Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-26 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 19. szám
2013. MÁJUS 26., VASÁRNAP 13 Már gyerekként vonzotta a színpad. Látta a szép ruhába öltözött színészeket, akiket ünnepeltek, és közéjük akart tartozni. Fogalma sem volt, mennyi munka kell ahhoz, hogy egy szereplő eljusson az esti előadásig. Akkor még azt hitte, minél idősebb lesz, annál könnyebben lép majd színpadra. Ám tévedett. Azt ' mondja, nagyon sok idejébe és energiájába telik, hogy elhitesse magával és a nézőkkel: ő a Gálvölgyi. Dián Tamás s megállítottak, hogy mi az művész úr, csak nem beteg? Nem, feleltem, a feleségem fekszik bent. Mire az illető arca felderült és azt mondta: hála Istennek, már azt hittem valami baj van! Ez így elmondva szörnyen hangzik, de ott, abban a pillanatban érezni lehetett, hogy ez az ember valóban aggódott értem, és észre sem vette, mit mondott. Az ilyesmiért nem szabad megharagudni.- Egyszer tréfásan azt nyilatkozta, nem zavarja, hogy a munkássága nem lesz tananyag. De azért ha ezt előre tudná, azért az jó érzés lenne, nem?- Kit érdekel, ki mit tud rólam majd a halálom után? Ha manapság a régi nagy színészekről mesélek, jó néhány fiatal pályatársam azt se tudja, kikről van szó. E tekintetben nincsenek illúzióim. Számomra az a legfontosabb, hogy azokat elvarázsoljam, akik esténként ott ülnek a nézőtéren.- Ma, a 65. születésnapján nagy ünneplés lesz?- Ó, hogyne. Délután és este a Napsugár fiúk című darabban játszom. Ebből is látszik, nem vagyok egy ünneplős alkat. Eddig négy perc a rekordom, amit egy banketten kibírtam. Lehetek én az ünnepelt, de a vendégek az első szendvicset még le sem nyelték, már el is tűntem.- Azért a mostani hármas jubileumon érdemes lenne elidőzni.- Miért? Ha évente fiatalodnék egy esztendőt, arra hívnék vendégeket. Azt lehetne ünnepelni! No de így?!- Egyszer valaki nagyon megbántotta a korával, ezért óvatosan teszem fel a kérdést: lehet egy háromszoros jubileumról tapintatosan beszélni?- Ez attól függ, hogyan hozzák fel a témát. Az például valóban nem jó, ha nyíltan rákérdeznek, milyen érzés, hogy kevesebb van hátra, mint amennyi mögöttem. Ilyen már előfordult és nem örültem neki. Ez persze nem azt jelenti, hogy az idő múlása nálam tabutéma lenne, csak nem mindegy, milyen számokat nézünk. A 45 például kifejezetten szimpatikus, a 65 már kevésbé az, de ezzel nem foglalkozom. Én ugyanis belül olyan 40 körülinek érzem magam. Jelenleg hét darabban játszom, ennyi szerep van a fejemben, fizikálisán is bírom a tempót, így aztán inkább a belső órámnak hiszek.- Ennek ellenére már nem tartozik a kereskedelmileg fontos 18-49 évesek csoportjába.- Ez egy hülyeség. Az embereknek 18 évesen még nincs pénzük, 49 évesen meg épp elvesztik a munkájukat. Ebből a szempontból a legjobb korban vagyok! Magyarországon a remekül kereső nyugdíjasoké a jövő.- Bántja, ha címkéket ragasztanak önre?- Mélységesen nem érdekel, ki mit mond rólam. Tényleg. Kaptam pofonokat - megjegyzem: nagyon jó időben -, jöttek elismerések, szóval engem már olyan nagy meglepetések nem érhetnek.- De ha beszólnak önnek az utcán, akkor arra a saját bevallása szerint szokott reagálni.- Igen, viszont ez egy egészen speciális helyzet. Az ilyet nem szabad csöndben eltűrni, mert egy idő után természetessé válik, és az borzalmas lenne. Amikor pedig visszaszólok, ezek a bátor emberek úgy meglepődnek, hogy szólni sem tudnak. Szerintem azt hiszik, hogy ilyen hangnemet használni csak nekik lehet. De nem akarok az efféle eseteknek túlzott jelentőséget tulajdonítani, szerencsére ritkán fordul elő.- Viszont ezek az emberek ott vannak a közönségben is. Gondolt már erre?- Nem hinném, hogy ilyenek ülnének a nézőtéren. Az ugyanis már nagyon perverz, aki úgy ül be egy előadásra, Gálvölgyi János a születésnapját is a színpadon ünnepli: kétszer lép fel a Napsugár fiúkban. Azt mondja, nem zavarja, sosem volt egy ünneplős alkat. hogy utál engem. Persze, ki ttudja, hogy idővel hová fajul mindez. Kabos Gyula sem azért ment ki 1942-ben Amerikába, mert világot akart látni. Akkoriban már sorra törték be a vidéki filmszínházak kirakatait, hogy miért vetítik ennek a piszkos zsidónak a filmjeit. Emiatt ment el az országból ő, a nagy színész, a mi drága Kabos Gyulánk, akinek ma is rengetegen imádják az alakításait.- Nemrégiben híre kelt, hogy az ön szereplése sem tetszene egyeseknek a közszolgálati televízióban. Nem is engedték behívni egy műsorba. Le van tiltva?- Ezek szerint. Bár mint mondtam, az ilyesmi nem érdekel. Olyan ez, mint a miskolci rendőrkapitány, meg a prosti esete. Amikor a nőt bevitték, azt mondta a legfőbb elöljárónak: maga már rég nem lesz főkapitány, amikor én még mindig kurva leszek Miskolcon. Hát nekem is ez a véleményem a letiltásomról.- Ennek a tiltásnak azért sincs sok értelme, mert sokkal többen ismerik, mint ahányan színházba járnak. Igaz, hogy volt idő, amikor öt évet adott arra, hogy ön legyen „a” Gálvölgyi, különben búcsút int a pályának?- Ez még régen volt. Tudni kell, hogy sokáig nagy, drámai színész szerettem volna lenni. A Ki Mit Tud?-ban is csak azért indultam parodistaként, mert szóltak, hogy szavalókkal már Dunát lehetne rekeszteni. így jött, hogy akkor más színészek hangján szólalok meg. Azt sem tudtam, hogy ezt paródiának hívják, számomra ez olyan természetes volt, mint hogy két lábon járok, nem is értettem, miért ünnepelnek ezért. A Ki Mit Tud? Győzelem után a Kamara Varietében is felléptem, nagyobb sztár voltam, mint akármelyik mai celeb. Majd felvettek a főiskolára és vége lett a szerepléseknek. Akkoriban ugyanis ez volt a szabály. Egy-két év múlva az emberek már csak annyit tudtak rólam, hogy „ez az a fiú a tévéből”. A főiskola után a Thália Színházba kerültem, ahol játszottam a semmilyen szerepeket és nem voltam túl boldog. Ekkoriban fogadtam meg, hogy öt év múlva lesz belőlem valaki, vagy elválnak az útjaink: az enyém és a színházé. Nem is tudom, miért pont öt évet adtam magamnak, de azt világosan éreztem, hogy nem akarok harmadik vonalbeli színész lenni. És akkor jött egy beugrás, egy főszerep, amikor Kazimir Károly félrehívott és azt mondta: „Apuskám, maga eddig őrvezető volt, mostantól tábornok lesz.” És akkor megtapasztaltam, hogy ezt legalább olyan nehéz feldolgozni, mint a korábbi mellőzöttséget. Mert ha egy színházban a Hamletet adják, akkor ott a színészek között nincsenek ala- bárdosok, mindenki Hamlet akar lenni. És akkor kezdődnek egymás közt a sértődések, meg az emberi játszmák. De közben azt is mindenki tudja, hogy ki mennyit ér. Kálmán György mondta egyszer: minden színészen láthatatlanul ott van a rangjelzés. Hiába megy valaki úgy ki a színpadra, hogy ő milyen géniusz, egymást nem tudjuk becsapni.- Ön hogy megy ki a színpadra?- Régebben azt hittem, ahogy múlik az idő, ez egyre köny- nyebb lesz, de tévedtem. A helyzet az, hogy tele vagyok kétségekkel. Komolyan. Apósom, Rodolfo mondta azt a pályája végén, hogy ő 50 évig hitette el az emberekkel, hogy ő Rodolfo. Hát most már én is így vagyok ezzel. Emlékszem, előfordult, hogy Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című darabja előtt rémülten ültem az öltözőben, és azt mondtam magamban: ez ma este nem jön össze... Aztán valahogy mégis összeszedtem magam és megcsináltam az előadást. De még ma is nagyon Névjegy GÁLVÖLGYI JÁNOS SZÜLETETT: 1948. május 26. pályája: a Révai Nyomda ke- migráfus fényképésze (1967-68), a Ki mit tud? győztese (1968), a Thália, illetve az Arizona Színház színésze (1973-93), 1993-tól a Madách Színház tagja. ELISMERÉSEI: Jászai Mari-díj (1980), SZOT-díj (1984), Érdemes Művész (1987), Az év nevet- tetője (1997), Karinthy-gyűrü (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2002), Déri János-díj (2003), Kossuth-díj (2005), Pro Űrbe Budapestért-díj (2006), örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2006), Radnóti Miklós an- tirasszista díj (2008). sok időmbe és energiámba telik, hogy elhitessem magammal, na meg a nézőkkel, hogy én vagyok a Gálvölgyi.- Az emberek önt közvetlennek és barátkozónak hiszik, holott akik ismerik, tudják: rendkívül érzékeny és megválogatja, kit enged közel magához.- Azt szoktam erre mondani, hogy este 7-től fél 10-ig színész vagyok, akkor kitárulkozom, de egyébként élem a magam életét, úgy, mint bárki más. Én nem vagyok olyan, mint Márkus László volt, aki reggel attól a pillanattól, hogy kinyitotta a szemét, egészen az esti lefekvésig azt játszotta, hogy ő Márkus László, a színész. Persze, vannak, akik nehezen tudják feldolgozni, hogy az én esetemben a magánember kicsit másmilyen, mint akit ismernek, de nekik Hofi történetét szoktam elmesélni. Amikor egyszer Gézának azt mondta egy benzinkutas, hogy mondjon már neki valami jópofát, ő visszakérdezett: ha maga hazamegy, otthon benzint tölt a kredencbe?- A népszerűséget hogy viseli? Nem zavarja, hogy megnézik az utcán, vagy idegenek ismerősként üdvözllk?- Lehet, hogy furcsa, amit most mondok, de nekem ez jólesik. Aki azt állítja, hogy számára az ismertség terhes, azt még a büdös életben nem állították meg az utcán. Számomra örömet okoz, ha a boltban megszólítanak, vagy dicsérik egy-egy alakításomat. Bár olykor egészen abszurd szituációk is kerekednek ebből. A múltkor például jöttem ki egy kórházból, évforduló Azt mondja, ő este héttől fél tízig színész, az életének többi része az övé. Gálvölgyi János most háromszoros jubileumot ünnepel: ma 65 éves, 45 éve van a pályán és 20 éve a Madách Színház tagja. „TELE VAGYOK KÉTSÉGEKKEL” MŰVÉSZBEJÁRÓ
