Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-29 / 99. szám

2013. ÁPRILIS 29., HÉTFŐ Szilágyi Áron aranyérmes Athénban. Szilágyi Áron nyerte szombaton a kardozök athéni Világku­pa-versenyét. A Vk-sorozat idei első három állomásán - Madridban, Padovában és Budapesten - bronzér­mes volt, majd Moszkvában ötödikként zárt, s most, az Akropolisz Kupa megnyerésével tért vissza Emberhátrányban nyert a Rákóczi labdarúgó nb i. Simán kikaptak a balatoniak, már a második percben vezetett a DVSC Negyedszer is győzelemre tör a Budapest SE ellen a Siófok Oláh Lóránt (képünkön) kétszer is bevette a Szombathelyi Haladás kapuját Pedro kiállítása sem tör­te meg a kaposváriakat, a Siófoknak továbbra sem megy idegenben. Klein P., Keszthelyi Z. Pedro kiállítása miatt több mint egy óráig emberhátrányban futballozott a Rákóczi, de ez a piros lap kellett ahozz, hogy megélénküljön a találkozó. - Jól jött be a labda, amire a hosszú oldalról érkeztem. Kifordultam a fejes után, így már csak azt láttam, hogy a többiek örülnek (1-0) - mondta az első gól szer­zője, Hegedűs Dávid. - Furcsán hangzik, de jót tett a csapatnak a kiállítás, amely után koncent­ráltabbak lettünk. A játék ké­pe alapján nem volt érzékelhe­tő, hogy emberhátrányban ját­szunk. Örülök, hogy góllal tud­tam hozzájárulni ehhez az ön­bizalom növelő győzelemhez. Az első félidő hosszabbítása hozta a legtöbb izgalmat, előbb Okuka hibáját használta ki An- dorka (1-1), majd a középkezdés után egy pazar támadást veze­tett a Rákóczi, mely végén Oláh lőtt a kapuba (2-1). Safaricot tűntette el a tizenhatoson belül Devecseri, amiért járt a bünte­tő. Oláh a jobb alsóba gurított (3-1). A lefújás előtt még Ugrai révén szépített a Haladás (3-2), de a Kaposvár tíz emberrel is magabiztosan játszva tartotta otthon három pontot. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- SZ.HELYI HALADÁS 3-2 (2-1) Kaposvár, Rákóczi-stadion, 2000 néző. V.: Németh Á. (Bozó, Kelemen). Rákóczi: Hajduch - Okuka, Kovács 0., Hegedűs D., Jánvári - Safaric, Pedro - Pavlovics, Oláh (Horváth T., 80. p. (Vrucina, 87. p.)), Balázs B. - Waltner (Addo, 67. p.). vezetőedző: Prukner László. haladás: Rózsa - Fehér Z., Guzmics, Devecseri, Tóth P. (Far­kas M., 60. p.) - Sünön Á. (Schim- mer, a szünetben) - Németh M. (Gyurján, 63. p.), Iszlai, Radó, Ug­rai - Andorka. Vezetőedző: Art- ner Tamás. GÓLSZERZŐK: Hegedűs D. (33. p.), Oláh 2 (47. és a 60. p. - 11-es- ből), ill. Andorka (46. p.), Ugrai (90. p.). kiállítva: Pedro (29. p.). prukner László: -• Hihetet­lenül fontos ez a három pont és a győzelem. Hiába játszottunk jól az elmúlt fordulókban, nem voltunk eredményesek. Ez mi­att görcsös volt a csapat. A kiál­lítás után mozgósítani tudtunk a plusz energiákat, és a görcsösség is megszűnt. A meccs forduló­pontjaiból mi jöttünk ki jobban. A négy kapott gól és a sok hi­ba után adódik a kérdés, megfe­lelő volt-e a csapat hátsó alakza­tának az összeállítása? Ráadá­sul már félidőben cserélt Hor­váth Károly, aki Fodor helyett Nyárit hozta be a védelem ten­gelyébe, Takács pedig bal oldali védőt játszott a második félidő­ben gólpasszal kiszolgálva Da- jicot. - Az előző két szezonban jobb képességű labdarúgóim voltak - adta meg a miértre a választ Horváth Károly. - A má­sik, hogy borzasztóan sok egyé­ni hibát követünk el, melyekre korábban azért nem volt példa, főleg ilyen nagy számban nem. Ennyit jelentenek a képességek közti különbségek. A debreceni már a tizenhar­madik idegenbeli meccs volt a sorban, melyeken mindössze két döntetlenre futottal, ami nagyon kevés, a leggyengébb az élvonalban.- Alaposan megerősödött a mezőny az élvonalban velünk szemben, ez a magyarázat erre a teljesítményre, ami azonban et­től függetlenül valóban bosszan­tó - mondta a tréner. DVSC-TEVA- FGSZ SIÓFOK 4-1 (3-0) Debrecen, Oláh Gábor utcai Stadion, 3000 néző. V.: Bognár. dvsc: Verpecz - Nagy Z. (Si- mac, a szünetben), Máté P., Mé­száros N., Korhűt - Czvitko- vics, Ramos, Bouadla, Ferenczi (Kulcsár 63.p.) - Sidibe (Dombi 75,p.), Coulibaly. vezetőedző: Kondás Elemér. fgsz siófok: Kurucz - Fe­hér Zs., Tímár, Takács Z., Fo­dor (Nyári, a szünetben) - Pál Sz. (Menyhárt, 57. p.), Kecskés, Gál A., Nagy T. (Kiss M., 81. p.) - Melczer - Dajic. vezetőedző: Horváth Károly. gólszerzők: Sidibe (2. p.), Co­ulibaly 3 (24., 44. és az 53. p.), ill. Dajic (62. p.). A FORDULÓ TOVÁBBI ERED­MÉNYEI: Kecskemét-Eger 3-1, Győr-Paks 3-4, MTK-DVTK 2-0, Pápa-Újpest 0-1, Ferencvá- ros-Videoton 0-1. A Pécs-Buda- pest Honvéd találkozó lapzár­tánk után ért véget. kézilabda nb i., nők Két idegen­beli vereség - Békéscsaba, Deb­recen - után a Budapest SE ott­honában folytatja szereplését az alsóházi rájátszásban a Sió­fok KC-Galerius Fürdő hétfőn, . 18.30 órakor. A csabai vereség után Kiss Szüárd arra panaszko­dott, hogy amióta Siófokon dol­gozik, ilyen gyenge támadójá­tékkal még nem rukkolt elő csa­pata, mely huszonegy góllal zárt a viharsarokban, melynél keve­sebbet csak egyszer, Érden értek el! A Debrecen meccsen sem volt jobb a helyzet...- Azt a hibamennyiséget, amit mi elkövettünk, azt nem le­het egy NB I-es mérkőzésen el­követni, az egyenes következmé­nye a vereségnek - mondta Kiss Szilárd. Hát igen, úgy tűnik a já­tékosok közül néhányan a DVSC elleni hazai győzelemmel befe­jezték a bajnokságot. Igaz, már tulajdonképp akkor kiharcolták a bennmaradást, melyhez na­gyon kellett az alapszakasz ki­lencedik hely, illetve Léránt gól­ja Debrecenben, emberelőny­ben néhány másodperccel a lefú­jás előtt, melynek köszönhetően „csak” kettővel kaptak ki (26-24) a háromgólos hazai siker után (29-26), vagy a BSE nem várt győzelme a Debreceniek ellen... A hírek szerint a kiesők sem biztos, hogy búcsúznak az élvo­naltól, egyre erősebbek azok a hírek, hogy nem lesz két feljutó és a halasiak is bedobják a töröl­közőt. Minden estre hiába szép a kirakat, aratja sikereit a Fradi és a Győr, ha úgy kell összevadász­ni tizenkét klubbot az első osz­tályba. ■ Keszthelyi Z. Bennmaradást érő pozícióban a Nagyatádi FC labdarúgó nb hl, dráva csoport Balogh László kiállítása után összeomlott a Balatonlelle SE csapata BONYHÁD VLC-BALATONLELLE SE 4-0 (0-0) Bonyhád. V.: Sípos K. (Legeza, Georgiou). BALATONLELLE SE: Varga Sz. - Gál (Petronovics, 13. p.), Kovács D., Kenéz, Stocker, -, Nagy G., Föl­des, Galgóczi, Németh P. - Tóth A. (Jutái, 81. p.), Balogh L. veze­tőedző: Készéi Ferenc. GÓLSZERZŐK: Máté 2 (50. és a 85. p.), Gábor 2 (52. és a 88. p.). kiállítva: Balogh L. (46. p.). KOMLÓI BÁNYÁSZ SK- NAGYATÁDI FC 1-2 (0-1) Komló. V.: Szommer (Bíró, Szabó. nagyatádi FC: Freischmidt - Dekanics, Szabó Sz., Csongár (Akácsos, 68. p.), Kiss J. - Kovács B., Pákái, (Kovács G., 43. p.) Már­ton, Galamb, - Nikolics, Nagy G. (Mixtai, 85. p.). vezetőedző: Papp Zoltán. GÓLSZERZŐK: Kovács P. (56. p.), ill. Nikolics (2. p.), Márton (88. p.). NAGYBAJOMI AC- PMFC-MATIASII. 1-1 (1-1) Nagybajom. V.: Éreth (Köves- di R., Kövesdi T). nagybajomi ac: Gyenes - Sünön, György, Ká- roü, Baksa, - Mayer, Szalai (Do­bos, 74), Huzmi, Nagy Z. - Babai, Ágoston (Vendriczki, (93). veze­tőedző: Bőzsöny János. Gólszer­zők: Babai (12), ill. Okoronko (45.). FGSZ SIÓFOK II.- BÖLCSKEI SE 2-1 (1-1) Siófok. V.: Csupor. fgsz siófok ii.: Heinrich - Deák, Pécseli, László (Joó, 61. p.), Fülöp - Márkus, Mester, Klujber (Molnár M., 80. p.), Vérségi, Gergő (Bebe, 68. p.) - Kiss Zs. vezetőedző: Horváth Károly. GÓLSZERZŐK: László (36. p.), Márkus (48. p.), ül. Rompos (13 p.). TOVÁBBI EREDMÉNYEK: DombÓ- vár-Tolna 3-0, Dunaújváros-Szek- szárd 3-0, Szentlőrinc-Híd SC 0-3. ■ Klem Péter 1 Labdarúgó NB III. Dráva csoport ‘ 1. Szekszárd __20 16 _ 3_ 1 47-13 51 2. Dunaújváros 20 15 3 _2 64-10 48 3. PMFCII. 20 10 _4_ _6_ 41-19 34 4. Bölcske __19^ 10 4 5 3 8-23 34 5. Nagyatád 19 10 Á 5 35-27 34 6. Komló __M 10 y 8 3 0-29 32 7. Szentlőrinc 19 8 2 9 27-27 26 |é. Híd SC "20 7 3* 10 38-37 24 9. Dombóvár 19 5 7 7 26-28 22 10. Bonyhád 18 5 5 ÉT 27-36 20 11. Siófok II. 19 5 311 21-54 18 12. Nagybajom 19 4 411 17-42 16 13. Balatonlelle 20 4 2 _14_ 16-48 14 14. Tolna 20 2 4 14 21-55 10 TOTO 1 Levarkuaen-Breman _______1-0 1 2. Augsburg-VfB Stuttgart 3-0 1 3. Bavem München-Freiburg 1-0 1 4. Düsseldorf-Dortmund 1-2 2 5. Mainz-E Frankfurt 0-0 x 6. Schalke-Hamburg 4-1 1 7. Ath. Biibao-Barcelona 2-2 x 8. Atl. Madrid-Real Madrid 1-2 2 9. Roma-Siena 4-0 1 10. Torino-Juventus 0-2 2 11 Sampdoria-Fiorentina 0-3 2 12. Palermo-lntemazionale 1-0 1 13. Arsenal-Manchester Utd 1-1 1 +1. Milan-Catania lapzártánk után LABDARÚGÁS A Rákóczi FC-Haladás mérkő­zés után több vendég szurkolót is előállítottak a kaposvári rend­őrök. Méhes Dóra, a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtó­ügyeletese elmondta, hogy a mér­kőzés közben egy, míg utána még öt szurkolót rendzavarás miatt állítottak elő, ahogy azok elhagy­ták a szektort. Szombaton éjsza­ka a hat férfi szabálysértési őri­zetbe került. A Haladás-szurko­lók közleményt adtak ki, mely­ben elfogadhatatlannak mi­nősítik a rendőri intézkedést. A rendőrségi válaszközlemény­ben pedig az áll, hogy a mér­kőzés biztosításában résztvevő rendőrök a velük szemben ag­resszíven fellépő rendbontók­kal szemben törvényesen, és az arányosság követelményeire fi­gyelemmel jártak el. ■ Gólnélküli döntetlennel szereztek egy pontot LABDARÚGÓ NB II., NYUGATI CSO­PORT. Nem hozott túl sok izgal­mat a Kaposvári Rákóczi II.-Ta- tabánya mérkőzés első félideje. Jobbára átlövésekkel operáltak a felek, de ezek sem jelentettek sok veszélyt egyik kapura sem. A második játékrész is hason­lómederben folyt, így a kapos­váriak otthon tudták tartani az egyik pontot. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC II.- DUNA FC TATABÁNYA 0-0 Kaposvár, Rákóczi-stadion, 80 néző. V.: Kovács G. (Király, Kepe). Rákóczi ii.: Rusák - Házi (Kuczkó, 76. p.), Zmukics, Laza- ros, Zámbó - Kovacsics - Kirch- ner, Bőle, Haruna, Moustapha (Horváth G., 87. p.) - Hovath A. (Pablo, 60. p.). VEZETŐEDZŐ: Bar­na László. tatabánya: Dombai - Álmá- si, Hegedűs N., Djurics, Törtei - Oláh, Kovács I. - Bakos, Huszák (Kis Sz., 80. p.), Ferkó (Móri, 85. p.) - Weitner (Covics, 75. p.). ve­zetőedző: P. Nagy László. A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉ­NYEI: Kozármisleny-Győri ETO FC II. 1-0 (0-0), Aquital-Publo Csákvári TK-Gyirmót FC 2-3 (1-1), BKV Előre FC-Veszprém FC 4-2 (1-1), Puskás Akadémia- ZTE 1-1 (0-1), Bajai LSE-FC Aj­ka 0-1 (0-0), Soproni VSE-Szi- getszentmiklós 2-1 (0-0), Szom­bathelyi Haladás IL-Paks II. 2-1 (0-0). ■ Klein Péter [NBL 1. Győri ETO 25 15 7 3 50-28 52 2 Videoton 25 13 6 ü§ 41-18 45 3. MIK “ 24 13 5~ 6 38-23 44 4. DVSC 25 TT T 10 37-25 39 5. Ferencváros 25 10 9 6 41-30 39 6. Kecskemét 25 ifi 7 8 35-33 37 7. Honvéd 24 10 6 8 35-33 36 6. Paks 25 8 Ili 6 38-30 35 9. Újpest 24 9 7 6 33-33 34 10. Szombathely 25 8 9 8 29-24 33 11. Kaposvár 25 9 5 11 29-31 32 12. DVTK _ » 8 8 9 23-31 32 13. PMFC 24 7 7 10 26-34 2S 14. Pápa 25 6 6 13 18-39 24 15. Siófok 25 4 4 17 26-56 16 16. Eger 25 3 6 16 19-50 15 NB II. Nyugati csoport 1. Puskás Akadémia 24 18 6 0 48-13 60 2. Kozármisleny 24 15 3 6 43-24 48 3. Gyirmót 24 13 5 6 47-33 44 4. Ajka 24 12 8 4 29-19 44 5. ZTE 24 12 4 8 36-28 40 6. SzTK 24 12 1 11 41-37 37 7. Szombathely II. 24 10 7 7 37-33 37 8. Sopron 24 10 7 7 34-31 37 9. Csákvár 24 11 3 10 37-34 36 10. Tatabánya 24 9 8 7 33-28 35 11. Veszprém 24 8 ,6 10 45-45 30 12. Győri ETO II. 24 5 6 13 34-40 21 13. BKV Előre 24 5 6 13 29-44 21 14. Kaposvár 11. 24 4 8 12 23-39 20 15. Baja 24 4 S 18 24-61 14 16. Paks II. 24 2 4 18 18-49 10 HIRDETÉS__________________________ „lassú lépteidet kísérje szeretet, Arcod mosolyogjon, ne lásson könnyeket. Szíredbe béke költözzön, telkedbe nyugalom, Isten éltessen születésnapodon!" DEKANICS JÁNOSNÉT Kaposváron, 86. szülinapján köszönti: szerető családja ■s HIRDETÉS HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm r* .. ho mnuftkőzt pinztransxftr I VJ U ■ I C— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 298,00 302,99 USD 228,00 232,90 CHF 241,50 248,49 ÉRVÉNYBEN: április 26. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES r \ „Elmúlt, mint száz pillanat, S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, Mert szívek őrzik nem szavak!” Szeretettel köszöntjük IVÁNCSICS ERZSÉBETET és GELENCSÉR LAJOST Buzsákon 40 házassági évfordulójuk alkalmából. Szeretettel gratulálunk ^ Gábor, Tímea, Dániel, Benedek, Dédi mama J a

Next

/
Oldalképek
Tartalom