Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám
8 GAZDASAG 2013. FEBRUÁR 3., VASÁRNAP Apadó lakossági hitelek mérleg A háztartások tartozásainak majdnem hatoda eltűnt 2012-ben Két hónapja vizsgálja a kamarai tagdíj emelését a szaktárca mok Még mindig nem hozott döntést az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról, jogosan emelte-e meg 35 százalékkal ez évtől a tagdíjakat a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A tárcánál, ahol lassan két hónapja vizsgálódnak az ügyben, lapunk kérdésére azt közölték: „az eljárás folyamatban van”. Januártól 35 százalékkal, 1700 forintról 2300 forintra emelkedett a havi orvoskamarai tagdíj, ami éves szinten 27600 forintos kötelezettséget jelent az orvosoknak, akik számára 2011 óta ismét kötelező a kamarai tagság. A mintegy 40 ezres tagság jelentős része élvez különböző okokból 50 százalékos kedvezményt, ám az emelés nyomán csak a tagdíjakból így is 600-800 millió forint folyik be a MOK-hoz. A tagdíj emelését a kamara elnöke lapunknak azzal indokolta, hogy így tudják biztosítani az érdekvédelmi munka javulását. Éger István hozzátette: kilenc éve emelték a tagdíjat, és csak az után tették, hogy tavaly az orvosok 80 százalékának havonta bruttó 66 ezer forinttal nőtt a fizetése. A döntést követően több helyen nyíltan is szót emeltek a miatt is, hogy Éger István elnök havi 1 080 000 forintot fizetést kap a kamarától. Éger István megkeresésünkre közölte: miután a MOK köztestület, az őíizetését törvény szabja meg. A jogszabály azonban csak felső határt ír elő, vagyis alacsonyabb lehetne a bére, ám- mint az érintett fogalmazott- „ennyi és pont”. ■ H. É. Éger István: „ennyi és pont” Bő 7200 milliárd forintos hitelállománnyal zárták a tavalyi évet a háztartások, amely 15 százalékkal kevesebb a bázisnál. Tovább apadt a vállalati hitelállomány is, főként a hosszú lejáratoknál szembetűnő a csökkenés. * 15 Barát Mihály |,:—ipipMiMT— iigri'j in' Régiem látott mértékben apadt tavaly a hazai háztartások hitelállománya: a náluk lévő kölcsönök mennyisége csaknem 15 százalékkal csökkent, és a válság előtti szintre, 7233,4 milliárd forintra esett vissza - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett, december végi statisztikáiból. Az erőteljes csökkenésben több tényező is szerepet játszott: egyrészt a hitelkereslet a kedvezőtlen makrogazdasági környezet miatt változatlanul alacsony, másrészt - egyszeri hatásként - a devizahitelek kedvezményes végtorlesztése is többszáz milliárd forinttal megnyirbálta az állományt. Összességében a lakáscélú hiteleknél mutatkozott tavaly nagyobb visszaesés a fogyasz- : tási típusúakkal szemben: előbbiek mennyisége bő 700 milliárd forinttal, 16,7 százalékkal apadt, és 3535 milliárd forintot ért el decemberben. A fogyasztási hiteleken belül pedig inkább az ingatlanfedezet nélküli kölcsönöknél mutatkozott nagyobb visszaesés: az áruvásárlási hitelek mennyisége például majdnem egyötödével, a személyi hiteleké pedig 21,5 százalékkal csökkent, de hasobló mértékben esett visz- sza a járműhitelek állománya is. A fogyasztási hiteleken belül egyedül a napi kiadások menedzselésére használt folyószámlahiteleknél mutatkozott növekedés: 446,9 milliárdos állományuk 9,3 százalékos emelkedést takart. Ami a betéti oldalt illeti, ott A háztartások betétállománya a tranzakciókból eredően 86,4 milliárd forinttal nőtt decemberben: a forintbetéteiknél 100,3 milliárdos nettó betételhelyezés, míg devizabetéteiknél 13,9 milliárd forint nettó kivonás történt - derül ki az összesítésből. A forintbetétek növekedésének szezonális összetevői is lehettek: az év végi jutalmazások időszakában mindig nő a szolnem sikerült növelni az állományt: bár decemberben a szokottnak megfelelően kissé megugrott az elhelyezett pénztömeg, a pénzügyi szolgáltatóknál tartott 7697,8 milliárd forint ha minimálisan is, de elmaradt a bázistól. Ezzel együtt tavaly nagyon fontos trendforduló történt: a betétek állománya most már stabilan meghaladja a hitelekét, amelyre az elmúlt hét-nyolc év alatt nem nagyon akadt példa. A vállalati oldalon a jegybanki statisztikák szerint nagyon hasonló a helyzet. A nem pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozásoknál lévő hitelállomány 10,5 százalékkal, 7000 milliárd forint alá csökkent gáltatóknál elhelyezett új megtakarítások összege. A hiteleknél viszont semmi különös nem történt decemberben. a háztartások hitelállománya tranzakciókból adódóan 38,8 milliárd forinttal mérséklődött, míg a nem pénzügyi vállalatoknál a forinthitelek állománya 69,7 milliárd, míg a devizahiteleké 8,3 milliárd forinttal csökkent. 2012-ben. A hitelállományon belül a forgóeszköz-finaqnszí- rozáshoz használt folyószámlahitelek állománya inkább stagnált, de a hosszabb lejáratú hiteleknél már markáns csökkenés következett be. (Az öt éven túli lejáratú vállalati hitelek állománya tavaly decemberben 2589,3 milliárd forintot tett ki Magyarországon, amely 15,5 százalékkal alacsonyabb a bázisnál.) Ez arra utal, hogy a hazai cégek beruházási hajlandósága változatlanul alacsony szinten mozog. A vállalatok betéteinél éves szinten minimális változást regisztrált az MNB: a 4411 milliárdos záróállomány bő tízmilliárd forinttal marad el az egy évvel korábbitól. Hitelállományok (háztartásoknál, milliárd forint) 2011. december 2012 december Lakáshitel 4242,8 3535,0 Folyószámlahitei 408,9 446,9 Egyéb hitel 288,6 239,0 Gépjárműhitel 337,7 265,6 Személyi kölesén 511,5 401,4 Jelzáloghitel* 2662,4 2306,8 Összesen 8500,1 7233,4 * SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FORRÁS: MNB Befagyasztották az uniós támogatás folyósítását a lengyeleknél kartell Felhördülést okozott lengyel kormányzati körökben, hogy az Európai Bizottság úgy döntött: csalás gyanúja miatt befagyasztja közel egymilliárd eurónyi uniós forrás finanszírozását. A pénz lengyel közúti projektek megvalósítását segítette volna, ám Brüsszel szerint tíz építőipari cég vezetői és a lengyel állami útépítő ügynökség volt igazgatója egyeztetett az árak megállapításánál Konkrétan 957,2 millió eurónyi, közútfejlesztésre szánt forrás kifizetéséről van szó. Elzbieta Bienkowska lengyel regionális fejlesztési miniszter egy rádióinterjúban azt közölte: a lengyel pályázati rendszer eredményesen működik. ■ Kartellgyanú miatt állította le az Európai Bizottság egy egymilliárd eurós támogatás folyósítását. „Lengyelország pedig azért a sértett fél, mert a lengyel rendőrségi szervek fedezték fel a kartellgyanút - emlékeztetett. Helyettese, Adam Zdieblo az Európai Bizottság lépését „teljesen érthetetlennek” nevezte, amely „megkérdőjelezhető feltevéseken alapul.” Lengyel ellelnzéki politikusok ugyanakkor az ügy miatt lemondásra szólították fel az állami útépítő szervezet, a GDDKia vezetőjét. Az Európai Bizottság közleménye ugyanakkor leszögezte: „A lengyel hatóságokra mint az állítólagos kartell áldozataira tartozik, hogy minden lehetséges adminisztratív és jogi lépést megtegyenek az elkövetőkkel szemben azért, hogy megvédjék az érdekeiket és visszaszerezzék a közpénzt. Lengyelország az uniós fejlesztési források egyik legnagyobb haszonélvezője. A konfliktus azonban nem csak emiatt különösen kínos: az Európai Unió tagországainak vezetői a tgrvek szerint egy hét múlva véglegesíthetik az EU következő, 2014-2020 közötti költségvetését. Itt pedig kemény harc várható a spórolást szem előtt tartó (így a büdzsé csökkentésében érdekelt) gazdagabb országok és a ke- let-közép-európai szegényebb tagállamok között. ■ Bónuszhatás decemberben Hiaba optimista a kormány, nagyon sok a gyermektelen demográfia Már a családi adókedvezmények érvényesülése előtt, 2011 közepére megállt a születésszám csökkenése Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa óva int attól, hogy az elmúlt időszak pozitív tendenciáiból messzemenő következtetést vonjon le bárki is. Legyen az akár a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely a lapunkhoz is eljuttatott nyilatkozatában örömének adott hangot a miatt, hogy „a közelmúltban meghozott családbarát Intézkedések eredményesnek bizonyultak, hiszen az előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek született, 2227-tel több, mint egy évvel korábban, ami 2,8 százalékos növekedést jelent. A fordulat azonban már korábban bekövetkezett, ugyanis már 2011 közepére sikerült megállítani a születésszám csökkenését.” A KSH szakembere szerint több okból is óvatosan kell értékelni ezeket az adatokat. Egyrészt 2011-ben soha nem látott mélypontra, 88 ezerre csökkent Magyarországon a születésszám, tehát egy nagyon alacsony bázishoz képest minden pozitív elmozdulás számít. Másrészt 2012 első felében még 3,3 százalékos volt a gyerek- szám-emelkedés, ahhoz képest tehát november végére csökkent az előny. Harmadrészt | nem szabad figyelmen kívül § hagyni, hogy a Ratkó-gyererek Az elmúlt évben kétezerrel több baba született Magyarországon gyerekei, tehát egy nagyon népes nemzedék van most szülőképes korban, ám ez egyáltalán nem tükröződik a születések számában. Sőt, a harmincéves nők fele, a harmincöt évesek negyede gyerektelen, és különösen ez utóbbiak esetében, az érthető biológiai okokból, egyre csökken is az esély arra, hogy ez a helyzet megváltozik. Pongrácz Tiborné szerint bár igaz, hogy az adókedvezmény bevezetése és a gyes kiterjesztése három évre fontos lépések voltak a kormány részéről, sajnos az élet számos területén tapasztalható bizonytalanság, ha nem is eliminálja, de legalább is jelentősen visszaveti azok hatását. Ráadásul a tapasztalatok szerint, míg a társadalom szinte azonnal reagál a negatív intézkedésekre, a pozitívok hatása csak hosszú idő múlva érezhető. Ezért tartja aggasztónak, hogy Magyarországon a család- politika ideológiai síkok mentén hasad, és minden párt mást gondol a támogatásokról és a támogatandókról. A jelenlegi ellenzék például már most kilátásba helyezte, hogy hatalomra kerülése esetén megszünteti az adókedvezményt, és visszaállítja a családi pótlékot, ami ismét elbizonytalaníthatja a gyermekvállalásban gondolkodókat. ■ H. É.