Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-17 / 114. szám
GAZDASÁG 2013. MÁJUS 17., PÉNTEK A példaképek alapozzák meg a jövőt ösztönzés A civil kezdeményezés pályázaton keresi Magyarország ötven legjobb fiatal vállalkozóját Valentínyi Katalin reméli, hogy kíváncsiak vagyunk vállalkozóinkra A problémák sokaságával küzdő fiataloknak és vállalkozóknak kíván segíteni a Példakép Alapítvány. A civil szervezet alapítója, Valentínyi Katalin úgy véli, hogy a gazdaság fellendülése és a versenyképesség javítása szempontjából is sokat jelenthet, ha sikerrel jár a kezdeményezésük. Kocsi Margit- Mi adta az ötletet az alapítvány létrehozásához?- Az ötlet kézenfekvő volt. Két ok vezérelt minket a Példakép Alapítvány a Fiatalokért, a Vállalkozókért, a Jövőnkért létrehozásakor: egyrészt a vállalkozók és a vállalkozói lét negatív megítélése, másrészt pedig az a tény, hogy nem ismerjük a saját sikertörténeteinket. Mi magunk is felismertük azt a problématömeget, amivel egyfelől a fiatalok, főleg a középiskolás és az egyetemista korosztály tagjai küzdenek, másfelől a sikeres vállalkozók szembesülnek. A fiatalok nagyon elkeseredettek, rosszkedvűek, mert nem tudják, hogy merre induljanak, milyen pályát válasszanak. Legtöbbjük kizárólag alkalmazotti létben gondolkodik, és az önfoglalkoztatás, a vállalkozói lét fel sem merül lehetséges opcióként. Ehhez segítséget se nagyon kapnak, nincs olyan pozitív példa előttük, ami irányt mutathatna a jövőre nézve. Egy tavalyi felmérés szerint a 30 év alattiak 80 százaléka elégedetlen azzal, amit eddig elért, s 88 százalékuknak nincs olyan példaképük, akit munkája, életpályája alapján követni tudnának. Mindemellett riasztóan magas a munkanélküliség a körükben. A 25 év alatti korosztálynál háromszor akkora - csaknem 30 százalék - az állást keresők aránya, mint amekkora a teljes népességre vetített mutató. Ráadásul az elvándorlás is komoly probléma, amire meg kellene találni a válaszokat. A másik oldalon pedig azt látjuk, hogy mind több az olyan magyar vállalkozás, amelyek jelentős sikereket érnek el, ugyanakkor nem kapják meg azt a tiszteletet, megbecsülést, amit megérdemelnének. Médiafigyelem hiányában az ország sem ismeri ezeket a tehetséges és merész fiatalokat, holott az ösztönzésük, támogatásuk lendíthetne a gazdasági növekedésen és a versenyképességen. Csak kevesen vannak tudatában annak, hogy nálunk a vállalkozások foglalkoztatják a munkaerő 74 százalékát és állítják elő a bruttó hazai termék (GDP) 55 százalékát. A kkv-k gazdasági súlya óriási, mégis kritikusan alacsony Magyarországon a fiatalok vállalkozói hajlandósága. A vállalkozói attitűd, a vállalkozói életpálya nem vonzó számukra, és sajnos a felnőtt lakosság számára sem.- Lesznek szövetségeseik?- Nagyon örülök, hogy egyre többen felismerik, erre a problémára megoldást kell találni. Sokat mondó visszaigazolás, hogy nyitott ajtókra találunk, úgy gondolom, hogy támogatóinkra számíthatunk. Hazai kkv-k, nagyvállalatok, bankok és állami szervezetek egyaránt beálltak kezdeményezésünk mögé.- Mit szeretnének elérni?- Az egyik fő célkitűzésünk az, hogy példaképeket állítsunk a fiatal generáció elé. Ez a legfontosabb, ez szolgálhat egyfajta hajtóerőként, pozitív spirálként, és ez tud választ adni a korábban felsorolt kérdésekre is. Úgy gondoljuk, ha a vállalkozói példaképeket megtaláljuk és megmutatjuk, nagyobb motivációja lesz a fiataloknak arra, hogy vállalkozást alapítsanak. Ha az önfoglalkoztatás felé tudjuk terelni őket, és azt látják, Névjegy VALENTÍNYI KATALIN (35) A példakép Alapítvány a Fiatalokért, a Vállalkozókért, a Jövőnkért alapítója, kommunikációs igazgató, pr-menedzser, gazdasági újságíró. korábban A Nemzetgazdasági Minisztériumban sajtókapcsolatokkal és kommunikációval foglalkozott, előtte főszerkesztőként dolgozott. tanulmányait a szegedi Tudományegyetemen és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán folytatta. Két nyelven beszél. hobbija az utazás és a gasztronómia. hogy ötleteiket meg tudják valósítani, akkor egyrészt csökken a munkanélküliség, másrészt nagyobb lesz az elégedettség a fiatal korosztály körében, ami reményeink szerint itthon tartó erő lesz. Olyan fiatal vállalkozói példaképeket keresünk a gazdaság minden szektorából, akik sikereikkel képesek meggyőzni a fiatalokat a vállalkozói lét fontosságáról, értelméről és perspektívájáról. Számukra pályázatot írtunk ki, az Év Példaképe díjra május 17-étől július 14-éig lehet jelentkezni az alapítvány honlapján ( www.peldakep.hu ). A díjon kívül egy kiadványt is összeállítunk minden évben, az ebbe bekerülő 50 példaértékű vállalkozót szakmai zsűri válogatja ki a pályázók közül. Szeretnénk, ha ez a kiadvány a „hétköznapi” szakmák sikeréről is szólna. A fiatalokkal beszélgetve ugyanis egyre gyakrabban találkozom azzal a véleménnyel, hogy szerintük feltalálónak vagy legalábbis technológiai újítónak kell lenni ahhoz, hogy sikeres vállalkozást építsenek. Ez tévhit, hiszen egy kárpitos vagy egy virágkötő is kiemelkedő eredményt érhet el, ha kiváló a szakmájában.- Miről szeretne egy év múlva nyilatkozni?- Arról, hogy sikerült! Hogy a fiatalok felfedezték maguknak és elfogadták támaszuknak alapítványunkat. Hogy a vállalkozások éltek a bemutatkozási lehetőséggel. Hogy Magyarország kíváncsi sikeres vállalkozóira. Árulkodó számok (Vállalkozói hajlandóság a fiatalok körében, százalék) KÍNA 71 LENGYELORSZÁG 62 ROMÁNIA 61 HORVÁTORSZÁG 57 EGYESÜLT ÁLLAMOK 55 SZLOVÁKIA 48 EURÓPA 43 MAGYARORSZÁG 28 Eredményeket hozott Japán élénkítő politikája Jó negyedévet zárt a Rába járműipar Beérett a svéd-magyar gyártói együttműködés Adósságrendezés: tízmilliard forint az egyetemeknek gdp-adat az elmúlt 12 hónap leggyorsabb ütemével bővült a japán gazdaság az év első negyedévében, miután a GDP 0,9 százalékkal nőtt 2012 utolsó negyedéhez képest. Elemzők előzetesen 0,7 százalékos ütemmel számoltak. Évesített szinten a gazdaság 3,5 százalékkal nőtt az első negyedévben, ami szintén a leggyorsabb bővülési ráta az elmúlt egy évben. A friss GDP-adat igazolást adhat a decemberben hatalomra jutott Abe Sindzó kormányfő gazdaságpolitikájának. A miniszterelnök neve után angolul abenomics-nak elkeresztelt politika lényege, hogy a kabinet jelentős állami beruházásokkal, illetve a jegybank monetáris könnyítésével helyezze tartós növekedési pályára a gazdaságot, amely az elmúlt másfél évtizedben sikertelenül küzdött a defláció ellen. A tokiói kormány ennek megfelelően januárban az éves magyar GDP majdnem kétszeresét kitevő, jórészt infrastrukturális beruházásokra vonatkozó élénkítő csomagot fogadott el. Április elején pedig a kormányfő által kinevezett új jegybankelnök arányaiban a világ legjelentősebb monetáris lazítását jelentette be, amelynek eredményeképpen a tervek szerint két év alatt mintegy 1,4 ezer milliárd dollárt pumpálnak a gazdaságba. A GDP-adatban jelentős szerepet játszott, hogy a kormány élénkítő csomagjának hatására 0,9 százalékkal bővült a GDP mintegy 60 százalékát kitevő lakossági fogyasztás. A gazdaság bővülésének másik fő húzóereje az export volt, miután a kormány jengyengítő politikájának hatására a kivitel új erőre kapott. A mostani GDP-adat abból a szempontból is jól jön a kormányzat számára, hogy megkönnyíti az áfa 2014 áprilisára tervezett bevezetését. A végső döntést mindenesetre majd csak a második negyedéves GDP-adat megjelenése urán jelenti be a kabinet, megvárva az újabb jelzést arra, hogy biztosan növekedési pályára állt a gazdaság. Egyes szakértői vélemények szerint azonban meglehetősen- kétséges, hogy a japán gazdaság mostani növekedési üteme hosszabb távon vajon fenntartható lesz-e. A szakértők aggasztó jelnek tartják azt is, hogy a cégek még mindig bizonytalanok a jövőt illetően. Ez azt eredményezte, hogy a vállalati költések a várt bővülés helyett 0,7 százalékkal visszaestek az első negyedévben. ■ T. G. A japán GDP változása (az előző negyedévhez képest, %) 2011.1. n.év-2013.1. n.év VG-GRAF1KA FORRÁS: TRADlNGECONOMICS.COM A Rába csoport idén az árbevétel-arányos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) szint 8 százalék fölé emelkedését és a 11,3 milliárd forintos nettó adósságállomány 10 milliárd alá apasztását kívánja elérni, mégpedig kétszámjegyű árbevétel-növekedés mellett - hangzott el a tőzsdei gyorsjelentés kapcsán tartott tegnapi sajtó- tájékoztatón. „Az elmúlt tíz év legjobb első három hónapját zártuk márciusban, és okkal reméljük, hogy a trend folytatódik” - hangsúlyozta Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Á Volvo-Rába buszgyártási tervekkel kapcsolatban annyit mondott el, hogy egy „kipróbált termékkel” minden tenderen indulni fognak, de beruházásokat csak a tényleges igények függvényében hajtanak végre. Hozzátette ugyanakkor, hogy valószínűleg szükség lesz a jármű szerelősor fejlesztésére, amit készpénzből és pályázati pénzekből szándékoznak elvégezni. A Rába és beszállító partnerei a Magyar Honvédség tenderén 2003-ban a különböző kivitelű és teherbírású katonai terepjárók kategóriában 15 évre elnyerték a kizárólagos beszállítói státust. A csoport jármű üzletága azonban nem élne meg a katonai megrendelésekből, ezért 2007-ben piackutatásba fogott és rövidesen megkezdődött az úthenger- és dömperalvázak, valamint járműfőegységek szállítása, főleg német és angol megrendelésre. Amint Pintér István lapunknak elmondta, ismét találtak egy új vevőt, egy útépítő gépgyártót. A szállítás jövőre kezdődhet meg és értéke elérheti az egymillió eurót. Miután a A Rába Nyrt. árbevétele (negyedévente, milliárd forint) 12 ....................................... VG-GRAF1KA FORRÁS: CÉGKÖZLÉS Rába még a mintadarab gyártási fázisában van, a vezérigazgató részletes tájékoztatást későbbre ígért. A Rába Futómű Kft. a Scania és a Volvo számára gyárt futóműalkatrészeket. Emellett komplett mezőgazdasági és off-road teherautó futóműveket A vasra koncentrálnak az első negyedévben meg- . duplázódott a csoportszintű EBITDA a tavalyi év hasonló időszakához képest és 1,292 milliárd forintot ért el. A pénzügyi eredmény 245 millió forint lett a tavalyi 109 millió forint veszteségéhez képest. A pénzügyi eredmény tartalmazza az ülésszállítanak az amerikai John Deere és a Marmon-Herrington számára. A teherjárműhajtás- lánc-gyártó Marmon-Herrington és a John Deere megrendelései révén tavaly a Futómű Kft. kiszállításainak 80 százaléka már komplett futómű volt. A győri cég és a világ vezető mezőgazdasági járműgyártója öt évre szóló szállítási megállapodást kötött tavaly. A mezőgazdasági járművek piaca továbbra is élénk, ami azzal az előnnyel járt a Rába számára, hogy újabb megállapodást kötött a német Cla- as-csoporttal, amely számára idén indul az új traktor futómű sorozatgyártására. A cég ebben az évben komoly fejlődést vár az oroszországi értékesítés területén is. A cég alkatrész üzletága arra számít, hogy 800 ezer autóhoz való kartámaszt szállíthat a Volkswagen-cso- port egyik beszállítójának, a Fehrer Automotive GmbH-nak, és hogy az Suzuki SX4 is további lehetőségeket teremt az ülésváz és -huzatgyártás számára. ■ D. K. habot gyártó Fehrer Automo- tive-Rába Kft. vegyes vállalatban lévő tulajdonrész januári értékesítésének 524 millió forint nyereségét is. „AZÉRT ADTUK el a részesedésünket, mert nem vegyipari gyár vagyunk, mi a vasra koncentrálunk” - mondta Pintér István vezérigazgató. átcsoportosítás A kormány az idén 10 milliárd forintot szán az egyetemek és főiskolák adósságrendezésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Doncsev András Osztolykán Ágnes független képviselő kérdésére is leírta, hogy a kabinet idén a 2013. évi költségvetési támogatáson (ez 123 milliárd) kívül 27 milliárdot ad a PPP-konstrukció kiváltásásokra, valamint a 10 milliárdot a 2010 előtti uniós pályázati önrészek támogatására. A Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap közel 11 milliárdot ad azoknak az intézményeknek, melyek racionalizálják szakszerkezetüket és szervezeti irányításukat. Ezen kívül 10 milliárd forintot kapnak a felsőoktatási kiválósági minősítést elnyerő intézmények. A felsoroltak összesen 68 milliárdot jelentenek. Osztolykán az iránt érdeklődött, hogy miért volt szükség nemrég 117 milliót átcsoportosítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek a rendkívüli költségvetési tartalékból, miután áprilisban már 400 milliót szintén átcsoportosítottak. A 2014-es költségvetésben pedig 1,151 milliárd foprintot terveznek az intézmény működésére, míg a felsőoktatásban elvonásokat észlel. Doncsev András szerint az átcsoportosítás bizonyos intézmények költöztetésének költségét is fedezi, hogy az állami beruházás az előre meghatározott ütemben haladhasson. ■ É. S. 6