Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-25 / 70. szám
2013. MÁRCIUS 25., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Földfoglalók Bábonymegyeren karó, akasztófa ítéletvégrehajtás: ez vár a helybeli családi gazdaságokra ► Folytatás az 1. oldalról A két érintett, hiába pályázó családi gazdálkodó, Gál Ferenc és Horváth János (őket fenyegették meg valakik néhány hete úgy, hogy egyikük kapujára azt írták: „Ha pofáztok, megdögletek!”) ezek után leverte a földfoglalást jelző karókat, majd két akasztófát is állított. Az egyikre az volt írva: „Ezt tette velem a kormány, az NFA, az MVH”. A másikra: „Melyik gazda, falu lesz a következő?” Gál és Horváth azt mondta: az akasztófa az NFA „ítéletének” végrehajtása, azt jelképezi, hogy mi vár a helyi, családi gazdaságokra az újabb döntés nyomán; a lassú haláL.Gálék eddig nyolc hektár földet használtak a pályázatra kiírt ezerből, de most, hogy kényszerhasználatba adta az NFA az egészet, egy négyzetméternyi földjük sem maradt. - Föld híján pedig kénytelenek leszünk fölszámolni az állatállományunkat is, mert nagyon drága a takarmány - kesergett Horváth János. S hogy néz ki mindez gyerekszemmel? Helyi hatodik osztályosok a valóságból merített rögtönzött színielőadás keretében mutatták be, hogyan születnek a döntések a földalapnál. A bábo- nyi határban megjelenítették a fóldalapkezelő vezetőasszonyát, a két földért kuncsorgó gazdát, sőt, személyesen Döbrögit is. Az akcióra összegyűlt szimpatizánÖntsünk végre tiszta vizet a pohárba! Ez nem csak a bábonymegyeri gazdák jogos óhaja Képgaléria: Sonline.hu sok azt kérdezték: belekerül-e vajon a nemzeti alaptantervbe ez a kis jelenet? Más Lúdas Matyit keresett, mert hiszen Döbrögi mellé az is illene...- Nem mi sértünk törvényt, hanem az NFA, noha igaz, hogy ma már ez mind Ágh János helyi önkormányzati képviselő, nagy- birtokos földje, amerre csak a szem ellát - így Boór Ferenc, miközben a gazdák a karókat verték. A gazdatanács-titkár hozzátette: követeük, hogy az NFA haladéktalanul kössön szerződést a pályázaton indult gazdákkal a jogszabály szellemében. Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért Párt parlamenti képviselője arról beszélt: Kajászó és Alcsútdoboz után újabb példája a bábonymegyeri eset annak, hogy mennyire hamis a kormány sikerpropagandája az állami földek bérbeadása kapcsán. - Miközben a családi gazdálkodók nem jutnak földhöz, a döntéshozók új földesurak létrejöttét támogatják - így a képviselőnő. - Az állami intézmények összejátszanak a helyi birtokosokkal, kisemmizve a kicsiben gazdálkodókat. Felháborító, betelt a pohár! Kezdeményezzük: kényszerhasználatba se kaphasson senki állami földet a helyi gazdák beleszólása nélkül. A miniszternek pedig írásbeli kérdést tettem fel: milyen kritériumoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy Ágh János és családja kaphassa a földeket? Sajnálatos, hogy a kormány és az állami intézmények a helyi oligarchák mellé állnak a kis családi gazdálkodók helyett. Tamási Béláné, a gazdatanácsok jogi képviselője szerint az illetékesek minden ilyen döntés után árgus szemmel figye- Uk, hallatják-e a szavukat a hoppon maradtak, ki mernek-e állni az igazukért? - Csak a gazdákon múlik - vélekedett. - Alakítsanak helyi gazdatanácsokat, tiltakozzanak. A poütikának, a városi embereknek ez végre el kellene hogy érje az ingerküszöbét. Vasárnap Bábonymegyeren a földfoglaláson túl új agrárkamara szervezését is bejelentették. A gazdatanácsok két képviselője nyomban aláírásgyűjtésbe is kezdett annak érdekében, hogy „végre olyan kamara alakuljon, mely a családi kis- és közepes vállalkozások érdekeit képviseli”. Mert - így Tamási Béláné - amelyik most feláll, azt „a Magosznak adták fizetségül, amiért asszisztált a földtörvény-módosításhoz, de nem hagyjuk, hogy a pénzünkből élősködjenek, ránk telepedjenek”. A vasárnapi megmozduláson azok a nagyatádi és kömyékbeü gazdák is részt vettek, akik hasonló képpen jártak: kényszerhasználatba adtak „előlük” 330 hektárnyi földet egy helyben jól ismert „kisoligarchá- nak”... ■ Fónai Imre Sétanap a szennai iskoláért segítség Legalább százötvenezer forint jut az alapítványnak Marcali: városnap, kulturális találkozó és tavaszünnep ünnep A Calypso kórus fellépésével és Stamler Edit kórusvezető - "Boldog születésnapot Marcali!" -jókívánságával zárult Marcaliban, a várossá nyilvánítás 36. évfordulója alkalmából szervezett Tavaszünnep. A három napos programsorozat keretében a helyi művészeti együttesek is bemutatkoztak. A Calypso kórus mellett a fellépők között volt a Baglas Fundamentum Táncegyüttes, a Bajtársi Dalárda, a Baglas Néptánc Együttes. Közös koncertet adott a Balaton M$amp;K Fúvósegyüttes és a Marcato Ütőegyüttes. Az Imre Sándor Szeretetszínház pedig Molnár Ferenc: Ibolya című darabját adta elő. Az ünnepi rendezvénysorozathoz kapcsolódott még a Polgári Marcaliért Egyesület meghívására. Nagyböjti lelki napot tartott Kiss Iván címzetes prépost. ■ V. E. Százötvenezer forint bizonyosan érkezik a szennai iskola alapítványának számlájára, de akár feljebb is kúszhat az összeg, hiszen egyelőre nem tudni, hányán támogatták a minimáüs ötszáz forintnál többel az intézményt az egyik konyhai eszközöket gyártó cég sétanapján. A cég az egészséges életmódra és a mozgás fontosságára akarja felhívni a figyelmet, s ezért szombaton 14 településen sétanapot hirdetett, ahol az öt kilométert végiggya- loglók ökopalackkal távozhattak, nevezési díjuk pedig a kiválasztott iskolát gazdagította. Csapó Virág színésznő is sétált Somogybán a szennai alma materre esett a választás, s mivel 304-en regisztráltak a sétára, a 150 ezer forint már az indulásnál biztosnak tűnt. Rengeteg helyi iskolás, s persze szüleik bandukoltak végig a kaposvári sétálóutcán a meglehetősen hűvös délutánon - bár a szervezők szerint egy harvardi kutatás megállapította, hűvös időben egészségesebb a séta aztán a Talüá- non át a 48-as ifjúság útjáig, majd vissza a központba a Szent Imrén, hogy segítsenek - az összegyűjtött pénzből az iskola sportszereket vásárolhat. ■ A. V. Korán érkertek meg Óaranyba a világhírű gólyák fészek Idén meglepően korán, március 23-án, szombaton megérkeztek a darányi gólyák. Először Chuck, majd Ludmilla repült be az iskola tetején lévő fészekbe. A darányi gólyák életét nyolc éve már a világhálón is végigkövethetjük az iskola kamerája segítségével. Chuck és Ludmilla ezáltal nemzetközi hírnévre tett szert. Az korábban még kérdéses volt, hogy a felújítás alatt álló épületben lehet-e gólyatalálkozót tartani, de az építésvezetővel való egyeztetés után kiderült, hogy igen. ■ J. G. A legtöbb külföldi tanulni jött tavaly migráció Németek, romániaiak, hollandok, kínaiak számára is vonzó a régiónk JEGYZET FÓNAI IMRE Nyitják, ha nyitni kell VASÁRNAP: KILENCVENKÉT centi. Mármint a Balaton aktuális vízállása, de lassan már a sportláp meg a Fürge ujjak olvasói is naprakészek lesznek, hányadán is áll éppen a magyar tenger, hovatovább a német gyerektévé is műsorára veszi a balatoni vízszintkérdést a magyar demokrácia aktuális állapotának kitárgyalása után, jel lemző egyébként, hogy idehaza milyen sokan nem értik, vagy nem akarják érteni: odakint „tananyag” a demokrácia. mi a focin kívül újabban a balatoni vízálláshoz értünk nagyon, ezen belül is a víz- eresztéshez, a zsilipkezeléshez. Olvasói levelekből, internetes kommentekből lehet ezt érzékelni. Fenyegető egyébként ez a mostani kilencvenkettő, különösen annak tudatában, hogy az időjárás-előrejelzés alapján a következő napokban sem ússzuk meg csapadék nélkül: előbb a hó jön, utána az eső. néhány ilyen hét még és hipp-hopp, száztíz centi közelébe kerül a vízszint, ami már a fölső szabályozási határ, jöhetnek akkor a „szakértők”: ki ne nyissák azt a zsilipet! Márpedig száztíz fölött bizonyosan kinyitják, késő ma már azt kérni, hogy „bízzunk mindent a természetre”, ha egyszer valamikor beleavatkoztunk. Köny- nyű volna, ha a vasúttól északra ma is csak ártér húzódna. ennek híján épült a zsilip, amit nem lehegeszteni kell örökkön örökre, hanem a szakemberekre hallgatni, elsősorban is a döntéshozóknak. Vannak ugyanis javaslataik: 1. Próbáljuk meg tározókban felfogni a felesleges vizet; 2. Emeljék 110-ről 120 centire a fölső szabályozási szintet. E két fontos kérdéssel foglalkozott-e, foglalkozik-e valaki? Délutántól ismét hóátfúvások várhatóak ► Folytatás az 1. oldalról A Baglas táncosai a város ünnepén Hozzátartozóik a tartózkodási kártyát öt, az állandó tartózkodásit tíz évre kapják meg. A harmadik országból érkezők általában tartózkodási engedélyért fordulnak a hivatalhoz. Somogybán a legtöbb megtelepedett külföldi német - átlagban tízből hatan -, nagyjából 15 százalékuk romániai, s százból nyolcán hollandok, ami meglehetős hasonlóságot mutat a régiós képpel: tavaly a regisztrációs engedélyek majd 45 százalékát németek kérték, 11,6 százalékát romániaiak, közel nyolc és fél százalékát hollandok, 7,6 százalékát osztrákok, s 3,7 száMigráció a Dél-Dunántúlon a tavalyi esztendőben 2011 2012 Ügyfelek száma 15 773 13 975 Nem uniós tartózkodási engedélykérelem 1109 1303 Nem uniós letelepedési engedélykérelem 17 12 Uniós regisztrációs igazoláskérelem 1583 1479 Uniós tartózkodási kártyakérelem 131 98 Uniós állandó tartózkodási kártyakérelem 716 420 Elrendelt kiutasítások 13 15 Végrehajtott' kiutasítások 6 7 Elrendelt őrizetek 3 1 Kijelölt helyen tartózkodás elrendelése 1 0 Kitoloncolások 6 3 zalékát norvégok. Az állandó tartózkodási kártyakérelmezők harmada is német volt, több mint negyedük romániai, közel tizedük holland, 3,5 százalékuk ukrajnai, s minden negyvenedik szerbiai. A tartózkodási kártyakérelmek nyolcada ukránokhoz, tizede szerbekhez fűződött, hét százalékuk egyiptomi, hat horvát, s öt koszovói volt. Meghívólevéllel kérelmet a legtöbben Iránból - 25 százalék -, Ukrajnából - 21 százalék -, Kínából - 13,81 százalék - és Oroszországból - 9,72 százalék - igényeltek. A tartózkodási engedélykérelmek legnagyobb része magyarországi tanulmányokra vonatkozott: a külképviseleteken beadott kérelmek négytizedét, az idehaza benyújtottak 54 százalékát tanulási szándékkal adták be, munkavállalás miatt a kérelmezők negyede próbálkozott, s nagyjából tíz százalék családi okokra hivatkozott. ■ A. V. ► Folytatás az 1. oldalról Hétfőn délutánra jelentős, akár tíz centit meghaladó havazást ígér a meteorológia, s a szél is megélénkül. Hóátfúvá- sokra kell készülni a somogyi utakon. A megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság arra kér mindenkit, ha teheti, ne induljon útnak, vagy ha mégis, készüljenek a várható fennakadásokra, s folyamatosan figyeljék a hatóságok tájékoztatásait.- Vigyenek magukkal élelmet, meleg italt, takarót, hólapátot - figyelmeztette az autósokat a megyei rendőr-főkapitányság -, s számoljanak hosz- szabb menetidővel. ■ Vas A.