Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
8 INTERJÚ 2013. JÚNIUS 23., VASÁRNAP vekerdy tamás A gyermekpszichológus szerint a vakáció úgy jó, ha ritmusa van, nem szigorú taktusa. A tévé nem tilos, de a mindennapi mesélés és a sok mozgás sokkal fontosabb. Boldog gyerekkora volt, hiszen azt írta akkor, későbbi önmagának, hogy nem akar felnőtt lenni. Úgy érzi, ez sikerült is. NYÁRON TILOS A TANULÁS Vekerdy Tamás állítja, az lesz jó szülő, aki saját magával is törődik gyereknevelés közben és nem boldog, hanem derűs, nyugodt és biztonságos gyermekkort teremt egy őszinte és szeretetten családban. Ő már csak tudja, négy gyereket nevelt fel. Fábos Erika- A gyermekpszichológus szerint milyen az ideális vakáció?- A derűsen, közösen, jó lehetőségekkel eltöltött idő az, ami a leginkább pihentet, ilyen lehet az ideális vakáció. Régi tanuláspszichológiai tény, hogy egyes tanulási szakaszok után szünetet kell tartani, éppen azért, hogy ez a tudás be tudjon rendeződni az agyunkba, ez pedig alvás és pihenés közben, tehát a szünetekben megy a legjobban. Ez a leglényegesebb része a maradandó és a képességgé érlelhető tudás kialakulásának, mint amilyen például az olvasás, írás, vagy az autóvezetés. Persze, az a gyerek, akivel a szülők végiggyakoroltatták a nyarat, szeptemberben ügyesebb lesz, az egész nyáron csak vakációzó gyerek pedig szeptemberre mintha mindent elfelejtett volna. De október végére kiderül, hogy a gyötrésnek még sincs jutalma. A gyakorló gyerek addigra elfárad, unja a tanulást, a vakációzónak pedig minden eszébe jut, még azt is jól csinálja, amit a szünidő előtt nem tudott.- A tanulás tehát tilos, de aludjon, ameddig akar, vagy azért legyen a szünidőben is rendesen beosztott napirend?- A kettő között. Aludjon, amennyit akar, de azért ne folyjanak szét a napjai, legyen tagolt, legyen benne valamiféle rend. Az a jó, ha van ritmusa a szünidőnek, de fontos, hogy ne taktusa, hanem ritmusa legyen. A taktus az túl gépies, az a nagyon szigorúan vett ritmus, ami nem tesz jót. A vakáció idején inkább az a fontos, hogy lazaságból, „mégis inkább ehhez lenne kedvem” dolgokból legyen több. Szóval amennyit lehet, legyünk vele, amúgy pedig hagyjuk békén: ha utál kimenni az udvarra, hát olvasson a lesötétített szobában.- Az még a jobbik eset, könyv helyett inkább számítógép és tévé van a lesötétített szobában.- Kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat, olyan, mint az agymosás. Megváltoztatja ugyanis az agy elektromos struktúráit, az éber állapotból az alvásra hasonlító állapot felé tolja, és az agyat külső, visszalapoz- hatatlan impulzusokkal látja el. Vagyis nem lesznek belőle olyan maradandó belső emlékképei, amelyek az énazonosságát segíthetik. „Kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat. Az agy elektromos struktúráit az éber állapotból az alvásra hasonlító állapot felé tolja.”- Vagyis jobb, ha nem néz tévét?- Nem vagyok dogmatikus, inkább azt mondom, tízéves korig sokkal jobb, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió és számítógép használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott műsor, limitált időben és valamelyik szülővel együtt, hogy ha kérdése van, vagy megijed, legyen ott a felnőtt, aki segít és biztonságot jelent. Persze, mesélni még ennél is jobb, a hallott mesével indul ugyanis az olvasóvá nevelés, ami a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti.- Az elmúlt évtizedekben az infokommunikáció valóban hatalmasat fejlődött és ettől sokat változott az életünk. Tetten érhető mindez a gyerekek fejlődésében is?- Sokkal kevesebbet beszélünk a gyerekkel és a gyerekek előtt, valóban, gyakran a tévé beszél helyettünk, ami nem úgy hat, mint amikor egy élő szervezet beszél. Amikor egy kisgyermekhez élő ember beszél, megfigyelhető, hogy a gégefőjében izomrángások futnak le. Ez az egyik oka annak, hogy a kicsiknek döbbenetes képességük van az anyanyelv elsajátítására. Amikor gépi - például a televízió - hangját hallgatják, mindez nem így van. A beszédhibák száma ezért is nő és azért is, mert a beszédfejlődés alapja a mozgás, a mai kisgyerekek pedig katasztrofálisan keveset mozognak, ami szintén összefügg a televíziózással és a számítógéphasználattal.- Ön mennyire emlékszik a gyermekkorára?- Többször próbáltam, de any- nyira jutottam, hogy ha visszagondolok, az az érzésem, mintha 5-7 éves koromig vattába lettem volna bugyolálva. A biztonság a legmeghatározóbb emlékem. Persze, vannak részletesebb képek is a fejemben, hogy például vasárnap korán reggel lehetett rohanni az apám ágyába és ott volt közös hülyéske- dés és nagy mesélések, aztán ahogyan ámulattal figyeltem apámat, amikor hószagúan hazaérkezett a vadászatból és az övéről mindenféle madarak lógtak. De hogy ezekre a fényképek miatt emlékszem, vagy a fejemben rögzültek, már nem tudom eldönteni.- Szóval szeretett gyerek lenni?- Sok kínjára is emlékszem a gyerekkoromnak, például az írástanulás, vagy amikor a libát tanultuk természetrajzból, mégis azt hiszem, szerettem gyerek lenni. Abból gondolom, hogy tizenévesen írtam egy levelet a felnőttkori önmagámnak, amiben azt kívántam, hogy ne legyek soha felnőtt. Ezt többé-kevésbé sikerült is betartanom.- Lehet, hogy azért nem akart felnőni, mert a felnőtt magyar társadalomról azt tartják, hogy nem túlzottan gyerekszerető. Ranschburg Jenő sokat hangoztatta ezt. Egyetért?- Inkább azt mondanám, hogy nem egy gyerekértő ország a miénk. A saját gyermekkorunkra nemigen emlékszünk, és nem vesszük a fáradtságot, hogy megértsük a gyerekeket. Ilyenkor aztán terrorizálni kezdjük, hazugságokra kényszerítjük őket és elméleteket gyártunk, ahelyett, hogy azonosak lennénk azzal, amit éppen érzünk és ezért felelősséget vállalnánk.- Szóval fontos a boldog gyerekkor.- A boldogság megfoghatatlan. Inkább a derűs, nyugodt és biztonságos jelzők jutnak eszembe erről. Ehhez az kellene, hogy minden családban legyen egy ember, legjobb, ha ez az anya, akinek van ideje a gyerekekre, aki odafigyel, ha kérdezik, akivel lehet beszélgetni. Ez az érzelmi jelenlét, biztonság a legfontosabb. E nélkül lesz problémás a kamaszkor és kerülnek gyengén a felnőtt életbe a gyerekeink.- Azt olvastam, előbb jogász lett és csak jó tanácsra kezdett pszichológiát tanulni.- Az apám kérésére, akivel ennyire jóban voltam, végeztem el a jogot. 17 évesen ugyanis, amikor megkérdezték, mi szeretnék lenni, azt válaszoltam, világcsavargó. Erre azt mondta, jó, de előbb szerezzek egy tisztességes diplomát és menjek el a jogra. Saját indíttatásból 7 éves koromig inkább gyerekorvosnak készültem, a doktorbácsink miatt, aztán hosszú ideig írónak. Mivel pedig az írók közül sokan jártak jogra, úgy gondoltam, nem lesz az olyan rossz. Később mégis valóra váltottam az eredeti terveimet és egy kicsit gyerekorvossá, meg egy kicsit íróvá is váltam azzal, hogy gyermekpszichológus lettem. Ez amúgy mélyről jövő, belső indíttatás is volt, ha egy gyerekkel találkozom, azonnal hat rám és érzem őt, ha egy felnőttel, mindig inkább csak unatkozom. Bizonyára családi hagyományokban is gyökerezik mindez, sok óvónő, logopédus és tanár van a felmenőim között és a tágabb famíliámban.- Négygyermekes édesapa. Gyermekpszichológusként könynyebb vagy nehezebb annyira jó apának lenni, mint amilyenről ön mesél, ha az édesapjáról van szó?- Azt a biztos pontot a gyerekeink életében, amibe kapaszkodni lehetett, ami nekem az apám volt, nálunk a feleségem jelentette és nagyon jó sorsuk volt mellette. Ó is gyermekpszichológus, így szent elhatározásunk volt, hogy itthon csakis civilek leszünk és spontán módon reagálunk. így aztán az is előfordult, hogy ráordítottam a gyerekeimre, pedig tudtam, hogy az olyan, mintha megütném, de volt mindennapos mesélés, később felolvasás és nem feltétlen azért, mert a szakmánk miatt tudtuk, mennyire sokat számít. A hitelesség, a gyerekek szeme előtt élt őszinte élet, vagyis az önmagámmal való azonosság a legmeghatározóbb minta.- Ez egyszerűen hangzik, a felelősség mégis nagy, így nem is csoda, ha időről időre felmerül: lehet-e ezt egyáltalán elég jól csinálni?- Kétségtelenül nehezebb ezt ma eldönteni, mint az elmúlt évszázadokban. Akkor nem volt gond, hiszen nagycsaládok éltek együtt, ott volt a dédi, a nagymama, nagypapa, nagynénik, nagybácsik. Volt minta, volt társaság a gyereknek és a szülők sem egyedül küzdöttek vele. A gyereknek való kiszolgáltatottság ma lehetetlenné teszi, hogy anya és apa pihenni tudjon. Pedig erre szükség van. Meg kell szabadulni időnként a gyerekektől. Egyedül is, a házastárssal együtt is pihenni kell, emberi életet kell élni, úgy sokkal könnyebb elég jól csinálni.- Sokan vannak, akik még nem tudják igazán, mit jelent a vakáció, mert csak szeptemberNévjegy született 1935-ben, pszichológus, író 1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, \ tudományos tanácsadója 1992-1998 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékének docense 1998-tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani Központ alternatív továbbképzési igazgatója 1990-től az iskolázás szabadsága Európai Fórumának közép-európai szóvivője [ 1998-TÓL az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke. 1998-tól a Magyar Művelő- : dési Társaság elnökségi tag- j ja. ben lesz kisiskolás a gyerekük. Mit rontanak el leggyakrabban az „iskolakezdő” szülők?- Azt, hogy nem tudatosítják magukban rögtön a legelején, hogy az iskola a gyerek dolga. Amennyiben anyát és apát ilyenkor az érdekli legjobban, hogy bepakolta-e a gyerekük a táskáját, hogy megírta-e a leckét, esetleg ő akar a korrepetitor lenni, azzal hibát követ el. Az iskolakezdés tétje, hogy 8-12 év normális, vagy pokoli évet fognak közösen megélni. Ehhez a kezdetektől azt érdemes éreztetni a gyerekünkkel, hogy mindig ott a család a háttérben, segít és megvédi, ha szükséges, vagy ezt kéri, a többit pedig nyugodtan rá kell bízni. Ha otthon hagyja a tornazsákot és ezért egyest kap, nem baj, ha másodszor és harmadszor is, az sem baj, ötödszörre megtanulja és ezzel együtt azt is, hogy ez az ő felelőssége, hogy megbíznak benne minden körülmények között. 4
