Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-15 / 138. szám
Az utolsó meccsen múlt minden labdarúgás Horváth Károly ütőképes együttest szeretne kialakítani a másodosztályban A harmadik fordulótól kieső helyen állt az élvonalban az FGSZ Siófok, mely - a Pápa bukdácsolása, illetve jó tavaszi szereplésének köszönhetően - az utolsó fordulóban mégis megőrizhette volna első osztályú tagságát, ha legyőzi az Újpestet. A balatoniak egy agyonnyert meccsen végül kikaptak és kiestek. Keszthelyi Zoltán- Ha az ember nem látja, nem hiszi el! Ha nyernek az Újpest ellen, élvonalban maradnak. Viszont minden ziccert elrontottakj, még a büntetőt is és így vereség lett a vége. Álmaiban is rendszeresen előjön ez a találkozó?- Minden nap - mondta Horváth Károly az FGSZ Siófok vezetőedzője. - Sokszor átgondoltam és azt kell, hogy mondjam: mindenki mindent megtett a sikerért. Az i-re a pontot a játékosok tudták volna feltenni, de nem sikerült nekik. Ilyen a foci...- Melczer Vilmos esetében már többször akadt olyan, hogy egy bajnokin - az Eger, azt megelőzően pedig a Kaposvár ellen - egymás után három büntetőt is belő, azonban most amikor nagyon kellett volna nem sikerült betalálni. Vajon miért?- A játékos is ember és hibázik. Általában az edzők bevált dolgokon nem változtatnak, Melczer biztos ítéletvégrehajtó volt, ezért neki kellett elvégezni a büntetőt, nem másnak. Ez a válaszom arra, amit sokan megkérdeztek: miért nem mással rúgattam? Ennél a szituációnál volt egy balsejtelmem. Mindenki örült a tizenegyesnek, amikor azt mondtam a mellettem lévőknek a kispadnál: nyugi, ezt még be is kell rúgni!- Próbálta a játékosai válláról levenni a terhet, de úgy tűnik ez a taktika nem jött be, legalábbis a kihagyott helyzetek ezt mutatják.- Nem nyertünk ugyan, de a hit és az akarat látszott a labdarúgóimon, akik közül talán még senki nem játszott ilyen éles mérkőzést. Hibáztak már ennél jóval nagyobb tétnél a miénknél sokkal ismertebb, rutinosabb labdarúgók is például Bajnokok Ligája döntőben, vagy különböző kontinenstornákon.- Valóban megtapsoltatta a labdarúgóival Melczer Vilmost a lefújás után az öltözőben?- Igen, de minden irónia nélküli volt ez a megnyilvánulás.- Tekintsünk el az Újpest meccstől, a kiesés az őszi szereplésnek köszönhető, elég csak arra gondolni hét meccs után egyetlen ponttal álltak a tabellán, ami már-már a Détári Lajos féle időket idézte.- Össze sem lehet hasonlítani a két időszakot! Valóban nem jöttek az eredmények, de egyben volt a társaság, apróságokon múlt egy-egy siker... Egyébként, ami történt az csak a kívülállóknak volt meglepetés, mert a játékosaink egy része nem játszott korábban, az azt megelőző fél, illetve egy évben az élvonalban. Edzéskihagyással küszködtek és emiatt aztán jöttek a sérülések, előfordult, hogy hat-hét játékos is hiányzott. Az ezt követő időszak aztán bebizonyította, nem az edzőváltás lett volna a megoldás, elég csak az ősz végi, vagy a tavaszi eredményekre gondolni.- Mégis akkor miért ezek a labdarúgókat igazolta a klubhoz...- A klub nem azokat a labdarúgókat szerződteti, akiket akar, ezt tudni kell. Ezért mondom, hogy már az előző két szezonban is bravúrnak számított az élvonalbeli szereplés.- Legutóbb kilencedikek lettek, úgy tűnt talán berendezkedhetnek az élvonalra. Ezek után azért mégiscsak meglepetés a kiesés.- Az egy nem várt eredmény volt, erőn felüli. A legjobbjaink elmentek a jobb anyagi lehetőség reményében. Hogy megtalálták-e a számításukat, az már más kérdés. Továbbra is van igény a siófoki labdarúgásra arra ik felvetésre, hogy a fentiek alapján nem tűnik rózsásnak a folytatás Horváth Károly a következőket mondta: - Teljesen jól állunk, ugyanúgy, mint tavaly ilyenkor. Amíg nem lesz több pénz játékosok igazolásra és a fizetésekre addig marad ez a helyzet, viszont a nadrágszíjat már nem lehet ennél tovább húzni. Minden estre a bajnokság végén mutatott érdeklődés azt jelzi, van igény a siófoki labdarúgásra. A végére nem csak a hazai közönség, de szinte az egész ország közvéleménye mellettünk állt, nekünk szurkolt azt várva, mi maradjunk az élvonalban. Remélem ez a szeretet - és érdeklődés - a másodosztályba is elkísér minket, mert kiestünk ugyan, de becsülettel tettük a dolgunkat, igazi sportemberként egy pillanatra sem feladva a harcot. Kis költségvetésű klub vagyunk, csendben, szerényen tesszük a dolgunkat, most például kicseréljük a hatvanas években készült játékteret saját erőből. Olyan lesz a pályánk minősége, mint a győri stadioné, még a kivitelező is ugyanaz.- A rossz rajt mellett az idegenbeli produkció okozta a csapat vesztét, hisz öt pontnál kevesebbet vendéként egy csapat sem gyűjtött az OTP Ligában, ráadásul a hatvanegy kapott gólból negyvenet Siófok táblát elhagyva szedtek be.- A statisztikákkal nem foglakozom. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a Siófok nem úgy igazol, ahogy azt a szakma megkövetelné. Az a kérdés, ki vállalja a nálunk a szereplést. Minden egyes pont bravúr volt számunkra az élvonalban. Nem meccs, amelyre azt mondhattuk volna: egyértelmű esélyes a Siófok.- Maradjunk a kapott góloknál, harminc meccsből mindössze ötöt hoztak le nullára.- A kiesést nem a védekezésre, hanem egyetlen dologra lehet fogni, arra, hogy az utolsó fordulóban nem tudtuk megverni az Újpestet. A legutóbbi szezonban egyébként voltak olyan jó támadóink, hogy az ellenfelek „nem jöjjenek ránk”, vagyis nem kellett annyit védekeznünk. Erre a szezonra mindez már nem volt igaz. A támadójátékunk az őszszel - mondjuk úgy - nem igazán működött. Hátul az első fordulókban kapusgondjaink voltak, aztán jött Kurucz, ám neki is kellett tíz forduló, hogy formába lendüljön. A belső párosunk sem állt össze, de más is akadt, elég csak Mogyorósi távozására gondolni, akivel fegyelmezési gondjaim voltak.- Hogyan tovább, kik azok, akiket szerződés köt a klubhoz?- Kurucz, Takács, Fülöp, Kiss Zoltán, Fehér, Tímár, Mokánsz- ki, Pécseli a mi labdarúgónk. A többségnek lejárt a szerződése, akik abban reménykednek, hogy élvonalban fognak játszani... S, hogy kik fognak játszani a felújított pályán? Azok, akik elfogadják az általunk kínált feltételeket, mert szerencsére akadnak még olyanok. Neveket egyelőre nem akarok elárulni, mert volt, hogy kinéztünk valakit, de máshová igazolt. DIÁKOLIMPIA LABDAJÁTÁKDÖNTŐK Az előttünk álló napokban hat somogyi csapatért is szoríthatunk majd az országos diákolimpiái döntőkben. AIII. korcsoportosoknál négy kaposvári együttes lesz érdekelt Miskolcon; a Lábas Judit vezette leány, valamint a Ladovics Károly irányította fiú röplabdacsapat, a Körmendiné Hajdú Gyöngyi által vezetett leány kosarasok és a Kovács Zoltán, Spilák Szilveszter duó által irányított fiú labdarúgók hétfőn kezdik meg a küzdelmeket. Az Y. korcsoportosoknál a leány röpiseknél a kaposvári Munkácsy gimnázium (a felkészítő Simonné Kutas Zita) szombaton, a fiú kézisek- nél pedig a csurgói Csokonai gimnázium (a felkészítők: Pe- perő Miklós, Kopornyik Zsolt és Vörös Károly) hétfőn rajtol Debrecenben. ■ Fenyő G. HIRDETÉS MEISZTERICS Autósiskola Kft. GÉPKEZELŐ (targoncavezető, földmunkagép, emelőgép, útépítőgép), Gki., T (Mgv), M, A, B, B+E, C, C+E, D NYÁRI GYORSÍTOTT tanfolyamot indít 2013. június 17-én, 17 órakor. - Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647 vagy 30/9472-666 E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nyt.sz.: 03-0003-04 AL-0308----------------------------------------------------------------------*294170* HIRDETÉS nappaliba, hálóba akár 35% kedvezménnyel A részletekről érdeklődjön az áruházban! Az akció június 15-től 25-ig tart. Comer pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnun. r^c .. m nemzetközipéaztramzfer I \J U. I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 290.00 294,99 USD 217,00 222,99 CHF 234,00 240,99 ÉRVÉNYBEN: június 14. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY-ÉRTÉKESÍTÉS A dobogósokat es a legsportszenibb csapatokat díjaztak megyei labdarúgás A tizennyolc jutalmazott mesterlövész összesen 860 alkalommal avatta fel a derék hálóőröket A hagyományokat követve fogadással egybekötött díjátadó gálával zárta az évet a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatósága. A Fino-Fo- od Kft. Izzó utcai székházában rendezett ünnepségen az érmes együttesek és a legsportszerűbb alakulatok mellett a legkiválóbb mesterlövészeket köszöntötték és díjazták. A MEGYEI GÓLKIRÁLYOK FELNŐTTEK BORSODI LIGA MEGYEI I. OSZTÁLY: Pfeiffer Norbert (Balatonszárszó) 27 gól. WINNER MEGYEI II. OSZTÁLY. Észak: Balog Zsolt (Öreglak) 35 gól. Dél: Pammer István (Segesd) 40 gól. RECOP MEGYEI III. OSZTÁLY. Észak: Hermann Attila (Kisbár- apáti) 18 gól. Dél: (holtversenyben) Heizer Richárd (Hetes) és Kővári Sándor (Kutas) 32-32 gól. ZOOMSPORT MEGYEI IV. OSZTÁLY. Észak: Lapat Zsolt (Somogy- aszaló) 28 gól. Dél: Takács Tamás (Zákány) 39 gól. BORSODI LIGA MEGYEI ÖREGFIÚ bajnokság: Csák Tamás (Siófoki Bányász) 26 gól. IFJÚSÁGIAK BORSODI LIGA MEGYEI I. OSZTÁLY: Kolosi Ferenc Dénes (Nagyberki) ól gól. WINNER MEGYEI II. OSZTÁLY. Észak: Nagy Krisztián (Balaton- szentgyörgy) 95 gól. Dél: Erdős Kevin (Kacsó Gép Taszár) 53 gól. A legifjabb gólvadászokat is nagy taps köszöntötte a díjátadó gálán RECOP MEGYEI III. OSZTÁLY. Észak: Márton Csaba Dávid (Patalom) 51 gól. Dél: Horváth Károly (Mesztegnyő) 46 gól. 16 évesek. Észak: Varga Márton (Balatonszemes) 64 gól. Dél: Szikszai Richárd (Toponár) 73 gól. 13 évesek. Észak: Németh János Attila (Balatonszemes) 92 gól. Dél: Horváth Zsolt (Nagyatád) 48 gól. A LEGSPORTSZERŰBB CSAPATOK FELNŐTTEK BORSODI LIGA MEGYEI I. OSZTÁLY: 1. Kiskorpád, 2. Babócsa, 3. Kaposmérő. WINNER MEGYEI II. OSZTÁLY: 1. Szülök, 2. Gyékényes, 3. So- mogysárd. recop megye ni.: 1. Kisbárapá- ti, 2. Kereki, 3. Somogyszil. A Zoomsport megyei IV. osztályú bajnokságban a Zákány bizonyult a legsportszerűbbnek. IFJÚSÁGIAK BORSODI LIGA MEGYEI I. OSZTÁLY: 1. Csurgó, 2. Mezocsoko- nya, 3. Marcali. WINNER MEGYEI II. OSZTÁLY: 1. Fonyód, 2. Zamárdi, 3. Balaton- szentgyörgy. RECOP MEGYE III.: 1. Kutas, 2. Kisbárapáti, 3. Bálványos. A díjakat Csendes Balázs, az MLSZ Somogy megyei igazgatója, valamint Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a megyei szövetség társelnöke adta át. ■ Fenyő Gábor k i SPORT Új időszámítás kezdődik Horváth Károly vezetőedző és csapata számára