Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-07 / 105. szám

smHHeBBifli Pálinkás: 2012 a lehetőségek éve volt a megújítás, a lehetőségek és a fejlesztések éve volt 2Ö12 a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) - mond­ta Pálinkás József elnök az MTA közgyűlését megnyitó beszédében. Pálinkás József kiemelte: a tavalyi évtizedek óta az első olyan év volt, ami­kor a kutatási berendezések értéke nemhogy csökkent, de növekedésnek indult. ■ MTI Reding üdvözölte Orbán beszédét üdvözölte a Twitter közös­ségi oldalon közzétett üze­netében Viviane Reding, az Európai Unió alapjogi, igaz­ságügyi és állampolgársági biztosa Orbán Viktornak a budapesti Zsidó Világkong­resszus közgyűlésének meg­nyitóján elhangzott beszédét.- Jó látni, hogy Orbán Viktor beszédében határozottan ki­állt az antiszemitizmus ellen. Remélem, szavait tettek is követik - írta a biztos. ■ MTI Nagyprojekteken dolgozik a főváros huszonhét, 50 millió euró feletti értékű nagyberuházás előkészítésén dolgozik a fő­városi önkormányzat, ame­lyekhez a 2014-2020 közötti uniós finanszírozási ciklus­ban pályáznának forrásokra- jelentette be a főpolgármes­ter Budapesten. ■ MTI Hoffmann: vonzóbbá vált a tanárképzés A KÖZNEVELÉSÉRT felelős államtitkár szerint az idei felvételi jelentkezések adatai alapján megfordulni látszik az elmúlt évek tanárképzést érintő negatív tendenciá­ja. Hoffmann Rózsa Pécsen rámutatott, amíg 2009-ben mindössze 114-en jelentkez­tek természettudományos mesterképzésre, idén 675-en kérték felvételüket termé­szettudományi tanári sza­kokra. ■ MTI Elhunyt Andreotti volt olasz kormányfő kilencvennégy éves korában elhunyt Giulio Andreotti, az olasz Kereszténydemokrata Párt (DC) egykori politikusa, többszörös olasz kormányfő. Az első kommentárok szerint Andreotti, akit hazájában neveztek Divusnak (Isten) és Belzebubnak (ördög) is, „magával vitte a sírba Olasz­ország titkait”. ■ MTI Robbanószerrel zuhant le egy helikopter majdnem két tonna robbanó­szerrel és 9 emberrel a fedél­zetén lezuhant egy Mi-8-as helikopter az oroszországi Ir- kutszki területen. A helikop­terrel a rendkívüli helyzetek minisztériuma regionális vezetői indultak az Angara folyón kialakult árvízhelyzet megfigyelésére. ■ MTI Sürgős lett az aláírás trafik Marad a monopólium - Készülnek a csempészek Mindössze 12 munkanap áll rendelkezésre a trafikpályá­zat 5400 nyertesének ahhoz, hogy minden dokumentu­mot beszerezzenek, és aláír­hassák a szerződésüket a 19 Széchenyi Programirodában. Vég Márton Megrohamozták a trafikpályázat nyertesei az elnyert koncessziós jog helye szerint illetékes Széche­nyi Programirodákat, ahol teg­naptól lehet aláírni a 20 évre szóló koncessziós szerződéseket. Ilyen iroda minden megyében, illetve Budapesten mindössze egy darab működik, miközben 880 nemze­ti dohánybolt nyílhat a főváros­ban. Hogy az ügyintézés gördü­lékenyebb legyen, telefonon kell időpontot foglalni. „Számos jelzés érkezett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonproiit (NDN) Zrt-hez, amely szerint a Széchenyi Programiro­dába érkező szerződő felektől több szervezet, illetve magánszemély is adatokat kíván gyűjteni. Sem a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium, sem az NDN Zrt., sem a Széchenyi Programiroda nem hatalmazott fel adatgyűjtéssel szervezetet, illetve magánsze­mélyt” - derült ki az NDN Zrt. honlapjáról. Adatkérésre kizáró­lag a programiroda munkatársai jogosultak. A koncessziós szer­ződések megkötésével igyekezni kell, mert ha legkésőbb május 22-ig ez nem történik meg, akkor az a koncessziós jog elvesztését eredményezi. A nyerteseknek számos dokumentumot kell addig beszerezniük, például az ered­ményhirdetés napját követően kiállított erkölcsi bizonyítványt. Ráadásul öt szerződés megköté­se esetén a nyertes pályázónak öt eredeti erkölcsi bizonyítványt kell átadnia. Megéri mindez a fáradt­ságot, hiszen becslések szerint aki három koncessziót nyert, a 12 százalékos árréssel évi 50-60 millió forint üszta haszonhoz jut, A TRAFIKKÁROSULTAK moz­galom szerint nem igaz a kormány állítása, miszerint a cigaretta kiskereskedelem 80 százalékát a multinacio­nális cégek bonyolítják. „A 42 ezer értékesítési pont for­galma nem egyenletes, mivel közülük 19 ezer üzlet bonyo­lítja a teljes dohányforgalom 90 százalékát. Ezen belül a amely a 20 évnyi koncesszió alatt egymilliárd forintot tesz ki. A következő állomás a vámha­tósági engedély beszerzése, ennek hiányában ugyanis a koncesszió elnyerése esetén sem lehet meg­nyitni a nemzeti dohányboltot. Ez természetesen díjköteles. „Akérel- met a koncessziós szerződés aláírá­sát követően lehet csak benyújtani. Az elbírálásáról a vámhatóság 30 napon belül dönt” - közölte a Nem­zeti Adó-és Vámhivatal. Bár Lázár János, a Miniszterelnökséget veze­tő államtitkár szerint a 12 százalé­kos dohány-kiskereskedelmi árrés miatt nem fog ugrásszerűen növe­kedni a feketegazdaság, mégis úgy tűnik, hogy az ukrán határ köze­lében már mozgolódnak az érin­tettek. A pénzügyőrök mintegy teljes forgalom 50 százaléka pedig a kisboltokban zajlik" - közölte a Facebook közös­ségi oldalon a mozgalom. Hozzátették: az új szabályo­zás nem hoz létre új munka­helyet, ellenben a logisztiká­ban, raktározásban dolgo­zókkal együtt összesen akár 15 ezer munkahely megszű­néséhez vezet. 60 millió forint értékű cigarettát foglaltak le Téglás közelében. Egy teherautóban, majd egy tanyán összesen 116 ezer doboz ukrán eredetű cigarettát találtak. A tanya hátsó udvarán több csempészetre használt, átalakított személygép­kocsi is parkolt. A parlamentben is téma volt tegnap a trafiktörvény, az MSZP például azt szerette volna elérni, hogy csak azok a rendelkezések lépjenek életbe július 1-jén, ame­lyek a fiatalkorúak cigarettához jutását gátolják. Ezt az illetékes bizottság elutasította. Az ellen­zéki javaslat lehetővé tette volna, hogy a jelenleg cigarettát árusító nagyjából 40 ezer üzlet a jövő­ben is foglalkozhasson dohány­termék-kiskereskedelemmel, vagyis az nem minősülne állami monopóliumnak. Fónagy János, a gazdasági tárca államtitkára azt hangsúlyozta: nyilvános kon­cessziós pályázat mellett zajlott az eljárás, lebonyolítása pedig a törvényi rend betartásával, a cé­lok figyelembe vételével zajlott. A szükséges adatokat pedig csak az eljárás lezárulta után hozzák nyilvánosságra. Ez még legalább két-háromhónap, hiszen 1417 kis­települési koncesszióra júliusig lehet pályázni, amelyeket utána még pontozni is kell. Füstbe ment megélhetések Földtörvény: három hektár lett a határ parlament Egy gombnyomás és máris gyarapodhat a magyarság létszáma „Hogy értékeli a kormány, hogy a kata és a kiva nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, miután alig választották őket - kérdezte a kormány tegnap a parlamentben az MSZP-s Tóth Csaba. Cséfalvay Zoltán állam­titkár erre azt válaszolta, hogy az MSZP számára furcsa lehet, hogy a kormány felkínálja a vá­lasztás szabadságát, de valójá­ban ez történik. Adatai szerint a két új adónem mintegy 100 ezer munkahely megtartását segíti elő. Meghatározták a Magyar Honvédség létszámának rész­letes bontását. Ötszázzal több hivatalnok lett, és ugyanennyi­vel kevesebb, terepen bevethető katona. Az összlétszám 29 700 fő. Növekedhet a magyarság lét­száma: a statisztikai törvény át­írása után a népességszámba ez­után bele kell számítani azokat a születéseket is, ha külföldön élő magyaroknak lesz gyerekük. Elfogadták a Nemzeti Föld­alapról szóló törvényt. A három hektárnál kisebb területekről nyilvános pályáztatás és árve­rés mellőzésével lehet adásvételi szerződést kötni. Korábban ez a mérték egy hektár volt. Módo­sították a hegyközségről szóló törvényeket is. Kibővítették a hegyközségi járulék fizetésére kötelezettek körét a szőlészeti és borászati felvásárlókkal. ■ VG Csak ősszel szűnhet meg az uniós túlzotthiány-eljárás deficit „A korábbi várakozá­sunkkal szemben most úgy tű­nik, hogy a kormány nem vezet be mintegy 90 milliárd forint értékű kiigazítást a következő hetekben annak érdekében, hogy május végén az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljá- rás megszüntetését javasolja az EU-pénzügyminiszterek júniu­si ülésére” - mondta lapunknak Gabler Gergely. Az Equilor sze­nior elemzője arra reagált, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal tegnap azt nyilatkozta: elképzelhető, hogy csak ősszel derül ki, hazánk kikerül-e a túlzottdeficit-eljárásból. Az Európai Bizottság pénte­ken tette közzé előrejelzését, amely idénre 3,0, míg jövőre 3,3 százalékos államháztartási hiányt jósolt, míg a kormány mindkét évre 2,7 százalékot va­lószínűsít. Az illetékes EU-biz- tos a prognózis ismertetésekor azonban kiemelte: van esély ar­ra, hogy megszűnjön a túlzott- deficit-eljárás, de ehhez további intézkedések szükségesek. Pénteken a legtöbb elemző két forgatókönyvet vázolt fel: eszerint a kormány a követke­ző napokban egyenlegjavító intézkedéseket vezet be, hogy már nyáron megszűnjön az uniós eljárás, vagy kivár őszig abban a reményben, hogy az addig megjelenő adatok igazol­ják saját álláspontját, misze­rint a költségvetési folyama­tok kedvezőbbek, mint ahogy azt Brüsszel látja. Az Equilor elemzője pénteken még úgy vélte, hogy a kormány az előbbi lehetőséget választja, és nettó értékben mintegy 90 milliár­dos csomagot jelent be. Gabler Gergely szerint ősszel már minden bizonnyal kikerül az ország az eljárás alól, mi­után a költségvetési számok alapvetően rendben vannak. „Ha pedig elcsúszás lesz a kor­mány által tervezett hiánypá­lyától, akkor a kabinet ősszel már megteszi a szükséges intézkedéseket a hiányeljárás megszüntetéséért” - mondta. ■ Tar Gábor Oroszország átütemezi Ciprus adósságát egyezség Oroszország bele­egyezett a ciprusi adósság át­ütemezésébe - derül ki a Nicosi­ának hitelező trojka dokumen­tumából. Oroszország két évvel meghosszabbította a 2011-ben felvett és eredetileg 2016-ban lejáró 2,5 milliárd euró adós­ság visszafizetésének idejét, a kamatot pedig 4,5 százalékról 2,5 százalékra csökkenti. Cip­rusnak tízmilliárd eurós se­gítségnyújtást hagyott jóvá az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzet­közi Valutaalap alkotta trojka, ehhez további 13 milliárdot kell biztosítania Ciprusnak, jórészt a 100 ezer euró feletti betétek zárolásával. ■ MTI Tm71üT.F/f _____________________________________________________________________________ Cs éfalvay Zoltánt a kisadókról kérdezték a parlamentben

Next

/
Oldalképek
Tartalom