Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-09 / 58. szám
2013. MÁRCIUS 9., SZOMBAT SPORT 15 Az otthon veretlen ETO ellen játszik a vendégként nyeretlen Siófok Csima Laura duplázott alpesi sí Két országos bajnoki címet nyert a kaposvári sportoló Az Atomerőmű SE ellen rajtolnak a kaposváriak a középszakaszban labdarúgás A bajnokságot az MTK előtt kilenc, a DVSC és a Videoton előtt tizenkét ponttal vezető Győri ETO otthonában lép pályára FGSZ Siófok élvonalbeli labdarúgócsapata ma, 18.30 órakor. Fokozott várakozás előzi meg a győriek első tavaszi hazai meccsét. A siófokiak négy éve, 2009 májusában nyertek ugyan hazai pályán (3-2), ám mint ismert a találkozó a Nemzeti Nyomozó Iroda bunda listáján is szerepel. A vendégek trénerének, Horváth Károlynak a vélemény szerint a vereségükön kívül minden más eredmény meglepetés lenne. Sőt, talán már egy szoros vereség is ebbe a kategóriába tartozna. Már csak azért is, mert a Győr a legjobb együttes hazai pályán: veretlenek és kilenc meccsen csak hat gólt kaptak. A balatoniaké viszont a leggyengébb társaság idegenben, akiktől mindössze két döntetlenre futotta kilenc meccsen rúgott nyolc góllal. Ez utóbbi nem kevés, hisz az MTK eggyel szerzett többet vendégként mégis kilenccel több pontot gyűjtött. ■ Csökkenti a balatoniak esélyeit, hogy az utóbbi öt találkozón még pontot sem tudtak szerezni a kisalaföldiek ellen Most sokan azt mondhatnák, nem esélytelenek a somogyiak, hisz az újonc Egernek sikerült két meccsen hét gólt rúgva búcsúztatni a Győrt a Liga Kupából. Igen, de a bajnoki meccshez képest tizenegy helyen változtatott a csapatán Pintér Attila, aki ezek szerint nagyon készül az első Siófok elleni első tavaszi hazai bajnoki meccsre.- Takács eltiltás miatt nem játszhat, akit Deák helyettesít, más változás vélhetően nem lesz a szombathelyi együtteshez képest - mondta Horváth Károly. - A Vasas ellen megsérült Dajic combizom húzódása nincs rendben, Márkus velünk edz ugyan, de előbb szeretném látni, mit tud kilencven perc alatt, ezért az NB III-as együttesben játszik, amely vasárnap a Komlót fogadja. ■ Keszthelyi Z. Csima Laura két országos bajnoki címet nyert az utánpótlás-korosztály számára rendezett alpesi sí országos bajnokságon. Kun Zoltán Az ausztriai Hinterstoderben rendezték meg az utánpótlás korosztály számára az alpesi sí országos bajnokságot, amely a Magyar Kupa sorozat része is volt egyben. A somogyi színeket a hagyományoknak megfelelően az Alpok Adria SE képviselte. A kaposvári sí- zők összesen nyolc érmet (három arany, két ezüst és három bronz) szereztek. Az indulók mindkét napon kiváló körülmények között versenyezhettek, derült napsütéses időben és ideális hóviszonyok között. A technika ördöge ugyan a második napon megtréfálta a mezőny egy részét, mert a cél fotocella meghibásodása miatt többeknek meg kellett ismételni a futamot. Azonban ez a közjáték nem befolyásolta negatív irányban a rendezvényt. Az egyéni versenyszámokban ezúttal is a serdülő válogatott Csima Laura volt a legeredményesebb, aki pár nappal ezelőtt ugyanezen a helyszínen megnyerte az országos diákolimpiát is. Csima a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is műlesiklásban és alpesi ősz-. Csima Laura a diákolimpiái aranyérem mellé a korosztályos magyar bajnoki címet is megszerezte szetettben szerzett első helyezést nagy fölénnyel. Óriásműlesiklásban második lett minimális, öt századmásodperces hátránnyal. A serdülő fiúk mezőnyében Szabados Bodó alpesi összetettben és műlesiklásban harmadik, óriásműlesiklásban negyedik helyen végzett. A gyermek II. korosztályban óriásműlesiklásban Csima Ferenc ezúttal a harmadik helyen végzett, műlesiklásban kiesett a versenyből. Szabados a csapatversenyben is érdekelt volt, ahol két másik serdülő válogatott társával műlesiklásban első, óriásműlesiklásban második helyet szerzett. Az országos bajnokság eredményei beszámítanak a Magyar Kupa összesített eredményébe is. Csima Laura a jövő heti zárófutamok előtt nagy fölénnyel vezet és minden esélye megvan a végső győzelemre. Szabados Bodó a második, Csima Ferenc a harmadik helyen várhatja a folyatatást. Nekik még komoly erőfeszítéseket kell tenniük a jelenlegi pozíciójuk megőrzése illetve javítása érdekében. A Magyar Kupából még egy óriásműlesikló és egy műlesikló futam van hátra, melyeket az ausztriai Kreischber- gen és Innerkremsben rendeznek március 15 és 17 között. Ugyanezen a hétvégén rendezik a síkrossz és snowboard országos bajnokságra is Kreisch- bergen. üijji* \ JrSSU ar*# ylleb,a JÍI' Ötször álltak dobogón a favoritosok atlétika A junioroknál Hideg és Cseresznyés, az ifiknél Bajnok volt a legjobb A Favorit MG Produkt AC junior és ifjúsági atlétái a korosztály országos bajnokságán fejezték be a fedett pályás atlétikai szezont. Az előzetes várakozásnak megfelelően érmekkel és értékes helyezésekkel zárták a téli idény legfontosabb versenyét.- A junior lányoknál Hideg Regina hozta az érmeket - kezdte a beszámolóját az atlétái korosztályos fedett pályás országos bajnokság küzdelmeiről Dovigyel Csaba, a kaposvári favorit MG Produkt AC vezetőedzője.- Az első napon 1500 méteren a harmadik helyen ért célba, majd a másnapi 3000 méteren még egy helyet javítva az ezüstérmes pozícióban ért célba, újabb érmekkel gyarapítva éremgyűjteményét. A junior fiúknál Cseresznyés Bálint mint ranglista vezető esélyesként állt rajthoz 60 méteren. Ám egy héttel ezelőtt bokasérülést szenvedett és több edzést ki kellett hagynia ami meglátszott a teljesítményén. Az előfutamból még az első helyen jutott a döntőbe, de ott végül a harmadik lett mindössze két századmásodperccel lemaradva a győztestől. A második napon még jobban zavarta a sérült bokája, így 200 méteren meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel. Az ifjúsági lányok szállították a legjobb eredményeket. Távolugrásban Bajnok Eszter öt sorozaton keresztül vezetett, de a hatodik sorozatban a dobogó második fokára szorult. A 4x200 méteres váltóban a Kovács Petra, Bajnok Eszter, Dán Eszter, Gonda Jázmin összeállítású csapat magabiztosan nyerte a futamát és az összesítésben végül a nagyon értékes harmadik helyet szerezte meg. A váltó tagjai közül Kovács Petra 200 és 400 méteren is csak kevéssel szorult le a dobogóról és lett negyedik. A legrövidebb vágta távon 60 méteren döntőbe jutott Gonda Jázmin és ott a hetediknek ért célba. Az ifjúsági fiúknál Berta Gábor nevéhez fűződik szép eredmény. A fiatal kaposvári atléta 800 méteren állt rajthoz. Futamában - nagy versenyben - a második helyen ért célba, ami végül a nyolcadik legjobb futás volt a mezőnyben. ■ Kun Z. kosárlabda Több alkalommal volt már kísérletezés az úgynevezett középszakasz beiktatásával a magyar élvonalbeli férfikosárlabda-bajnokságban. Idén ismét ilyen formában feszülhetnek egymásnak az élcsapatok, s öröm leírni a hat együttest felvonultató elitmezőnynek ezúttal a Kaposvári KK is tagja. A bajnoki alapszakaszt a harmadik helyen záró somogyiak bonusz pontokkal indulnak, ezzel együtt azonban egy teljesen új sorozat kezdődik. Az első hat együttes (amely a Szolnoki Olaj gárdáját is magában foglalja) oda-vissza vágós sorozatot vív egymással. A tíz összecsapás után kialakult sorrendet követően jön majd a rájátszás a végső helyezésekért. A kaposváriak számára nem sikerült jól az alapszakasz zárása. A Top Cop Security Jászberény elleni találkozón második hazai összecsapását vesztette el a kaposvári csapat. Ez eddig csupán annak az Atomerőmű SE csapatának sikerült, amely a középszakaszban a kék-fehérek első ellenfele lesz. ■ Nagy szükség lenne a Jó kaposvári rajtra a bajnoki középszakaszban A Kaposvári Városi Sport- csarnokban 18.30 órakor kezdődő meccsen a legerősebb összeállításában lép pályára a ypífftyol vezetőedző, Gutierrez Gárda Enrique alakulata. Fekete Ádám vezetőedző csapata természetesen fogad- kozik, hogy egyrészt visszavág a paksiaknak a tavalyi két vereségért (Tolnában is nyertek az atomosok), másrészt valamiképp kárpótolja a kaposvári szurkolókat a legutóbbi fiaskóért. Ehhez - a sérülés miatt a meccset még kihagyó Kiss Kornélon kívül - valamennyi kaposvári játékos legjobb teljesítményére kell. Elsősorban a védekezésben akad javítani való a somogyi alakulatnál, amely az utóbbi időben meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújt. - Okoz még meglepetést ez a csapat a középszakaszban - mondta legutóbb • Fekete Ádám. Remélhetőleg már szombaton este - az esélyesebb Atomerőmű SE elleni meccs után - igaza lesz. ■ Kun Z. Jártás András Horvátországban aratott diadalt Két győzelmével versenyben maradt a Tüskevár megyei kosárlabda Szoros mérkőzésen maradt alul a Henger KK a Táncsics Gimnázium csapata ellen birkózás Négy tehetséges fiatal képviselte a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola birkózó szakosztályát a horvátországi Kaproncán rendézett Diák, Serdülő Nemzetközi Kötöttfogású megmérettetésen. Kiemelkedő eredményeket elérve hárman is a dobogóra küzdötték fel magukat. Közülük Járfás András végig koncentráltan, taktikusan versenyezve nyerte a viadalt és a legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat vehette át. Eredmények, 36 kg (21 induló): ...2. Fáth Henrik. 40 kg (24): ...7. Szekér Olivér. 44 kg (22): 1. Járfás András. 53 kg (16): ...3. Wertenbach Ádám. ■ Kun Z. Továbbra is őrzi az első helyét a Kaposplast Mágusok együttese a megyei pontvadászatban, miután a második negyedben átvéve a vezetést simán győzött a Kaposvári KK utánpótlás csapat ellen. A címvédő Tüskevár tapad a Mágusokra, miután előbb a Tamási otthonából hozták el a két pontot, majd a Somogyjád gárdáját verték 17 ponttal. Az alsóházban a Meló-Diák a sereghajtó ATM-VTP csapatát verte, míg a Táncsics hatalmas csatában, szoros mérkőzésen diadalmaskodott a Henger ellen, play-off 3. FORDULÓ, AZ 1-6. HELYEKÉRT: TÜSKEVÁR SE- SOMOGYJÁDISZKKSE 77-60 (16-16,13-11,28-17,20-16) Vezette: Zsigmond, Lakos. tüskevár SE: Fehér I. (19/3), Domonkos (16/12), Mester (16/6), Szalai Zs. (10), Kiss B. (8). csere: Pintér D. (6), Kovács A. (2), Földvári (-), Jakó (-), Lázár (-). edző: Bodródi Lajos. SZOMOGYJÁDI SZKKSE: Birkás (14), Kadaravek (14/6), Cserhalmi (5), Meggyes (2), Kovács P. (-). csere: Romanek (16/12), Soós I. (8), Toronyi (1), Mihályka (-). edző : Fonai László. KAPOSPLAST MÁGUSOK- KAPOSVÁRI KK 70-43 (8-13,20-7,16-4,26-19) v.: Zsigmond, Deák. ld.: Miha- lics Z. (17), Horváth 0. (9/3), Her- nesz (9/9), ÜL Herbel (15/3), Monok M. (10/6), Filipovics M. (9). Szombaton folytatódik a küzdelem A PLAY-OFF 2. FORDULÓJÁBAN: TAMÁSI-TÜSKEVÁR SE 72-81 (22-20,21-18,12-23,17-20) v.: Kollár, Bálind. ld.: Breuer- Orbán (22/9), Csordás J. (11/3), Pájtli (11/3), Zámbó (11), Csizmadia (10), ill. Szalai Zs. (26), Fehér (24/3), Mester (11/3), Kiss B. (10). A 7-10. HELYEKÉRT: HENGER KK-TÁNCSICS 74-77 (14-14,15-15,15-23,30-25) v.: Koncsek, Schreck. ld.: Nagy G. (24), Fonai (17/3), Nagy I. (14/9), ill. Varga (30/6), Elek (17/9). MELÓ-DIÁK-ATM-VTP KK 63-42 (18-8,10-5,22-20,13-9) v.: Lakos, Frányó T. ld.: Bene (15/9), Fúrián (15/3), Bodródi M. (12), Krezinger (12), ül. Németh L. (16/3), Csizmadia G. (11/3). ÍGY FOLYTATJÁK, PLAY-OFF, 4. forduló. Március 9., szombat (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium) 9 óra: Henger KK-ATM-VTP KK. 10.30 óra: Meló-Diák KK-Táncsics TKK. 12 óra: Tüskevár SE-Zrínyi-KE KK. 13.30 óra: Kaposplast Mágu- sok-Somogyjádi SZKKSE. Tamási Sportcsarnok, 10 óra: Tamási KSE-Kaposvári KK. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA, AZ 1-6. HELYEKÉRT; 1. Kaposplast (0.96), 2. Tüskevár (0.92), 3. Zrínyi (0.92), 4. Somogyjád (0.77), 5. Kaposvári KK (0.77), 6. Tamási (0.71). A 7-10. HELYEKÉRT: 7. Táncsics TKK (0.75), 8. Henger KK (0.73), 9. Meló-Diák KK (0.63), 10. ATM-VTP KK (0.54). ■ Kun Z.