Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-13 / 136. szám

4 MEGYEI KORKÉP 2013. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK Nemzetközi összefogás a tavak fennmaradásáért eulakes Hamarosan lezá­rul az EULAKES program, amelynek célja, hogy ösztö­nözze és javítsa a közép-eu­rópai tavak fenntartható ke­zelését. A projekt kilenc part­nerszervezet közreműködésé­vel - hazánkat a Balatoni In­tegrációs Kft. képviseli - való­sul meg négy ország négy ta­vát érintően: Olaszországban a Garda-tónál, Ausztriában a Fertő-tónál, Lengyelország­ban a Charzykowskie-tónál, hazánkban pedig a Balaton­nál. A 2010-ben indult prog­ram eddig elért eredményei­ről Balatonarácson számoltak be a magyarországi szakem­berek. Ismertették, az elmúlt három évben egyebek mellett elvégezték a Balaton ökológi­ájának történeti vizsgálatát, kidolgoztak egy olyan moni­toring rendszert, amely ké­pes meghatározni a tavak al­ga koncentrációját, és éghaj­lat változási előrejelzéseket alkottak a jövőben várható hatásokról. A Balatont érin­tő veszélytényezők és kocká­zatok elemzése kapcsán sérü- lékenységi térképet is készí­tettek, különös tekintettel a vízmennyiség és vízminőség okozta kihívásokra. Kutics Károly tanácsadó ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg ugyan megfelelőnek mondható a Balaton vízszint­je és vízminősége, ám 2050- re a hőmérséklet emelkedésé­nek hatására jelentős lehet a párolgás a tavat illetően, így fel kell készülni nagymennyi­ségű vízpótlására. Geletáné Varga Éva pedig rámutatott, a klímaváltozás a Balatont is jelentős mértékben érinti, hi­szen hatására kipusztulhat­nak egyes fajok. Padisák Ju­dit, a Pannon Egyetem pro­fesszora hozzátette, néhány faj eltűnése felboríthatja a ví­zi élővilág teljes rendszerét, hiszen egy faj pusztulásával együtt funkciója is eltűnik. Az EULAKES program zá­rásaként egy olyan rendszert hoznak létre, amely támo­gatja a döntéshozókat az ég­hajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos intézkedések ki­alakításában. ■ Fontos a biztonság a magyar-liorvát határ mentén tanácskozás A horvátokkal közös határrendészeti tanács­kozást tartottak Csokonyavi- sontán Baranya, Zala és So­mogy rendőrkapitányságai­nak rendőrei. A szakmai na­pon - melyet Piros Attila dan­dártábornok, somogyi főka­pitány nyitott meg - Pálfi Jó­zsef alezredes, a somogyi Ha­tárrendészeti Szolgálat osz­tályvezetője előadásából kide­rült, kiemelt figyelmet fordí­tanak az illegális migráció el­leni küzdelemre. Drágán Babovic horvát rendőri vezető pedig arról beszélt, hogy a horvát szer­vek minden uniós feltételt tel­jesítettek, s országa számá­ra rendkívül fontos a magyar határszakasz biztonsága. ■ A. V. Légkörszerep a színházban csiKYRátóti Zoltán: sikeres volt az idei évad, de több néző kell ► Folytatás az 1. oldalról A 2010-ben nyertes pályázatára utalt vissza, és nem először Rátó­ti Zoltán kaposvári direktor a Csi- ky Gergely Színház évadzáróján. Ebből Sztanyiszlavszkijt, a tár­sulat létezését emelte ki ismét. A hangulat, a légkör szerepére utalt, s arra, hogy a közösségben min­denki a szívén viseli a színház sorsát. Az alkotóközösség erősí­tése továbbra is feladat Kaposvá­ron, érzékeltette a direktor, és azt sem titkolta, vannak, akik kizár­ják magukat ennek feladatából. A kritikának, fűzte hozzá az eddi­giekhez Rátóti Zoltán, örül, mert mint fogalmazott, az még elszán- tabbá teszi. Az igazgató a bemutatókat, a tagokat elismerő díjakat, a társa­dalmi felelősségvállalásból követ­kező és a város kulturális életét színesítő programokat összesítve 67 eseményt tartalmazó listából szemezgetett. Van mire büszké­nek lenni az évadból, mondta, és megjegyezte, mindenki örülhet a sikereknek. E számvetésben, im­már az előadásokról szólván a bi­zonyítványosztás szokatlan já­tékát is fölvállalta Rátóti Zoltán, és leosztályozta a bemutatókat. A Szép Heléna és A helység kalapá­csa kettest, a Cigánytábor égbe megy és az Adáshiba négyest, az összes többi - Éjjeli menedékhely, Othello Gyulaházán, Tündér La­la, Holnemvoltfa, Vaknyugat - je­lest ért az osztályfőnök szubjektív, de üzenetértékű osztályzata sze­rint. Utólag nem engedne színpad­ra egyes előadásokat, mondta szi­gorúan. Jövőre az idei tíz után ti­zenhárom produkció vár a szín- házcsinálókra, a jelenlegiekre: se Vége az idei színházi évadnak Kaposváron, nagy teherbírást követeltek az elmúlt hónapok távozó, se érkező művészről nem szólt a számvetés. Műsorfüzet, amit a társulatvezető nagy érték­nek tart, nem biztos, hogy minden előadáshoz lesz jövőre is. A város színházbarátai nevé­ben, nézőként köszönte meg az évadot a társulatnak hagyomá­nyosan a polgármester. Szita Ká­roly ezután Nyári Oszkárnak gra­tulált, a művész ugyanis a Kaszás Attila-díjra esélyes jelöltként nem­csak a Csiky, de a város hírnevét is jólesően öregbítette. Városvezető­ként a 700 milliós költségvetés és zárszámadás elfogadása a dolga, tette hozzá, amit teljesített. A Csiky felújításra szoruló épü­lete a székcserékkel újul meg a nyáron, amiben a téglajegyek, a közönség összefogása is segítsé­get nyújtott. ■ B. T. Vaknyugat a Pécsi Országos Színházi Találkozón sokáig A nincs Csiky a POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találko­zó) volta hír, ebben az évadban az ismét van Csiky a POSZT-on lett a hír, aminek Rátóti Zoltán örül, bár a mostani a hírverést kevesli a korábbi hiányló tartal­makhoz képest A direktora Vak- nyugat-meghívás mellett (Bérezés László művészeti vezető rendezé­se) Tóth Béla és Molnár Piroska Örökös-tagságát, Gyuricza István Komor-gyűrűjét, Tóth Eleonóra és Fándly Csaba Nagymama-díját, Tóth Eleonóra Aase-díját, Cselé- nyiNóraJászai-díját, Kamarell Márta Bánffy Miklós-díját és Mé­száros Sára (képünkön a Vaknyu­gatban) Dómján Edit-díját sorolta a sikerek között. Mészáros Sára a Vaknyugatban Sas Attila: semminek se állj az élére! lemondott Sokan a romkupac tetején érzik jól magukat, véli a Horthy-szobor-állító Csalódott az emberekben, ezt ír­ja lemondó nyilatkozatában. Mit várt? - kérdeztük Sas Attilától, aki akkor tett szert országos is­mertségre, amikor Csicsai László alpolgármesterrel együtt a Hort- hy-szobor felállítását kezdemé­nyezte Kerekiben.- Naiv voltam, amikor azt hit­tem: ha folyamatosan csak adok a falunak a pénzemből, a szabad­időmből, a szabad kapacitásaim­ból, az csökkenti az irigységet- felelte Sas Attila. - Tévedtem. Nemhogy csökkentette volna, ha­nem utálattá, valóságos gyűlölet­té növelte irántam.- A falunapon tehát „csak” betelt a pohár?- Az volt az utolsó csepp. Négy emberemnek és nekem egy egész napunk ráment az előkészüle- telü'e. Profi hangosítást adtam, száz liter sört vittem, akár csak máskor. Hogy nézel ki, már ez­zel fogadtak a helyi megmondó­emberek, meg azok, akiket ezek befolyásolni tudnak. Egy népmű­| vészeti székely ing volt rajtam, J meg egy zsinóros mellény, alig­ha hiszem, hogy szégyenkeznem kellett volna amiatt, ahogyan ki­néztem. A Romantikus Erősza­kot én hívtam Kerekibe, az or­szág egyik legprofibb zenekarát. A már emlegetett személyek ki­húzták a vezetéket a 380 voltból, dödögtek, hőbörögtek, bekiabál­tak, végig velük kellett hogy fog­lalkozzam a koncert alatt, mert Sas Attila: a falunapon betelt a pohár megzavarták száz olyan ember szórakozását, akiket viszont ér­dekelt volna a nemzeti rock.- Ez elég volt ahhoz, hogy másnap megírja a lemondó nyilatkozatát?- Ugyan minden csoda három napig tart, de azt mondtam: utá­na is benne marad a gyűlölet az emberekben, úgy viszont nincs értelme küzdenem. Jöjjön vala­ki, akit jobban elfogadnak, aki jobban tudja csinálni. Három éve még én is elfogadottnak számí­tottam, a második legtöbb vok- sot kaptam. Tizenöt éve élek Ke­rekiben (előtte gyerekkorom­ban is laktam már itt), felépítet­tem egy vállalkozást, nyolc dol­gozónak adok munkát, mindig Megzavarták a koncertet néhány órával a verekedést megelőzően helyiek zavarták meg a Romantikus Erőszak együttes koncertjét. A zenekart Sas Attila hívta mega falunap­ra. Kihúzták a vezetéket a kon­nektorból, bekiabáltak, beszólo- gattak Sas Attilának, akinek ez az utolsó csepp volt a pohárban. „Csalódtam az emberekben” - így fogalmaz a Jobbik-közeli ex­képviselő lemondó nyilatkozatá­ban. A lapunknak adott interjú­ban arról is beszél: annak ellené­re, hogy három éve csak önzetle­nül ad a falunak a sajátjából, ezt nem értékelték a kerekiek. minden fillér járulékot befizet­tem, tartozásom sose volt, házat építettem, van két kisgyerekem. Százezer forintos felajánlásom­ból vércukormérőt vettek az idő­seknek, járdaalapanyagot is a sa­ját pénzemen vettem és embere­ket toboroztam az építésére, sa­ját kocsimmal jártam a falut pol­gárőrként. Egyiket sem azért, hogy utólag ezt felsorolhassam, de most azt kell mondjam, hogy minden fölösleges volt. Egy éve érzem, hogy egyre jobban utál­nak, pedig csak adtam a falunak. Nem érdemelték meg, hogy a sza­badidőmet a közösségre áldoz­tam. Én csak építeni akartam, de sokaknak a rombolás a jó, a rom­kupac tetején érzik jól magukat. Azt fogom tanítani a gyerekeim­nek is, hogy semminek se állja­nak az élére, mert megbecsülés nem, csak támadás jár érte. A le­mondásom napjától minden kö­zösségi segítséget beszüntettem.- Nem fog hiányozni a nyüzsgés? Ön terepjáró (triál) versenyző is volt...- Igen, öt évig, két magyar baj­noki címet is szereztem. Szeret­tem, de a családra való tekintettel abbahagytam. Viszont hét OB-fu- tamot is szerveztem Kerekiben, idén azonban inkább már a falu­napot szponzoráltam. Ezek után pedig legfeljebb csak pinceszere­ket szervezek, mert ott csak azok lesznek, akiket meghívok. Büsz­kén félreállok, csinálja más, tisz­telni fogom, ha jobban teszi a dol­gát. De ha nem, akkor a közelem­be se jöjjön! Én a köztartozásokat mindig pontosan fizettem, álla­mi támogatást sose kértem, min­dent önerőből értem el. így gon­dolkodik egy nemzeti érzelmű ember. Ha ez rossz, akkor megér­demli a sorsát az ország...- És hogy áll a Jobbikkal?- Nem vagyok tag, de a Job­bik-mozgalom bármikor számít­hat a segítségemre, mert ők még nem csaptak be.- Nyilván nem bánta meg a Hort- hy-szobrot sem...- Nem. Az elveim mellett min­dig ki fogok tartani. ■ Fónai Imre Dunai árvíz: a kritikus pontoknál a somogyiak ár Somogyi tűzoltók már a Duna déli szakaszain dolgoz­nak. A Somogy Mentőcso­port logisztikai feladatokat lá­tott el kedden, amelynek so­rán élelmiszert, postai külde­ményeket és gyógyszert szál­lítottak csónakkal a vízzel körbezárt Kisoroszi térségé­ben - tájékoztatott Gaál Atti­la megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A somogyi hivatásos ka­tasztrófavédelmi mentőcso- J port egyik szakasza figyelő- szolgálatot látott el Baján a Petőfi-szigeten, feladatuk az épített védvonal folyamatos ellenőrzése volt. Ha valami­lyen sérülést észleltek a gá­ton, jelezték azt a helyszínen tartózkodó vízügyi szakem­bereknek, akik meghatároz­ták a szükséges intézkedése­ket. A kritikus pontok azon­nali megerősítését a somogyi kontingens másik szakaszá­ból létrehozott gyorsreagálá­sú egységek végezték el. A szóvivő közölte: a Tol­na megyei Bátán a szolgálat­ba állt szőkedencsi önkéntes tűzoltók a lakóházak védel­mére telepített szivattyúkat üzemeltetik, ezekkel két véd­vonal közti területről eme­lik át a vizet a mentett oldal- j ról az ártérbe. - A Baranya megyei Dunaszekcsőn a gátat erősítik és magasítják - tet­te hozzá. - A település három házának melléképületébe víz szivárog, ott homokzsákokkal védekeznek a szakemberek. ■ Harsányi M. Gyűjtést szerveznek a somogyi idősek az idősek Somogy Megyei és Kaposvári Szövetsége június 26-ig jótékonysági gyűjtést szervez a Tolna megyei árvíz- károsultak javára azEgyüd kulturális központban és intéz­ményeiben Kaposfüreden, Ka- posszentjakabon, Répáspusz­tán, Toponáron, Töröcskén, és a tüskevári klubkönyvtárban. Tartós élelmiszert, tisztítósze­reket, palackozott ásványvizet, ágyneműt, ruházati és-háztar- tási cikkeket várnak. M.K. Minden Rigó Jancsi az emléktábla árát gyarapítja emlék Közadakozásból kíván emléktáblát állíttatni Kapos­vár Rigó Jancsinak Kéki Zol­tán címzetes főjegyző javas­latára. A híres cigányprímás ugyan Pákozdon született, ám élete két hosszabb időszakát is Kaposváron töltötte, s ezt meg­örökítendő a Korona szálló fa­lán kívánja fölavatni a város az emléktáblát az augusztu­si kamarazenei fesztivál kere­tében. A kezdeményezés mel- | lé állt a Stühmer Kávézó tulaj­donosa Csermák Zoltán is, aki kávézójának mindennapos ter­mékei közé felvette a cigány- prímásról elnevezett krémes süteményt. Amelynek minden eladott darabja után 100 fo­rinttal támogatja az emléktáb­la felállítását. ■ Márkus K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom