Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-27 / 148. szám

8 REGENY - TV-MUSOR 2013. JÚNIUS 27., CSÜTÖRTÖK Stephanie Bond: Kisvárosi titkok 9. rész Victoria új városba költözik, ahol egy bűnténybe csöppen, miközben a szerelmet keresi Másnap már meg sem lepődtem, amikor csöngettek, és Miranda Tuttles állt az ajtóban. Már vár­tam is, hogy beugorjon, azok után, hogy Thea Armstrong és Ashley Prospect is megtisztelt nem kívánt látogatásával. Pedig akárhányszor megszólalt a csen­gő, vagy megcsörrent a telefon, buta módon abban reményked­tem, Nate lesz az... Persze nem azért, hogy letartóztasson. Egé­szen betöltötte a gondolataimat, hozzá menekültem a valóság elől.- Szia, Miranda! - köszön­töttem gyanakvóan. Némiképp visszafogott lettem az előző két látogatás óta. - Szia, Victoria! - mosolygott a vendégem szomo­rúan. - Csak azért jöttem, hogy elmondjam, CeeCee temetését holnap tartjuk a teniszpályánál. Felvontam a szemöldököm. - A teniszpályánál? - Miranda bólin­tott. - CeeCee biztosan így akar­ta volna. Összeállítunk egy kis al­bumot az emlékére. A szervezők azt kérik, mindenki hozzon egy képeslapot a könyvbe. - Milyen kedves ötlet! Kínos csend követ­kezett. - Bejössz? - kérdeztem végül. - Miranda megtörölgette a nyakát a zsebkendőjével. - Csak egy pillanatra mennék be a nap elől, ha nem gond. Házról házra járok. - Kérsz inni valami hide­get?- Jól hangzik - felelte. Utánam jött a konyhába, és le­telepedett a bárszékre. Végigné­zett a falak mentén sorakozó do­bozokon. - Látom, még mindig Victoria hiába várja, hogy a jóképű rendőr, Nate ismét felbukkanjon. Holnap lesz CeeCee temetése a teniszpályánál nem csomagoltál ki mindent. - Bólintottam, és egy párás kan- csóból jeges teát töltöttem mind­kettőnknek. - Bár gondolom, egyelőre mindent félbehagytál, amíg ki nem derül, hogyan ala­kul számodra ez a gyilkossági ügy.-Hátrébbhúzódtam.- Nem izgulok - hazudtam. - Nem én öltem meg CeeCee-t. - Miranda végigmért, majd kiitta a teáját, és a csörömpölő jégkockákkal te­li poharát lecsapta a pultra. - Ha te mondod... - Miranda, mi a bá­natért akartam volna holtan látni CeeCee-t? - Vállat vont. - Talán féltél, hogy rájön valamire ve­led kapcsolatban. - Nincsenek titkaim - válaszoltam, de a pul­zusom egyre hevesebben lükte­tett. Miranda kis kacajt hallatott, majd lemászott a bárszékről, és a bejárati ajtó felé indult.- Mindenkinek vannak titkai, drágám, és CeeCee nagyon értett hozzá, hogy felfedje az ilyesmit. Jut eszembe, azt mondtad, tudsz teniszezni. Nem érdekelne a válo­gatás? - Talán - tértem ki a vá­lasz elől. - Nem vagyok túl jó já­tékos. - CeeCee sem volt az - fe­lelte Miranda cinkosan. - Legin­kább én játszottam mindkettőnk helyett. - Haboztam egy kicsit. Azon tűnődtem, vajon Miranda is ugyanazzal magyarázná-e azt a bizonyos ütést, amivel Thea.- Thea azt mondja, CeeCee al­koholista volt. - Miranda szára­zon felnevetett. - De még meny­nyire! Viszont akármit csinált is, CeeCee nem érdemelte meg, hogy meghaljon... legalábbis nem így.- Intett egyet felém. - Remélem, találkozunk holnap a szertartá­son! - Csak álltam az ajtóban, és néztem, ahogy távolodik a torna­cipőjében. Az utolsó megjegy­zésén gondolkodtam. Majdnem úgy hangzott, mintha úgy érez- né, CeeCee halált érdemelt, csak másfélét. Vajon Miranda valami sokkal csúnyábbat terveit ki Cee- Cee-nek? Másnap reggel, amikor Cee­Cee temetésére indultam, furcsa hiányérzetem támadt. Körülnéz­tem, és akkor vettem észre, hogy valami eltűnt a házból. Mégpe­dig az az ón ananász, amelyet a CeeCee-től kapott üdvözlőkosa­ramban találtam a beköltözésem napján. Most nem volt a helyén. Nem is emlékeztem, mikor lát­tam utoljára. Thea, Ashley és Miranda is járt nálam, de miért akarta volna visz- szaszerezni bárki közülük? Nem tűnt értékes holminak. Aztán megrettentem: valaki járt a há­zamban, amíg aludtam? Minden­hol körülnéztem, aztán eszembe jutott, hogy a riasztó még mindig be van kapcsolva. Csak képzelő­döm, mondtam magamban. ► Folytatás a következő számban ■V 4 á Tetszett? Olvasna még? ~‘-A, __ ■ l*: El h k Akció^SMm^SljShjsI^^^^^^^^^kézbesítés esetén érvényes.'Azokra a megrendelőkre vonatkozik, akiknek a megadott kézbesítési címéhez az elmúlt 3 hónapban nem tartozott a választott lap előfizetése. Megrendelését követően az előfizetési díj kiegyenlítésére számlacsekket küldünk. Az előfizetés időszakáról s a kézbesítendő lapszámokról a számlacsekken talál információt. Az előfizetési díj számlacsekken megadott határidőig történő kiegyenlítése esetén az előfizetés a számlacsekken magadott időszakra szól, későbbi befizetés esetén a kézbesítés 1 hónapot tolódhat. Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.axelspringer.hu/elofizetesek oldalon/ Kérjük, hogy a határidő lejárta után, kedvez­ményes ajánlattal kapcsolatban, érdeklődjön Olvasói ügyfélszolgálatunkon, a (06-40) 510-510 elérhetőségen. Akciókód: 2412 TTOT P1Vf'7TÓ.TUr*Tgr>P W:1 t'l C I [ U i vTasaTt^bjbbjbb DUN^rír^HBpBi sTkíTtr^v^^bbb tttmT'vhh^^h 6.05 Jó reggelt, 6.00 Segíts 5.25 Summa 14.55 Rocky és Bakacsin 5.20 Édes Kísértés 9.00 Üzenem az otthoni 6.00 A jövő műemlékei© 9.05 AMidsomer skacok! © magadon! (ismétlés) © 5.55 Ma reggel kalandjai © 5.45 Zsírégetők © hegyeknek... © 7.00 New York City gyilkosságok 7.35 Híradó Reggel 6.25 Tények Reggel 7.30 A mi erdőnk 15.20 Animália © 6.40 Gyilkos sorok © 9.40 Angyali érintés (ism.) Food © (angol krimisorozat) 8.08 Minden reggel ® 6.55 Mokka© 8.00 Híradó 15.45 Kaja-kalandok 7.45 Harmadik műszak © 10.25 Kisváros (ismétlés) © 8.00 Farmerkedés Jones 10.55 Agatha Christie: 10.00 TopShop 9.20 Stahl konyhája © 8.15 Capri 16.10 Heathcliff 8.45 Candleford-i 11.05 ATenkes módra® Gyöngyöző cián 11.50 Asztroshow 9.25 Babapercek© - Az álmok szigete ® 16.35 Garfield és barátai kisasszonyok (2 rész) © kapitánya (ismétlés) 9.00 A világ legszigorúbb (amerikai krimi, 1983) 9T 12.50 Reflektor 9.30 TeleShop 9.10 Balatoni Nyár 17.00 Shaun, a bárány 11.00 Mike és Molly® 11.30 Örökzöld szülői© Fsz.: Anthony Andrews 13.10 Gasztrotúra 10.30 Astro-Világ 11.05 Rex felügyelő (ism.)® 17.05 Nils Holgersson 11.55 Afőnök© dallamok (ismétlés) 10.05 Furcsaevők® 12.55 Columbo 13.40 ízes élet 11.30 Árva angyal® 12.00 Híradó délben csodálatos utazása 12.50 A médium © 12.00 Híradó. Időjárás 11.10 Beépített főnök (amerikai krimisorozat) 14.05 Éjjel-Nappal 13.00 Doki© 12.25 Rondó 17.35 Raju, a riksa 13.50 Monk 12.15 Afrika világa © -Amerika© Negatív reakciók Budapest (ism.) ® 14.00 Tények Délután 12.55 Alpok-Duna-Adria 17.40 Richard Scarry - Flúgos nyomozó © 12.40 Ketten 12.00 Fald fel Amerikát! 14.45 A Főnix útja 14.45 Fókusz (ism.) © 14.50 Csapdába csalva © 13.25 Átjáró Tesz-vesz városa (am. krimisorozat, il/3-4.) egy fészekben - Egy húsevő naplója © (am. kalandfilm, 2004) 113' 15.20 A végső akarat © 15.25 Az élet iskolája© 13.55 Ridikül © 18.05 Blinky Bili kalandjai 15.40 Harmadik műszak© 13.40 Édes élet 13.00 A természet 16.55 Hat töltény ára O 16-25 Kettős játszma © 16.25 Amit a szív diktál © 14.45 Balatoni Nyár 18.30 Frakk, 16.35 Esküdt ellenségek: olasz módra® legnagyobb csodái © (amerikai thriller, 2012) 93' CQ 17.30 A bosszú angyala 17.20 Update konyha© 16.00 Boston Legal a macskák réme Bűnös szándék © 14.30 Kívánságkosár 14.00 A dinók bolygója© Fsz.: Jean-Claude Van 18.30 Híradó 17.25 Veled is - Jogi játszmák © 18.40 MissBG (am. krimisorozat, 111/16-17.) 16.30 Térkép® 15.00 Az ismeretlen Damme, Joe Flanigan g 19.20 Fókusz© megtörténhet® 16.45 A szenvedélyek 18.55 Magyar népmesék 18.25 Egy kapcsolat 17.05 MacGyver© Amazónia© 19.00 Az elveszett ” 19.45 Éjjel-Nappal 18.30 Tények lángjai© 19.10 Állatkert szabályai© 18.00 Híradó 17.00 Fald fel Amerikát Jézus-videó nyomában Budapest© 19.25 Aktív© 17.30 Szerencse híradó © a hátizsákban (am. vígjátéksorozat, VI/2-3.) 18.20 Dunasport - Rajongói klub © (német kalandfilm, 2002) 91' 20.35 Barátok közt® 20.00 Családi titkok © 17.40 Híradó 19.35 Maja, a méhecske 19.25 Jóbarátok© 18.30 Kisváros® 18.00 A kék bolygó Fsz.: Matthias Koeberlin (magyar sorozat, 6567-68.) (magyar reality sorozat, 19.) 17.50 Elcserélt lányok® 19.50 Lülü, ateknőc (am. vígjátéksor., X/14-15.) 19.10 Angyali érintés © keringő© 21.00 A Feláldozhatok© 21.10 Revolution© 21.00 Jóban Rosszban © 18.35 Rex felügyelő© 20.05 Babarés Badou 20.25 Két pasi 20.05 Sipsirica® 19.00 A Naprendszer hét (amerikai akciófilm, 2010) 90' (am. sci-fi sorozat, I/3-4.) (magyar sorozat, 2173.) 19.30 Híradó este | kalandjai - meg egy kicsi © 21.00 Hírek j csodája© Fsz.: Sylvester Stallone, A múlt árnyai; 21.40 Hajsza © 20.15 Labdarúgás 20.30 Híradó, Sporthírek (am. vígjátéksor., IV/7-8.) 21.05 Dunasport i Élve vagy halva Arnold Schwarzenegger, A titokzatos medál (am. akciófilm, 2007) 83' Konföderációs Kupa 2013 21.05 Sophie szerint 21.25 Észbontók® 21.15 Szívzűr© 20.00 A dinók bolygója ® Bruce Willis, Jet Li 23.10 A rejtély® Fsz.: Mickey Rourke, Diane 23.05 Az este j a világ© 22.30 Spartacus (magyar film, 1981)82’ Elit gyilkosok 23.00 Leszámolás (am.-kanadai sci-fi sor., 111/17.) Ladd, Thomas Jane, 23.35 Nemzeti Nagyvizit 21.35 Gusztáv -Vér és homok© Fsz.: Máté Gábor 21.00 Távol Európától Kis-Tokióban © A potyautas Joseph Gordon-Levitt 0.05 Munkaügyek 21.45 Sophie Paquin fent 23.40 A főnök (ism.)© 22.40 Kocsis Zoltán - húzós munkahelyek (amerikai akciófilm, 1991) 75' 0.15 Reflektor© Közben: Kenósorsolás - IrReality Show © és lent® 0.40 Shameless jótékonysági 22.00 Amerika árverésen © 0.35 Adrenalin® 0.35 A Grace klinika © 23.40 Propaganda© 0.35 Boston Legal 22.30 Bízzál bennem © -Szégyentelenek© hangversenye 22.55 Börtönélet® (amerikai akciófilm, 1996) 73’ (amerikai sorozat, VI/11.) (kulturális magazin, 9.) - Jogi játszmák (ism.) © 0.20KorTárs@ 1.50 Higgy neki, | 0.10 Koncertek ! 23.50 Louis Theroux: 2.05 Idegenek áldozata® 1.30 InfoMánia® 0.40 Update konyha (ism.) 1.20 Bűvölet (2 rész) © 0.45 Európai szemmel © hisz zsaru (ism.) © az A38 hajón® Gyógyszeres nevelés © (amerikai sci-fi, 1989)105' 1520 A Jóban Rosszban 13.55 12.50 A médium 17.05 MacGyver 15.00 Az ismeretlen-. 12.00 Segítség, bajban va- 12.20 Csapdába csalva © 13.15 11.30 Garázs (ism.) 12.00 Dé- 11.05 Aranykor-archívum ©12.15 13.45 Erős emberek (ism.) 14.45 12.55 Televíziós vásárlás 15.25 8.00 Autókereskedők 9.00 Állító- 17.00 Házikosztok csatája 18.00 rij> gyök! 13.00 A gyanú árnyéké- Seherezádé © 14.15 Colin és li Híradó 12.45 Televíziós vásár- Robin Hood © 13.15 Hollywood Triatlon. Középtávú ob (ism.) HD Start, Start plusz (ismétlés) lag 10.00 Licitvadászok 11.00 Ha- A desszertkirály 18.30 Étkeink for­Ph bán 14.00 Talizmán 15.00 A sors Justin tuti lakástippjei © 15.20 lás 13.05 Lapzárta (ism.) 13.30 Café © 13.45 A buszon (an- 15.15 Tour de Pelso (ism.) 15.45 16.20 700-as klub 16.55 Világ- lálos fogás 12.00 Aranyláz Alasz- rása 19.00 Lucinda Scala Quinn­O hullámain 16.00 Több mint test- Álomház® 16.20Mrs.Klinika© Paletta (ism.) 14.05 Ikon (ism.) goi vígjáték, 1971) © 15.15 Ahol Labdarúgás. Futbol Mundial új, híradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó kában 13.00 Újjáépítők 14.00 Li- Etetnibolondulásig 19.30Frissen, GO őr 17.00 mentalista 17.55 Ba-1 17.20 Jóban Rosszban © 18.00 14.30 Sportré (ism.) 15.00 Hír-1 a grizzlyk élnek (ism.) © 17.05 | HD 16.15 Spuri-magazin, HD | 18.30 Fórum 18.50 Sporthíradó | citvadászok 15.00 Csomagcsa- gyorsan, egyszerűen! 20.00 Gor­ife rátok közt 18.30 Szeress most! Tények 6-kor 18.25 Veled is meg- adó 15.30 Ázsia (ism.) 16.05 BBC A testőrök visszatérnek (angol- 16.45 Kosárlabda. Női Eb, ne- 18.55 Híradó 19.15 Időjárás-je- ták 16.00 Autókereskedők 17.00 dón Ramsay-Á fickó F-fel 21.00 C 19.30 A gyanú árnyékában történhet! © 19.30 Las Vegas Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó fr. kalandfilm, 1989) © 19.00 A gyeddöntő (élő) 19.00 Zuhanyhír- lentés 19.25 Egyenes beszéd Amcsi benzinfalók 18.00 A túlélés Jamie 15 perces kajái 22.00 n 20.30 Vacsoracsata 21.30 Segít- (amerikai sorozat) © 20.30 Kü- 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.30 kinálynó (angol-fr. életrajzi film, adó (élő) HD 20.00 Kosárlabda. 20.55 Híradó 21.20 Atv Classic törvényei 19.00 Licitvadászok Nigella falatozója 22.30 Jimmy ség, bajban vagyok! 22.30 Bará- lönleges ügyosztály - Marseille Magyarország élőben/Lapzárta 2006)® 21.00 Bridget Jones nap- Női Eb, negyeddöntő (élő) 22.15 21.55 Híradó 22.15 Az elnök em- 20.00 Raktárvadászok 21.00 Az lerántja a leplet 23.00 Partedli tok közt 23.00 Híradó 23.30 Agy- ® 21.30 Vegas © 22.35 Rejté- 21.00 Híradó2121.30 Versus(ism.) lója (angol-fr. rom. vígj., 2001) © Truck race HD 23.15Mai hely- béréi 22.30 700-as klub 23.05 igazi prémvadászok 22.00 Auszt- 23.15 Diéta A-Z 23.30 Lorraine menők 24.00 24 - A hetedik nap lyes vírusok nyomában © 23.35 22.00 Híradó 22.30 Globál 23.05 22.55 Afülenincs nyúl (német rom. zet HD 23.30 Ökölvívás. Tavorís Hazahúzó 23.55 Híradó 0.20 Vi- rál kamíonosok 23.00 Ben Earl házi kedvencei 24.00 Jó szakács, 1.00 Vacsoracsata Családi titkok (ismétlés) Magyarország élőben (ism.) vígj., 2007) ©1.10 Aranykapu® Cloud-Bemard Hopkins (ism.) lághíradó (ismétlés) I 24.00 Autókereskedők rosszszakács A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom