Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-13 / 110. szám

14 SPORT 2013. MÁJUS 13., HÉTFŐ Hangrobbanás a sportcsarnokban kosárlabda nb i/A, férfiak Hihetetlen meccset nyert meg az Álba ellen a Kaposvári KK Döntetlen volt a slágereredmény a kispályások pontvadászatában Elképesztő végjátékot hozó mérkőzést nyert meg az Álba Fehérvár ellen a Kaposvári KK együttese az NB I/A cso­portos férfikosárlabda-baj- nokság elődöntőjének máso­dik találkozóján, így 1-1-re kiegyenlített a valamelyik fél harmadik győzelméig zajló párharcbán. Kun Zoltán A kaposvári együttes az egyen­lítésért, a székesfehérvári az előny növeléséért lépett pályára a szombat esti találkozón. A lelá­tón rengetegen öltöztek fehérbe a hazai szurkolók közül, eleget téve a meccs előtti felhívásnak. Hosszú esztendők után mostan­ra ismét természetessé vált, hogy telt ház várta a csapatokat. Ezúttal Kiss Kornél kapott helyet a kaposvári kezdőcsapat­ban, a vendégek a szokott ötös­sel rajtoltak. Két szép akcióval nyitottak a székesfehérváriak, utóbbinál Keller zsákolt a gyű­rűnek háttal. A hazai oldalon Spica kezdte gyűjteni a pontokat, majd Hendlein is betalált. Jobban lepattanózott a Keller vezette Álba, Wood pedig nem hibázott dobást. Hendleint ünnepelték a szurkolók, aki előbb kosarat szerzett, majd az ellentámadás­nál blokkolta Hollist. Ez azonban nem vette el utóbbi kedvét és a 6. percre már 19-8-ra alakította az eredményt. Moore harmadik triplájával, Keller szép zsákolá­sával pedig már csaknem húsz pont volt a különbség. Rengeteg labdát eladtak a kaposváriak, a sokkal gyorsabban kosárlabdázó vendégek pedig nyugodtabban játszhattak. A negyedet Swans- ton pazar zsákolása zárta. A folytatásban sem tudott sokkal közelebb férkőzni a Kaposvár, mert bár ekkor már hibáztak a fehérváriak is, de a továbbra is gyengén dobtak a somogyiak. Spica pontjaival sikerült újra tí­zen belülire csökkenteni a kü­lönbséget 26-34-nél, jött is azon­nal Dzunics időkérése. Nagyon feljavult a kaposváriak védeke­zése, a szerzett labdákból pedig már eredményesebbek is voltak. Dunn büntetőivel a félidő végére 35-37-ig zárkóztak fel Szőkéék. A nagyszünet után Keller osz­tott ki egy nagy blokkot, Wood pedig ott folytatta, ahol koráb­ban abbahagyta. Újabb eladott kaposvári labdák miatt könnyen jutott előnyhöz az Álba, a hazaiak három percig nem tudtak kosa­rat szerezni. A kaposvári szurko­lókon nem múlott semmi, űzték, hajtották csapatukat, de Bódi triplája és Szabó büntetője után újra tíz pont fölötti lett a különb­ség. A záró szakasz előtt Swans- ton triplájával és Drahos három büntetőjével ismét meccsben volt a Kaposvár, utóbbi pedig kosárral nyitott a negyedik negyedben is. Wood két triplája gyakorlatilag semmissé tette a somogyi felzár­kózást, az amerikai oroszlánrészt vállalt csapata remek eredmé­nyéből. A vendégek szinte vala­mennyi akciója pontokkal zárult, a hazaiaknak pedig már csak öt perce maradt az újabb hátrány ledolgozására. Dunn öt pontjá­val lett 66-72, a rosszul parkettre Régi időket idéző, fantasztikus hangulat volt (Képgaléria: Sonline.hu) eső Moore-t pedig ölben kellett lehozni a pályáról. Swansont trip­lája után egy emberként ugrott talpra az egész csarnok. Aztán az egyenlítést hozó újabb hármasá­nál ismét ez volt a képlet. A mécs­esét is Swanston nyerte meg egy duplával, Hendlein pedig még bebiztosította két büntetővel. A szurkolók kishíján betódultak a pályára és hosszú percekig önfe­ledten ünnepelték a hősies csatá­ban nyerő kedvenceiket. KAPOSVÁRI KK- ALBA FEHÉRVÁR 78-75 (14-28,21-9,20-23,23-15) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 1100 néző. Vezette: Cziffra Cs., Benczúr T., Szabó G. KAPOSVÁRI KK: Dunn (17), Kiss K. (-), Swanston (25/15), Hendlein (12/3), Spica (17). csere: Drahos (7), Dávid G. (-), Szőke (-). vezetőedző: Fe­kete Ádám. edző: Filipovics Gordan. ALBA FEHÉRVÁR: Moore (13/9), Wood (25/15), Hollis (11), Szabó Zs. (5), Keller Á. (4). csere: Juhos (-), Jones (12), Bódi (3/3), Supola (2). vezető­edző: Dzunics Braniszlav. edző: Matus Gábor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 3. perc: 2-9. 7. perc: 8-19. 12. perc: 15-30. 17. perc: 26-36. 23. perc: 35-41. 27. perc: 45- 55. 33. perc: 60-67. 37. perc: 66-72. jók: Spica, Swans­ton, Hendlein, Dunn, illetve Wood, Jones. fekete ádám: - Büszke va­gyok a csapatomra, mert a fiúk végig hittek a sikerben, ez volt a kulcs. Nem játszottunk jól, de ez a play-off. A korábban mutatott teljesítményt pedig a sok meccs miatti fáradtság okán talán nem is lehet el­várni. A közönségünk ezúttal is fantasztikus volt, nélkülük nem sikerült volna a győzelem. DZUNICS BRANISZLAV: - Úgy érzem, hogy a végjátékban többet hibáztunk, Swanstont hagytuk tiszta helyzetekből távolról dobni, pedig tudtuk, hogy ez az erőssége. Támadás­ban nem voltunk elég precí­zek, ez okozta a vereséget. A fiúk ennek ellenére minden el­ismerést megérdemelnek, mert a találkozó nagyobbik része a mi akaratunk szerint zajlott. A PÁRHARC ÁLLÁSA: 1-1, a következő találkozót május 14- én, kedden 19 órakor rendezik -Székeshérváron. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. A tizenhetedik fordulóval foly­tatódott, a Tele-Tank Kupa I. osztályú kaposvári városi kispályás labdarúgó bajnok­ság. A játéknap érdekessé­ge, hogy három találkozó is 3-3-as döntetlennel zárult. Az első találkozón a Ká- posstil FIFA remizett a MÁV Kollégiummal, így a jövő heti Hidromobil elleni derbi külön­leges jelentőséggel bír, ameny- nyiben a FIFA nyer, akkor nagy lépést tesz a bajnoki cím felé, esetleges botlásukkal pe­dig helycsere történne az élen. Szintén nem bírt egymással a MOBILVILÁG és az Alibi, így a hátsó régió csapatai közül egyiknek sem sikerült meg­lépnie a másiktól. Fordulatos meccsen szerzett pontot a SS1999 az SM Kapóstól, így kapaszkodik ellenlábasai után. A SÍM Team ezúttal nem kegyelmezett és simán verte az M-Cart, csakúgy mint a Hidromobil, ők a Fagyszauna Kaposvárt fektették kétvállra nagy gólkülönbséggel. ■ Az élen álló Kaposstil FIFA alakulatának három pont az előnye az üldözőkkel szemben TELE TANK KUPA 17. FORDU­LÓJÁNAK EREDMÉNYEI: MÁV Kollégium-Kaposstil FIFA 3-3; SIM-Team-M-Car Autó- kereskedés 7-4; MOBILVI­LÁG GSM-Alibi FC 3-3; SM Kapos-SS 1999 3-3; Hidro- mobil-Fagyszauna Kaposvár 5-0. Idén is pattog a labda az utcákon és tereken kosárlabda Huszonegyedik alkalommal keresik az ország legjobb játékosait a streetballsorozaton Idén 21-edszer rendezik meg a kosárlabda streetball verseny- sorozatot, melynek szeptemberi végjátékában a 3x3 EuroTour döntőjét is Budapesten rendezik. A események sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy nemzet­közi szabványoknak megfelelő kosárcsarnok épül Kőbányán, amely a februárban 82 évesen elhunyt, legendás Zsíros Tibor nevét veszi fel. Szalay Ferenc, a magyar szö­vetség (MKOSZ) elnöke kifejtet­te, tavaly a magyar kosársport centenáriumi ünnepségéhez kapcsolódó városligeti streetball- fesztivál remekül összehozta a profi és a szabadidő sportolókat. - Hazánkban a sport presztízse csökkent, de ez változni fog, ha a társasági adókedvezmény révén sikerül bevonni a gyerekeket a sportéletbe - tette hozzá. Magyarországon 2011 óta működik a sportág ideha­za B33-nak, világszerte pe­dig 3x3-nak nevezett válfaja, melyben - a streetballhoz ha­sonlóan - háromfős csapatok küzdenek egy palánk alatt, itt azonban profik pattogtatnak pénzdíjakért, bírók működnek közre, és teremben is űzik. A nemzetközi szövetség - amely 2020-ra szeretné felvetetni az olimpiai műsorba a 3x3-at - versenysorozatokat ír ki Eu­rópában és világszerte, az idei kontinentális döntőnek pedig a szeptember 28-i streetballfesz- tivál ad majd otthont a Városli­getben. Ennek zsákolóbajnoka elutazhat a World Tour októbe­ri fináléjába Isztambulba, ahol részt vehet az ottani zsákoló­versenyen is, s megtekintheti a török Fenerbahce és az NBA-s Oklahoma City Thunder bemu­tató mérkőzését. AZ IDEI STREETBALL-SOROZAT programja, május 25.: Kő­bánya; június 1.: Nyíregyháza; június 15.: Paks; június 22.: Oroszlány; június 30.: Békés­csaba; augusztus 3.: Zánka; augusztus 17.: Körmend; szep­tember 7.: Kecskemét; szeptem­ber 28.: Városligeti műjégpá­lya, FŐGÁZ Budapest Open. ■ A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Kaposstil-FIFA (41 pont), 2. Hidromobil (38), 3. SÍM Team (37), 4. MÁV Kollégium (30), 5. SM Kapós (28), 6. Bom- bardier (24), 7. Fagyszauna Kaposvár (22), 8. M-Car Autó- kereskedés (22), 9. MOBIL­VILÁG GSM (16), 10. Alibi FC (14), 11. SS 1999 (11), 12. Tapsony (5). A KÖVETKEZŐ FORDULÓ (MÁ­JUS 13., HÉTFŐ) PÁROSÍTÁSA 17 óra: SÍM Team-MOBILVILÁG GSM. 17.45 óra: Fagyszauna Kaposvár-SM Kaposvár. 18.30 óra: SS 1999-M-Car Autókereskedés. 19.15 óra: Kaposstil FIFA-Hidromobil. 20.45 óra: Alibi FC-Bombar- dier. ■ Tét nélküli összecsapásokkal zárult a bajnokság megyei kosárlabda Már egyik csapat sem tudott változtatni korábban megszerzett helyezésén Közel ötezren köszöntötték Kovacsicsékat Véget ért a megyei kosárlabda­bajnokság 2012/2013-as idénye: a záró fordulóban tét nélküli mérkőzéseket rendeztek, hiszen már egyetlen együttes sem tu­dott változtatni pozícióján. A baj­noki címet elhódító Kaposplast Mágusok csapata magabiztosan győzte le 97-77-re a tartalékos Tüskevár SE-t. Utóbbi a tavalyi aranyérem után idén meg kel­lett, hogy elégedjen az ezüsttel. Palócz Tamás bajnokcsapata im­pozáns mérleggel, mindössze két vereséggel fejezte be a szezont. A rájátszásban csupán egyet­len győzelmet számlált a So- mogyjádi SZKKSE, amely a zá­ró játéknapon meglepetésre a Tamási otthonából is vereséggel távozott. A bronzérmes Zrínyi- KE KK a KKK utánpótlás csapa­ta ellen aratott biztos sikert. Az alsóházban egyetlen elhalasz­tott mérkőzésre került sor, itt az ATM-VTP és a Henger összecsa­pásán utóbbi tudott nyerni. SOMOGY MEGYEI KOSÁR­LABDA-BAJNOKSÁG 2013 * PLAY-OFF 10. FORDULÓ, 1-6. HE­LYEKÉRT: KAPOSPLAST MÁGUSOK- TÜSKEVÁRSE 97-77 (26-16,20-22,29-25,22-14) Vezette: Söjtöry, Bartics. KAPOSPLAST MÁGUSOK: Déri (18/3), Fodor (15/3), Szabó D. (12), Babócsai (6), Horváth 0. (4). csere: Hernesz (16/12), Pongrácz (12), Csordás (6), Ma­véget ért a mérkőzéssorozat gyarfi (5/3), Várallyay (3/3). edző: Palócz Tamás. tüskevár se: Mester (17/6), Bodródi D. (10/3), Kis B. (10/3), Lázár (10/6), Jakó (9/3). csere: Kovács A. (13/3), Földvári (8), Simon G. (-). edző: Bodródi Lajos. ' TAMÁSI kse- SOMOGYJÁDI SZKKSE 70-64 (17-23,19-17,24-8,10-16) vezette: Kollár, Bálind. ld.: Breuer-Orbán (17/9), Csizma­dia R. (16), Madarász (13/3), ill. Romanek (15/9), Kadaravek (15/3), Cserhalmi (12). KAPOSVÁRI kkse- ZRÍNYI-KE KK 59-70 A 7-10. HELYEKÉRT: A play-off 7. fordulójából el­halasztott mérkőzésen: ATM-VTP KK- HENGER KK 49-62 (10-17,14-19,16-14,9-12) vezette: Bartics, Csáki. LD.: Németh L. (12), Tóth A. (10), ill. Fonai T. (19), Borovszky Gy. (12/3), Marosi (12). «KunZ. ta 1-6. helyért: 1. Kaposplast ____20 18 2 1594-1127 0.95 _2. Tüskevár SE 20 16 4 1602-1386 0.90 3. ZrinyMtE KK 20 15 5 1323-1130 0.88 4. Kaposvári KK 20 10 10 1308-1290 0.75 5. Somogyiad 20 8 12 1361-1384 0.70 6. Tamási KSE 20 7 13 1193-1412 0.68 A 7-10. helyekért 7 Henger KK 19 12 7 1219-1163 0.82 8. Meló-Piák KK 19 8 11 1196-1228 0.71 9. Táncsics TKK 19 7 12 1078-1102 0 68 10. ATM-VTP KK 19 2 17 941-1419 0.55 kézilabda Csaknem ötezer szurkoló köszöntötte Győrben a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsa patát. A játékosok - köztük a berzencei származású Kova- csics Anikó - a főtámogató révén nyitott tetejű autókkal érkeztek a városháza elé. Az elsőben Ambros Martin veze­tőedző mellett Görbicz Anita csapatkapitány és Kelecsényi Ernő klubelnök utazott a trófe­ával. A kézilabdázókat egyesé­vel szólították az emelvényre, ahol Borkai Zsolt polgármester, egyúttal a Magyar Olimpiai Bi­zottság elnöke a város nevében ajándékkal, valamint virágcso­korral köszöntötte őket. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom