Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-28 / 73. szám
2013. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK GAZDASAG 5 Mégis lesz helikoptertender? haditechnika A HM gigabeszerzésére eddig négy gyártó tett ajánlatot Gyártó: Mii Székhely: Oroszország Nem NATO-kompatibilis flW-139 Gyártó: AugustaWestland Székhely: Olaszország NATO-kompatibilis UH-60 Black Hawk Gyártó: Sikorsky Székhely: USA NATO-kompatibilis Eurocopter Tiger Gyártó: Eurocopter Székhely: Franciaország NATO-kompatibilis A március közepén kialakult rendkívüli hóhelyzet ismét ráirányította a figyelmet a Magyar Honvédség kiöregedett helikopterparkjának sürgető megújítására. A HM gigaprojektjéről ugyanakkor információink szerint még nincs végleges döntés, és eddig négy gyártó tett ajánlatot. Barát Mihály Egyetlen katonai helikopter sem vett részt a március 15-i hétvégén kialakult katasztrófahelyzet elhárításában, holott korábban, hasonló helyzetekben sikeresen vetették be ezeket a járműveket - hívták fel a figyelmet korábban szakértők. Molnár László nyugalmazott őrnagy, volt pilóta, az ATV-nek az események után úgy nyilatkozott: jelenleg a honvédségnek nincs repülésre alkalmas helikoptere, csak a nemzetközi szerződések alapján előírt kutató-mentő feladatokat képes a honvédség helikopterrel végrehajtani. A bevethető magyar helikopterek számáról ugyanakkor nem lehet pontos információt szerezni, hiszen az - a törvényi rendelkezések alapján- nem nyilvános adat. A honvédségi helikopterek távol- maradása mindenesetre ismét ráirányította a figyelmet a kiöregedett géppark sürgető megújítására, amelyet korábban Hende Csaba honvédelmi miniszter idei egyik legfontosabb feladatának nevezett. A most rendelkezésre álló, orosz Mi-8 típusú közepes szállítóhelikopterek üzemideje hamarosan lejár, már csak idén teljesíthetnek szolgálatot, ezután kivonják őket a hadrendből, mert a további üzemidő-hosszabbításuk már nem lehetséges. A szintén hadrend: ben lévő Mi-17-esek felújítása elvben még lehetséges lenne, ám számos hátránnyal is járna. így valódi megoldás csak a géppark cseréje lenne. A tét viszont nem kicsi: a beszerzési terv az eddig napvilágot látott információk szerint több mint 20 gépre vonatkozik, így- alapul véve a darabonkénti 20-35 millió dolláros listaárat és a járulékos költségeket- százmilliárdos nagyságrendű kiadást jelent. Eddig már kétszer is úgy tűnt, közel a megoldás. Először ingyen felajánlott használt amerikai heikopterek beszerzését vizsgálta a HM, ám az „ingyen” gépekről hamar kiderült, hogy a járulékos tételekkel együtt költségük vetekszik az új gépekével. (A korábban megjelent hírek 426 millió dollárról szóltak.) Ezt követően a kormány nyilvános tender helyett államközi megállapodás keretében látta a legegyszerűbbnek renAZ ÖREGEDŐBEN lévő heli- kopterpark felfrissítésére négy alapvető forgatókönyv képzelhető el. az első - és látszólag a legkézenfekvőbb - a meglévő flotta felújítása. Ez gyors, és rövid távon olcsó megoldást jelent, ám a ráfordított költség nem áll arányban az így nyert üzemidővel, és a probléma hosszú távon továbbra is fennmarad. A második lehetőséget a használtgépek dezni a kérdést. A tárgyalások a legegsélyesebbnek tartott olasz Agusta Westland AW 139-es modellek beszerzéséről kezdetben jól is haladtak. Idővel ugyanakkor halmozódtak a kérdőjelek. Az Agustát alapvetően polgári feladatokra gyártották, harci változata ma is még csak tervezőasztalon létezik, így harci bevethetősége is kérdéses. Az Augus- tákkal reputációs gondok is akadnak: korábbi, állami beszerzések nyomán többször is felmerült korrupció gyanúja. A korábbi szakértői vélemények alapján a szaktárca patthelyzetbe került: jó gép beszerzése jelenti: ennél a megoldásnál is a költségek lefaragása jelenti a vonzerőt, ám itt is rengeteg járulékos kiadással kellene számolni, ami a büdzsét terheli, így az üzemidővel arányos költség itt is magas. a harmadik mergoldás az új orosz gépek beszerzése: az orosz gépek teljesítménye nagyon jó, ám igen drágák, ráadásul nem NATO-kompati- bilisek, ami a szervízköltsébeszerzésére nincs pénz, ezért műszakilag súlyos kompromisszumra kényszerülhet. Információink szerint ugyanakkor a „lassú víz partot mos” elv végül eredményt is hozhat. A HM ugyanis egyre lejjebb tornászta időközben a műszakilag legjobbnak tartott gépek gyártóinak korábban igencsak borsos ajánlatát. A tárca ugyanakkor az elmúlt hetekben nem nyilvánult meg - lapunk kérdéseire sem - a helikopter-beszerzés ügyében Úgy tudjuk, eddig négy gyártó ajánlkozott a magyar helikopterflotta megújítására: az olasz Agusta mellett az geik megugrásával járna együtt. A negyedik, egyben jelenleg a legvalószínűbbnek tűnő megoldást az egyéb, „nyugati” típusok valamelyikének beszerzése jelenti: a jelentkezők közötti árverseny lehetősége miatt ez tűnhet a legjobb megoldásnak, ám itt is nagy a veszélye annak, hogy a költségvetési keret szűkössége rossz kompromisszumot eredményez. orosz MIL, az amerikai Sikorsky és a magyar mentőheikop- terflottát is szállító német Eurocopter is tett ajánlatot. Az orosz beszerzéssel alapvető probléma, hogy ezek a gépek nem NATO kompatibilisek, ráadásul az új orosz modellek a legdrágábbak közé tartoznak a piacon. így - ha a vitatott műszaki alkalmas- ságú olasz Agusta is kiesik a képből - az amerikai és a német gyártó között dőlhet el a beszerzés sorsa. Információink szerint utóbbinál, az Eurocopternél a HM már jóval a korábbi árajánlat alá dolgozta le a felajánlott flotta beszerzési árát. így ezek a gépek - melyek a nyugat-európai NATO flottának is a legnagyobb részét adják - akár az Agustánál olcsóbban, és kedvezőbb finanszírozással is beszerezhetőek lennének. A honvédelmi tárca számára emellett bizonyára nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az Eurocopter egyik tulajdonosa legnagyobb kereskedelmi és ipari partnerünk, a német állam, mellyel a viszony nem éppen rózsás jelenleg. A versenyt persze jó esély- lyel az amerikaiak sem adják fel könnyen. Négy forgatókönyv lehet a flottaújítástól a különböző beszerzésekig JÓ TANÁCS El a kezekkel a személyes adataimtól! REKLÁMCÉLOK (3. rész) Olvasónk többsége talán nem tudja, hogy adatainak reklámcélú kiadását a törvény lehetővé teszi, ugyanakkor ő ezt megakadályozhatja. A név- és lakcímadatokkal ugyanis elsősorban az érintettek rendelkezhetnek. ha a fogyasztó nem tett tiltó nyilatkozatot adatai kiadásáról, akkor is több lehetősége van a nem kívánt reklámok megelőzésére. A vállalkozás eleve csak szigorú feltételek mellett vehetné fel vele a kapcsolatot. írásban kell tájékoztatnia arról, honnan kapta meg adatokat. Információt kell adnia azok felhasználásának részletkérdéseiről is. köteles írásban tájékoztatni a fogyasztót, hogy annak bármikor joga van adatai kezelésének megszüntetését kérni. Az adatokat az adatkezelő csak akkor adhatja tovább, ha a fogyasztó ehhez írásban hozzájárult. A közvetlen üzletszerző szerv köteles azonosító adatait (név/ cégnév, lakcím/telephely) közölni. A fogyasztó kérheti adatai törlését, helyesbítését, amit az adatkezelő köteles 15 napon belül megvizsgálni, ezt követően az érintettet írásban tájékoztatni. Ha a kérelmet elutasították, a fogyasztó bírósághoz fordulhat, amely soron kívül jár el, és kötelezheti az adatkezelőt az adat törlésére. ha a fogyasztót jogsérelem érte, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál kezdeményezhet vizsgálatot. A hatóság először felszólítja az adatkezelőt. Amennyiben ez eredménytelen, elrendelheti a jogellenesen kezelt személyes adatok törlését vagy megsemmisítését. Százezer forinttól akár tízmillió forintig terjedő bírságot is kiszabhat. ■ Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u Az áfakönnyítés nagyobb büdzséhez juttatta a Szigetet fesztiválok Ádáz licit folyik a gigasztárok kegyeiért - Az idén többet kell majd fizetni a belépőért A márciusi telet elnézve jelenleg nehéz elképzelni, de idén augusztusban is lesz Sziget Fesztivál. A zenei fesztiválok belépőjegyeinek áfáját még tavaly csökkentették 27-ről 18- ra, ennek köszönhetően idén nagyjából 150-200 millió forinttal több áll a szervezők rendelkezésére. Ez megjelenhet reklámköltésben, a szolgáltatások javításában és látványfejlesztésben. Tavaly mintegy 500 millió forintos költségcsökkentést kellett meglépnie a Sziget Kft.-nek, a fesztivál büdzséje azonban még így is 3 milliárd forint körül mozog, bár néhány szponzori szerződést még kell kötnie a cégnek a végleges költségvetéshez. „A 2013-as Sziget új koncepciója egy létező tény újrafogalmazása: ezennel hivatalosan is magalakul a Sziget Fesztiválköztársaság, amire eddig is úgy gondoltunk, mint egy ideiglenes városállamra saját szabályokkal, sajátos kultúrával, önálló fizetőeszközzel, egy fizikailag is elkülönülő szigeten, egy világváros közepén, de most határozottabb megfogalmazásban” - fogalmazott Gerendái Károly. A főszervező hozzátette: az egyre telítettebb piacon az a fesztivál maradhat életképes, amely ki tud tűnni valamilyen szempontból az egyformaságból. Felismerték, Az maradhat meg a piacon, aki valami különlegeset mutat fel hogy a versenytársaktól jelentősen elmaradó áraikkal, igazából sosem lesznek verseny- képesek a tekintetben, hogy ki, mennyit tud költeni a gigasztárokra, így a kezdetektől arra törekedtek, hogy kulturális sokszínűségében és ár-érték arányában igyekezzen felülmúlni a többieket. „A főszezonban egyre több a fesztivál a világon, ahova mindenki a legnépszerűbb együtteseket akarja elhívni, akikből viszont nincs olyan sok, így a licittel magunknak verjük fel az árakat, ami hosz- szú távon biztosan fenntarthatatlan” - mondta Gerendái Károly. Az áfakönnyítés olcsóbb belépőket biztosan nem hoz, pici áremelkedés lesz. Egy napijegy elővételben 13 ezer forintba, a helyszínen 14 ezer forintba fog kerülni. A hazamgnős bérletért elővételben 49 ezer forintot, a helyszínen 58 ezer forintot kell fizetni. Az ottalvós bérlet pedig 58 ezer forint, illetve óó ezer forint lesz. Mindez a napijegy esetében ezer, a bérletek esetében pedig háromezer forintos áremelkedést jelent. Az idei Sziget nagy durranása a Blur koncertje lesz. A záróbulira a világ első számú DJ-jét, Dávid Guettát kérték fel. Egyelőre viszont nem tudni, hogy lehet majd cigarettát árusítani, mert Nemzeti Dohánybolt nem lesz a Szigeten. ■ V. M. MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2013. március 27-én: f /rí 303,70 V rí -0,40 Ft A $/Ft CHF/Ft ___^35 C /£ 1,2778 V v -0,0071 USD BÉT-áruszekció (forint/tonna, 03.27.) .. Új élsz. Dátum , „ _________________ Ma lmi búza 2013. máj. 67 000 Malmi búza index 2013. máj. _ 67 000 Takarmánybúza 2013. máj. 64 900 Takarmánykukorica 2013. máj. 61010 Tak.kukorica index 2013. máj. 61010 Takarmányárpa 2013. máj. 61500 Olajnapraforgó 2013. máj. 141000 Olajnapraforgó index 2013. máj. 141000 Repce__________2013. aug. ' 130000 FO RRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE