Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-22 / 45. szám
2013. FEBRUÁR 22., PÉNTEK Felgyorsítja a kormány a dél-balatoni csatornázást ► Folytatás az 1. oldalról Azoknak a településeknek egy- némelyikén, melyek idő közben kiváltak a társulásból, mostanra vagy elkészült már a szennyvíz-csatorna, vagy pedig, mint például Ádándon hamarosan kezdődik az építése. A tóközeliek jártak tehát rosszul, így Ba- latonendréd is, melynek polgár- mestere sorra kénytelen elutasítani a letelepülni óhajtó vállalkozásokat, hiszen a Balaton-tör- vény értelmében csatorna híján nem adható ki építési engedély. A kormányzati gyorsítás Siófokot egyrészt a töreki városrész csatornázásával érinti, másrészt megvalósulhat végre a jelenleg a lakóövezethez közel működő szennyvíztisztító telep áthelyezése. Balázs Árpád polgármester örül, hogy „a regionális rend- | szerek működtetése után állami kézbe kerül a fejlesztés is”. Úgy tudja, a tisztítómű jövője is a város rendezési tervének megfelelően alakulhat, azaz új épül, a város határában. «F. I. Kigyulladt egy ház Nagybajomban: rokonoknál a lakó . tűz Kigyulladt egy kisebb családi ház csütörtökön hajnalban Nagybajomban. Teljes terjedelmében, égett, mire a tűzoltók odaértek. A családi házban egy lakó volt a tűz idején. Mivel a ház lakhatatlanná vált, őt rokonoknál helyezték el. ■ H. M. Megtartotta első ülését a roma tanács elnöksége stratégia Miután tavaly a Kaposvári Egyetem kezdeményezésére megalakult a Regionális Roma Stratégiai Tanács, s tagjai összeállították az Országos Roma Stratégiának megfelelő helyi tervet, majd elindították a Roma Szakkollégiumot, a tanács csütörtökön összehívta első elnökségi ülését. Amelyen elsődleges célunk az volt, hogy az egyetemi tehetséggondozás, a munkaügyi központ részéről a foglalkoztatás, a felnőttképzés és a vállalkozások tevékenysége - melyek önmagukban már régóta eredményesen működtek - most egymásra találjon, vagyis ösz- szeérjen ez a négy terület, hogy aztán konstruktívan tudjon együttműködni - összegezte Kovács Zoltán, a Kaposvári Egyetem oktatási rektor-helyettese. Mivel Somogybán, de főként a dél-somogyi területeken rendkívül sok a hátrányos helyzetű család - mondta megnyitójában Szávai Ferenc rektor - meg kell találni, hogy ebben a helyzetben mit tehet az egyetem? Részünkről a társadalmi szerep- vállalás erős terület lehet, persze reménykedve abban, hogy ehhez kapunk kormányzati segítséget. Intézményünk ugyanis más egyetemekhez hasonlóan küszködik a forráselvonással, s a diák is keyés. Ezért próbálkozunk különféle ösztöndíjprogramok beindításával is. ■ M. K. MEGYEI KÖRKÉP 3 Minősíthetetlen életek oecd-index Alacsony jövedelemből jóval kevesebb jut szórakozásra ► Folytatás az 1. oldalról A tízes skálán a magyarok 4,9 pontra értékelik életminőségüket, míg az OECD átlag 6,7 pont. A magyarok legszegényebb 20 százaléka 4,1 pontra értékelt. A felmérés arra is rávilágít: az egy háztartásra jutó éves szabadon elkölthető átlagkereset 13 696 dollár, kevesebb az OECD 22 387 dolláros átlagánál. A magyar családok átlagos vagyona 11 811 dollár, míg az OECD-átlag 36 238 dollár. Szabó János szociológus szerint megugrott az anyagilag leszakadó somogyi családok száma, az emberek többségének életkörülménye romlik. - Sok mindent elárul, hogy a hazai családok vagyona alig harmada, mint a felmérésben szereplő külföldi országoké - fejtegette. - Az az aktív korú lakosság csupán 55 százalékának van munkából származó jövedelme: ez külföldön eléri a 66 százalékot. Az életminőséget erősen meghatározza, hogy a napi megélhetésen túl mennyi szabadon elkölthető pénze marad az embereknek. Ez nálunk rendkívül alacsony érték. Bödő Imre, a Magyar Gyáriparosok Szövetségének somogyi elnöke azt mondja: a lakosság közel 90 százalékának nincs érdemi megtakarítása, a gazdasági-pénzügyi problémákon túl az egészségügy helyzete is kihat a családok mindennapjaira. Példaként jelezte: csak szemműtétre több mint 20 eZren várnak hazánkban, 10 ezer lakosra 70 kórházi ágy jut, az utóbbi időben egyre kevesebb. Nyomasztóak a foglalkoztatási problémák és az alacsony keresetek.- Nap mint nap szembesülünk azzal, hogy milyen küzdelmek árán élnek meg az emberek - mondta Miklai Lajosné, a Lisztérzékenyek Egyesületének somogyi elnöke, aki egyben az egyik kaposvári lakásszövetkezet alelnöke. - Sokaknak a 7000 forintos havi közös költség kifizetése is súlyos terhet jelent. S van, aki már a legalapvetőbb kiadásokat is képtelen fedezni. Egy ismerősöm 8 millió forintos lakását nemrég 4,5 millió forintért árverezték el. Daxner Gábor, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke úgy látja: Somogybán minden bizonnyal gyengébb az életindex-minőség mutatóinak számos eleme, mint az összesített országos. Kereseti viszonyok, beruházások alakulása, befektetett tőke nagysága; ez pedig kivédhetetlenül befolyásolják érzéseinket, mindennapjainkat, jövőnket.- Manapság tényleg jobban meggondoljuk, hogy mire és főként mennyit költünk - hangsúlyozta Sebestyén Gábor kaposvári vállalkozó. - Öt-tíz éve nem volt gond, hogy autóba ülve elmenjünk kirándulni, ma igen. Kevesebb jut szórakozásra, ritkábban járunk moziba. Somogy - mint seregnyi más területen - a mozitermek látogatottságában is a megyei lista végén kullog.- A lakosság pénztárcájának vastagsága - vágta rá a somogyi mozilátogatók számának csökkenését firtató kérdésre Bujdosó Bálint, a siófoki mozi egyik üzemeltetője. Somogybán három helyen - Siófokon, egy kaposvári üzletközpontban és a kultúrpalotában - működik egy-egy mozi. Az artmozi ritka kivételek közé tartozik, a trend ellenére nőtt a nézettség. ■ Harsányi Miklós MIT SZÓL HOZZÁ? wmuummmmm garbera István kaposvári vállalkozó: - Szerintem a somogyiak lehetőségei gyakran lényegesen rosszabbak, mint a Nyugat-Ma- gyarország megyéiben élőké. Nagy a szegénység, biztos vagyok abban, hogy mihamarabb gyökeres gazdasági váltásra van szükség. Csak ettől változhat az emberek életminősége. miklai lajosné kaposvári nyugdíjas: - Amikor egyesek olyan helyen dolgoznak, ahol hónapról hónapra hosszabbítják mega munkaszerződést, akkor könnyű kitalálni, hogy milyen lehet az élete... Azoké sem jobb, akik a banki hiteltörlesztés után épphogy elő tudják teremteni a család étkezésére szánt forintokat. keresztes Péter, a vállalkozói központ igazgatója: - Nem lepett mega kimutatás, ám ágy vélem, hogy a trendet érdemes elemezni. Azzal egyetértek, hogy az életminőséget egyebek mellett az egészség és a család gazdasági helyzete befolyásolja. Nagyon fontosnak ítélem azt is, hogy milyen az emberek lelki állapota. HIRDETÉS Nemzetközi közreműködéssel megvalósuló komplex élelmiszer-biztonsági, illetve a kapcsolódó élettani és diagnosztikai kutatások megvalósítása a Kaposvári Egyetemen (TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0039) SZÉCHENYI TERV A program rövid összefoglalása: A „szántóföldtől az asztalig” termékpálya megvalósítása az állati és növényi eredetű termékek, valamint minőségi, funkcionális élelmiszerek előállításán keresztül, azok élelmiszer-biztonsági és humán orvosi, továbbá élelmiszermarketing szempontú vizsgálatával, az ezekre épülő kutatóműhelyek munkájával, üzleti partnerek és technológiatranszfer szervezetek bevonásával a TIOP-1.3.1 projekt keretében fejlesztett infrastruktúrára alapozva. A projekt, amely európai uniós forrásból valósult meg, közvetlen célja a Kaposvári Egyetemen működő, kutatói teamek közreműködésével megvalósuló komplex élelmiszerbiztonsági, illetve a kapcsolódó élettani (táplálkozástudományi) és diagnosztikai kutatások megvalósítása, a kutatásmenedzsment kapacitások fejlesztési. A projekt egy-egy kutatási területhez kapcsolódóan nemzetközi szinten is elismert hazai és külföldi kutatókat, illetve hazai és nemzetközi tudástranszfer szervezeteket von be, annak érdekében, hogy a kutatások a későbbiekben becsatornázhatóak legyenek a Horizon 2020 programba (FP8). Az összesen kilenc kutatási altéma valós üzleti igények alapján került kialakításra. A felsőoktatási kutatóhelyek és vállalkozások tudományos együttműködésének elősegítésének érdekében több már meglévő üzleti partner is bekapcsolódik a kutatásokba. Az üzleti partner esetében a „modell" termékek előállításán túl négy esetben az üzemi előállításra és a kereskedelmi forgalomba hozatalra is sor kerül(het). Valamint kiemelt célja a kutatási programoknak ezen vállalkozásokkal való intézményi együttműködés további erősítése. Megvalósul a nemzetközi projektekben való részvétel, kinevelődik az intézmény saját oktatói- és tudományos utánpótlása, a jövőbeli FP8-as projektek kutatói személyzete. A program révén nemzetközi K + F és innovációs együttműködésre, tapasztalatcserére, nemzetközi kapcsolat és hálózatépítésre is sor kerül. Létrejön az egyetemi kutatás-fejlesztési szolgáltatások fejlesztése, valamint űj kutatási és innovációs együttműködések kialakítása. A konstrukció összességében hozzájárul az intézmény K+F+l+O kapacitásainak a bővüléséhez a tudástermelés, illetve kutatás-fejlesztés és innováció terén. Kilenc kutatási alprojekt kutatási területei: • Egészségmegőrző probiotikus tejtermék fejlesztését megalapozó élettani kutatások, „modeirtermékek elkészítése, táplálkozástudományi vizsgálatok, klinikai vizsgálatok, és üzemi előállítás. • Állati termékek érzékszervi és technológiai tulajdonságainak műszeres analízise a P001-es, a P004-es és P005-ÖS kutatócsoport részére. • Szelénnel dúsított tej (és „modell” tejtermékek előállítása) takarmányozási kísérletekkel. • Nagy élvezeti értékkel rendelkező, hazai sertéshús iparszerű előállítását szolgáló takarmányozási technológia fejlesztése: egy nagyon jó minőségi hibrid sertésfajtához kapcsolódóan precíziós takarmánytechnológia kifejlesztése. ■ Minőségi vadhús előállítás (humándiagnosztikai eszközök bevonásával), genetikai szelekció hústermelésre optimalizálva. • Táplálkozástudomány (élettani kutatások) a P001 és P005-ÖS kutatócsoport termékei kapcsán táplálkozástudományi vizsgálatok, a P001-es csoport esetében klinikai teszteléssel. • Növénytermesztési kutatások a P003, P004 és P008 kutatócsoport munkájának támogatása. , mmmmMMmmm • Növénynemesítési kutatások, űj termékfajták fajtakísérletei (napraforgó, szója), egy már meglévő fajta F1 vonalának precíziós előállítási technológiájának a beállítása. ■■■ A projekt „ Európal Unl6 támoglt4s4v„, „ Eurips( • Élelmiszermarketing kutatások, a P001, P004, P005 és P008-hoz kapcsolódóan. szociális aup társfinanszírozásával valósut meg. JEGYZET SZŰCS TIBOR Táborba nézés nehéz eldöntenem, hogy melyik táborhoz is tartozom, pedig ideje lenne eldöntenem a determinálós trendeket követve, hogy elégedett vagyok-e tulajdonképpen, vagy az elégedetlenek közé sorolnám magam. S gondolom, sokan vannak ezzel ugyanígy. Mert bár nemzeti konzultációban még soha senki nem kérdezte ezt tőlem, vagy hogy milyen igazából az életminőségem, csak tandíjról, meg büntetésekről lehetett volna nyilatkoznom erősítve a pártos listákat. Arról nem, hogy jó-e nekem egyáltalán és különben. A válasz sokkal nehezebb, mint gondolnánk, talán ezért sem kérdezik olyan döntéshozók, akiknek valójában ezzel keUene a legjobban tisztában lenniük. Mert például, ha kőbe vésik is ugyan a rezsicsökkentést és narancssárgával írják fel az égre a végösz- szeg-megtakarításomat, akkor sem látom a bankszámlámon, hiszen a pénzintézet tranzakciós adót hárított rám nemzetiségétől függetlenül. Jár és ezzel jut a családi adó- kedvezmény, de mindent egybeszámolva így is majdnem három százalékkal rosszabbul élek mint egy éve, hiszen a családi kasszába befolyó összeg pont ennyivel versenyképtelenebb az inflációnál. az OECD országok halmazában, ahol mi is vizre bocsátunk olykor-olykor egy-egy gyorsnaszádot - az elégedetlenek közé sorolt minket a statisztika. Tízes skálán 4,9-esre értékeltük az életminőségünket. S bár pontosan tudjuk, az efféle összesítések arra valók, hogy mindenki azt olvasson ki belőle, amit nem szégyell, mégis igaznak tűnik annak függvényében, hogy tavaly átlagosan 144 ezer forintból élt egy magyar a KSH szerint, s mi pontosan tudjuk, ez a szám mennyire távol esik attól a valóságtól, amit egy fizetési bérjegyzék jelent Somogybán. Szén-monoxid- mérőket vettek a tűzoltók védelem Csaknem félmillió forintért a közelmúltban hat darab korszerű szén-monoxid mérő mobil műszert vásárolt a katasztrófavédelmi igazgatóság. Gaál Attila szóvivő közölte: az igazgatóság indokoltnak látta modern mérőműszerek beszerzését, amelyeket átadtak a kárhelyszínre elsőként érkező beavatkozó állomány részére. -A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és az öt hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárműveire felmálházták az új műszereket - folytatta. - így szinte azonnal lehetővé válik a mérgező gáz azonosítása. ■ Harsányi M.