Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-09 / 158. szám
4 2013. JÚLIUS 9., KEDD MEGYEI KÖRKÉP ÖT PERCES INTERJÚ A hazájukat szolgálják A honvédség egzisztenciális biztonságot nyújt a katonáknak: Somogybán az első félévben jóval többen érdeklődtek a fegyveres szolgálat iránt, mint tavaly.- Melyik járásból érkezett a legtöbbjelentkező?- Megyénk minden részéből jöttek fiatalok: június végéig több mint 800 érdeklődőt tartottuk számon, míg tavaly az első félévben közel 720-an keresték fel irodánkat - felelte kérdésünkre hétfőn Horváth Jenő őrnagy, a kaposvári toborzó- és érdekvédelmi központ parancsnoka. - A 108 szerződéses katonán kívül 146 önkéntes tartalékos is jelentkezett, közülük 82 fővel már szerződést kötöttünk.- Mi kelti fel a katonai hivatás iránt a fiatalok érdeklődését?- A haza szolgálatát és országunk fegyveres védelmét rengetegen jelölik meg, sokan a biztos megélhetést is látják a honvédségben. Somogybán hagyományosan népszerű hivatás a katonai pálya. A honvédség egzisztenciális biztonságot nyújt, s azokról is gondoskodik, akik a beosztásuk megszűnése, átszervezés vagy egyéb más okból, önhibájukon kívül kerülnek ki a rendszerből.- Milyen nyara lesz a somogyi katoháknak?- Pergős. Ezúttal is elmegyünk a Balaton átútászásra, július közepén Szentendrére vonulnak be egy hónapos kiképzésre a fiatal önkéntes tartalékosok, s együttműködési megállapodást kötünk a Kaposvári Egyetemmel. ■ H. M, Lelki felüdülés az élet vizének forrásából látogatás Parkerdő, Szentkút és Mária-szobor - So- mogybabod környékén töltöttek egy-egy délelőttöt a látrá- nyi református gyermekek a lelkészházaspárral. Az alsósoknak akadályversenyt rendeztek: s közben meghallgatták a Naámán megtérésének és gyógyulásának történetét. Azzal a tanulsággal, hogy ma is mindenki számára elérhető az élet vize, melyet Jézus kínál ingyen. A nagyobbak is rácsodálkoztak a teremtett világ szépségeire, s még „kerep- lős vízimalmot” is építettek faágakból. Útban hazafelé pedig betértek a somogytúri templomba. ■ Gamos A. Tízszeres tarifáért Budapestre kamionoskesergő Nagyjából 35 ezer forintra nőtt az eddigi 3370 forintos útdíj Úton. A gigantikus drágulás mellett programhibák is borzolják a fuvarozók idegeit. Egy héttel a rendszer beüzemelése után is alapvető gondok akadnak A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert tapasztalataik szerint rosszul számláz és ezzel megkárosítja a vállalkozókat - jelentette be hétfőn Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára. Vas András- A nemzeti dohányboltosok kaptak két hét türelmi időt, nekünk bezzeg élesben kell beletanulnunk a rendszerbe - mondja egy kamionsofőr az egyik kaposvári benzinkútnál, amikor a Hu-Go elektronikus útdíjrendszer programja harmadszor is hibát jelez, s emiatt újra kell kezdenie az útvonalengedély igénylését. - Már fél órája úton kellene lennem - dünnyögi a negyven éves férfi, akinek következő három mondata ehelyütt idézhetetlen. Somogybán múlt hétfő óta az M7-es sztráda mellett a 6-os, a 7-es, a 61-es, a 65-ös, a 66-os, a 67-es, a 68-as főút, illetve a Nagyatádtól a gólai határátkelőig tartó út használatáért kell fizetni a fuvarozóknak a hónap elejével életbe lépett új útdíj-törvény miatt: a rendelet szerint az ország 6513 kilométernyi útszakaszán a 3,5 tonnánál nehezebb kéttengelyes teherautók a gyorsforgalmi utakat 49,9, a főutakat 21,2 forintért használhatják kilométerenként, a háromtengelyesek díja 70, illetve 36,7 forint, a négy-, és többtengelyeseknek 108,3, illetve 67,6 forintot kell leszurkolniuk, ha kocsijukban Euro Il-es motor dübörög, ennél korszerűbb erőforrások esetén az alapdíj csökken, régebbi motoroknál viszont akár 1,2-szeresére is nőhet a fizetendő összeg. Mely sokszorosa az eddigi úthasználati díjaknak.- A D4-es napi matricával eddig 3370 forintba került egy budapesti út, természetesen oda-vissza - magyarázza egy másik fuvaros -, most viszont 35 ezerbe... A gigantikus drágulás mellett ráadásul programhibák is borzolják a fuvarozók idegeit. Még egy héttel a rendszer beüzemelése után is alapvető gondok akadnak, noha a fejlesztők éppen hétfőre frissítették a programot, s így már GPS-koordináták alapján is meg lehet határozni az úticélt. - Csakhogy a program sokszor nem a legoptimálisabb útvonalat adja meg - háborog egy kaposvári fuvarozó. - Nem ismeri fel például a behajtási engedélyeket, nekem a Baross utcából ki kellett mennem Kaposfüred felé az elkerülőre, hogy elmehessek Gödréig, noha a városból kifelé és befelé is használhatnám a Pécsi utcát. Oda-vissza húsz kilométer kerülő, ami 1500'forint.- írj be falból egy köztes célállomást, mondjuk Szentjakabot! - szól oda egy másik kamionos. - Onnan pedig már nem hoz visz- sza a városba, engedni fog a legrövidebb úton. Vagyis - ahogyan várható is volt - az érintettek hamar megtalálták a kiskapukat. így például akinek az M7-esen kell eljutnia valahová, azt a Hu-Go a 67-es útra irányítja, vagyis az autópályáig oda-vissza száz kilométert kifizethet, viszont, ha beír köztes úticélként mondjuk egy somogyvá- ri vagy egy kereki állomást, máris mehet a díjmentes utakon. - Időnként leáll a rendszer - mondja a kaposvári Mobil Petrol benzinkút vezetője. -, emellett egy bizonyos ponton túl nem engedélyezi a visszalépést az előző oldalra, hanem vissza kell menni az első lépéshez, s elölről kezdeni mindent. Elméletileg két perc alatt végezhetne egy sofőr, csakhogy, ha nem tetszik neki a gép által adott útvonal, szintén kezdhet mindent a nulláról. Az idősebb sofőrök nem is értik a programot, be is vallják, negyven éves pályafutásuk alatt sohasem kellejt ilyennelpíbelődniük. így viszont reggelente, amikor mindenki útnak indulna, igencsak feltorlódnak a teherkocsik a három kaposvári regisztrációs ponton: nem ritkán húsz-harminc perc alatt jut csak valaki útvonal-engedélyhez. Méghozzá a kutak alkalmazottainak segítségével. - Még szerencse, hogy ők legalább értik, akár a kasz- szából is kijön valaki, ha megakadunk - jegyezte meg egy sofőr a Mobü Petrolnál. A kamio- nosok szerint, ha ők nem lennének, már leállt volna a közúti fuvarozás az országban. Pedig információink szerint az érintettek is csak néhány nappal a rendszer bevezetése előtt tudták meg, hol lesznek a regisztrációs pontok, s mindenféle központi segítség nélkül kellett beletanulniuk a program használatába. S cseppet sem mellékesen a sofőrök haragja is gyakran rájuk zúdul, főként, ha a józan észnek és a térképnek teljesen ellentmondó útra kényszerítik őket. Peredi Péter például azt állítja, az e-útdíj egy héttel ezelőtti bevezetése óta százmillió forintra rúg az!eltérés a valós úthasználat és a kiszámlázott összegek között.- Rohadjon meg, aki ezt kitalálta! - fakad ki egy sofőr, aki éppen egy külföldi kamionosnak próbál segíteni az egyik benzinkúton. A szlovák Pécsről indult hajnalban, Kaposvárról Tatabányára menne, ám a javasolt útvonalat nem ismeri. - Biztos én voltam hülye vagy tíz évig - legyint Martin Sukál, majd beül a volán mögé, s nekivág a megszabott útnak. Mely huszonkét kilométerrel - úgy 1700 forinttal - hosszabb, mint amerre eddig járt... Suchman szobrot akar állítani Horn Gyulának emlékezet Tisztán hallotta a nagyvilág zaját, s értette a kisemberek hangját a néhai miniszterelnök Horn Gyula néhai miniszterelnök hétfői temetésén sok somogyi is részt vett Különbusszal és több tucatnyi autóval zarándokoltak Somogy megyéből Horn Gyula néhai miniszterelnök hétfői temetésére, Budapestre. Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária Zrt. vezetője, egykori szocialista ország- gyűlési képviselő is részt vett Horn Gyula hétfői temetésén, egy szál virággal búcsúzott.- Megrendítő érzés volt, amikor Horn Gyula haláláról értesültem - mondta lapunknak Pásztohy András. - Kegyeletteljes volt a temetés, melyre a hazai és külföldi politikusokon kívül rengeteg tisztelője is elment. Emlékének sokan adóztak. A volt somogyi képviselő azt mondta: a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke- ként többször egyeztetett szakpolitikai kérdésekben Horn Gyulával, aki rendkívül felkészült volt. Pásztohy a néhai kormányfőt nagy munkabírású, közvetlen emberként jellemzett, akit már a '80-as évek óta ismert, amikor külügyminiszterként dolgozott. - Kiváló embernek tartom Horn Gyulát - fogalmazott. - Államférfiúi bölcsességgel közelítette meg a kérdéseket, a nagy összefüggéseket kereste a jogalkotás során.- 1989-ben találkoztam először Horn Gyulával, aki akkor külügyminiszter volt. Sárdi Árpáddal voltam - idézte fői Suchman Tamás. - Azt mondta nekem: segítened kell. Rövidesen leveleket írhattam gazdasági ügyekben Kohl német kancellárnak. - Az utolsó percig rendszeresen tájékozódtam az állapotáról: abban a kórházban kezeltek engem is mint őt, s ezért is gyakran meglátogathattam - tette hozzá Suchman, aki 1994 után a Horn kormányban privatizációs miniszterként dolgozott. - Egész életemben tiszteltem, s így gondolok rá halála után is. A temetése napján eldöntöttem, hogy méltó szobrot állíttatok emlékére- természetesen a családja véleményét tiszteletben tartom ezzel kapcsolatban is. S beszélgetést kezdeményezek a megye, a városok és falvak vezetőivel, s szocialista párttársaimmal, hogy hol nevezhetnénk el utcát róla. Horn Gyulát a rendszerváltás előtt külügyminiszterként ismerte meg Sárdi Árpád is. - Utána mintegy egy évtizedig dolgoztam vele illetve mellette - emlékezett. Horn Gyula 1990-ben a Somogy megyei 4-es, bogiári központú választókörzetben indult országgyűlési képviselőjelöltként, ahol az első fordulóban fölényesen győzött, de utána ösz- szefogtak ellene és végül MDF-es jutott a parlamentbe. - Barátsága számomra ma is megtisztelő- tette hozzá. - Horn Gyula azon jellemét jó lenne a mai politikusoknak is megfogadni, ahogy őt ma jellemezném: ő volt az, akinél kevesebben hallották tisztában „a nagyvilág zaját”, és akinél kevesebben értették jobban „a kisemberek hangját”. Házas József emlékszik, hogy az 1980-as évek közepén egy kongresszuson egy nagyon különleges szemű ember ült vele szemben. - Később megtudtam, hogy ő a Horn Gyula - mondta. - 1994-ben az MSZP pártelnökeként eljött Siófokra hozzám, s személyesen kért meg, hogy induljak el a parlamenti választáson. Sikerült bejutnom. Aztán jól megismertük, mert ő somogyi küldött volt, s sokszor találkoztunk. Meghívott a születésnapjára is, amit Suchman Tamás szervezett Széles Gábor balatoni hajóján. 1999-ben egy szomorú haláleset miatt időközi választásra került sor. Ismét eljött kam- pányolni Siófokra, onnan azonnal Hamburgba indult. Este onnan hívott föl, s amikor megtudta, hogy mintegy 200 voks- sal megelőztem a Fideszes Balázs Árpád polgármestert, hangosan kurjongatott örömében. Mondtam neki: ne csodálkozz, ha te kampányolsz mellettem, akkor mindig nyerek. ■