Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-18 / 115. szám

2013. MÁJUS 18., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 Őskori falu a Kapós folyó árterén ásatás Árpád-kori leletek Iharosban - Idő kérdése az időutazás a 67-esnél Nagy építkezés híján nagy ásatás sem lesz idén; két éve még több pénz jutott a feltárásokra Somogybán is Őskori-középkori falu ma­radványait várják a régészek a Kapós folyó leendő' vész­tározójának leletmentési munkáitól. Az idei somogyi ásatások között az iharosi és a buzsáki a legérdekesebb. Balassa Tamás Nagy útépítéshez vagy beruhá­záshoz kötődő kiemelkedő jelen­tőségű és méretű ásatás ugyan mostanában nem várható So­mogybán, de ettől a régészek­nek még bőven van feladatuk: pályázatok vagy kisebb fejleszté­sek forrásaiból végzik leletmen­tő munkájukat. Honti Szilvia, a Rippl-Rónai Múzeum főmuzeo­lógus régészeti osztályvezetője elmondta: a Kapos-folyó leendő vésztározójának a területén, Ka­posvár nyugati határában a mi­nap végeztek a terület előkészí­tésével. Mintegy 600-800 négy­zetméteren érinti az árvízi véde­kezésre épülő létesítmény töltése az ásatási részt, ennyit kellett le- humuszolni, vagyis a felső föld­rétegtől megszabadítani. A fel­színre kerülő árnyalatokból ar­ra lehet következtetni, őskori-kö­zépkori falu maradványait tár­hatják föl néhány héten belül, tudtuk meg a régészeti osztály- vezetőtől. Mintegy huszonöt ob­jektum várható, de hogy ponto­san mik és milyen tartalommal, ebből csak a kemencék ismerhe­tők föl a vörösebb földfelszínből. Olcsóbban temethet, ha maga ás­sa a sírt címmel tegnap megje­lent írásunkra rengetegen reagál­tak. Mindenki örülne, ha a teme­tés kevesebb pénzbe kerülne, de a feltételek megijesztették őket. A temetkezési hozzájárulás bevezetésével a gyászoló csalá­dok közvetlen támogatást kap­nának akkor, amikor érzelmi­leg és anyagilag a legnehezebb helyzetben vannak. Magyaror­szágon évente 130 ezer haláleset következik be, ez körülbelül 1,5 millió embert érint. A legegysze­rűbb formája a költségek fedezé­Hogy földbe mélyített ház ma­radványai is előkerülnek-e, rövi­desen kiderül. A somogyi régészek Iharosban évek óta ásnak, s a minap végez­tek egy újabb szakasszal. A falu­hoz képest jelentős méretűnek mondható Árpád-kori templom maradványait tárták föl. Mol­nár István főmuzeológus-régész- től tudjuk: a helyi fiatalokból álló sének segítésére az lenne, ha a kormányzat pénzt adna a gyászo­ló családnak. Ráadásul igazsá­gos is, hiszen az elhalálozók na­gyobb része fizette a társadalom- és egészségbiztosítást, amelyek­ből már nem részesedik. Ma 60 ezer forintból lehet a legolcsóbban hamvasztást intézni umakiadás- sal, 60 ezer forintos temetkezési hozzájárulással számolva ez 7,8 milliárd forinttal terhelné meg évente a költségvetést. A szakér­tő szerint az összeg csökkenthe­tő, ha nem alanyi jogon hanem szempontrendszer alapján, kére­Szent László Lovagrend kérésére 2009-ben húztak két kutatóár­kot, s így igazolódott a feltevés, miszerint a temetőnél szakrális leletegyüttes található. A Nem­zeti Kulturális Alap tavaly és ta­valyelőtt is támogatta a közös pá­lyázatot, amihez az önkormány­zat vállalt önerőt. A XII-XIII. szá­zadi döngöltanyag-alapú temp­lomi mintegy tizenkét métfei* szé­lem és rászorultság esetén kap­na a hozzátartozó segélyt. A te­metkezési hozzájárulásnál pre­ferálni lehetne az adófizetőket, a többgyermekes családokat és a rászorulókat. Emellett meg lehet­ne vonni például azoktól, akik­nek köztartozásuk van. A szociális temetkezés intézmé­nyét a kormány megtárgyalta és elfogadta. A cél az, hogy enyhít­senek a gyászolók terhein. A kor­mány honlapján megjelent közle­mény szerint a szociális temetés egy új, ingyenes lehetőség, ame­lyet az elhunyt hozzátartozói kér­les, s többször jelentősen bőví­tették, a XV. században gótikus támpillérrel és egyenes lezárá- sú szentéllyel, majd valamikor a török kiűzése után félkörívessel. Hosszanti irányban a téglaépület a temető alá ér, így ez a része fel- tárhatatlan; az ásatások harma­dik, lezáró fázisára idén pályáz­nak. Az iharosi leletanyag egy hetnek az utolsó lakhely szerinti önkormányzattól. Az intézkedés összesen közel évi egymilliárd fo­rintot hagyna a legelesettebb csa­ládok kasszájában. A családnak lehetősége lesz a végtisztességet az önkormányzat által ingyene­sen biztosított temetkezési he­lyen megadni az elhunytnak. Az állam térítésmentesen szolgáltat­ja a temetéshez szükséges kellé­keket és átvállalja a holttest szál­lítását és hűtését vagy umás te­metés esetén a hamvasztást. Hozzátartozók hiányában, vagy amennyiben a családtagok a posvári közgyűjtemény régésze­ti állandó tárlatán látható. Több mint húsz könyvveret, a temet­kezések nyomán számos gyűrű, pénz is előkerült, ami a kormeg­határozásban segített. A közép­kori harangból is megtaláltak több darabot. Buzsákon a Fehér kápolnánál ásnak e héttől a régészek. A te­lepülés legrégebbi, román-kori műemléke a turisztikai-házas- ságkötési funkciókat szolgáló épülettel bővül, ennek a mintegy negyven négyzetméterén végez­nek leletmentést. Temetőrészlet bukkant elő egyelőre, s hogy mit üzennek még a régi idők: erre a következő napok adnak választ. Honti Szilvia azt mondta: még az idén munkát ad a segesdi szennyvízteleppel összefüggő fejlesztés mintegy száz négyzet- méteres próbafeltárással. Az őr- tilosi új Zrínyi vár összefüggés­ben is lehetnek feladatok, de en­nek a pénzügyi-pályázati hátte­re egyelőre bizonytalan. A somogyi régészet legutób­bi aranykorát az M7-es építése­kor élte: csak 1999 és 2006 kö­zött másfélmillió négyzetméte­ren dolgoztak, s ebben az évben került elő a hun áldozati üst. Az újabb nagy feladatot a 67-es to­vábbépítése jelenti majd, ami az „időutazók” számára is fejle­mény lesz. A régészek nagyon várják, a kisajátítások folynak a kijelölt nyomvonalon. Már min­den csak idő kérdése, a múlt ép­penséggel nem szalad el... szociális temetést nem kívánják igénybe venni, és az eltemette­tésről nem tudnak gondoskod­ni, a köztemetésről az önkor­mányzat a jövőben is gondoskod­ni fog. Ez esetben a temetést inté­ző és annak költségét álló önkor­mányzat a hagyatékból igényt tarthat anyagi kompenzációra. A kormányközlemény szerint a szociális temetkezés csupán a megrendült családok vámszedői­nek érdekeit sérti. A szociális te­metkezésről szóló törvényjavas­lat rövidesen a parlament elé ke­rülhet. ■ C. A. Az idő jó barátunk SZOPHOKLÉSZ AZT MONDTA 2500 esztendővel ezelőtt Athénban: a tisztességes ember az, aki inkább elszen­vedi az igazságtalanságot, mint hogy ő maga köves­se el azt. Manapság aki így gondolkodik Magyarorszá­gon, azt a legtöbben kiröhö­gik. A politikai és gazdasági környezet nem a tisztessé­get díjazza. persze nem könnyű megha­tározni, hogy milyen a tisz­tességes ember, mert sokfé­le érdek teszi nehézzé e mi­nősítés kiérdemlését. Pedig mindenkinek nagyon fontos lenne tudni, hogy ki a tisz­tességes politikus, ki a tisz­tességes kőműves, ki a tisz­tességes újságíró, ki a tisz­tességes kereskedő, mert akkor őrá szavazna, tőle rendelné meg a munkát, az ő hírének hinne, tőle vásá­rolna. Éppen ezért annak, aki nem tisztességes, az a legfontosabb, hogy a tisz­tességest megpróbálja besá­rozni. SZERINTEM ALAPVETŐEN két dolog határozza meg a tisz­tességet: a közösség egésze iránti jó szándék és a nyil­vánosan felvállalt felelősség. Ezek a kitételek azért ész­revehetők, számon tartha­tók, ha az ember nyitva tart­ja a szemét és a fülét, s a ta­pasztalatainak hisz. Persze így sem könnyű, mert fo­lyamatosan kopnak és átér­telmeződnek a szavak, ma már hiányoznak a csalhatat­lan mércék, a rendszer ha­szonélvezői sorra lebontják a korábban biztos kapasz­kodókat. napóleon hill amerikai író, a Pozitív Lelki Beállítottság elméletének megalkotója szerint az idő jó barát azok számára, akik az igazság és a tisztesség alapján cselek­szenek, és halálos ellensé­ge mindazoknak, akik nem így gondolkodnak, bár a büntetés vagy jutalom gya­korta lassan érkezik. Mi ki­várjuk. részét'már restaurálták, s a ka­Évi egymilliárd forint szociális temetkezésre? kegyelet Az elhalálozók nagyobb része fizetett társadalombiztosítást, ebből lehetne fedezni a költségeket Disznót, tyúkot lopott a három biissüi tolvaj Újabb hét stáció újult meg Toponáron átadás A helybeliek pénzzel s a munkájukkal is hozzájárultak a felújításhoz Fakitermelő versenyt tartottak Ropoly-pusztán vádemelés Kisebb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkö­vetett lopás és más bűncselek­mények miatt emelt vádat há­rom büssüi férfi ellen a kapos­vári ügyészség. A vádlottak ta­valy július és december között előre eltervezve, rendszeres ha­szonszerzésre törekedve, főként betöréssel jutottak be tyúk- és sertésólakba és melléképületek­be Kisgyalánban, Szentgáloské- ren, Büssüben, Göllében, Somo­dorban, s különböző műszaki cikkeket, valamint jószágot lop­tak el 3-174 ezer forint közötti értékben. Az ügyészség mind­három vádlottal szemben sza­badságvesztést javasolt. ■ A. V. Köszönetét mondtak az önzetlen segítségért, a közösség erejét mél­tatták Kaposvár és a megye veze­tői, a részönkormányzat elnöke, s a plébános pénteken Toponáron a Kálvária kápolnánál, ahol hét újabb stáció újult meg a helybeli­ek jóvoltából. Több mint harmin­cán fogtak össze a toponáriak kö­zül, hogy újabb stációk újulhassa­nak meg a kápolnánál - mondta az átadáson Szita Károly polgár- mester -, ötszáz és 230 ezer forint közötti összegeket ajánlottak fel a felújításhoz. A kápolna már meg­újult, s a stációk közti járdákat a város megcsináltatja a felújítá­sok befejezése után, hogy egy ke- resztútnak megfelelő hely legyen ez Toponáron. Az első stáció rend­A közösség ereje. Hét újabb stáció áll már a toponári Kálvária-kápolnánál be tételének költségét Szita Ká­roly vállalta korábban, most hét újult meg, még öt felújítása van hátra, mert egyet felvállalt Gelen­csér Attila országgyűlési képvi­selő, aki hangsúlyozta: a somogyi ember a bajban összefog. - Ezzel üzentek a toponáriak a gyerekek­nek, hogy később ők is kövessék majd ezt a példát - mondta. Mihalecz András részönkor­mányzati képviselő azt emelte ki, milyen jó érzés, hogy a toponá­riak ilyen jóravaló közösségben lakhatnak. Neumüller Miklós toponári plé­bános pedig a helybeliek adomá­nyaiért és a munkáért egyaránt köszönetét mondott az ünnepé­lyes átadáson. ■ Márkus Kata erdészek Tizenkét csapat in­dult a Sefag-Stihl fakitermelő kupán, melyet Ropoly-pusz­tán rendeztek meg. Gallya­zás, választékolás, darabolás 'és hasítás is szerepelt a fel­adatok között, a Sefag nyolc erdészetének munkatársa­in kívül a barcsi-, a nagyatá­di-, a kaposvári-, illetve a sió­foki tűzoltók is megmutat­ták tudásuk legjavát. A Zseli­ci Erdészet négy fős csapata győzött, a tűzoltóknál a bar­csi egység érte el a legmaga­sabb pontszámot. A rendez­vényt több szakmai program egészítette ki, ahol a munka- védelmi és biztonsági kérdé­sekről is szó esett. ■ H. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom