Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-17 / 139. szám

16 2013. JÚNIUS 17., HÉTFŐ V6r6Seg Montenegrótól. Sima 3-0 (13,15,21) arányú vereséggel mutatkozott be Kecskeméten első Euroliga-meccsén a Demeter György vezette férfi-röplabdaválogatott. Vasárnap este (lapzárta­kor) a spanyolokkal találkoztak a magyarok, hétfőn pedig Csehország lesz az ellenfél. SPORT Nehéz volt motiválni a másodosztálytól búcsúzó zöld-fehér társulatot Az utolsó meccs után elköszönt Barna László Osztályozó nélkül maradt továbbra is az élvonalban a Kaposvári VK vízilabda Szombaton este el­dőlt, hogy továbbra is OB I-es marad a Kaposvári VK, s osztá- lyozót sem kell játszania. Ekkor fejeződött be ugyanis az OB I/B csoportos pontvadászat, s miu­tán a BVSC-Zugló második szá­mú csapata szerezte meg a má­sodik helyet, így nem kell osztá- lyozót játszani, lévén a fővárosi­ak a versenykiírás értelmében nem léphetnek feljebb. Az OB I/B zárófordulójában az Ybl WPC kikapott Nagykani­zsán, a BVSC-Zugló II. pedig biz­tosan nyert Tatabányán. A két csapat között így hat pontra nőtt a különbség a végére, vagyis tu­lajdonképpen csont nélkül bent­maradt az OB I-ben a Kaposvá­ri VK. Az előző szezonhoz ké­pest egyébként annyi lesz a vál­tozás az élvonalban, hogy a ju­nior válogatott visszalépjen); he­lyette az OB ]/B csoport bajno­ka, a KSI jön fel.- Ami a játékoskeretet (és a kispadot) illeti, lesz bőven vál­tozás, amiről a reményeink szerint rövidesen be is számol­hatunk - mondta Dobos Pál, a Kaposvári VK elnöke. - Ami biztosnak tűnik, hogy a saját nevelésű junior világbajnoki ezüstérmes ifjabb Berta József továbbra is itt játszik, a két légi­ósunk közül pedig Danijel Be- niccsel tárgyalunk. A játékos­edző Dávid Burburan viszont távozik, vagyis új edző ül majd le a kispadra. A Kaposvári VK vezetői iga­zi nagyágyúkkal, a világ más részein is jól ismert pólósokkal tárgyalnak, s ha sikerül(ne) ve­lük megegyezni, az igazi szen­zációt jelent majd a hazai vízi­labdaéletben. Nagy esély van arra is, hogy újra legyen Kaposváron női pó­lócsapat. Berta Blanka - aki leg­utóbb Franciaországban, Borde- uxban légióskodott - és Kovács Dóra is hazatér, akik annak ide­jén háromszor voltak bajno­kok, egy alkalommal pedig ku­pagyőztesek, továbbá LEN Ku­pa-ezüstérmesek a Dunaújvá­rosi Főiskola csapatával. ■ Fenyő Gábor A másodosztály egycsopor­tossá válása miatt már a szezon elején biztos volt a ki­esés a Kaposvári Rákóczi FC második számú csapatának, de a somogyi fiatalok ennek tudatában sem feltett kézzel játszották végig a szezont. Klein Péter Újoncként kezdték, de az átszer­vezések miatt nem folytathatják szereplésüket a másodosztály­ban a Rákóczi fiatal labdarúgói, akik a 13. helyen zárták a baj­nokságot, s több bravúrgyőzel­met végrehajtva beleszóltak an- | nak végkimenetelébe.- Az őszt és a tavaszt is csak­nem azonos pontszámmal zár­tuk - kezdte évértékelését Bar­na László, a Kaposvári Rákóczi FC II. vezetőedzője. - A bajnok- j ság elején kitűzött célunkat - miszerint egy nívósabb osztály­ban erősödjenek a fiatal labda­rúgóink, a sérültek, s akik az el­ső csapatban nem lépnek annyi­szor pályára, itt több lehetőséget kapjanak - teljesítettük. Az őszi szezonban azt láttam a játékoso­kon, hogy nem tudják, mivel is állnak szemben, ezért koncent­ráltabbak voltak, majd egy kicsit elbízták magukat, s jöttek a vá­ratlanabb eredmények. Hullám­zó volt a teljesítmény, hiszen a Veszprém és az SzTK együtte­sét is legyőztük hazai pályán, de idegenben már nem ment any- nyira.' Tavaszra megváltozott a keret: Horváth László, Katona György, Fenyvesi Olivér és Vadas Zalán is távozott, Házi Bence és Böjté Patrik pedig bekerült az el­ső csapat keretébe. így 5-6 visz- szajátszóval álltunk ki minden mérkőzésen. Azonban az ő telje­sítményükkel nem vagyok meg­elégedve, hiszen voltak olyan já­tékosok, akik úgy érezték, nekik alanyi jogon jár az, hogy az NB Il-ben kezdők legyenek. Viszont vannak pozitív példák is, hiszen Jánvári Gábor és Bőié Lukács is velünk kezdte a szezont, s a foly­tatásban mindketten megállták a helyüket az NB I-ben. - Meny­elképzelhető, hogy U21-es bajnokság lesz jövőre. A mos­tani csapatból több játékos is szerepelhetne itt, de lennének túlkorosok is. Ők viszont csak akkor léphetnének pályára, ha az egyesület indít NB III-as csapatot. Ennek nagy a való­színűsége, de még nincs dön­tés. A fiatal játékosok nehezen dolgozták fel ezt. Az U21-es bajnokság mindenféleképpen visszalépés lenne számukra a másodosztályhoz képest. Na­gyon bízom abban, hogy lesz harmadosztályú csapata a klubnak, de ha nem, akkor mindent megfogok tenni an­nak érdekében, hogy azok a játékosok, akik túlkorossá vál­nak, tovább futballozhassanak - mondta Barna László. A Rákóczi ii. mestere az utolsó mérkőzést követően minden­esetre elbúcsúzott a játékosok­tól, mert olyan érzése volt, hogy többükkel nem fog talál­kozni. S ennek a bizonytalan­ságnak köszönhetően rossz hangulat uralkodott az öltöző­ben is. Többen hívták és keres­ték, hogy mi lesz most, de még Barna László sem tudja azt, hogy alakul a jövője. nyíre volt nehéz úgy motiválni a labdarúgókat, hogy biztos volt a kiesés?- Nehéz volt így játszani. Azt kértem a játékosoktól, hogy min­denki találja meg a saját motivá­cióját. Aki az első csapatba sze­retne kerülni, az azért, aki meg akarja mutatni magát a másod- osztályban és más csapatban folytatni, az pedig azért küzd­jön, de a vezetőségnek köszön­hetően volt plusz motivációja is a srácoknak. Ezúton is köszönöm nekik, hogy elindulhattunk az NB II-ben.- Elégedetten tekint vissza a sze­zonra?- A pontszámmal nem va­gyok megelégedve. Összessé­gében vegyes kép van bennem, hiszen több élbolyba tartozó együttes ellen is megálltuk a helyünket, s úgy érzem, hogy ha kicsivel koncentráltabbak vagyunk, sokkal több pontot szerezhettünk volna. Sokan úgy vélték, hogy nem lehet két fronton helyt állni. Kaposvá­ron rengeteg, a labdarúgásban dolgozó irigy ember van. Sze­rintem kevesen vállalták vol­na be, hogy ennyit legyenek tá­vol a családjuktól, mint ameny- nyit én voltam ebben az évad­| bán. Nehéz év van mögöttem, | s ebbe még beleveszem a NB 5 III-as bajnokság megnyerését is, hiszen az sem volt könnyű feladat. Többször is pályagond­dal küzdöttünk, de a márciu­si nagy havazástól eltekintve mindig meg tudtuk oldani ezt. Rengeteg tapasztalatot szerez­tem, de a vezetőséggel még le kell ülnöm tárgyalni.- Ezek szerint az Ön jövője is bi­zonytalan?- Annak ellenére, hogy a ve­zetők részéről nem volt kitűz­ve, hogy hány pontot kell sze­reznünk, s élő szerződésem van, mindenképp beszélni kell a jövőről, hiszen ha lesz példá­ul U21-es bajnokság , az már nem biztos, hogy összeegyez­tethető az első csapatnál vég­zett munkámmal. HÍRSÁV Balatonbogláron a juniorválogatott kézilabda Szerdán Balaton­bogláron az Urányi János Sportarénában lép pályára a magyar és az algériai férfi ju­nior kézilabda-válogatott. A találkozó - a belépés díjtalan - 17 órakor kezdődik. ■ F. G. Két kaposvári érem a seniorbajnokságról búvárúszás Két érem jutott a Kaposvári Középület-kivitele­ző Adorján SE versenyzőinek Gyöngyösön a senior uszo­nyos és búvárúszó országos bajnokságon. Az 50 m uszo­nyos gyorsban Németh Zsolt a második, míg az 50 m uszo­nyos pillangóban Gulyás Mó­nika a harmadik lett. ■ F. G. Marcaliban rajtol a megyei bajnokság STRANDRÖPLABDA A hétvé­gén kezdődik az 1. Magyar Cukormanufaktúra Kft. Ku­páért kiírt megyei strand­röplabda-bajnokság. Az el­ső fordulónak a marcali vá­rosi strandfürdő lesz a házi­gazdája szombaton, s a női, a férfi és a vegyespárosok mel­lett a seniorok is összecsap­nak majd egymással. ■ F. G. HIRDETÉS MEISZTERICS Autósiskola Kft. GÉPKE­ZELŐ (targoncavezető, földmunkagép, emelőgép, útépítőgép), Gki., T (Mgv), M, A, B, B+E, C, C+E, D NYÁRI GYORSÍTOTT tanfolyamot indít 2013. június 17-én, 17 órakor. - Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647 vagy 30/9472-666. E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nytsz.: 03-0003-04 AL-0308.----------------------------------------------------------------------*294170* HIRDETÉS__________________________ Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram. r* .. m nemzetközi pénztranszfer I KJ U. I L> Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 290.00 294,99 USD 217,00 222,99 CHF 234,00 240,99 ÉRVÉNYBEN: június 14. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY-ERTÉKESITÉS Kőszegen oktatott a Vukan Nikolics vezette atádi alakulat labdarúgás A következő szezonban is a megyei I. osztályú bajnokságban szerepel az aranyérmes Balatonszárszó NB lll.-AS OSZTÁLYOZOK (VISSZAVÁGÓ MÉRKŐZÉSEK): KŐSZEGI SK-NAGYATÁD FC 0-5 (0-1) Kőszeg. V.: Kovács J. Z. (Be­cséri, Péter T.). kőszegi sk: Táncsics A. - Lintner, Őry, Bezdi, Kovács A., Takács J. (Weltler a 75. perc­ben), Gugcsó (Sárdy az 57. percben), Neisz, Horváth D., Szolyák, Kovács Sz. (Táncsics P. a 63. percben), edző: Neudl Gábor. Nagyatád FC: Freischmid - Pákái (Kis P. a 75. percben), Dekanics, Szabó Sz., Akácsos, Márton A., Mixtai, Kovács G. T. (Nagy G. a szünetben), Kiss J„ Csongár, V. Nikolics (Juhász D. a 65. percben), edző: Papp Zoltán. A hazai pályán rúgott két gól után a kőszegi visszavágón ötöt rámolt be ellenfelének a jól és lelkesen játszó nagyatádi együttes. Érdekesség, hogy az atádi egylet első három gólját Vukan Nikolics szerezte, akit aztán bő egy órányi játék el­teltével le is cserélt a mestere, Papp Zoltán. gólszerzők: V. Nikolics 3 (a 13., az 56. és az 58. percben), Bezdi - öngól (a 61. percben), Csongár (a 86. percben). A Nagyatád FC kettős győ­zelemmel, 7-0-ás gólaránnyal biztosította be az NB III-as tag­ságát. A szárszói Norbi-team két kiválósága: Pfeiffer Norbert (jobbról), a megyei első vonal gólkirálya edzőjével és egyben csapattársával, Deme Norberttel BALATONSZÁRSZÓI NKSE­BALATONFÜREDI FC 0-4 (O-O) Balatonszárszó. V.: Zierker- bach (Kis Z., Varga G.). BALATONSZÁRSZÓI NKSE: Hor­váth P. - Venczli, Deme (Mócsán az 55. percben), Császár, Bara­nyai, Késmárki (Kovács D. a 83. percben), Kovács N., Sarang Á., Kun G., ifjabb Sarang S., Máj (Balogh Á. a 72. percben), játé­kosedző: Deme Norbert. BALATONFÜREDI FC: Lantai - Krén, Farkas Á., Szabó A., Tóth B., Boromissza G. (Benedek I. a 34. percben), Kovács M., Babics, Gubicza (Tamás G. T. a 72. perc­ben), Babik (Burcsik a 72. perc­ben), Boromissza D. edző: Pető Tamás. Az egy héttel korábbi ide­genbeli meccsen kapott hat gól után ezúttal négyet lőtt Bala­tonszárszón a Füred. Amióta bajnokként játszhat a Szárszó - két fordulóval a zárás előtt biz­tosították be az elsőségüket -, mintha némileg leeresztett vol­na a társaság. Azóta négy tét­meccsük volt, amelyeken egyet­len gólt sem szereztek, ellenben tizennégyet kaptak... gólszerzők: Babics (a 60. percben), Krén (a 71. percben), Benedek I. (a 85. percben), Boro­missza D. (a 89. percben). A Balatonfüredi FC ket­tős győzelemmel, 10-0-ás gól­aránnyal biztosította be az NB III-as tagságát. ■ Fenyő Gábor Búcsú a másodosztálytól labdarúgó-nb ii. Több bravúrgyőzelmet is arattak a fiatal zöld-fehérek

Next

/
Oldalképek
Tartalom