Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-06 / 31. szám
EGY PERCBEN Jönnek a tejipari csődök? Több tejipari cég mehet tönkre idén, miután évek óta nem sikerül visszahódítaniuk a belső piacot, és így nyereségessé válniuk. ► 5. OLDAL Amikor színeket viszünk a lakásba Minden lakásban elérkezik az a pillanat, amikor nem halogatható tovább a falak festése. Ez a munka nem feltétlenül örömteli vállalkozás. ► 7. oldal PILLANATFELVÉTEL VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, a vámpírok már az óvodában vannak! Farsang van, kiöltöznek-be- öltöznek a kicsik, és örülhetnek a szülék, ha a szerepálmok megállnak a boszorkánynál, a kalóznál vagy más klasszikus bajkeverőnél A rosszcsontok közé még akár a csontváz is beleférhet, hiszen tudományos szereplő, legrosszabb esetben is (ha kiesik a szekrényből) politikai, de bestsellert még egy megélhetési betűvető sem írt belőle. Mit nem adnánk egy Su- permanért, Pókemberért! Ők legalább jó oldalon álltak. Ezt olvasom egy webolda- lon- horror-jelmez. „Öltözz be farsangon egy félelmetes horrorisztikus alaknak! Kis méretben, 3-4 éveseknek. ” Nem tudom, jó híre, de a termék már nincs készleten. Vagy jött a fogyasztóvédelem, vagy elfogyott Félő, hogy... (bt) Fejben főztek a tankonyhán sün-sün pogácsa Levegős fazekak és padlássöprés az intézményekben Alomkassza: átlagosan 1,32 millió a somogyi képviselőknek Átismételték a korábban tanult elméletet, és a technológiai tudnivalókat memorizálták. Ez lehetne a finomított változata a helyzetértékelésnek, ami az elmúlt hónapban, s korábban őszszel is hetekig a szakmai képzést jellemezte a kaposvári Széchenyi kereskedelmi iskolában. A nagy múltú és jó nevű intézmény nem váltott profilt, csupán egyik tünetét mutatta egy költségigényes szakképzés időszakos pénzavarának. A Kapós TISZK intézményének egyik-másik tevékenysége a Klebelsberg központhoz (KIK) csatlakozás óta - nincs ezzel egyedül az országban - gyakorlatilag működésképtelenné vált. A vállalkozáshoz szükséges adminisztratív kellékek eltűnésével szünetel a büfé, melyet az iskola üzemeltetett, és akadozik a korábban bérüzemeltetésre eredménytelenül meghirdetett Teleki utcai vendéglátó kabinet munkája is. Információnk szerint, melyet az intézményigazgatás megerősített, kedden helyre állt a rend. Megérkeztek az alapanyagok, így az üres serpenyőkbe ismét kerülhet belevaló. Híreink szerint a büfé is rövidesen kinyithat. A 870 szakiskola és szakközépiskolai diákot oktató, 56 pedagógust alkalmazó Széchenyiben a korábbi önkormányzati fenntartás mellett is akadtak üzemeltetési problémák. A megyei jogú város sérülékeny múlt évi költségvetési egyensú- _ lyát csak feszes gazdálkodással J sikerült uralni, ami bürokrati- i kus kifizetési gyakorlatot ho- : zott, és takarékosságot minden I szinten. ► 3. oldal Bérgarancia mellett jövedelemcsökkenés tízszázalékos eltérés is tapasztalható az idei első, hétfőn megérkezett pedagógusbérek között, és nem felfelé mozdulta fizetés. Az általunk megkérdezettsomogyi tanárok számoltak be erről kedden. Pótlékok hiányoznak, egy részüket visz- szamenőleg kapják majd meg. Az oktatásigazgatásban manapság gyakori „állítólag” kifejezés itt is megjelenik. A pedagógusok egyébként már túl vannak a megrázkódtatáson, amit nem annyira a kifizetés „csúszása”, mint a KIK belső levelezése okozott. Azt írták, „a tanárok hozzájuthatnak a késve utalt fizetésük egy részéhez előlegként is”. A mindezt közzétevő Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) rosszallását fejezte ki. A PRIVÁTBANKÁR IS azt írta kedden: van, aki kevesebb pénzt kapott a számlájára februárban. A 120 ezer önkormányzatoktól átvett pedagógus nagy része ugyanis eddig plusz juttatásokat kapott a fenntartójától. A kafetériát a kormány- határozat szerint megkapják, évi 200 ezres keretig. A pedagógusbérek között a fenntartók tehetsége miatt 30-200 ezres különbségeket mért a szaktárca a régiók között. Ezeket korrigálná a rendszer, de nem tudni, mennyien nyernek, s menynyien veszítenek ezzel. Az állam, nyilatkozta kedden az MTI-nek a KIK-vezető: minden olyan bérelemet, minőségi bérpótlékot megad, amit a törvény garantál. B. T. pénz Havi 33 829 forinttal nőtt egy év alatt a somogyi ország- gyűlési képviselők államtól kapott jövedelme: míg 2011. végén 1,29 millió bruttó forint volt a havi átlag, addig januárban 1,32 millió jutott honatyánként. Egy éve díjazásuk havi 16,8 millió, évente 201,5 millió volt. 2013-ban havonta 17,23 millió, éves szinten 206,8 millió forint jár majd. ► 2. OLDAL Sok a beteg: Somogyba ért az influenzajárvány esetszám Az előző héthez viszonyítva 50 százalékkal nőtt az esetszám, így alacsony aktivitású influenzajárvány zajlik Somogybán: errő adott tájékoztatást a kormányhivatal népegészségügyi szervezete kedden. Az influenzaszerű megbetegedések száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest magasabb. ► 3. oldal Tizenhat év a sodrófás gyilkosnak PER Helybenhagyta a Pécsi ítélőtábla annak a tapsonyi férfinak az elsőfokú ítéletét, akit tizenhat év fegyházra ítélt a Kaposvári Törvényszék. 2011-ben sodrófával agyonverte volt élettársa apját. ► 3. OLDAL ■■■■■■■■■ Közmunkások helyett szigort partfeltöltés A minisztériumhoz fordult a vízügy Megelégelte a vízügy, hogy nem lehet hatékonyan fellépni a Balaton mederfeltöltői- vel szemben. Míg egy éve közmunkáshad bevetését vette tervbe a vízügyi igazgatóság az illegálisan kialakított szárazulatok és stégbejárók felszámolására, most a Belügyminisztériumtól kérik az ellenőrzések szigorítását és komoly büntetések kiszabását az illegális part- feltöltőkre. A balatoni nádas legutóbbi felmérésekor derült ki, hogy emberi beavatkozás okozta rombolásban kirívó a balaton- máriafürdői és zánkai partszakasz, ahol egy kilométeren belül közel ötven illegális partfeltöltést vagy stéget találtak. A korábbi felméréshez képest nőtt a nádasokban elrejtett illegális vitorláskikötők száma (százas nagyságrendben bukkantak ilyenekre) és továbbra is rengeteg az illegális csónakkikötő. A közép-dunántúli vízügyi szervezet balatoni kirendeltségének felmérése alapján közel négyszáz illegális feltöltés és 1400 engedély nélkül létesített vízi állás csúfítja a tómedret. Alig több mint egy éve írtuk meg: közmunkásokat vetnek be a vízig érő telkekhez illegálisan létesített bejárók és feltöltések elbontására. Ez azonban végül nem történt meg, nyilván többek között jogi aggályok miatt sem. ► 3. OLDAL ^ - - \ C. J £ Jr el* t ^ I fii ' Ára: 150 Ft. Előfizetve: 102 Ft WWW.SONLINE.HU Somogyi Hírlapi! 2013. február 6., szerda • XXIV. évfolyam, 31. szám KÖZÉLETI NAPILAP m “ KISOSZ: A KISKERESKEDELEM fögzÉK? ÍME, AZ UJ MERCEDES . h.iitii/r-»Amrírín»n A SOMOGYI •jfol aO W04-ES- VIDEÓ ► WWW.SONLINE.hu A III ULTIK SZORÍTÁSÁBAN ► 4. OLDAL TARTALÉKOSOK ► 3. OLDAl'yj^ ...............jÁjgiÜi............................... : i dőm- Magyar igen i *** h a törököknek Marad a boron: gós idő, egy-egy Évi ötmilliárd dol- : zivatar kialakuló- lárra akarja emel- : sára is esély van. nj Magyarország • A szél néhol meg- gS Törökország a : erősödik Kora kölcsönös keresdelutan 6 fok var- . . , . . . ! ható> 10. oldal kedelmi forgalmat. ► 6. OLDAL Volt belőle űgyeletBI í szimpla is OLVASÓSZOLGÁLAT ! : Egy csésze feke: | te kávé mellett terjesztés : születtek nagy ---------* 40/510-sio : : novellák, nagy- hirdetés : anyáink habos- --------a 82/528-113 : : kávé mellett cse- e-mail: I vegtek ► 8. OLDAL »opUnc®80nUne hu HIRDETÉS- > a Somogyi Hírlap-ban Nemsokára itt a Valentin-nap, amikor virágot, édességet, ajándékot adunk annak, akit szeretünk. Elsősorban a szerelmesek ünnepének tartják ezt a napot, de sokan köszöntik barátjukat is. Itt a lehetőség, hogy szerelmes és baráti üzeneteivel örvendeztesse meg kedvesét, ismerősét. Adja fel üzenetét keretes formában a Somogyi Hírlap február 14-én megjelenő Valentin-napi köszöntések csokrába. Hirdetését már 3.000 Ft+ÁFA áron feladhatja a megyében * g&f&r' 78településen,továbbiakról JSr**1* ÉP’i * érdeklődjön a 82/528-113-as E-mail.: aliz.zaborszky@axelspringer.hu^^^pr : IIIIH in : 9 770865 912039 13031