Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-01 / 51. szám
2013. MÁRCIUS 1., PÉNTEK GAZDASÁG 7 Igencsak megzuhantak a beruházások statisztika Az autóipar 2012 végén is húzott, de lassulás várható - Helytálló volt Brüsszel prognózisa Utoljára 2009 negyedik negyedévében láttunk a tegnapinál gyengébb beruházási adatot: a KSH szerint 2012 október-decemberében éves összevetésben 7,9 százalékkal esett vissza a volumen. Csaba Ferenc Három éve nem látott mértékben, 7,9 százalékkal csökkent a nemzetgazdasági beruházások volumene 2012 negyedik negyedévében, az év egészében pedig 5,2 százalékos volt a visszaesés. Az év egészében folyó áron 4168 milliárd forint volt a beruházások értéke. A beruházásokban egyhar- mad súlyarányt képviselő feldolgozóipari beruházások volumene - mint azt a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye is hangsúlyozza - 5,3 százalékkal emelkedett. A bővülés közel felét egyetlen alág, a járműipar (Opel, Audi) adta, amelyben viszont az idén már nem várható a tavalyihoz hasonló beruházási aktivitás. lelentősen bővültek a beruházások a gép, gépberendezés gyártásában, villamos berendezések gyártásában és a fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártásában is. A feldolgozóiparon kívül a „közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás” alágban volt növekedés (26 százalékos), a tározó-, gát- és belvízcsatorna-projekteknek köszönhetően. A legnagyobb mértékben, közel 60 százalékkal az 1 százalékos súlyú „pénzügyi, biztosítási tevékenység” beruházásai csökkentek a negyedik negyedévben. A beruházási adattal rendelkezésünkre áll a tavalyi GDP-kira- kós utolsóeleme is. A2012 végi beruházás-visszaesés magyarázza, miért zsugorodott a magyar gazdaság október-decemberben 2,7 százalékkal éves összevetésben. A felhasználás oldalon a nettó export gyengülő pozitív hozzájárulása csak mérsékelni tudta a beruházások és a lakossági fogyasztás visszaesését. A háztartások fogyasztására a kiskereskedelmi statisztikákból következtethetünk, amely szerint a negyedik negyedévben 3,3 százalékkal csökkent a volumen. Az Európai Bizottság a 2012 egészére vonatkozó beruházási adatot majdnem pontosan eltalálta. A brüsszeli üveggömb a múlt héten közzétett téli prognózis szerint - 2012-re a beruházások 5,1 százalékos visszaesését valószínűsítette, és 2013-ra sem fordulatot, hanem 1,5 százalékos további csökkenést vár. Akad, aki szerint a brüsszeli előrejelzés még így is túl optimista: Kondrát Zsolt, az MKB vezető elemzője például 4 százalékos csökkenést valószínűsít, mivel a feldolgozóipart a magas bázis lassítja, az ingatlanberuházások szintje pedig alacsony marad. A Citi elemzői szerint 3,5 százalékos visszaesést hoz 2013. Fordulatot a hitelezés felpörgetése hozhatna, amit az utóbbi hetekben „államközeli” intézményekből származó nyilatkozatok is megerősítettek. Nátrán Ro- land, az Eximbank vezérigazgatója például lapunknak egyenesen így fogalmazott: „Hitelezés nélkül nincs növekedés, ezért kiemelt cél a magánszektor forráshoz jutásának előmozdítása: a bankszektorral kötendő esetieErős exportáremelkedés az év elején januárban az ipar belföldi értékesítési árai az előző hónaphoz és a 2012 januárjához viszonyítva is 0,2 százalékkal csökkentek. a feldolgozóipari ágazatok értékesítési árai havi összevetésben 0,8 százalékkal nőttek, a legnagyobb mértékben a kohászat, fémfeldolgozás (2,0 százalék), élelmiszeripar és villamos berendezés gyártása (1,3-1,3 százalék) és a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar (1,2 százalék) területén. 'Az áremelkedések okai főként a szokásos év eleji áremelések és a decemberi akciók utáni „normál árak” voltak - magyarázza a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése. AZ EXPORTÉRTÉKESÍTÉSI árak decemberhez képest 2,3 százalékkal nőttek, éves összevetésben viszont 1,4 százalékkal csökkentek. Hó/hó alapon az „eredő" termelőiár-emelkedés 1,4 százalékos volt. ges megállapodás a banki terhek aktivitásbővítéssel arányos mérséklése, illetve a húzóágazatnak számító exportszektorhoz kötődő KKV-k forráshoz jutásának javítása. E szempontból kiemelt szerep hárul az Eximbankra és a MEHIB-re.” Az inflációs cél szolgálatában jegybank Az irányadó rátát lassabban csökkentette volna Tartósan alacsony infláció csak a fiskális politika támogatásával alakulhat ki - mondta Simor András sajtótájékoztatóján. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) leköszönő elnöke szerint a jegybank az ár- stabilitás elérésével és fenntartásával támogathatja a növekedést. Az MNB a 2007 és 2012 közötti időszak értékeléséről kiadott elemzésében azt írta, hogy a válság kitörése előtt elsősorban az élelmiszer- és olajársokk, azóta pedig főleg a fiskális intézkedések vezettek a magas inflációhoz. A 3 százalékos inflációs célt Simor mandátuma alatt sokszor nem tudta elérni az MNB. A központi bank kiemelte, törekedtek arra, hogy a cél teljesítése ne járjon szükségtelenül nagy reálgazdasági áldozattal. Simor a jegybanki függetlenség fontosságát is hangsúlyozta. „A jegybank vezetésének az elmúlt hat évben nem sikerült egészséges párbeszé■ A Nemzeti Bank távozó elnöke a jegybanki függetlenség megőrzését hangsúlyozza det kialakítania a politikusokkal, kormányoktól függetlenül, és ez nem az MNB vezetésén múlt. Jó lenne, ha a politikusok megértenék, hogy mi egy független jegybank szerepe az országban, és a független jegybank milyen értéket jelent a gazdaság és a befektetők számára” - fogalmazott Simor. Az éves jelentés szerint tavaly 3,9 milliárd euróval csökkent a devizatartalék, amely tavaly év végén 33,9 milliárd euró volt. A mérséklődés mögött a magyar állam adósságtörlesztési célú kifizetései számára biztosított 5,1 milliárd euró, és a devizahitelek végtörlesztéséhez kapcsolódó 1,7 milliárdnyi euró eladások állnak, amit csak részben kompenzált az Európai Bizottságtól érkező 3,1 milliárdnyi transzfer. Az MNB tavaly 39,8 milliárd forint veszteséggel zárt, szemben az előző évi 13,6 milliárd forint nyereséggel. A jegybank működési költsége 2012-ben 11,6 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt hét hónapban a monetáris tanács külső tagjai folyamatosan 25 bázispontos kamatvágásra voksoltak, leszavazva az MNB elnökségét, így 5,25 százalékra csökkenhetett a ráta februárban. Simor András az Origónak azt nyilatkozta, ha csak rajta és alelnökein múlt volna, akkor is csökkent volna az alapkamat, de nem ennyivel. Elmondta: a külsős tagok nem az MNB szakértői gárdájának alappályája mentén voksoltak, hanem alternatív forgatókönyvek alapján. „A jegy- banktörvény nem azt a célt tűzi a jegybank elé feladatként, hogy ne omoljon össze a forint.” ■ H. J. HIRDETÉS EHM;10,15% Akár kamatadó nélkül ^ Nem okoz drámát az USA-ban a büdzséalku elmaradása KIADÁSCSÖKKENTÉS Ma ismét tárgyalóasztalhoz ül Barack Obama amerikai elnök a kongresszus vezetőivel annak érdekében, hogy a képviselőházat uraló republikánusok és a szenátust ellenőrző demokraták megállapodásra jussanak az államháztartási hiány csökkentéséről. Egyezség hiányában ugyanis ma éjfél előtt hatályba lép az amerikai politikai zsargon szerint csak sequesternek (elkobzásnak) nevezett automatikus intézkedés, amelynek értelmében az állami kiadások március 1-je és szeptember 30- a között 85 milliárd dollárral csökkennének. Elemzők szerjnt nagy az esély arra, hogy ma sem jön létre az alku, de ebben az esetben sem kell drámai hatásoktól tartani, ugyanis a kiadáscsökkentési folyamat hét hónapon át tart, vagyis elég idejük lesz a feleknek arra, hogy időközben leállítsák a fűnyírószerű megtakarítást. A kiadáscsökkentés több mint felét a védelmi büdzsének kellene elviselnie, így a Pentagon 800 ezer civil alkalmazottját küldenék 22 napos kényszerszabadságra. A másik felét a többi tárca között osztják szét, érintve a szociális programok büdzséjét is. Becslések szerint a sequester hatására idén a várt 2 százalék helyett csak 1,4 százalékkal nőhet a GDP és két év alatt egymillió állás szűnhet meg. ■ T. G. ^QILCSTOR Értékteremtő Megtakarítások Kaposvár, Ady Endre u. 9. 2 (82) 321-300 • www.mmf.hu *A kedvezményes hozam csak a Tartós Befektetési Számlára helyezett QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kft által kibocsátott QFH191024A11 Kötvény vonatkozásában 2013. 01 28 napjától érvényes, az aktuális kamatperiódus végéig történd megtartás esetén. A Kötvényprogram PSZÁF engedélyezési száma: KE-ill-383/2011. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét hogy a kötvény forgalomba hozatala a szokásostól eltérő kockázatú. Jelen reklámcélú tájékoztatás nem minősül nyilvános ajánlat-tételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Fettételek, a részletes termék- tájékoztatók, továbbá az ügyfelek általános MIFID tájékoztatását biztositó dokumentumok együttes megismerését, amelyek megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó székhelyén és a forgalmazási helyeken,valamint wwwquaestor.hu oldalon a MIFID ügyfél-tájékoztatók és a közzétételek között "Kamatadó mentesség csak TBSZ számlán elhelyezett eszközök esetében értelmezendő. Jelen reklámcélú tájékoztatás nem teljes körű, ezért figyelmesen tanulmányozza át a mindenkor hatályos Szja törvényt, valamint a vonatkozó Üzletszabályzatot. “ pénzügyek lt befektetések r"utazás ^1 telekom www.quaestor.hu