Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-02 / 76. szám
2013. ÁPRILIS 2., KEDD 3 Közel tízezer nyugdíjas részesül szociális ellátásban Somogy megyében szépkor A 62 év felettiek 14,2 százaléka részesült szociális ellátásban februárban Somogybán - derül ki a KENYSZI (Központi Elektronikus Nyilvántartás a Szolgáltatást Igénybevevőkről) legfrissebb adataiból, ami azt jelenti, hogy valamivel több mint 9700-an vették igénybe az ellátást - országosan 255,7 ezren részesültek ilyen ellátásban, arányaiban a legkevesebben, mindössze 5,5 százalék Budapesten, míg a legtöbben, 34,4 százaléknyian Szabolcs-Szatmár-Beregben. Az adatodból kiderül, a somogyi idősek 2,8 százaléka bentlakásos szakellátásban, 11,4 százalékuk, azaz 7884 nyugdíjas otthonközeli szolgáltatásban részesült - előbbi nagyjából megegyezik az országos átlaggal, utóbbi másfél százalékkal meghaladja. A legtöbben, az ott élő 62 év fölöttiek 21,7 százaléka a csurgói járásban igényelt és kapott valamilyen szociális ellátást, a siófokiban ugyanez az arány 9,6 százalék volt. ■ A. V. Közúti ellenőrzés: kiszűrik az ittas járművezetőket ► Folytatás az 1. oldalról A rendőrségi akció március 25- től hétfőig tartott. - Nagyon fontos az ittas vezetők kiszűrése, a munkát az ünnepek alatt sem függeszthetik fel - közölte lapunkkal Domán Tibor, a kaposvári polgárőrség elnöke. - Az ittas vezetés még mindig gondot okoz, bár számos közlekedésbiztonsági kezdeményezés, program indult már. Eközben újabb fokozott ellenőrzést rendelt el az egész ország területére az országos rendőr-főkapitány április elsejétől legkésőbb július 31-ig a többi között az illegális migráció elleni küzdelem valamint a kerékpárosok és a gyalogosok közlek- désbiztonságának javítása érdekében. Az akció célja a települések közbiztonságának megszilárdítása, a közterületen elkövetett bűncselekmények visszaszorítása is. ■ Harsányi M. Százmilliókat költenek el lomtakarításra szemét Évente több százmillió forintba kerül az utak mellett kiszórt hulladék összegyűjtése, elszállítása. A Magyar Közút évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékénak megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze az általa üzemeltetett utak mellől. Ebben a küzdelemben szeretne a cég szemlélet- változást elérni. Pécsi Norbert, a társaság szóvivője elmondta: április 22-én, a Föld napja alkalmából szemétgyűjtési akciót szerveznek. A Magyar Közút hagyományos szemétgyűjtési akciója az ország egyik legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi eseménye. Idén április 3-ig lehet jelentkezni. ■ H. M. MEGYEI KÖRKÉP Házakat veszélyeztet a víz somogy Kidőlt a házfal Felsőmocsoládon, emelkedik a Rinya és a Kapós ► Folytatás az 1. oldalról Kaposváron a megcsúszott partfal miatt kiköltöztettek házukból egy házaspárt, a cseri úti zsilipet búvárok javították meg, s a hétvégi esőzés miatt több dél-somogyi lakóház is veszélybe került. Somogy, Tolna és Baranya kisvízfolyásain a szombat hajnali esőzés után jelentős vízszint- emelkedésről számolt be a katasztrófavédelem. Látványosan megduzzadt a Kapós is, a dél-dunántúli vízügyi igazgatóság az érintett területeken belvízvédelmi készültséget rendelt el. Gaál Attila, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: a Kapós medertelítettsége a somogyi szakaszon vasárnap hajnalban 70 százalékos volt. Sűrűn hívták segítségül az ünnepek alatt a somogyi tűzoltókat. Segesden egy lakóház körül gyülemlett fel a víz, az épületet a nagyatádi egység homokzsákokkal védték. Kaposváron a Nyu- gativánfa utcában a felázott meredek domboldal megcsúszott. A lezúduló föld egy melléképületben okozott károkat, személyi sérülés nem történt.- Egy házaspár kitelepítésében vettünk részt, az épületet ugyanis lakhatatlanná minősítették - mondta lapunknak Bo- dó László, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (Kötél) parancsnoka. - Búváraink a cseri úti 10-es zsilip javítását végezték. A beavatkozás célja az volt, hogy az áradó Kapós ne follyon vissza az építőipari iskola közelébe. Sikeres volt a védekezési akció, melybe összesen heten kapcsolódtak be. Horváth Jenő megyei katasztrófavédelmi igazgató, Szita Károly polgármester és Bencs Zoltán, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke közös szemlét tartottak a hétvégén, a Kapós folyó védmű- veit és a kaposvári szakasz töltését ellenőrizték. Lakhatatlanná vált Felsőmocsoládon egy ház, kidőlt a hátsó falának egy része. Nem történt személyi sérülés, az épület lakójának elszállásáról a polgár- mester gondoskodott. A tűzoltók körbekordonozták és áram- talanították a házat. Zamárdi- nál a lehullott csapadék felduzzasztottá a helyi vízfolyásokat, amelyeken a víz csak lassan tuBabócsánál a Rinya okoz gondokat. Keddre ígérik a tetőzését Zsákok a víz ellen; felkészültek az áradásokra a somogyi településeken Árad a Kapós: Kaposváron nézőközönsége is akadt a megduzzadt folyónak dott levonulni a telítődött Balatonba. A felgyülemlett víz 15 ingatlant veszélyeztetett: ezek védelmét a Dél-Balatoni Vízitársulat szervezte helyi erők igénybevételével. Dél-Somogyban is gondot okozott a víz. Gaál Attila katasztrófavédelmi szóvivőtől tudjuk: Babócsán a Rinya közeli utcákban homokzsákokkal védekeztek. Csurgón a Máriás patak áradt meg, amely a Nagyváthy János Középiskola műhelyeit veszélyeztette. Drá- vaszentesen és Péterhidán is időben felkészültek a várt védekezésre. , Kaposváron az Ivánfahegyal- ja utcában a felázott partfal megcsúszott és három lakóházat veszélyeztetett. A helyszínre rendelt statikus úgy ítélte meg, hogy az egyik lakóház oly mértékben veszélyeztetett, hogy a lakóknak el kellett hagyniuk az otthonukat. Őket ismerőseiknél szállásolták el. Marcaliban az egyik Kossuth Lajos utcai családi ház pincéjét és garázsát veszélyeztette a belvíz. Bedegkéren a Fő utcában beszakadt az egyik útmenti épület pincéje, a felette húzódó vízelvezető árok és az úttest egy része. A földomlás miatt elmozdult egy telefonoszlop és a víz kimosta az út alatt húzódó gázvezetéket. A szolgáltatás biztosítására a telefontársaság és a gáz- szolgáltató szakemberei a helyszínre vonultak. Babócsán és Péterhidán pedig a Rinya tetőzésére készültek fel.- Két nap alatt 61 milliméter csapadék hullott térségünkben - közölte Szilágyi István, a gyé- kényesi mezőgazdasági zrt. elnöke, aki hétfőn terepszemlén mérte fel a károkat. - Éz nagyon sok, hiszen a talaj felső egy méteres része már előzőleg is teljesen vízzel telített volt. Ráadásul a Dom- bó-csatorna több helyen kiöntött a szántóra és a közeli rétre. A szakember szerint a repce 15-20 hektáron mehetett tönkre, a gabona nagyjából 25 hektáron károsodhatott. Milliós nagyságrendű veszteséget emlegetnek már most a dél-somogyi gazdaságban. Az alsóbogá- ti halastavaknál is kárt okozott a lezúduló csapadék és a hóolvadás: a víz a gátak tetejét rongálta meg, tájékoztatta lapunkat hétfőn Cseh Tamás somogy- geszti haltermelő. ■ Harsányi Miklós JEGYZET FÓNAI IMRE Huszonöt év, egy kérdés nemcsak a fáklyás felvonulásokon vettünk részt, hanem még a spiritiszta szeánszokon is - több mint húsz éve ez is belefért a vidéki „újidők-fílingbe”. Hittük, hogy lehet más a politika. akik már „akkor is ott”, azok érthetik, ellentétben az ATV-ben vitázó fiatal magyarhírlapos újságíróval, hogy miért mondja ma Elek István, Orbán Viktor korábbi tanácsadója: nem azért váltottunk rendszert, hogy lassan megint ott tartsunk... ilyen a jogállam, üzenik bentről most az „anarchistáknak”, a székházukat elfoglalóknak a huszonötödik párt-születésnapon. Annak a néhány fiúnak, akit kis időre bevitt a rendőrség, egy nappal a pont a születésnapra meghirdetett újabb akciójuk előtt. És tényleg jogállam, mert másnap már ott tüntethettek e fiúk is a pártszékháznál. bogár László lapunkban fejtette ki a minap: alighanem ez most a „berendezkedésváltás” 1945 és 1990 között is volt belőle néhány, de a rendszer az ügyé maradt. Váltás ez, amibe ma már nem fér bele se Sólyom, se Ángyán, se Elek, se Stumpf. Ahogyan Kövér László nyilatkozza a születésnap apropóján: jól megvannak a „parttalan jogászkodás nélkül”, hiszen „egyetlen alkot- mányozó hatalom létezik, a nép.” Ismerős? akik már „akkor is ott”, azoknak pofonnal érhettek fel Orbán Viktornak (Elek ma is tartja: a rendszerváltást követő legtehetségesebb magyar politikusnak) nemrég a parlamentben hallott szavai: „Én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik a diktatúrát csinálták.” A kérdés csak azoknak szól, akik „már akkor is ott”: biztos, hogy akkor és ott ezt akartuk? Egy nappal korábban kezdődött a húsvét segítettünk Mesekönyvek ró! és kerékpárról álmodik a négyéves Évike Végre kevesebb a bűncselekmény a Dráva mentén Többször is írtunk már lapunkban a nehéz sorsú Balogh Éváról és két kis gyermekéről. A két és négy éves leányát egyedül nevelő fiatal anya háromfai háza decemberben nem sokkal karácsony előtt kiégett, ők hárman pedig a szüleinél Babócsán találtak új otthonra, ahol most hatan élnek együtt. A hír hallatán nemcsak a környéken, hanem egész Somogybán sokan tettek azért, hogy megpróbálják Baloghék karácsonyát szebbé tenni. Köztük volt a Somogyi Hírlap kollektívája is, s mi akkor megfogadtuk, hogy nemcsak karácsony alkalmával látogatjuk meg őket. Az ajándékokért cserébe családi produkció volt a köszönet Baloghéknál egy nappal korábban kezdődött a húsvéti ünnep. A Somogyi Hírlap olvasói, munkatársai és Sajtószakszervezete mellé a Fino-Food Kft., a Brunner Sütőipari Kft., az 1. Magyar Cukormanufaktúra Kft., valamint a Sándor és fia ABC is felsorakozott, így aztán ismét Babócsa felé ve(he)ttük az irányt. A terveink szerint néhány hét múlva újra felkeressük majd Baloghékat, miután a négy éves Évike elsorolta, hogy miket szeretne olyannyira nagyon. Színes ceruzákról, kifestőkről, mesekönyvekről, kerékpárról és számítógépről álmodik - a reményeink szerint már nem sokáig... ■ Fenyő Gábor barcs Csökkent a bűncselekmények száma a Barcsi Rendőr- kapitányság területén. A képviselő-testület ülésén elhangzott: 2012-ben 811 regisztrált bűncselekmény történt, ez 14 százalékos visszaesés az előző évihez képest. Míg a lopás, betöréses lopás levesebb, az uzsora bűncselekmények száma jelentősen nőtt. A betöréses lopások jelentős része egy fiatalkorúakból álló, jól ismert elkövetői körnek volt betudható; az egyik csoport tagjait már letartóztatták. A nagyobb közfelháborodást keltő lakásbetörések július-augusztusban történtek: az elkövetők hat lakóházat törtek fel és mintegy tíz mil- Uó forint kárt okoztak. ■ J. G.