 1. Győr-Varga Krisztián, 2. Rézműves Patrik. A nem jelzett versenyzők a sportiskola ifjú birkózói. Javában edzettek az Európa-bajnokság résztvevői vitorlázás Hétfőn már élesben vetélkedhetnek a balatonföldvári kontinensviadal versenyzői Szombaton nagyon sok nemzeti csapat edzésre használta fel a friss északias szelet és a napsütéses, bár reggel még a szokásosnál kissé hűvösebb időt a Windows Optimist Európa-bajnokság balatonföldvári helyszínén. Az utánpótlás korosztályú fiatal vitorlázói részére kiírt kontinensviadal főrendezője, Erdélyi Béla tréfásan meg is jegyezte: csak maradjon ebből a szélből jövő hétre is. Ez a nap még a technikai ellenőrzések - a felmérés -, és a végleges nevezések jegyében telik, vasárnap a csapatvezetők megbeszélésével és az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette a legnépszerűbb ifjúsági vitorlás hajóosztály nyílt Európa-bajnoksága, igaz a viharos szél miatt a próbafutamot nem tudták megrendezni. A népszerűség nem véletlen, hiszen ez a hajóosztály elég biztonságos és egyszerű egy nyolcéves gyereknek, de kihívást jelent akár egy tizenöt évesnek is. A 2,31 méter hosszú és 1,13 méter széles kishajó súlya mindösz- sze 35 kilogramm. A világverseny fő szervezőjét, a kilencszeres repülőhollandi világbajnok Majthényi Szabolcsot igen nehéz elkapni egy villámnyilatkozatra, folyamatosan tárgyal, telefonál hihetetlen nyugalommal. Vajon miben hasonlít a hollandizás és a versenyszervezés? - Mindkettőben egyszerre sokfelé kell figyelni, folyamatosan alkalmazkodni kell a változó körülményekhez, és gyorsan kell dönteni - mondja, és robog tovább. Sok a tennivaló: versenyzők, edzők és családtagok szállásfoglalását koordinálja a rendezőség, a több mint 248 versenyző pedig hétfőn délelőtt három fiú és két lány csoportban kezdi meg az Európa-bajnoki küzdelmeket. ■ Kun Z. kosárlabda A bajnokság végeztével az egyik legnagyobb nemzetközi kosárlabda szakportál, az eurobasket.com megválasztotta a 2012/2013-es szezon legjobbjait a magyar élvonalból is. A DÍJAZOTTAK. A döntő MVP-je: Brandon Wood (Álba Fehérvár). Az év játékosa: Christopher Dunn (Kaposvári KK). Áz év hátvédje: Christopher Dunn (Kaposvári KK). Az év erőcsatára: Kyle Austin (Fortress Körmend). Az év centere: Báder Márton (Szolnoki Olaj KK). Az év „Bosman” játékosa: Zeljko Zagorac (Fal- co KC Szombathely). Az év legjobb légiósa: Christopher Dunn (Kaposvári KK). Az év legjobb hazai játékosa: Báder Márton (Szolnoki Olaj KK). Az év legjobb védő játékosa: Bennet Davis (Marso Vagép Nyíregyházi KK). Az év edzője: Dzunics Braniszlav. ÁLOMCSAPATOK, ELSŐ CSAPAT: Dunn, Wood, Swanston, Austin, Báder. második csapat: Moore, L. Williams, Zagorac, Spica, Dramicsanin. ■ A volt kaposvári Christopher Dunn több kategóriában is az élen végzett az internetes szakportál választásán A bajnokságban kiemelke^ ¥^^^17^ MÉG: Miljan ;s (Jászberényi KSE); Da- mlan Hollis (Álba Fehérvár); Vojvoda Dávid (Atomerőmű SE); Hendlein Roland (Kaposvári KK); Ferencz Csaba (Fortress Körmend); Michael Fey (Falco KC Szombathely); Tóth Norbert (Pécsi VSK); Jermaine Thomas (Soproni KK); Teo Si- movics (Zalaegerszegi TE KK); Csorvási Milán (Szeged); Bennet Davis (Marso Vagép Nyíregyházi KK); Anthony Nelson (Marso Vagép Nyíregyházi KK); Filip Barovics (Soproni KK); Kálmán László (Falco KC Szombathely). A LEGJOBB HAZAIAKBÓL ÁLLÓ ÖTÖS: Kálmán, Vojvoda, Hollis, Hendlein, Báder. A LEGJOBB KÜLFÖLDIEKBŐL ÁLLÓ ÖTÖS: Dunn, Wood, Swanston, Austin, Davis. A „BOSMAN” CSAPAT: RakiCS, Zagorac, Spica, Barovics, Dramicsanin. ■ Kun Z. Az élmezőnyben használták ki a jó szelet vitorlázás A pálya- és a túraversenyen is helytálltak a somogyi indulók A Gerevich-ösztöndijakról is döntött a MOB elnöksége Kellemes nyári időben Balaton- földváron folytatódott A sorozat ötödik és hatodik futamán Hetvenhat hajó kormányosa és legénysége szállt harcba a minél jobb helyezésekért VII. Balaton Regatta ötödik, balatonföldvári futamán. Az első napi túraverseny a jó szélnek köszönhetően gyorsan lezajlott. A másnapi pályaversenyen a szél sokat forgolódott, így a pálya útvonalát csak késve lehetett kitűzni. Végül egy visszalőtt rajt után 30 perc késéssel indulhatott újra a futam. A mezőny remek, 3-4-es északnyugati szélben teljesítette a távot. A futam végére ismét elállt a szél, így sajnos a tervezett második futamot már nem sikerült elindítani. A PÁLYAVERSENY EREDMÉNYEI, YS I.: 1. Obsession (Tihany TYC), 2. 80ne (Siófok), 3. Lá- bad-X (Fonyód). YS II.: 1. Macska (Szigliget), 2. Dolce Vita (Ba- latonföldvár), 3. Titkos (Siófok). YS III.: 1. Hablaty (Balatonlelle), 2. Penny (Balatonlelle), 3. Catul- lus Maximus (Badacsony). A TÚRAVERSENY EREDMÉNYEI, YS I.: 1. Madárka (Badacsony), 2. Péter Pál (Balatonföldvár), 3. Obsession (Tihany TYC). YS II.: 1. Pilsner Ur (Aliga), 2. Beer-Ci (Kenese), 3. Macska (Szigliget). YS III.: 1. Síim Jim (Balatonföldvár), 2. Hablaty (Balatonlelle), 3. Penny (Balatonlelle). Pompás látványt nyújtott a mezőny AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA hat futam után, Yardstick 1.: 1. Lábad-X 18 pont, 2. Képi 19, 3. 80ne 26. Yardstick II.: 1. Macska 12, 2. Dolce Vita 20, 3. Rozália 40. Yardstick III.: 1. Penny 19, 2. Süvölvény 38, 3. Helios 40. Pályaverseny YSI.: 1. Lábad-X 8, 2. 80ne 8, 3. Képi 10. Pályaverseny YS II.: 1. Macska 4, 2. Dolce Vita 11, 3. Avanti 13. Pályaverseny YS III.: 1. Penny 8, 2. Hablaty 10, 3. Süvölvény 14. A VII. Balaton Regatta következő fordulóját július 20-án rendezik Balatonszemesen, majd a IX-X. futamokkal augusztus 31- én és szeptember 1-én Balaton- bogláron zárul az idei sorozat. ■ sporttámogatás A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége soros ülésén a Gerevich-ösztön- díjakról is döntött. A 2013. július 1. és szeptember 30. közötti időszakra tehettek ösztöndíj-felosztási javaslatot a szövetségek, ezeket a MOB Szakmai Kollégiuma véleményezte, így került elnökségi döntésre. Gerevich-ösztöndíjban jelenleg 490 sportoló és 393 sport- szakember részesül. A jelenlévők döntöttek továbbá a londoni olimpiai eredményekkel kapcsolatos nevelőedzői jutalmakról, a MOB 2012. évi szabadidősport pályázatok marad: vány pénzeinek felhasználásáról - többek közt a „Kihívás Napja” elnevezésű rendezvény, valamint a Debreceni Egyetem "Útban a sportoló nemzet felé: Szabadidősport gazdasági, társadalmi és egészségügyi megközelítései" című tanulmánykötetének támogatásáról -, a MOB 2013. évi diák és hallgatói sport feladatai ellátásához kapcsolódó támogatást érintő zárolás miatt a Diák és - főiskolai-egyetemi sportért felelős szakmai tagozat módosított költségtervének jóváhagyásáról, a Fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozat előterjesztéséről, továbbá elfogadták a MOB állami sport célú támogatások felhasználásáról és ellenőrzéséről szóló szabályzatát. ■