Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-09 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 21. szám
8 INTERJÚ 2013. JÚNIUS 9., VASÁRNAP kancsendzönga Erőss Zsolt tudta, hogy mi vár rá. A folyadékhiány miatt került olyan fizikai állapotba, hogy nem volt esélye. Kiss Pétert a szíve vitte vissza a társáért. Az expedíciónak ezzel vége, a 14-ből két csúcsot nem sikerült legyőzni. „A HEGY SOSEM HIBÁZHAT, CSAK Ml” Névjegy: KOLLÁR LAJOS 1952. augusztus 26-án született Budapesten 1972 óta hegymászó 1982-2002: az Új Színház ügyelője volt 2002-ben A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el az akkori sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. Ebből kettő maradt. Az Annapurnán és a K2-n nincs még magyar zászló. „A hegyen nagyon kiélezett a helyzet. Egy rossz gondolatba, egy rossz mozdulatba is bele lehet halni.” Kollár Lajos szerint az ember hegymászás közben mindent megtudhat magáról és ez vonzóbb tud lenni, mint a hegy. Amikor egy hegymászó életveszélyben van, akkor fél, de nem pánikol, hanem cselekszik. A végzetes balesetek többségét pedig emberi hiba okozza. Fábos Erika- Kudarc önnek ez az expedíció?- Hogyne. Hiába sikerült megmászni a világ harmadik legmagasabb hegyét, két társunk odaveszett. Ez nem lehet más, mint hatalmas kudarc.- Vannak az emberben ilyenkor olyan gondolatok, hogy mi lett volna ha? Mit kellett volna másként csinálnia nekik és mit önnek?- Persze, ez egy nehéz és furcsa lelki helyzet. Nem úgy van, hogy mi túléltük és ennyi volt. Fontos is átgondolni, hiszen mindenkinek megvan a saját felelőssége a hegyen, az enyém is. Rengeteget gondolkodtam, de nem tudom megmondani, mit tehettem volna másként. Talán, ha rábeszélem Zsoltot, hogy több vizet vigyen magával, az segített volna, de lehet, hogy az sem.- Mi okozta a halálukat?- Egy biztos ezekben a helyzetekben: a hegy nem hibázhat, csak mi. A csúcsról lefele, nem sokkal azután hogy elindultak, Zsolt bejelentkezett rádión és azt mondta, hirtelen elfáradt és nagyon rosszul érzi magát. Nem tudott tovább menni, ezért az éjszakát a hegyen kellett töltenie. Péter visszament segíteni rajta. A fizikai állapotában történt valami, ami megmagyarázhatatlan, de a legvalószínűbb, hogy a problémát a de- hidratáció okozta. A sejtésünk szerint, a haláluk ezért történt. Ahogy mindig, Zsolt hat deciliter vizet vitt magával és mivel nem sikerült időben lejutniuk, másfél napra ez kevésnek bizonyult. Besűrűsödött a vére és ez olyan fiziológiás állapotot eredményezett, hogy egy, az agyi ödémához hasonló állapotba került.- Mi ilyenkor a probléma?- Az, hogy a hajszálerek nem kapnak megfelelő vérellátást, ami látászavart, mozgáskoordinációs nehézségeket okoz és gátolja a gondolkodást. Sziklák között, jégben, biztosítókötelek nélkül, akkor, amikor minden mozdulat végzetes lehet, ezek külön-külön is életveszélyesek. Mászás közben sokat lihegnek a hegymászók és ilyen magasságban jóval szárazabb is a levegő, ez okozza a szervezet folyadékvesztését. Ez a feltevésem, és amikor rádión beszéltünk, ő is gyanakodott erre.- Ez azt jelenti, hogy Erőss Zsolt tisztában volt azzal, hogy meg fog halni?- Tisztában volt a helyzetével, de az életösztön nem engedi, hogy az ember ilyenkor feladja. Erőss Zsolt a legtapasztaltabb magyar hegymászó volt, minden történésnek pontosan tisztában volt a súlyával és azzal, hogy mi, mit jelent. Ha valaki nincs tisztában ezekkel a dolgokkal és áltatja magát, vagy nem oldja meg azonnal, amit felismer, az az életébe kerülhet. Zsolt is tudta, mit jelent, ami vele történik és próbálta megoldani a helyzetet.- Egy ilyen tapasztalt hegymászó el tud követni ilyen triviális hibát?- Mindenki a hibát keresi, de az nem volt hiba. A hiba az, ha van egy objektív helyzet, és azzal nem törődik. Az a történés, aminek nem sejthetjük a kimenetelét, nem lehet hiba. A hegyen nagyon kiélezett a helyzet. Egy rossz gondolatba, egy rossz mozdulatba is bele lehet halni, mert balesetet okozhat, de a dolgok nagy részére fel lehet előre készülni. Aztán pillanatról pillanatra változnak a dolgok és akkor azonnal kell cselekedni. De, ettől az is lehet végzetes, ami ezerszer bevált. Nem volt hiba, hogy kevés vizet vitt, mindig ennyit szokott. így utólag már persze más, de előre nincs utólag.- Egy ilyen életveszélyes helyzet okozhat pánikot?- Egy átlagember számára igen, de egy hegymászó nem pánikol, hanem cselekszik és megoldást keres, még ha közben fél is.- Ön tartotta velük a kapcsolatot rádión. Érezte, hogy nagy a baj?- Először nem, aztán egyre inkább. Amikor Zsolt arra a javaslatomra, hogy bújjon bele a hátizsákjába és próbáljon pihenni, azt válaszolta, hogy éppen most ejtette le, tudtam, hogy valami olyan történik, amire még nem volt példa. Megéreztem: nem ura a helyzetnek és nagy baj lehet.- Sok kritika érte az expedíciót, már az indulás előtt, hogy szabad-e Kiss Pétert ilyen magasságba vinni.- Számítottunk erre, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy Peti nem volt még ilyen hegyen. Azt is tudtuk viszont, mire képes, ismertük az eredményeit és nagyon jönni akart. Éppen ezért írásos megállapodást kötöttünk vele, amiben rögzítettük, hogy a Himalájában tesztelni fogjuk és igen szigorú feltételekkel engedjük csak a felsőbb szakaszokba. Peti erőnléte és az, amit az akklimatizá- ció után bizonyított, semmi kétséget nem hagyott a számunkra, hogy mehet. Aztán bizonyított is, elsőként ért a csúcsra és ha megy tovább lefele a spanyol és olasz mászóval, akik leértek, biztosan most is életben van.- Ezek szerint mégsem volt elég tapasztalt?- Valóban, nem szabadott volna visszamennie. Senkiért. De ilyen helyzetekben az embert nem is mindig az esze, hanem a szíve viszi. Nem vertük a fejébe, hogy nem szabad visszafordulni, mert fel sem merült, hogy erre sor kerülhet. Egyébként Hilda, Zsolt felesége három nyolcezrest mászott már sikerrel, de tizedannyi tapasztalata nincs, mint Péternek volt, szóval nem csupán a technikán múlik és nem csupán a megmászott hegyek magasságán, emberi dolgokon is.- Mit csinál az expedíció vezetője a gyakorlatban, ott a hegyen?- A koordinátor szerepét tölti be, az expedíció előtt megszervez mindent, pénzt szerez, engedélyeket és technikai eszközöket. A hegyen pedig biztosítja a hátországot, segít tábort építeni, tartja a mászókkal a kapcsolatot és segít, ha baj van, és ha tud. Ezekben a magasságokban ugyanis nincs olyan, hogy valami gombnyomásra történik.- Tehát csúcsra nem megy.- Nem. Ötven éves elmúltam, amikor 2002-ben ezt az expedíciót elindítottuk és úgy döntöttem, hogy ezzel tehetek többet a csapatért.- Tényleg nem gondolnak előtte, közben arra, hogy meg is halhatnak?- Hátul a kisagyban talán ott van, hogy veszélyes, de ez így nem fordul meg az ember fejében. A technikai tudás ad egy biztonságérzetet, aztán egy idő után már a rutin is elfeledteti az emberrel ezt. De nem is lehetne szorongva csinálni.- Gondolom, a legnehezebb a hozzátartozókkal szembenézni. Találkozott már velük?- Igen. A repülőtérről az első utam Peti szüleihez és Hildá- ékhoz vezetett. Átadtam nekik a ruháikat és azokat a felszereléseket, amelyek nálam maradtak. Igen, ez nagyon nehéz. Az embert megkeményítik ennyi idő után a hegyek, a tragédiák, de nem vagyunk istentelenek, ha méltósággal is tesszük, gyászolunk.- Ők hogy vannak?- Zseniális emberi nagysággal viselik. Belül teljesen ösz- szetörtek, de tartják magukat, erősek. Tartják a kapcsolatot és segítenek egymásnak is.- Abból a három csúcsból, ami a 14 nyolcezresből még maradt, ez volt a legkockázatosabb?- Olyan nyolcezres, ami nem kockázatos, nincs. A legveszélyesebb pedig mindig az, ahol mászunk. Más kérdés, hogy a Kancsendzönga felső régiói nagyon nehéz terepnek számítanak, éppen ezért volt kardinális kérdés, hogy a serpák ott nem feszítették ki a megígért biztosítóköteleket.- Olvasott kommenteket az interneten, mióta haza jött?- Párat, aztán abba is hagytam. Olyan ez, mintha egy sikertelen agyműtét után leáll- nának vitatkozni az átlagemberek az agysebésszel a szakmai kérdésekről. Az, hogy sértegetnek,nem bánt, de az zavar, hogy minden tudatlan, hegyet még nem látott ember jobban tudja, mi volt a baj, mint mi.- Azért azt a laikus logikát is meg lehet érteni, hogy semmi nem éri meg, ami négy ember életébe kerül, hiszen eddig eny- nyien haltak meg a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióban.- Elfogadom. 2009-ig egy hegymászónak sem történt baja ezekben az expedíciókban, a legsúlyosabb dolog, ami történt, a megfázás volt. Azt pedig be kell látni, hogy ebből a négy tragédiából kettőt biztosan emberi mulasztás, hiba okozott.- Hogyan, miért lett hegymászó?- A baráti társaságomban voltak, akik másztak és a közösség és a sikerélmények miatt megtetszett. 1972 óta mászom és amíg tudok, fogok is.- Mi volt a legnagyobb és a legrosszabb élménye?- 1997-ben a Sarkkörön, amikor Grönlandon átsíeltünk a jégen, egy hatalmas szélviharba kerültünk, éppen túléltük, igen kis híja volt. Ez volt a legnehezebb. A legszebb élmény, amikor 2001-ben első magyarként sikerült ezt teljesítenem. A legmegdöbbentőbb pedig a mostani expedíció, hogy el kellett veszítenem Zsoltot és Pétert- semmi előjele nem volt, hogy ekkora baj lehet.- Nem jár ezért kitüntetés, nehéz összeszedni rá a pénzt, nehéz és kockázatos. A teljesítménykényszer miatt csinálják?- Annál veszélyesebb dolog ez, mint hogy valamilyen kényszer hatására bárki nekiinduljon. De amikor az ember teljesít egy ilyen hegyet és közben iszonyú kínok között legyőzi önmagát, az rendkívüli lehetőség az önismeretre. A hegymászók közül senki nem képzeli istennek magát. Ha valahol, a hegyen meg lehet tanulni átlépni az emberi hívságokon. Amúgy pedig ezek a kihívások csak egy átlagember számára tűnnek tel- jesíthetetlennek. Aki megfontoltan vág bele, sosem bízza a vak véletlenre a sorsát. Felkészül mindenre, fizikailag és lelkileg. Persze aki a biztonságot keresi mindenben, nem értheti ezt és soha bele sem vágna.- Azt nyilatkozta, nem látja a folytatás lehetőségét a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciónak. Csak felfüggesztik, vagy befejezte?- Nem látok a magashegyi, expedíciós hegymászásban jelenleg olyan egyéniségeket, akikkel bele mernék vágni. 62 éves vagyok, ezért nincsenek már évtizedeim, hogy erre várakozzam. Amennyiben bírnám még erővel addig, míg összeáll egy csapat, szívesen vállalnám az expedíció vezetését és annak is örülni tudnék, ha egyszer, akár nélkülem, meglenne még az a két csúcs.
