Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-14 / 62. szám
2013. MÁRCIUS 14., CSÜTÖRTÖK 4 NEMZETI ÜNNEP Akik 165 éve nem engednek a 48-ból március mércéje Forradalmi emlékek, szabadságharcos hagyományok a megyeszékhelyen A régi kaposváriak úgy tartották, hogy városuk mindig letette a garast a 48-as eszmények mellett, s a legnehezebb időkben is tovább éltette a forradalom és szabadságharc elveit és hagyományát. A város története valóban alátámasztani látszik ezt a vélekedést. Nagy Zoltán A kaposváriakat már az 1700- as években is makacsnak-nya- kasnak könyvelték el mind a nemes vármegye urai, mind az Esterházy-uradalom tiszttartói, mind a veszprémi püspök képviselői. Úgy látszik, a városiasodással együtt a polgári öntudat is gyökeret vert a kaposi atyafiak lelkében. „Rebellis” érzelmeikről nemcsak 1848-49 dicsőséges napjaiban tettek bizonyságot, hanem az önkényuralom alatt is. 1849 elején, amikor Czinde- ry László császári biztos két század katonaság támogatói sával átvette a hatalmat Kaposváron, a polgárok többsége meg sem próbált úgy tenni, mintha ínyére lenne a hatalmi-politikai fordulat. Az egyik középületről már januárban ledöntötték az osztrák kétfejű sast, s az utcákon Kos- suth-párti plakátokat függesztettek ki ismeretlenek. „Édes Magyar Barátaim, ne legyetek csüggedtek, mert sokkal jpb- ban álltok, mintsem gondoljátok.” Ezekkel a szavakkal kezdődött annak a falragasznak a szövege, amely 1849. február 20-ára virradó éjjel jelent meg Kaposvár központjában, a császári őrség épületével szemben. Aztán eljött a magyar forradalomnak oly sok dicsőséget hozó tavasz - Kaposvárra pedig eljött, felkelőivel együtt, Noszlopy Gáspár. De még mielőtt ideért volna, a kaposváriak elkezdték módszeresen felidegesíteni a császári katonákat: nyíltan beszéltek előttük a népfelkelésről, leitatták a vitézeket, majd rávették őket, hogy saját tisztjeik előtt Kossuthot éljenezzék. Mindez - az egykorú tudósítás szerint - „feszült állapotba helyezte” a megszálló császári hadakat. A tisztek bírták még néhány napig ezt az állapotot, aztán - 1849. április 29-én - elvonultatták az egész sereget. A szabadságharc veresége után Kaposváron is berendezkedő abszolutizmusnak ismét rá kellett döbbennie, hogy az eseményeket ugyan az irányítása alá vonhatja, de a lelkeken már nem tud uralkodni többé. A 18. századtól folyamatosan „öntudatosnak” jellemzett, olykor az uradalommal és a vármegyével is dacoló, majd a forradalom és szabadság- harc iskoláját kijáró kaposváriak, ha a hatalmi realitásokat tudomásul vették is, önként már nem hajtottak fejet az elnyomás előtt. A lakosság letépte a császári hirdetményeket, voltak, akik illegális röpirato- kat terjesztettek, a polgárok némelyike ráadásul nem átallott 48-as honvédsapkát hordani. A kaposvári fehérszemélyek azzal botránkoztatták meg a katonai parancsnokot, hogy „a pártütők által készített ezüst- és aranypénzekből csinált karpereceket” viseltek. 1853 őszén a csendőr-szárny- parancsnokság azt is elrendelte, hogy a kaposvári nők ne hordjanak vörös szalagot fekete gyászruháikon, s a férfiak se viseljenek „feltűnő forradalmi jeleket” kalapjukon. Ez a virtus a kiegyezés után már nem jelentett igazi kockázatot, s elmondható, hogy 1848 kultusza valósággal kivirágzott a kuruc lelkű Kaposváron. Már a jogállamiság hajnalán, 1867-ben megtartották az első nyilvános október 6-i megemlékezést a főtéri római katolikus templomban, ahol a ravatalon „tizenhárom veres színű égő gyertya jelezte a háza 13 mártírját”. 1869-ben sietve országgyűlési képviselővé választották Kossuth Lajost, noha a turini remete nem fogadhatta el a mandátumot. A volt kormányzó-elnök húsz év múlva díszpolgári címet is kapott azon a Kaposváron, amelyet több mint húsz esztendeig nyíltan függetlenségi érzelmű polgármesterek irányítottak. Szinte szokássá vált, hogy a forradalomra emlékező városi bankettek közönsége táviratot küldjön a nagy száműzött- nek, egyenesen Turinba. Némelyek személyesen is felkeresték Kossuthot: 1889 júliusában például Szalay Fruzi- na kaposvári költőnő látogatta meg az ősz államférfit a párizsi világkiállításra utazó küldöttség tagjaként. Az 1870-es évek közepétől március 15-ét is rendszeresen ünnepelni kezdték a megyeszékhelyen; az első városi összejövetelt a Szarvas fogadóban rendezték. Az viszont igaz, hogy a kaposvári állami főgimnáziumban csak 1894- ben tartottak először hivatalos március 15-i ünnepélyt; a csurgói református gimnázium ebben jóval megelőzte Kaposvárt. Túlzás nélkül állítható, hogy a dualizmus évtizedeiben a szabadságharc hagyománya része volt a mindennapoknak. 1877 szeptemberében, amikor a Kaposvári Népkör az orosz-török háborúban aratott török győzelmek hírére díszkivilágítást és fáklyásmenetet rendezett a város utcáin, a felvonulók Kossuth Lajost és Klapka Györgyöt is éltették. 1906. április elején pedig - a „nemzeti ellenállás” időszakában - a vármegyei közgyűlés tagjai a Kossuth-nótát énekelve vonultak ki a gyűlésteremből, megakadályozva, hogy a királyi biztos szóhoz jusson... Még ezen az őszön a városba látogatott Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter - Kossuth Lajos fia -, aki megáldotta a nemrég alakult Kaposvári 48-as Függetlenségi Kör zászlaját. Ez idő tájt (1905-ben) helyezték el Bacskay Béla festőművész Kossuth Lajost és Deák Ferencet ábrázoló képeit az új kaposvári városháza nagytermében. De Rippl-Rónai József is festett képet Kossuth- ról: ezt 1906. március 15-én leplezték le a 48-as Függetlenségi Kör helyiségében. Tisztelet. Petőfi Sándor szobra Kaposváron, a róla elnevezett téren Március 15.: Mit jelent? A tegnapot és a holnapot! hazaszeretet, szabadság, Petőfi és az ifjúság, történelem dolgozatok. Röviden, hogy mit jelent ma nekünk ez az ünnep. Legfőképp ezeket a szavakat. Szavakat melyeknek tudjuk az értelmét De vajon ismerjük a jelentésüket is? Tudjuk mit jelent úgy szeretni egy nevet, hogy a könyvet fegyverre cseréljük? Úgy tisztelni egy nevet, hogy foggal tépjük el láncát? Talán. Szeretnénk. Van aki azt mondja ismeri, van aki hosszan elgondolkodik azon, képes lenne-e kockáztatni az életét Le tudnánk cserélni a telefont puskára? Nehéz belegondolni. éppen ezért lehetünk hálásak Nekik! Azoknak akik eldobtak mindent, hogy fegyvert ragadhassanak. Azoknak, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy megismerjék ezeket a szavakat. Ők nem tankönyvből, tanároktól hanem a szívüktől tanulták meg ezeket a szavakat A fiatal szívüktől, amit gyakran átlőttek és amit e három szóért adtak: egyenlőség, szabadság, testvériség. Számukra ez jelentett mindent. Érezték, ezek nem pusztán szavak. Ők meg tudták fogni az értelmét Nem két kézzel, hanem álmokkal. Álmokkal, melyekért tettek s amik a vérükké váltak. Most az Ő vérük vöröslik a zászlón. A mi vérünkben vajon benne van ez a három szó? Ott folyik az ereinkben? Körbejárja a szívünket? Mi jut először az eszünkbe mikor meghalljuk: Magyarország? Hazaszeretet, földrajzóra vagy csak ennyi: otthon? Otthon, amit szeretünk. A család, a barátok vagy az az ágy ahol esténként kipihenjük magunkat. Ez mind jelentheti számunkra Magyarországot. Életünk legapróbb, örömteli pillanatai kell, hogy jelentsék a hazát. Azt a hazát amit szeretünk. A márciusi ifjak is a hazájukért harcoltak. Ennek a hazának része volt a sarki vegyesbolt, az utca végében pislákoló lámpa és az a kis kiugró kavics a járdán amiben annyian megbotlottak. Számunkra is ezt jelenti a hazaszeretet. A park, a szökőkutak, az utcán álló vidám, barátságos szobrok szeretete. Az otthon szeretete. És a mi dolgunk, hogy megőrizzük otthonunk tisztaságát, szabadságát melyet még Ok adtak nekünk. Ez a tiszta béke ott ragyog a zászlónk közepén. hogy számomra mit jelen? Dolgozatot Majd leülök és elgondoí kodok rajta. Most mit jelent? A mát. A mai napot A tegnapot és a holnapot. A jövő hetet Azt a szabadságot melynek megszületését Ők kezdeményezték. A szabadságot melynek útján járok s amit köteles vagyok megőrizni. Ezt nem mondta nekem senki. Pusztán tudom és érzem. De nem csakén. Tudom, bárki egyetértene velem és több ezer bajtársunkkal őriznénk a szabadságunk kapuját. A szabadságét, ami járható út mindenkinek. Ami nem gördít elénk akadályt. A zászlónk is ezt hirdeti: tartsuk meg a zöld utat a szabadság felé. induljunk hát el ezen az úton, a békés jövő felé, melyet ifjú vérrel váltottak ki nekünk s hagyjuk, hogy magával ragadjon a szabadság és a hazaszeretet ismerete. KÁLMÁN ATTILA, MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM Ne feledjük azt sem, hogy a megye első és sokáig egyetlen hetilapját, a Somogyot az a Ro- boz István szerkesztette, aki legnagyobb irodalmi sikerét még 1849-ben érte el: neki tulajdonították a Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett címmel megjelent mű szerzőségét. Az állítólag Ádán- don, Csapody Pál kastélyában született rövid írás hamar elterjedt, több százezer példányban kelt el, sok nyelvre lefordították, színes nyomatokon tették közzé. A versezet szerzőségét és keletkezésének körülményeit azonban máig vitatják - Roboz pedig később mindent, vagy legalábbis sok mindent elkövetett, hogy bizonyítsa feltétlen udvarhűségét... Ez a magatartás igencsak jellemző volt arra a világra. (Vajon csupán arra?) A korszak Kaposvárénak legnagyobb 48- as ünnepségét 1911 őszén rendezték a főtéren, ahol többezres tömeg jelenlétében avatták fel Kopits János helyi születésű művész Kossuth-szobrát. Az ünnepség utáni díszebéden az első felköszöntőt Németh István polgármester mondta - I. Ferenc Józsefre... A teret, amely addig Széchenyi István nevét viselte, egyébként a szoboravatás alkalmából nevezték el Kossuth Lajosról. Néhány szoborról még feltétlenül szólnunk kell, ha a szabadságharc kaposvári emlékezetét kívánjuk - bár nem a teljesség igényével - számba venni. Az egyik az 1954 októberében felavatott Petőfi-szobor, Ispánki József műve, amely Kossuth ércalakjához hasonlóan az 1956-os forradalom és az 1989-es rendszerváltozás során is szerepet kapott. De a költőnek nem ez az egyetlen szobra a városban: a toponá- ri iskolában áll Stadler József 1963-ban avatott alkotása, tíz év múlva pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt helyeztek el egy Petőfi-szobrot. Utóbbit az iskola megszűnte után, 1998-ban átvitték a Petőfi Sándor Óvodába. 1974-ben a Noszlopy Gáspár nevét viselő közgazdasági szakközépiskola Lenin (ma Szent Imre) utcai épülete előtt avatták fel a névadó kormány- biztos mellszobrát, Janzer Frigyes művét. S ha már a középiskolákról esett szó: egy másik, 1848. március 15-én kiszabadított politikusról nemcsak laktanyát, hanem - miniszteri rendelettel, 1948 nyarán - gimnáziumot is elneveztek Kaposváron. A patinás iskola 1971-ben Táncsics Mihály emléktáblájával (Weeber Klára szobrászművész és Ötvös József kőfaragómester alkotásával), 1983-ban Bors István Táncsics-emlékművével, 2002-ben Torma János tanár Táncsics-mellszobrával gazdagodott. 1998-ban, a 150. évfordulón azoknak a tiszteletére is lelepleztek egy emléktáblát a Táncsics Mihály Gimnáziumban, akik az iskola tanulói közül részt vettek az 1848/49-es szabadságharcban. Ősszel pedig a másfél évszázados magyar nemzeti honvédsereg és a haza védelmében elesett hősök emlékezetére avattak kopjafát a Helyőrségi Klub udvarán. (A Noszlopy Gáspár nyu- gállományúak klubja készíttette, és Varga Károly nyugalmazott törzszászlós faragta.) Hely hiányában nem beszéltünk arról, hogy 1877-ben hétoldalas ünnepi emléklapot adtak ki a megyeszékhelyen Márczius Tizenöt címmel, hogy 1890-ben a gyászmise mellett ünnepi színielőadással is tisztelegtek az aradi vértanúk áldozatvállalása előtt So- mogyország székvárosában, hogy Petőfi Sándorról nemcsak iskolát és óvodát, hanem- 1975-ben - emlékkönyvtárat is elneveztek Kaposváron, s a Városligetben az aradi vértanúk és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök emlékkövei az ezredforduló után szintén hagyományos helyszíneivé váltak az ünnepségeknek. Az utcanevek is jól mutatják, hogy egy közösség milyen értékeket vall a magáénak. Talán nem véletlen, hogy Kaposváron igen sok az 1848/49 nagy alakjairól elnevezett közterület. Az utcanévadók között vannak miniszter-politikusok (Eötvös József, Kossuth Lajos, Széchenyi István), tábornokok (Bem József, Damjanich János, Görgei Artúr, Klapka György), márciusi ifjak (Irányi Dániel, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vasvári Pál) - 1948 óta a 48-as ifjúság útja, régi elnevezéssel a Pozsony utca is őket idézi. Mint ahogy a szabadságharcot idézi a már szóba került nagy nevek közül a Noszlopy Gáspár, a Roboz István, a Táncsics Mihály utca névtáblája, valamint a nagyváradi lőporgyárat 1849-ben vezető Irinyi Jánosé, a pesti Újépületben kivégzett Streith Miklósé, a szabadságharc alatt diplomáciai feladatot vállaló Teleki Lászlóé, a tábori lelkészként is szolgáló Tompa Mihály pap-költőé, a fegyveresen is harcoló Xán- tus Jánosé. Talán érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy már a város 1901-es térképén is megtaláljuk a Kossuth teret (bár akkor még nem a mai helyén), az Irányi Dániel, a Teleki, sőt a Damjanich utca nevét is. Pedig akkor - és még sokáig - I. Ferenc József volt az uralkodó! A Szent Imre utcából nyíló Streith Miklós utcát egy mártír sorsú plébánosról nevezték el, még a szocializmus évtizedeiben. Streith Miklós egyike volt annak a mintegy száz hazafinak, akit közvetlenül a szabadságharc leverése után végeztek ki. Bírái bizonyítottnak látták, hogy a templomban nyilvánosan felolvasta és megmagyarázta a Függetlenségi nyilatkozatot, a népet felkelésre buzdította, sőt fegyverhasználatra oktatta a falusiakat. Több mint egy évszázad múltán alighanem mégis tévedésből neveztek el róla utcát Kaposváron: a könyvek mint bogiári plébánost emlegették, ez azonban nem Bala- tonboglárt, hanem a Fejér megyei Vértesboglárt jelentette... Tudtunkkal Streith Miklós soha nem járt megyénkben. Természetesen most már őt is - hálával és kegyelettel, fejet hajtva a forradalom és szabadságharc valamennyi hőse előtt- „tiszteletbeli somogyinak” tekinthetjük.
