Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-09 / 107. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. MÁJUS 9., CSÜTÖRTÖK FELÜTÉS Sorompót! A MÁV és a rendőrség kiemelten ellenőrizte a vasúti átjárók környékét a tíz évvel ezelőtti siófoki buszbaleset apropóján. arról se kéne megfeledkezni: sorompót minden átjáróba! (fi) HÍRSÁV Ismét KEN a Kaposvári Egyetemen JÓTÉKONYSÁGI FOCIGÁLÁVAL kezdődtek szerdán a Kaposvári Egyetemi Napok (KEN). A négy napos rendezvénysorozat csütörtökön a kirohanással, plakátolással, majd a bikák bemutatkozásával folytatódik. Az eredményhirdetés pénteken este hat órakor lesz, szombaton pedig KEN-D fel a falra! szlogennel alternatív fesztiváli festészet is lesz. M. K. Kortárs kiállítás Felsőmocsoládon hernesz János építészmér- nök-műgyűjtő kortárs képzőművészeti kiállítását láthatják az érdeklődők a Fel- sőmocsoládi Bánó Kastély- szállóban. A kiállított értékeket Géger Melinda művészettörténész méltatta a megnyitón. M. K. Metszik a fákat megyeszerte ha megkésve indult is, de lassan mindenütt befejezik a köztéri fák metszését Somogy megyében. Szépülnek a parkok és az utcák Kaposváron is, ahogy számos településen. M. K. Idén későn kezdődött a munka A nagy zamárdi rendcsinálás ügyészség Balaton-parti parkolóértékesítést vonatnának vissza a bírósággal ► Folytatás az 1. oldalról Az ügyészég azt is kimondta, hogy a lakópark területe mögött fekvő ingatlanokra sem adható engedély kereskedelmi szálláshely céljára - a zamárdi hivatal azonban korábban erre is előzetes építési engedélyt adott, szerencsére azonban ott nem kezdődött el az építkezés. S itt a harmadik hasonló ügy. A Somogy Megyei Főügyészség közleményében áll: „Keresetet nyújtott be a főügyészség a Siófoki Járásbírósághoz egy Balaton-parti önkormányzat és több magánszemély ellen a közöttük létrejött adásvételi szerződés semmisségének megállapítása és az eredeti állapot helyreállítása miatt. A kereset szerint az önkormányzat a tulajdonában lévő parkoló egy részét eladta egy magánszemélynek, aki azt továbbértékesítette. A Balaton-parti településeken fokozott közérdek, hogy . a strand gépjárművel is megközelíthető legyen, s a parkoláshoz elegendő terület álljon rendelkezésre. Ezért a főügyészség indítványozta, hogy az értékesített ingatlan a parkoló részeként az önkormányzat tulajdonába kerüljön vissza.” Az ügyészség ugyan nem nevesítette, de ezúttal is Zamárdi az érintett település. - Nyaraló jellegű ingatlan kezdett épülni az ominózus telken, beékelődve gyakorlatilag a strandba, ami semmiképpen sem kívánatos - mondta lapunknak Csákovics Gyula zamárdi polgármester. - Az önkormányzat nem azzal a céllal adta el a területet, hogy Jó kilátások Zamárdiban. Már nemcsak a túlparti panorámát látni tisztán, hanem az önkormányzat működését és terveit is a következő évekre Csákovics Gyula polgármester: nem zöldterület volt, ahová a Seuso lakóparkot építették NEM ZÖLDTERÜLETRE épült a Se- uso lakópark - hangsúlyozta a polgármester azon a lakossági fórumon, ahol szóba került a törvényi előírások megkerülésével épített apartmanháztömb témája is. Ahogyan nemrég lapunk megírta, a Somogy Megyei Főügyészség friss határozata szerint a zamárdi építési hatóság kereskedelmi szálláshely építésére nem adhatott volna oda engedélyt. A jogellenességet a Zamárdi Baráti Kör „szúrta ki”. CSÁKOVICS GYULA elmondta a fórum érdeklődőinek: nem ön- kormányzati, hanem magántulajdonú ingatlanokra épültek fel az apartmanházak. Az ön- kormányzat 2004-2005-ben megszerette volna szerezni az ingatlan tulajdonjogát, ezért még perre is ment, de a pert elveszítette. Hangsúlyozta, hogy az a rész nem zöldterület, hanem „beépíthető terület" művelési ágú volt. A kiadott elvi építési engedély egy évig kötötte a hatóságot és egy éven belül került kiadásra az építési engedély. Amikor az önkormányzat és az ingatlan tulajdonosa megállapodást kötött a kikötő építésére, akkor a „különleges szabadidő központ” besorolású övezetben még lehetett szálláshelyet is építeni. Idő közben a jogszabályok változtak és sem a volt jegyző, sem a volt főépítész és az akkori műszaki munkatársak sem jelezték a képviselő-testületnek ezt a változást. A zamárdi fórumon szó esett arról is: 2014 és 2015 jelentős változást hoz az ötéves városban, hiszen elkezdődik a dél-balatoni vasúti pályafelújítása, melynek során Zamárdiban a peront és a posta előtti vasúti csomópontot is áthelyezik. Ennél hamarabb elkészülhet az óvodabővítés tetőtérbeépítéssel, melyre 103,7 millió forintnyi támogatást nyert a település. A városközpont megújítása pedig már a Finiséhez érkezett. arra nyaraló épüljön. A hivatal később úgy tájékoztatta a tulajdonost, hogy az ingatlan beépíthető, holott akkor az már nem volt az, mert módosult az építési szabályzat. Az átminősítés úgy zajlott le, hogy a képviselő-testületet ez ügyben is megtévesztették, akár csak a lakópark esetében. Az adás-vételt vissza fogjuk csinálni annak ellenére,hogy a terület azóta már egy harmadik tulajdonos birtokában van. A város az eredeti vevőtől veszi vissza más ingatlan értékesítéséből származó bevételből és semmilyen épületet nem akarunk ott, a strand közelében látni. A polgármester arra emlékeztetett: az elmúlt két év a rendcsinálás jegyében zajlott a hivatalban; két építésügyi munkatárs is távozott, s a korábbi jegyző és főépítész sem dolgozik már az önkormányzatnál. ■ Fónai Imre Közösségéprtő somogyi civileket jutalmaztak A Vöröskereszt és a Vörösfélhold napja alkalmából szerdán a somogyi szakembereknek tartottak ünnepséget. Szerémy György, a megyei vezetőség elnökségi tagja rámutatott: odaadó, jól felkészült szakemberek sokasága példaértékű közösségi munkát végeznek Somogybán. Szita Károly, Kaposvár polgármestere is köszöntötte az ünnepség résztvevőit, ahol számos elismerést adtak át. Az MVK csillagrendjét Szerémy Györgynek ítélték oda, a vöröskeresztes szolgálatért oklevelet a hetesi Csernák Bar- nabásnénak adományozták, a vöröskeresztes munkáért cím arany fokozatát a hetesi Dergez- né Benke Katalin és az ádándi Neisz Péter vehette át. ■ H. M. Tűzoltók vetélkedtek Taszáron viadal Légzőkészülékben életmentést hajtottak végre Folytatták a hagyományokat a somogyi tűzoltók: a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság rendezte meg a felmenő rendszerű szakmai vetélkedő megyei döntőjét. Szerdán Taszáron mérték össze felkészültségüket a szakemberek. A megye hivatásos tűzoltóságai - Barcs, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok - hat fős csapatokkal vettek részt a versenyen. Gaál Attila megyei katasztrófavédelmi szóvivő közölte: a tűzoltók elméleti tudásukat tesztlapok kitöltésével bizonyították, s a gyakorlati feladat során akadályokkal nehezített útvonalon jutottak el füsttej telített épületekhez. A szimulált kárhelyen légzőkészülékben életmentést hajtották végre. Irányítói kategóriában Nagy Gábor zászlós (Nagyatád) győzött, a beosztott tűzoltóiknál a marcali Garai Zoltán zászlós nyújtotta a legjobb teljesítményt, a gépkocsivezetőknél Borbély Károly zászlós (Kaposvár) nyert. Csapatversenyben a siófoki egység végzett az élen, őket követte Kaposvár és Marcali. ■ Harsányi Miklós PROGRAMAJÁNLÓ Négynapos felolvasó-színházi fesztiválnak ad otthont a somogyi megyeszékhely A fesztivál programja Időpont ________________Darab________________________Társulat__________Helyszín _______________________________Május 22., szerda_______________________________ 18 .00 Csehy Zoltán: Didó_________________Kassai Thália Színház______Stúdió 19 .30 Brestvánszki B. Rozália: Fanyar Ódium Szabadkai Népszínház Színpad 20.30 Beszélgetés a két drámáról_________________________________Színpad 22 .00 Ruska & Mica koncert_______________Grisnik Petra. Szilas Miklós Színészbüfé ______ ________________________Május 23., csütörtök_____________________________ 19 .00 Szálinger Balázs: Becsvölgye___________Csiky Gergely Színház______Stúdió 20 .30 Beszélgetés a drámáról___________________________________Próbaterem 22 .00 Csodalépés______________________Rátóti Zoltán koncertje Stúdió ______ _________________________Május 24., péntek______________________________ 19 .00 Filmvetítés: A fóldméró/lnvalidus_____________________________Próbaterem 19.45 Beszélgetés a filmről_____________________________________Próbaterem .. kArc - zenés irodalmi kávéház József Attila . .. ... .... 21.00 (rásaiva| Szabadkai Népszínház Szmeszbufe _______ ___________________Május 25.. szombat_______________ .. .. Kerékgyártó István: Rükverc (kaposvári „ . „ .... ...... 19.00 ” Kaposvar-Kassa-Szabadka Stúdió 20.30 Beszélgetés a drámáról___________________________________Stúdió 22 .00 .Határtalan őröm-zene/színház'________Kassa, Szabadka, Kaposvár... Színészbúfé ör ömzenélés és egy rövidfilm-benégy nap alatt - május 22. és 25. között - három társulat négy előadását láthatja a nagyérdemű a nemzetközi felolvasószínházi fesztivál keretében Kaposváron. Csehy Zoltán, Brestyánszki B. Rozália, Szálinger Balázs és Kerékgyártó István írásait Czajlik József, Mezei Zoltán, Laboda Kornél és Lendvai Zoltán viszik színre a kassai Thália Színház, a szabadkai Népszínház és a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeinek tolmácsolásában. Mindhárom társulat egy-egy önálló da- rabbaljelentkezik, míg a negyedik előadást a fesztivál ideje alatt közösen alkotják: a Kaposvárról elszármazott Kerékgyártó István erre az alkalomra a somogyi megyeszékhelyre igazította - a fővárosi Katona József Színházban nemrégiben Máté Gábor rendezésében műsorra tűzött - drámáját, a Rükvercet az előadásokat követően beszélgetésekre kerül soroz írókkal, rendezőkkel, beszélgetőpartnereik Háy János író, Lőkös Jldikó dramaturg, Tasnádi István író, Radnai Annamária dramaturg, Sándor L. István színházi szakíró lesznek - a moderátor szerepét Bérezés László, a Csiky művészeti vezetője vállalta. A fesztivál kísérőprogramjában- mely ingyenesen látogatható- koncertek - a színház igazgatójának, Rátóti Zoltánnak Csodalépés című előadása, valamint a Ruska $amp; Mica the great mas- hup Grisnik Petrával és Szila Miklóssal -, zenés irodalmi kávéház a szabadkai társulattal, közös mutató kap helyet: a teátrum ifjú művésze, Váncsa Gábor A földmérő című rendezése Nagypál Gábor, Nagy Mari és Sarkadi Kiss János szereplésével, m Vas A. AZ ON MESTERE Energia: hatékonyság és komfort HIRDETÉS a jó idő beköszöntővel rohamosan nő azok száma, akik felújításba kezdenek Ám a forróság miatt a nyári időszak mesterséges hűtési költségei is egyre magasabbak, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, pláne, ha tetőtéri lakásról van szó. A tetőtér ebből a szempontból is speciális helyiség, ám a régi tető- síkablakok modernebb, nagyobb hőszigetelő képességűekre cserélésével ez a tér is energiatakarékosabbá tehető. A modem tetőtéri ablakok akár 45 százalékkal csökkenthetik a hőveszteséget, amivel a fűtésre fordított energia mintegy nyolc százaléka megtakarítható. KOMPLETT UKAS-ES NYARALÖFELÚJTÁS. Korrekt, precíz munka, reális árakon! Megtekinthető referenciamunkák! Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113