Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-17 / 114. szám

2013. MÁJUS 17., PÉNTEK MOZAIK linIMWHIIlllli i ' V ii' Brad Pitt szerint hősies lépés volt Angelina Jolié drasztikus döntése Nagypapakom frontember ómega Kóbor János építészmérnöki diplomával lett sztárénekes Hősiesnek nevezte élettársa, Angelina Jolié kettős emlőeltá­volításról hozott döntését Brad Pitt a londoni Evening Stan­dard kedden megjelent cikké­ben, amelyet az MTI idéz. Az Oscar-díjas színésznő a The New York Times című lap hasábjain közölte, hogy mindkét melléből letávolítot- ták a mirigyszöveteket, mert hordozója annak a génnek, amelynek jelenléte jelentősen megnöveli a mell- és a petefé­szekrák kockázatát. A filmcsil­lag februárban kezdett bele az eljárásba, amely április végén fejeződött be, a többszörös mű­tétek során az eltávolított mell­szöveteket implantátumokkal pótolták. Brad Pitt úgy fogalmazott, hősiesnek tartja Angelina Jolié, valamint a vele egy cipőben járó nők döntését. A színész egyúttal köszönetét mondott a társát és hat gyerekének any­ját kezelő orvosi csapatnak a gondoskodásért és az oda­■ Élete párja mellett a brit külügyminiszter is mél­tatta Angelina Jolié bátor­ságát és elkötelezettségét­figyelésért. „Csak azt kívánom, legyen hosszú és egészséges élete velem és a gyerekekkel. Ez egy boldog nap a csalá­dunknak” - idézte az Evening Standard Brad Pittet. Angelina Jolié bátorságát méltatta William Hague brit külügyminiszter is, akivel a színésznő az eljárás több mint három hónapja alatt elutazott Kongóba. Az ENSZ jószolgálati nagyköveteként tevékenykedő filmcsillag, aki rendezőként is ismert, semmi jelét nem adta annak, hogy teher lenne szá­mára az utazás, nem lassított munkatempóján - fogalmazott az angol sajtónak Hague. Jolié a G8-ak londoni találko­zóján is részt vett, felszólalt a nők szexuális bántalmazása el­len a válság sújtotta övezetek­ben. „Bátor döntés volt ez egy figyelemre méltó nőtől” - utalt Jolié kettős masztektómiával kapcsolatos elhatározására a politikus, aki az általa ismert egyik legbátrabb embernek nevezte a színésznőt. „A leg­jobbakat kívánom neki és a családjának” - fűzte hozzá. ■ Hetvenedik születésnapját ünnepli ma Kóbor János, a Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes énekese, alapító tagja. Nógrádi László Kóbor János jómódú budai csa­ládba született, apja elismert pénzügyi szakember volt, anyja is pénzügyi vonalon dolgozott - derül ki az MTVA összeállításából. Először a gim­náziumban fogott hangszert, majd az egyetemen - miközben építészmérnöki diplomát szer­zett - jobban elmerült a zené­ben. A műegyetemisták zene­kara 1962. szeptember 23-án lépett fel először Omega néven. 1967-ben kezdődött a máso­dik korszak, ekkor lépett be a zenekarba Presser Gábor bil­lentyűs, aki invenciózus zene­szerzőnek bizonyult. Számaik felkerültek a sikerlistákra, és megjelent a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című albumuk, az első magyar beat nagylemez. A slágerlisták alap­ján 1968 végén az Omega már vitathatatlanul második volt az Illés mögött. Külföldön is tur­néztak, majd a fejlődést meg­törte, hogy 1971-ben Presser és a dobos Laux József elhagyta az együttest, hogy létrehozzák az LGT-t. Az Omega új alapokon folytatta, a tagok aktívabbak lettek a dalszerzés terén, Kóbor még szövegeket is írt, s mind Kóbor János jellegzetes alakja öt évtizeddel a kezdet után is rendszeresen feltűnik a koncertszínpadokon nagyobb súlyt fektettek a szín­padi látványra és hangzásra. Nyugatnémet lemezszerződést is kaptak, az Omega jól csengő névvé vált Európa-szerte, világ­sztárokkal játszottak együtt. Lemezeiket (Időrabló, Csillagok útján) csaknem hatvan ország­ban forgalmazták, közel ke­rültek a világhírhez. Ehhez, a továbblépéshez - azaz elsősor­ban Amerika meghódításához - a zenészek visszaemlékezése szerint disszidálniuk kellett volna. A hetvenes évek végén alkotói csúcsára érkezett az Omega; az általuk (is) képviselt űrrock a nyolcvanas évek új­hullámos közegében már nem úgy érvényesült, mint addig. Az Omega gazdasági vállal­kozásokba kezdett, Kóbor János házának alagsorában stúdiót rendezett be, s zenei rendező­ként közreműködött mások felvételeinek létrehozásában, 1999-től az Omega Zeneműki­adó Rt. elnöke volt. A zenekar kisebb kihagyá­sokkal szinte folyamatosan dolgozik, tavaly számos hazai és külföldi színpadon láthatták a rajongók az 50 éves Omegát és a színpadot jellegzetesen laza mozgásával keresztül-ka- sul bebarangoló hosszú fürtű rockbálványt. Az európai tur­né idén is folytatódik, emel­lett Álmodtam vagy igaz talán címmel könyvet ír Kóbor Já­nos, akinek mai életét a zene mellett főként második házas­ságából született, óvodáskorú kislánya és hobbija, a balatoni vitorlázás tölti ki. Fajták százai a Kutya Világkiállításon kutyatár Versenyek, előadások és konferenciák is kísérik a szakmai szemlét Hetven ország tizennyolcezer kutyáját nevezték a Budapesten vasárnapig zajló Kutya Világki­állításra; legnagyobb számban amerikai staffordshire terrie­rek, cane córsók és golden ret- rieverek érkeztek. A Hungexpo és a gödöllői királyi kastély ad helyet a kutyás világ legna­gyobb éves rendezvényének, amelyet első alkalommal, 1971- ben szintén itt rendeztek meg - tájékoztatta az MTI-t az ese­ményt szervező Magyar Ebte­nyésztők Országos Egyesülete. Magyarországra koncentrál néhány napon át a kutyás világ A szervezők változatos kí­sérőrendezvényekkel, szóra­koztató kutyás programokkal, agility- és flyballbajnoksággal, interaktív előadásokkal gaz­dagították a kínálatot. Mind­végig kiemelt szerepet kap az állatvédelem, állategészségügy és a felelős állattartás. A fajta- csoportok szerint négy napra szétbontott kiállítás során több mint 350 nemzetközileg elis­mert kutyafajta vonul fel, ame­lyek közül Magyarországon számos szinte ismeretlen. ■ 11 POÉNPERCEK Egy csirke baktat az utcán, amikor éppen arra döcög egy úthenger és elüti. Az út­henger elrobog, a csirke meg feláll, megrázza magát és így szól:- Hűha, ez volt ám a kakas! ■ Két székely utazik a szeké­ren, s szokás szerint beszél­getni kezdenek.- Van kendnek fia? Tíz percre rá:- Van. Kicsit később:- Bajusza van-é?- Van. Egyszer csak hirtelen előtű­nik egy kamion, nekimegy a szekérnek, felborítja, a két székely kórházba kerül. Ott fekszenek egymás mellett a kórteremben, megszólal az egyik:- Oszt pödri? ■ A beteg felháborodva szól az orvosához:- Doktor úr, már 10 perce kinyújtott nyelvvel ülök itt! Talán megfelejtkezett rólam?- Dehogy, csak a receptet csendben akartam megírni. Magassági kotlát a boszorkányok söpriís repüléseire Százötven méterben maxi­málták a boszorkányok repü­lési magasságát Szváziföldön - írja az MTI. A rendeletet az afrikai ország légügyi hatósá­ga hozta, ennek értelmében aki túl magasra száll, az le­tartóztatásra és pénzbírságra számíthat. A légügyi rendelet tiltja azt is, hogy játékrepülőt vagy papírsárkányt túlságo­san magasra engedjenek fel a légtérbe. Boszorkányok létében, fe­kete mágiában sokan hisznek Szváziföldön. Sabelo Diamini, a helyi légügyi hatóság igaz­gatója csak söprűn repülő boszorkányokról szólt, pedig kosár is szóba jöhet, legalább­is egy zimbabwei példa okán. A szomszédos országban egy évvel ezelőtt azért vettek őri­zetbe két nőt, mert meztele­nül találták őket egy kertben. A magukat boszorkánynak valló asszonyok azt állították, hogy repülő kosaruk dobta le őket a kertbe egy éji rituálé után. ■ Legalább ma figyeljünk a magas vérnyomásra Magyarországon minden har­madik-negyedik felnőttnek, a 60 éven felüliek több mint felé­nek magas, azaz 140/90 higany­milliméter feletti a vérnyomása, és a fiatalok között is egyre gya­koribb ez a kórkép - derül ki az MTVA összeállításából, amely május 17-e, a magas vérnyomás (hipertónia) világnapja alkal­mából készült. A Hipertónia Vi­lágszervezet 2005. évi kezdemé­nyezésére ezen a napon hívják fel a lakosság figyelmét a sok­szor rejtve maradó kór veszé­lyeire, a megelőzés fontosságára és lehetőségeire, a betegség ke­zelésének módozataira. A hiper­tóniát gyakran nevezik csendes gyilkosnak, mert az egészségi állapotra gyakorolt hatásai rendszerint csak a betegség késői stádiumaiban érzékelhe­tők. Makacs tévhit, hogy a vér-' nyomás szintjének növekedése fejfájással jár. Az elhanyagolt hi­pertónia a szívizominfarktus és az agyi érkatasztrófák (stroke) legfontosabb okainak egyike, de meghatározó szerepe van a vesebetegségek, a vakság kiala­kulásában is. Hazánkban a szív- és ér­rendszeri megbetegedések je­lentik az első számú halál- és rokkantsági okot - minden má­sodik magyar halálát okozzák -, és e megbetegedéseknek leg­alább a fele magas vérnyomás következménye. ■ Lélegzetelállító tűzfalfestések. A több magyar városban is aktív Szí­nes Város Csoport és a Neopaint nevű vállalkozás már számos sivár felületet barátságosabbá varázsolt. Üres házfalakat, hidakat, beton­szerkezeteket és egyéb nyomasztó köztéri elemeket is megszépítettek. Legutóbb a főváros VII. kerületében a Dob utca egyik lakóházának tűz­falát alakították homlokzatnak tűnő látvánnyá. Az ablakokat, erkélyt és zöldségboltot ábrázoló falfestés után a TűzfalRehab nevű akciót a közeli Király utcában folytatják Rekordkísérlet Budapesten az elfogadás jegyében A kerekes székezés rekordját akarják felállítani ma a Mar­gitszigeten a KézenFogva Ala­pítvány rendezvényén - írja az MTI. A programban kerekes székes zumba és szájjal-lábbal festés is lesz a Margitszigeti At­létikai Centrumban. A Fogadd el, fogadj el! köz­vélemény-formáló rendezvény- sorozat budapesti állomásán ép és fogyatékos emberek együtt hajtják majd a kerekes széke­ket, hogy felállítsák a 12 órás kerekes székezés rekordját. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet arra, hogy fogyatékos társaink közöttünk élnek, és ké­pesek vagyunk az együttműkö­désre - közölték a szervezők. Az esélyegyenlőségi ren­dezvény arra is lehetőséget ad, hogy minden korosztály játékosan fedezze fel a fogya­tékkal élők világát: különböző interaktív feladatok várják az érdeklődőket fogyatékosügyi egyesületek, alapítványok szer­vezésében. A programok között száj­jal-lábbal festés, kerekes székes akadálypálya- és gyorsulási verseny, vakon tandemkerék­pározás, valamint vakvezető és terápiás kutyás bemutató is szerepel. A rekordkísérlethez - amelyből az alapítvány nagy­követe, Till Attila is kiveszi a részét - bárki csatlakozhat, a részvétel ingyenes. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom