Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-30 / 124. szám

2013. MÁJUS 30., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Gelencsér Attila bírálata: Lamperth Mónika nem kaposvári tájékoztató - Lamperth Mó­nika nem kaposvári - erre a megállapításra jutott szerdai sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), Kapos­vár és környékének országgyű­lési képviselője. A politikust az indította erre a bírálatra, hogy kaposvári szocialista képvise­lőtársa nem vett részt az árfo­lyamgát hétfői parlamenti sza­vazásán. Az országgyűlés időkorláto­zás nélkül elérhetővé tette a de­vizahitelesek számára a tör­lesztést mérséklő, a hátralékot gyűjtőszámlán halmozó árfo­lyamgátat. Gelencsér Attila ré­gen látott annyi elégedett kép­viselőt, mint a szavazás napján, ami után a 150 ezer családon, 450 ezer magyaron eddig segí­■ Somogybán 12 ezer csa­lád zsebében marad évi 175 ezer forint tő mankó továbbra is elérhető marad. Somogybán 12 ezer kö­rüli család, benne 10 ezer ka­posvári ember zsebében hagy évi 175 ezer forint, mondta.- Nem hogy nem szavazta meg, de jelen sem volt a dön­tésnél - mondta Gelencsér At­tila. - Vajon mi volt fontosabb a somogyi embereknél: a well- nessezés Mesterházy Attilával, esetleg a facebookozás? - utalt a szocialista képviselő aznapi sajtótájékoztatójára. A Meszes politikus szerint ezek után aligha nézhet Lamperth Móni­ka a kaposváriak szemébe. A szocialista képviselő kér­désünkre elmondta: nincs mi­ért szégyenkeznie, mert köz­reműködött az árfolyamgátat meghosszabbító frakciójavaslat kidolgozásában, és a „kapos­váriakért hétfőn sem ment az Azori-szigetekig", hanem vá­lasztókerületi munkát végzett. ■ B.T. Átformálják a babakötvényt megtakarítás Az új számlákat csak a Magyar Államkincstár kezelheti Visszaesett a Start számlák forgalma az utóbbi hónapok­ban. Egyre kevesebben vá­lasztják ezt a formát annak érdekében, hogy előre taka­rékoskodjanak gyermekük számára és a korábban nyi­tott számlákra is kevesebb befizetés érkezik. Szilvási Zsuzsa * A statisztikai adatok ezt egyér­telműen bizonyítják: míg 2011- ben több mint 41 ezer Start számlát nyitottak országos szinten, addig 2012-ben már csak 35 ezret, s a meglévők­re is egyre kevesebb pénzt he­lyeznek el.- A kisfiúnk most első osztá­lyos és az első néhány évben még rendszeresen befizettünk egy meghatározott összeget a Start számlájára - meséli Horváthné Szántó Mónika. - Az utóbbi idő­ben azonban egyszerűen nem jut rá a havi költségvetésünk­ből. Jelentősen megemelkedtek a lakásrészletek, a szüléink sem tudnak már segíteni bennünket, így örülünk, hogy egyik hónap­ról a másikra meg tudunk élni. Persze fontos számunkra, hogy a lehetőségeinkhez mérten se­gítsük majd Marci életkezdését, de még olyan távob dolognak tar­tom, hogy egyelőre a közelebbi fi­zetnivalóra koncentrálunk. Per­sze ha egy nagyobb összeghez ju­tunk, annak egy részét minden­képpen erre fordítanánk. Az állam 2006-tól automati­kusan számlát nyit az újszülött gyermekek javára, melyre meg­határozott összegű támogatást - jelenleg 42 ezer 500 forintot - utal kezdőösszegként. A rend­szeres gyermekvédelmi kedvez­ményre jogosult, illetve az átme­neti vagy tartós nevelésbe vett gyermekek gyermek esetében a Az állam 2006-tól automatikusan számlát nyit az újszülöttek javára Hárommillió lakásra, egyetemre az életkezdési támogatás kifize­tésére a fiatal felnőtt 18. életévé­nek betöltése napjától nyílik lehe­tőség a Start számláról. Az erede­tileg megszabott havi tízezer fo­rintos befizetéssekkel számolva a kamatokkal és támogatásokkal együtt 18 évesen így több mint. hárommillió forinthoz juthat gyer­mekünk. Meglehetősen kötött azonban, hogy milyen célokra fordítható az összegyűlt pénz. így elsősorban a tanulmányokra, a lakhatás feltételeinek megterem­tésére, pályakezdésre, a gyermek­vállalás feltételeinek biztosítására lehet elkölteni. Ráadásul az is erősen kérdéses, hogy 10-15 év múlva az a hárommillió forint mire lesz elegendő. születés évét követő hetedik és tizennegyedik évben újabb 44 ezer 600 forintos támogatást biz­tosít. Az elmúlt években szinte bár­melyik kereskedelmi bank vál­lalta a Start számlák vezetését, néhány hónapja azonban az ál­lam egyrészt enyhített, másfe­lől azonban szigorított a feltéte­leken. Korábban ugyanis csak meghatározott összeggel - ha­vonta maximum 10 ezer forint­tal - gyarapíthatták a hozzá­tartozók a babakötvény össze­gét. Ezt a határt most eltöröl­ték, így most már csak a szülők, nagyszülők pénztárcájától függ, hogy mennyi pénzt helyeznek el a számlán, melynek kamato­zása jóval kedvezőbb az átlagos­nál. Ráadásul a 2006 előtt szü­letett gyermekek javára is lehet Babakötvényt létesíteni. Ugyan­akkor most már csak a Magyar Államkincstárnál lehet új szám­lát nyitni, illetve a már működő számlák áthelyezése sem lehet­séges máshová, csak az állam- kincstárhoz.- Természetesnek tartottuk, hogy ikerlányaink születése­kor annál a banknál nyitottuk meg a számlát, amelyiknél dol­gozom, de a tervezett harmadik gyermekünk születésekor erre már biztosan nem lesz lehető­ség - mondja T. Gábor, aki ma­ga is egy pénzintézetnél dolgo­zik. - Úgy gondolom, a nagyobb választási lehetőség azt is lehe­tővé tenné, hogy jobb feltételek­kel „fialtassuk" a gyermekek­nek szánt összeget, de ezt a jövő megmutatja. A kétfajta számlát egymás mellé téve már ponto­san meg lehet majd mondani, melyik a kedvezőbb. A Start értékpapírszámlával rendelkező gyermekek részé­re egyébként minden eszten­dőben jóváírnak a számlájuk­ra történt befizetések 10 szá­zalékának megfelelő, de maxi­mum hatezer forint összegű ál­lami támogatást. Amennyiben a gyermek rendszeres gyer­mekvédelmi kedvezményre jo­gosult, akkor a számlájára tör­tént befizetés 20 százalékának megfelelő, de maximum 12 ezer forintos állami támogatást kap. Az Államadósság Kezelő Központ a közelmúltban felve­tette egy valódi babakötvény ötletét. A Start számla rendsze­rét egyfajta ösztönző konstruk­cióvá kívánják alakítani, hogy ténylegesei! kiszolgálja a szü­lőket. Ennek részleteit azonban még nem hozták nyilvánosság­ra. Varga Mihály nemzetgaz­dasági miniszter szerint hasz­nos lehet a Babakötvény-prog- ram újraindítása, mert növelni kell a lakossági megtakarításo­kat és azok állampapírban tör­ténő lekötését. Ezért várhatóan még idén indulhat a Babaköt­vény 2.0. Levél Lázárnak, szkíta őstörténet a magtárban ►Folytatás az 1. oldalról Amelyik település nem adó­sodott el, azoktól nem is volt mit átvállalnia az államnak - mondta a balatonszemesi pol­gármester. A kormányzat segít­ségére azonban ezeknek a tele­püléseknek is szüksége van.- Kétszer került már tarta­léklistára a Balaton-part fejlesz­tését célzó pályázatunk. Addig is június elején kinyit­ják a régi magtárt a község köz­pontjában, ahol szkíta őstörté­neti kiállítást láthatnak az ér­deklődők a nyári szezon végé­ig. Új balatonszemesi program lesz idén nyáron a rockfeszti­vál, valamint a halfesztivál is. - 2006-ban 25 millió, tavaly a duplája, 50 millió forint volt a kúrtaxa-bevételünk - emlékez­tetett a polgármester arra, hogy Balatonszemes az utóbbi évek­ben rendre bekerül a top 20-ba a vendégéjszakák száma alap­ján, a déli parti települések kö­zül Siófok után a második he­lyen.- Arra törekszünk, az emlí­tett új attrakciókkal is, hogy év- ről-évre emelkedjék a turisták száma. ■ F. I. HIRDETÉS HIRDETÉS r \ r ---------"X Dr ága Zsanikám! Ezen a felületen Nagyon boldog Ön is köszönthet! névnapot, szeretteit! jo erőt, egeszseget kívánunk: szerető férjed Gábor, kisfiad Ramuska, , ^jPI szüleid, anyósodék. Mát A \ZjBm tesód Kriszta és j.sv/Á/,//,/ ^ * ^Biztos öriijnej^KiJ Kuponakció az ARKAD-ban! Spóroljon június 5-9-ig ezreket az ÁRKÁD-ban! Lassan megindul a követke­ző szezon és már lehet tervez­ni a nyári ruhatárat. A folya­matosan változó divat mindig tartogat számunkra meglepe­téseket, és az idei trend is na­gyon széles választékkal szol­gál. Itt az idő, hogy megter­vezzük és feltöltsük nyári da­rabokkal ruhatárunkat. Most lehetőség nyílik akciós áron a nyári ruházatok beszerzésére és természetesen az olcsóbb szolgáltatásokra is, ugyanis az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóköz­pont üzletei a nyári szezonra már felkészültek, hogy mind árban, mind minőségben a legmegfelelőbb darabokat kí­nálják Önöknek. A kedvezmé­nyek mellett az ÁRKÁD üzle­tei segítenek Önnek a válasz­tásban, megmutatják, hogy milyen irányzatok hódítanak majd 2013 nyári időszakán. Á kuponakcióra közel 40 üz­let jelentkezett számos enged­ménnyel, melyek között a leg­kisebb kedvezmény is 20% ár- csökkentést jelent. Szeretne ismét kedvezmé­nyes kuponokhoz jutni? Kí­váncsi arra, hogyan takarít­További információ és kuponletöltés: www.arkadpecs.hu Disznókkal etették meg az illegálisan vágott állatok tetemeit bűnügy Egy Szarvas környé­ki illegális vágóhídra és az az­zal összefüggésben tevékeny­kedőkre, valamint az ott vágott húst értékesítő budapesti hen­tesüzletre csaptak le a rend­őrök a közelmúltban. „Elké­pesztő körülmények” fogadták a nyomozókat. A Szarvasi Rendőrkapitány­ság a közelmúltban olyan in­formációhoz jutott, miszerint a kapitányság illetékességi terü­letén lévő egyik településen lo­vak, szarvasmarhák illegális vágását végzik, majd az állatok húsát értékesítik.- Nyomozás indult, melynek során beazonosították azt a há­rom férfit, akik ezt a tevékeny­séget végezték. Tudomásunkra jutott, hogy a levágott állatok húsát egy budapesti hentes­boltban tőkehúsként adják el. Éppen ezért a Szarvasi Rendőr- kapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomo­zói május 2-án Budapesten tet­ten érték a gyanúsítottakat. Elfogásukban 21 rendőr vett részt - hangzott el a folyamat­ban lévő büntetőeljárásról tar­tott sajtótájékoztatón szerdán Békéscsabán.- A nyomozók a budapes­ti hentesboltban házkutatást tartottak. A művelet során az üzletben nagyobb mennyisé­gű, körülbelül 1,4 tonna, tisz­tázatlan eredetű húst foglal­tak le. Ezekből, a helyszíni szemlén jelenlévő Élelmiszer- lánc-biztonsági Hivatal mun­! katórsai mintát vettek -iGó- rült ki Oltyán Sándor szarva­si rendőrkapitány beszámoló­jából.- Kollégáim megállapítot­ták, hogy a tisztázatlan erede­tű hús lóhús, ezért a szakható­ság a hústermék lefoglalásáról határozott. További vizsgálatu­kat közigazgatási hatósági eljá­rás keretében folytatjuk le. ■ hat meg.akár több ezer forin­tot egy-egy klikkeléssel és egy-egy nyomtatással? Aki szeretne takarékoskod­ni és kedvezményes áron be­vásárolni a meleg nyári idő­szakra, kattintson a www.ar- kadpecs.hu weboldalra. Az ÁRKÁD honlapján böngész­het azon üzletek ajánlatai kö­zött, melyek akciókkal vár­ják Önt a kuponnapok idején. Akinek nincs otthon nyom­tatója, az ÁRKÁD felső szint­jén felépített nyomtatóstand­nál tudja kiválasztani, majd a bevásárlóközpont kollégáival a helyszínen kinyomtattatni a kedvezményes vásárlásra fel­jogosító kupont. SPÓROLJANAK EGYÜTT AZ ÁRKÁD-DAL JÚNIUS 5-9-IG! ÁRKÁD PÉCS - EGYÜTT AZ IGAZI 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom