Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-22 / 68. szám

2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP Tudjuk, érezzük a nyomort elfogadás Munka nincs, a kevés eloszthatóból alig jut a cigányságnak A társadalom alján vannak, sokuk mégis megpróbál emberként élni Csúszik a sztrájk, szorít az idő, egyre dühösebbek a pedagógusok ► Folytatás az 1. oldalról A bíróság szerint a PDSZ nem je­lölte meg a sztrájk konkrét ide­jét, célját, helyszínét, s nem csa­tolt sztrájkfelhívást sem. A szak- szervezet a héten kezdte volna a munkabeszüntetést, ám addig nem hirdetett pontos időpontot, míg a bíróság nem mondja ki: a közoktatásban dolgozók nem kö­telezhetők az elégséges szolgálta­tás biztosítására, illetve elfogad­ja, tankerületenként legalább egy intézményt kijelölnek, hogy gon­doskodjon a gyerekekről - Jellemző, hogy felperesként nem kaptunk végzést, így ponto­san nem is tudjuk, mi áll benne- felelte megkeresésünkre Nagy Erzsébet, a PDSZ Somogyért is fe­lelős régiós vezetője.- A törvényszék a távirat irodát értesítette, s azt hiszem, jogál­lamhoz nem illő helyzet, hogy a bíróság a sajtón keresztül üzen. Nem igaz, hogy hiányos volt a ke­resetünk, hiszen mellékletben becsatoltuk az említett dokumen­tumokat. A bíróság akarva-aka- ratlan a kormány időhúzásos tak­tikáját támogatja. Természetes, hogy így nem kezdjük el a sztráj­kot, hiszen senkit sem akarunk bevonni egy jogellenes akcióba. Nagy Erzsébet hozzátette, nehezí­ti helyzetüket, hogy a jövő héten kezdődik a tavaszi szünet, majd jön az érettségi-időszak, amikor a gyerekek érdekében nem akar­nak a tanárok sztrájkolni. ■ A. V. ► Folytatás az 1. oldalról- A cigány közösségek a hie­rarchia legalján vannak, még­is megpróbálnak emberként él­ni és nem keresnek bűnbakot- fogalmazta meg Balogh Imre, a megyei cigány önkormányzat elnöke. - Foglalkoztatási lehető­ség egyre kevesebb, a munka- nélküliség egyre nagyobb mére­teket ölt, a munkahelyek, ahová eddig felvették őket, most bezár­ják a kapukat, és a kevés osztha­tóból is ezek a közösségek kapják a legkevesebbet. A szociális hely­zet drámaian romlik, és a mun­kahelyi diszkriminációval egyre sűrűbben találkoznak.- Ttidni kell, hogy mik azok a pontok, amiben nekünk is vál­tozni kell, és azt is, hogy a közös­ségen belül melyek azok a nor­mák, melyeket tisztességgel be kell tartani - mondta az elnök. - Hiszen csak akkor várhatjuk el, hogy minket is elfogadjanak. Koltai Dénes, Somogy tiszte­letbeli cigányvajdája arról be­szélt: rengeteget tud ártani az egyik kultúra a másiknak egyet­len cselekménnyel is, mint pél­dául a veszprémi brutális gyil­kosság, vagy az előre megfon­tolt, rasszista indokokkal elkö­vetett bűncselekmények. - To­lerancia az is, hogy tudomásul vesszük-e, hogy ebben az ország­ban nem csak magyarok, hanem cigányok is élnek, románok, szlo­vákok és mások - hangsúlyoz­ta. - A tolerancia rendkívül bo­nyolult dolog, melyben a kérdés csak az, hogy milyen ezeknek a kisebb csoportoknak a belső vi­szonya és milyen a többségi tár­sadalom hozzáállása.- Hogyan lehet a toleranci­át növelni az emberekben’ Egy módszer az lehetne, ha elfogad­nánk, hogy vannak olyanok, akik lassabbak és másként gon­dolkodnak; hogy a gyerekeket Hatszáz könyv romáknak A klebelsberg Középiskolai Kol­légium 2013. februárjában könyv­gyűjtést kezdeményezett a hátrá­nyos helyzetű gyermekek, felnőt­tek megsegítése érdekében. - Ezt a Nemzetközi Könyvajándék Nap­ja alkalmából tettük - jelezte Huj- ber Tamásné, a Klebelsberg Tehet­ségpont szakmai vezetője. - Felhí­vásunkra kollégista tanulóink, családjaik, ismerősök, a kollégi­um külső támogatói valamennyi­en megmozdultak, és több, mint 600 könyvet gyűjtöttek össze. Ezek gyermekkönyvek, szépiro­dalmi művek és szórakoztató iro­dalom vegyesen. A gyűjteményt átadtuk a Napkerék Egyesület ál­tal szervezett, Gigén megrende­zésre került A cigányság Világnap­ja ünnepség keretén belül a Csö- kölyi Romákért Egyesület részére. nem elkülönítve gyógypedagó­giai intézményekben kellene tartani, mert eltérőek magatar­tásban, viselkedésben, nehezeb­ben tudnak tanulni, mert sze­rintem az egészséges gyerekek­nek is meg kell tanulniuk, hogy létezik ilyen ember is. Az egy hetes programsoroza­ton gyermekprogramok, filmve­títések, könyvbemutató és lab­darúgó torna is várja mind a ro­ma, mind a többségi magyar tár­sadalom tagjait. ■ Jeki Gabriella JOGÁSZ VÁLASZOL Nem kell két országban járulékot fizetni Egy másik EU tagállamban élek és dolgozom. Külföldön be­jelentett munkaviszonyom van, így külföldön rendelkezem társadalombiztosítással. Kérdé­sem, van-e a magyar hatóságok felé bármilyen bejelentési kö­telezettségem, hogyan alakul a hazai társada­lombiztosításom? Tisztelt Kérdező! A kötelező egészség- biztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. tv. 80. §-a (5) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: Ha az uniós rendeletek vagy a Magyarország által kötött nem­zetközi egyezmény hatálya alá tartozó személy, valamint a Tbj. 11. §-a a) pontjának hatálya alá tartozó magyar állampolgár TA1 számmal rendelkezik, kö­teles a külföldön, illetve a nem­zetközi szervezet szociális biz­tonsági rendszerében létrejött biztosítását és annak megszű­nését 15 napon belül bejelente­ni az egészségbiztosítónak. HIRDETÉS Más EU tagállamban való munkavállalás esetén a ma­gyar állampolgárok is az adott tagállamban válnak biztosítot­tá, így a magyarországi TB jog­viszony megszűnik, TÁJ szá­muk passzívvá válik. A jogszabály értel­mében a külföldi mun­kavállalásról, illetve a más tagállamban fenn­álló biztosítotti jog­viszonyról bejelentést kell tenni a Kormány- hivatalok egészségbiz­tosítási pénztári szakigazgatási szervei (volt regionális egész­ségbiztosítási pénztárak) vagy az OEP nyilvántartási főosztá­lya felé annak érdekében, hogy az EGT valamely tagállamában dolgozó személy Magyarorszá­gon a járulékfizetés kötelezett­ség alól mentesüljön, illetve el­kerülje a kettős járulékfizetést. A bejelentéshez szüksé­ges nyomtatvány az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapjáról letölthető. § SZÉCHENYI TERV Jogi problémái vannak? A Jogpont+ hálózat ingyenes jogi segítséget nyújt munkavállalóknak, kis- és középvál­lalkozásoknak munkajog, társasági és cégjog, társadalombiztosítás, családjog, közigazgatási jog területén. www.jogpontplusz.hu www.munkastanacsok.hu +(361)2004276 (^RONT' Fertőzött kukorica került Ismét útjára indul a Szabadi vadetetőkbe? önbizalom1 program mérgezett állatok Fertőzött kukoricára lelt a környék több vadetetőjében is egy balaton- szabadi gazda, a problémát egyebek között a helyi jegyző­nek is jelezte. A lapunknak nyilatkozó gaz­da azt állítja, hogy a megrom­lott kukorica méreggel, toxin- nal telített, amit a penészgom­ba termel, márpedig az etetők­be kitett kukoricán jól látható a fehér penész, felvételeket is ké­szített róla. A gazdálkodó úgy véli, ha a vadak nem is eszik meg a fertőzött eleséget, a ma­darak igen, s azok rögtön is el is pusztulnak. Bejelentést tett a vadászati, valamint a környe­zetvédelmi hatóságnál is, de azok elhárították az illetékes1 séget, a helyi jegyző sem sokat tud tenni, hiszen nem lehet nyo­mon követni, honnan származ­hat a penészes kukorica. Egy lapunk által megkérde­zett természetvédő aktivista szerint a tapasztalatok szerint a szárnyasokra, különösen az egerészölyvre a rókák ellen ki­tett mérgezett húsok veszélye­sek inkább, amelyik madár ab­ból fogyaszt, az azonnal elpusz­tul. ■ F. 1. program Ismét útjára indul a Cseppnyi Önbizalom Kontinen- cia Betegedukációs Program. Célja, hogy felmérje a vizelet­tartási zavarban szenvedők szá­mát, és tájékoztatást adjon. Az idén országosan csaknem 200 háziorvosi praxisban fogadó­órák keretében mérik fel a meg­jelentek érintettségi és infor- máltsági szintjét. A fogadóórák március és április hónapban So­mogy megyében összesen nyolc helyszínen zajlanak, Kaposvá­ron kívül Jutában, Lábodon, Nagybajomban, Osztopánban és Somogyváron. ■ M. K. PROMÓCIÓ Hannibál Tanár úr. „Elvtársak és fajvédők cserélődnek, a butaság örök. A buták csapatba verődnek, a buták szavalnak és ordítanak, a buták trappolva menetelnek” A Hannibál tanár úr ősbemutatója, a film után először, ma este a Csikyben. A premier közönségét A Szent Benedek Borház köszönti JEGYZET SZŰCS TIBOR Dózsák háborúja könnyebb lenne, ha látnánk az ellenséget, s az lenne a legideálisabb, ha külföldi lenne. Osztrák, török, vagy tatár, de talán a legjobb a ro­mán lenne, romániai szlo­vák. Amelyik ellopja a földet, elveszi a somogyi gazdáktól is a megélhetést azzal, hogy az elliberalizált nemzetkö­zi jogösvényeken karvalytő­kéjükre hányhatták legszebb termőinket, a drága, délibá­bos ugart. Ahol évtizedekre nem tűnhet fel az ellen, csak a csend beszélhet, s ahol azt suttogják: magyar nagygaz­dálkodóknak játsszák át a helyiek földjeit. a megfenyegetett bábo- nyi gazdák látták előre, mi jár nekik, ha kinyitják a szá­jukat, és nem suttognak to­vább. Igen, pontosan. A szá­jukon kívül semmi. A húsz éve általuk használt földön, melyre nem kicsiny csalá­di gazdaságot építettek, más lett a birtokos. Annyi válto­zott csupán, hogy eredmény- telenítették a nagy beszéd miatt az előre látható győztes pályázatot és kényszerhasz­nálatban - jóval kedvezőbb feltételek mellett - átjátszot- ták másoknak. Tehát a bá- bonyi földek nem lettek azo- ké a bábonyi gazdáké, akik művelik. országos a jelenség ma, de történelmileg abszolút nem újdonság. A király is azok­nak osztott nemességet, ran­got és földet, akik a hűek vol­tak hozzá és trónját szavatol­ták a visszacsorgó jövedel­mekkel. Az más kérdés, hogy mindig akadt, aki ha nem le­hetett is, de ellenállt, hiszen a végén mindig a tisztessé­ges, boldogulni akaró fizetett mindenért. Nem változott semmi itt, kár lenne hajto­gatni, merániak és labancok sem kellenek, csak be kelle­ne látni: ellopja a magyar a magyartól a földet, ez benne a nemzeti; a kormány, ami mindezt lehetővé teszi, leg­feljebb pántlika lehet az új földtörvényével együtt. Visszaüthet a jogalkotási dömping ► Folytatás az 1. oldalról Vihart kavart a kormányfő is, aki botrányosnak nevezte a bí­róság rezsicsökkentéssel kap­csolatos ítéletét, és Navracsics Tibor miniszter is, amikor kér­te a bírósági gyakorlat felül­vizsgálatát, miután enyhítettek a meggyilkolt kézilabdázó gyil­kosainak ítéletén. Darák Péter mindkétszer kiállt a bírói füg­getlenség mellett, s nem elkép­zelhetetlen, hogy a Kúria el­nöke - aki szintén elfogadta a szervezők, a megyei igazság­ügyi és közigazgatási vezetők, valamint Kaposvár meghívását - erről is beszélni fog pénteki előadásában. ■ A. V. É 1 á á

Next

/
Oldalképek
Tartalom