Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-25 / 96. szám
2013. ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP Somogyi vidék dolga végezetlenül hiány-hiányA polgármesterek szerint rámehet a költségvetés megvalósítására a települé: ► Folytatás az 1. oldalról Szijjártó Henrik böhönyei polgármester hozzátette: most kellene dönteniük, kifizetik-e a felsőoktatásban tanuló hallgatók évi 1,5 milliós ösztöndíját, vagy átadják-e az egyesületek 1,7 milliós támogatását. Mindegyik értékes hagyomány, amire minden somogyi faluban, városban vannak példák. Most a leépülésük fenyeget. Az államnak már ismernie kell a számokat, az önkormányzati alrendszer ez évi alulfinanszírozottságának a több tízmilliárdos mértékét, de még nem beszél róla senki. Több mint egy hónapja, március 15-ig kellett elfogadni a költségvetéseket. A Magyar Államkincstár nemrégiben mérte föl információnk szerint, hogy milyen hiányok tátonganak egyes büdzsékben. Különösképpen a kistelepülések, a gyenge adóbevételi lehetőséggel számolók vannak bajban. A Belügyminisztériumtól azt kérdeztük, miként állnak a hónapok óta beérkező jelzések feldolgozásával. A sajtóosztály szerdán azt válaszolta, a jelzésekből a feldolgozás után rövid időn belül kormányjelentés készül. Ezt követően jelenik meg a működőképességet szolgáló kiegészítő támogatásokról szóló BM-rendelet. A válaszból tehát sok minden kiderül, de a lényeg nem: nem tudni, mikor lesz megismerhető a működési hiányra benyújtandó pályázatok feltételrendszere. Ez minden bizonnyal jelentősen eltér majd a korábban működő „ön- hiki”-rendszertől, ami előreláthatóan, évente háromszor töm- ködte a költségvetési lyukakat. A feladatfinanszírozás első évének pedig már azt kellene üzennie, az adósság újratermelődését meg kell előzni, így minden igény nem elégíthető ki. Szijjártó Henrik polgármester elmondta, a 66 milliós tavalyi konszolidáció évi 12,5 millió forintos adósságtehertől szabadította meg Böhönyét. Viszont az adóbevételek elvonásával 47 millió forinttal lett soványabb - az iskolával nem is számolva - a büdzsé. így ez évre a törvény által előírt, legrosszabb esetben is nullás költségvetés „problémás sorában” 72 millió forintos tervezett bevétellel egyenlítették ki a mérleget. Erre nem érkezett még támogatás. És erre kell majd pályázni, az egyelőre ismeretlen feltételek között és egyelőre ismeretlen időpontban. De a pozitív elbírálás egyáltalán nem biztos, jelezte kérdésünkre korábban a belügyi tárca. Az ágazati irányítás kommunikációjának hátterében benne van persze az üzenet, hogy a korábbi évek kényelmes működése nem tartható tovább. De a településeken viszont a tétlenség nem tartható. Böhönyén két utca felújításával számolnak 18 milliós értékben. A jó idő adott, neki lássanak-e, bízva az igényük későbbi kedvező elbírálásában.- Ekkora kivonást nem lehet egy év alatt véghez vinni, bízunk a feladatok tényleges megfinanszírozásában - mondta a böhönyei polgármester. Szerinte ha csak a nyáron lesz meg a BM-rendelet, őszi elbírálással, az óriási számban okozna önBöhönyei tűzoltó. Az önkormányzatnak el kell döntenie, mit támogathat kormányzati fizetésképtelenséget. Választás előtti hónapokban, tehetjük hozzá, ez nem lehet cél, így a polgármesterek talán nem kockáztatnak nagyot, ha véghez viszik kötelező feladataikat. A kistelepülések mindeközben a közös polgármesteri hivatalok fenntartásával is harcolnak. A nagyvárosi lobbi az utolsó pillanatokban úgy módosította a jogszabályt, hogy az neki kedvezzen a munkaerő-átcsoportosítással. A kicsik kevesebb álláshelyet kaptak, amivel a helyettesítéseket elég nehézkes lesz megoldani; hiszen feladatkör és lakosságszám maradt rendesen. ■ Balassa T. Feladatalapú pénzek ► Folytatás az 1. oldalról a 44,5 milliárdos központi tartalék vélhetően kevés lesz a hiányok pótlására. A MOSZ a kormányhoz fordult, amint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége is. A „költségvetési feszültségpontok” belügyi felmérése a várakozások szerint márciusban befejeződik, gondolták akkoriban. Ha ez meg is történt, valamiért még nem pub- likus a tényleges hiányadat. ■ Az Ön költségvetésében vannak tartalékok? Szavazzon hírportálunkon —• ma 16 óráié:' SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Csaknem hatszázzal kevesebb a jelentkező kaposvári egyetem A gazdaságtudományi kar javított, a művészeti rontott a legtöbbet az idei évben ► Folytatás az 1. oldalról A legnagyobb mértékben a művészeti karon esett a jelentkezők száma az idén, a tavalyi több mint nyolcszáz helyett 560-an választották. Ám a gazdaságtudományi karra, ha kis mértékben is, de többen adták be jelentkezésüket: 386-helyett 407-en. Egyaránt csökkent az állattudományi, valamint a pedagógiai kart választók száma, utóbbira 973 helyett 765-en jelentkeztek. A felvi.hu friss adatai szerint az állattudományi karon az állattenyésztő mérnöki szak a legnépszerűbb, oda 140-en jelentkeztek, kedvelt szak még a mezőgazdasági és természetvédelmi mérnöki is. A gazdaságtudományi karon a gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnöki szakot választották a legtöbben, lilén, de népszerű még a kereskedelem-marketing valamint a pénzügy-számvitel szak is. A művészeti karon 303-an jelentkeztek színművész szakra, de kedvelt még a fotográfia és a képi ábrázolás szak. A pedagógiai karon az óvodapedagógus szakot választották a legtöbben, de népszerű még a tanító és a gyógypedagógus szak is. Az országosan valamivel több mint 95 ezer jelentkezőből mint mindig, idén is a legtöbben az ELTE valamelyik képzésére szeretnének bejutni első helyen. Ugyanakkor egy egyetem és egy főiskola van, amelyik növelni tudta vonzerejét: a Corvinus, illetve a Kecskeméti Főiskola. Néhány kisebb vidéki főiskolán viszont drámai a csökkenés, van ahova az idén már csak majdnem fele annyian jelentkeztek, mint tavaly. Ennek hátterében oktatási szakemberek szerint az áll, hogy a családok úgy gondolkodnak: ha már fizetniük kell érte, inkább az elismertebb felsőoktatási intézményekbe jelentkezik csemetéjük. ■ Márkus Kata JEGYZET KERCZA IMRE Új szereplők az utakon megjött a tavasz és vele együtt megjöttek a „szelíd motorosok" és a „vad autósok”. Valahogy többen lettünk az utakon, legalábbis a forgalom ezt mutatja. A szelíd motorosok, mintha türelmetlenebbek lennének. Nagy robbanással húznak el az autók mellett, a sebességkorlátozást többszörösen megsértve, és erőszakosak is, egy-egy lámpánál a kocsisorok között előrefurakodnak, hogyha zöldre vált akkor kilőhessenek. Némelyik türelmetlen is és zrikálja az autósokat. azért szeretem nézni a nagy motorokat hajtó igazi motorosokat, mert nyugodtan kényelmesen ülnek a járművön, élvezik az utazást és a tájat is. A pizza futár viszont a rendszám nélküli motorjával nagyon igyekszik. Nem tudni hová... a szelíd autósok is új szint és veszélyforrást jelentenek a közlekedésben. Ők azok, akik talán egész télen nem használták a kocsijukat és most bizonytalanok az utakon. Láttam hölgyet, aki mereven a motorháztetőt nézve, férje utasításait hallgatta és fogalma nem volt miként kellene a körforgalomban közlekedni. Meg olyat is, akinek fogalma sem volt, hogy van még egy harmadik partner is az utakon a kerékpárosok, akik nem néznek vagy akik egy része nem néz csak hajt. megváltozott hát az élet az utakon, s ilyenkor mindig idézem magamban a nyugati kényelmes biztos tempót választó autósokat, és fel-fel villan a déli országok autósainak cikázása. Mindenütt más a tempó és más a biztonsági érzet is. Nekem itt most csökkent a biztonsági érzetem. pedig hát szeretném, ha mindenki hazaérne, még én is. A hétvégén nagy várostakarítás lesz Kaposváron Székcsere a színházban sok millióért segítség A régi ülőkék bérletekért megvásárolhatók, amik rászorulókhoz kerülnek A Jobbik új mezt adott a görgeteg! focistáknak pénteken a diákság takarítja iskoláinak környékét, a közterületeket, parkokat és a játszótereket, a Rákóczi FC focistái pedig a pálya környékét teszik rendbe, ahova várják szurkolóikat is. Szombaton a felnőtteké, a családoké a főszerep, arra kéri az önkormányzat a kaposváriakat, hogy tegyenek rendet saját házuk előtt, a bolttulajdonosok pedig mossák le a kirakatokat. Aki pedig szívén viseli egy-egy városrész sorsát, az csatlakozhat a körzet önkormányzati képviselőjéhez. Az általuk szervezett találkozók helyszínei és az időpontok Kaposvár város holnapján megtekinthetők. ■ M. K. ► Folytatás az 1. oldalról- A 25 éves székeket eddig javítgatták, ám cseréjükre nem volt lehetőség - mondta a sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester -, most 27 millió forintot költünk az összesen 466 nézőtéri szék cseréje.- Mától az előcsarnokban már kipróbálható az új nézőtéri szék prototípusa - jelentette be Rátóti Zoltán igazgató -, amelyet összesen 45 ezer leülésre illetve felállásra terveztek. Ami évi 200, két felvonásos előadással tervezve éppen 112 évadot szolgál majd ki. A régi székekkel pedig az érdeklődők hazavihetnek egy darab színházat ott- Rátóti Zoltán és L. Balogh Krisztina városi főépítész mutatta be a székeket hónukba. Ugyanis a lecserélt székeket áruba bocsátjuk, mégpedig úgy, hogy egy nagyszínpadi vagy egy stúdióbérletet vásárolhat a színházlátogató, amit lead cserébe a székért. Az így összegyűlt bérleteket pedig olyan családoknak juttatjuk el, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy színházba járjanak. A „székfoglaló” június 15-én kezdődik, a ilyen módon megvásárolt székek pedig július 5-től vehetők majd át. Összesen 145 nézőtéri és 112 páholyszék kerülhet így új tulajdonosához, aki egy eredetiséget igazoló oklevelet is kap a színháztól „új” széke mellé. ■ Márkus K. sport Saját készítésű mezt ajándékozott a Jobbik a görge- tegi labdarúgó csapatnak. A pólón piros alapon fekete rovásbetűkkel szerepel a Görgeteg csapatnév, elöl egy nagy Magyarország embléma Ar- pádsávokkal, Jobbik felirattal.- Legyenek olyan gyorsak, mint Árpád lovasai, olyan bártan küzdők, mint Hunyadi katonái, olyan cselesek, mint Rákóczi kurucai, és olyan tiszták és megvesztegethetetlenek, mint az 56-os pesti srácok. Hajrá Görgeteg! - hangzott a bíztatás, miközben pörkölt is főtt. A helyi csapat a Batét fogadta, a mez debütálásán 4:2- re kikapott a hazai csapat.