Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-15 / 138. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2013. JÚNIUS 15., SZOMBAT Életbe lép a nyári menetrend szombaton közlekedés A nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok szombattól augusztus 25-ig - közölte a MÁV-Start Zrt. pénteken. A Balaton déli partjára kétóránként indulnak a főváros felől a gyorsvonatok, emellett naponta több közvetlen sebesvonat is az utazók rendelkezésére áll. Miskolc és Balatonszent- györgy, valamint Szeged és Fonyód között expressz közlekedik, valamint egy új vonat javítja majd Győr, illetve az Észak- nyugat-Dunántúl összeköttetését a Balaton déli partjával, Győr és Siófok között biztosítva a közvetlen vasúti utazást - ismertette közleményében a MÁV-Start. Sok szerelvényen kerékpárok is szállíthatók. A nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekedő vonatokon külön vonatkísérők is lesznek, akik a kerékpárok fel- és lerakásában segítenek. A balatonfenyvesi kisvasúton egész nyáron egy, a kirándulók igényei szerint beállított erősítő vonat is jár minden nap. ■ A nyári hónapokban a kerékpárosok és a hajózást kedvelők is kedvezményesen utazhatnak a vonaton Újra közlekednek vonatok csütörtök, péntek és szombat éjszakánként, egy pár a Déli pályaudvar és Keszthely, egy másik pár pedig a Déli pályaudvar és Fonyód között. Budapestről késő éjszaka, a Balatonról pedig a hajnali órákban indulnak. A szerelvényeken az utasok védelme' és a vagyonbiztonság érdekében vasútőrök is utaznak, esetenként pedig rendőri járőrszolgálat is lesz a vonatokon, mint ahogy a nagyobb vasútállomásokon is. A nyári hónapokban a kerékpárosok és a hajózást kedvelők is kedvezményesen utazhatnak a vonatokon kerékpáros túrajeggyel, illetve a Balaton Mix jeggyel. A nyári menetrendi információk megtalálhatók a MÁV-Start honlapján, a www.mav-start . hu oldalon, az ELVIRA internetes menetrendi keresőben, illetve az összefoglaló füzetet a Déli pályaudvaron és a nagyobb állomásokon is megkaphatják az utasok. Bővebb tájékoztatás a MÁVDIREKT telefonos ügyfél- szolgálat 06-40/494949-es telefonszámán is kérhető. ■ A minap tartották ötvenedik érettségi találkozójukat. A Jászai- és Kossuth-díjas érdemes művésznek nosztalgikus emlékei vannak a békéscsabai évekről A véletleneknek és empátiakészségnek egyaránt fontos szerepet tulajdonít pályája sikeres alakulásában Pogány Judit. A Jászai- és Kossuth- díjas érdemes művésszel egy gyermekeknek megtartott előadása után hivatásáról, gyűjtőszenvedélyéről, középiskolai éveiről, a kaposvári színházi műhelyről és bohócgyűjteményéről is beszélgettünk. Papp Gábor- Messziről jutottam el a színészethez, hiszen közgazdasági Technikumba jártam, könyvelő, tervező és statisztikus képzettséget szereztem - árulta el a színművész. - Későbbi szakmám fő vonala is itt kezdődött. Olyan színjátszó kört alakítottunk Békéscsabán, az iskolában, amellyel Arbu- zov „Tanya” című három felvoná- sos drámáját is előadtuk. A helyi színházban akkoriban Máté Lajos volt az igazgató. Hozzá mentem be kölcsönkérni különböző kellékeket, így valódi festett díszlettel, jelmezekkel, ruhákkal dolgozhattunk. Békéscsabán kezdtem el igazán kiélni magamból a színészet iránti vonzalmam is. Éppen pénteken tartottuk ötvenedik érettségi találkozónkat, amin boldogan vettem részt. — Egy nappal a találkozójuk előtt, a Mesélj nekem című, gyermekeknek szóló rendezvénysorozat előadója volt. Mekkora kihívás a fiatal közönséggel dolgozni?- Hálás feladat, egyben nagy felelősség is. Felnőtt ember már eldönti, hogy mi tetszik neki és mi nem. A gyerekekben olyan döbbenetes éhség van a mesére, a színházi meseelőadásokra, hogy nekik nem szabad közepeset vagy gyengét adni, mert sajnos akár annak is örülnek. Ők csak Az egyik legkeresettebb színésznő a lehető legjobbat kaphatják. A legkiválóbb rendezőkkel és színészekkel, a legszebb látvánnyal kell őket várni. — Évtizedek óta az egyik legfoglalkoztatottabb, legkeresettebb magyar színésznő. Minek köszönhető, hogy folyamatosan a csúcson tudott maradni?- Sok minden a véletleneken is múlik. Ha pályám kezdetén én nem pont Kaposvárra kerülök, lehet, hogy az egész sorsom másként alakul. A kaposvári színházban azonban kialakult az együttgondolkodás képessége. Zsámbéki Gábor, Babarczy László, Ascher Tamás, Szőke István, Ács János és Gothár Péter rendezőként elfogadták és szerették a játékomat, a groteszket, az esen- dőséget. Alapvetően nem néztem ki színésznőnek, amit a bennem lévő empátiakészséggel pótoltam, így egy szerencsés sorozat jött létre, ami a mai napig tart. Az idősödő színésznők szerepei lassan elfogynak, én a 2012/2013-as évadban tizennyolc produkcióban dolgozhattam, ami a korosztályomban kivételes ajándék. — Ötszáz darabos bohócgyűjteménye van. Honnan a hobbi?- Kisvárosi gyerekként nőttem fel Kaposváron, ahol hol gyenge, hol közepes utazó cirkuszok tűntek fel. Akkoriban bosszantottak a bohócok. Felnőtt fejjel azonban, amikor megismertem az igazi bohócságot, rájöttem, hogy ez egy hitvallás. Az igazán nagy színészek, mindig jó bohócok, a közepes színészek csak bohóckodnak. Megismerhettem Chaplin munkásságát, láthattam nagyszerű színészeket bohócként, oroszok, Muskin és Fellini bohócait. Olyanokat, akik után az ember csak kapaszkodhat. A színházi bemutatókon a színészek mindig megajándékozzák egymást. Kaposváron egy ilyen premier közelében jártunk, amikor Budapesten, az akkor még létező cseh kultúra boltjában találtam egy 8-10 centis, gyöngyökkel töltött bohócot. Elkezdett fojtogatni a vágy, hogy megvegyem, de úgy, hogy a világon senkinek nem adom majd oda. Talán ez volt az első darabja a gyűjteményemnek. Édesapám, aki sajnos korán meghalt, nagyon szeretett gitározni. Még legénykorában a lányok ilyenkor emlékszalagokat kötöttek a hangszerre. Ezek között találtam egy nyakkendőselyemből varrt, gyufásdoboztestű selyembohócot, amiről megfogadtam, hogy amíg élek, őrzöm. A gyűjteménynek lassan híre ment, és kollégák, de gyakran idegenek is megajándékoznak egy-egy új darabbal. Siófoki tagot vett fél Balázs Mester Asztaltársasága elismerés Tagja lett a Balázs | Mester Asztaltársaságnak Matyiké Sebestyén József nyugalmazott múzeumigazgató, költő, író, helytörténész, a siófoki Kálmán Imre Emlékház korábbi vezetője. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz termében adták át a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egykori igazgatója, Draveczky Balázs tiszteletére alapított Balázs Mester Díjakat. Ennek célja a legendás régész, muzeológus, gasztrohisto- rikus, író szellemi örökségének feldolgozása, ápolása, közzététele. Az évente odaítélt díjat azok kaphatják meg, akik a vendéglátás legkülönbözőbb területein élen járnak a hagyományőrzésben, például étteremtulajdonosok, muzeológusok, szakírók, j oktatók. Matyikó Sebestyén József Balaton Anno címmel 1997 júniusában a Siotour alapításának ötvenedik évfordulójára Draveczky Balázzsal közösen nagy sikerű, komplex kiállítást rendezett a Kálmán Imre Múzeumban, jórészt a vendéglátóipari múzeum és a kaposvári Rippl-Ró- nai Múzeum gyűjteményéből. A 2003-ban elhunyt Draveczky Balázs emlékére alapított asztal- társaság legújabb tagjának a díjat többek között a névadó múzeumigazgató özvegye adta át a siófoki helytörténésznek. ■ F. I. Egyházuk megújulásáért könyörögnek közösség Történelmi hagyományaiban gazdag, Istent tisztelő igaz magyar a balatonkiliti református közösség. Mára azon- | bán kissé megfáradt, elerőtle- nedett: ez arra indította a híveket, hogy vasárnaponként egyházuk megújulásáért gyűljenek egybe, s könyörögjenek. - Nekünk is vannak mindennapos gondjaink, de olyan emberek alkotják gyülekezetünket, akik örömmel vallják magukat Krisztus követőinek, s vállalják a keresztyén életformát - mondta Bozsoki-Sólyom János lelki- pásztor. Fő törekvésük a közösségépítés, s az, hogy az utat keresőknek tanácsokkal bátorítást adjanak hétről hétre. ■ G. A. Száztizenegy szecessziós műlakatosmunka készült Kaposváron világnap Ady Endre és könyvillusztrátora, Lesznai Anna kapcsolatát mutatja be a világhálón a Takáts Gyula Könyvtár „A nagy tömeg divatnak tekinti, pedig az egy nagy világátalakulás.” Ezt mondta a szecesszióról Ady Endre. A szecesszió világnapja magyar ötletre jött létre, és most ünnepelték meg először, amihez a világ több múzeuma is csatlakozott. De csak Budapesten, Szabadkán és Kaposváron voltak előadások, városi szecessziós túrák. A szecesszió az utolsó nagy szellemi áramlat volt Európában, mely rövid idő alatt átformálta és áthatotta az élet egész területét. Művészi igényesség és esztétikai megjelenés tekintetében egyedülálló volt. Manapság sokan rácsodálkozunk a szecesszió felfutásának rövid ideje alatt létrejött impozáns remekművekre az építészetben, festészetben, iparművészetben.- Bár a szecesszió rövid életű volt, és feledés is kísérte, jelentőségét ma már felismerjük. E példaértékű mozgalom formái és műfajai vezettek át a 20. századi művészetek felé - summázott H. Molnár Katalin, a k a posvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár művészeti tájékoztatója. - A mi intézményünk is csatlakozott a világnap rendezvényeihez. A Szecessziós Magazin közli összeállításunkat Mit írtak a szecesszióról a századelő művészei, írói címmel. A cikk Ady Endre és Lesznai Anna közti baráti kapcsolatot mutatja be Míves munka a Kontrássy utcában Június 10-én hunytak el az építészet mesterei A sors furcsa fintora, hogy az épülettervezés két nagy szecesz- sziós csillaga, a spanyol Antoni Gaudi valamint a magyar Lechner Ödön egy napon halt meg, június 10-én. Lechner Ödön 1914-ben Budapesten, Antoni Gaudi pedig 1926-ban Barcelonában. A szecessziós Magazin című internetes folyóirat szerkesztőinek ötlete alapján ezt a napot minden évben világszerte meg- ünneplik a június 10-éhez legközelebbi hétvégén kiállításokkal, előadásokkal, városi sétákkal, publikációkkal. műveik tükrében. Lesznai Anna Ady több könyvének illusztrátora volt. A könyvtárban Szabó Tamás bádogosmester, szakoktató, helytörténet-kutató tartott képes bemutatót, ő több évtizede foglalkozik a kaposvári mű- lakatosság történetével. Tőle tudtuk meg, hogy a szecesszió idején 111 műlakatosmunka készült a városban. A mesterek mintalapok alapján dolgoztak, de sajátosan egyéni stílusú, míves munkákat hozott létre. A szecessziós kapukon, erkélyeken növény- és állatábrázolásokat, geometrikus formákat vehetünk észre egy kis odafigyeléssel. Felmerült a kaposvári lakatosmunkák védelmének kérdése is, mert az idők során számos esetben semmisültek meg értékes alkotások. - Az előadóteremben a szecesszió kaposvári és somogyi alkotóinak (Rippl-Rónai József, Vasza- ry János, Kozma Lajos) művészetét bemutató könyveket és ajánlójegyzéket állítottunk ki - mondta H. Molnár Katalin. - Aki a város szecessziós épületeit, műlakatos remekeit is meg szeretné ismerni, annak ajánljuk, hogy induljon sétára a belvárosban L. Balogh Krisztina és Szigetvári György Kaposvár szecessziós építészete, Nagy Zoltán és L. Balogh Krisztina Kaposvár 300 és Szabó Tamás Kaposvári műlakatosok című könyvével. Számtalan csoda vár rá! ■ C. A. t Véletlenek es empátia sikerek Pogány Judit visszatért középiskolai évei helyszínére