Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-02 / 28. szám

EGY PERCBEN Változások az illetéktörvényben Jelentősen módosult az illetéktörvény. Az örökléssel és ajándékozással törté­nő vagyonszerzéseknél összesen két illetékkulcs irányadó. ► 7. oldal 2 < IDŐM- SV? RÁS Borongós hét­végénk lesz, eső­re is számítha­tunk. A hőmér­séklet tovább nő, eléri a +4 Celsi- us-fokot. ► 13. OLDAL Támogatás adóforintokból Sok civil szerve­zet számára már hosszú ideje az 1 százalékos fel­ajánlás a fő bevé­teli forrás. ► 14. OLDAL Fő téma a rezsicsökkentés Diploma. A Kaposvári Egyetem négy karán összesen 174 hallgató tett sikeres záróvizsgát decemberben és januárban, közülük kilencvenheten vehették át diplomájukat a pénteki ok­levélátadó ünnepségen. A többiek nyelvvizsga hiányában igazolást kaptak tanulmányaik befejezéséről, diplomájukat a nyelvvizsga-követelmények teljesítése után kapják kézhez. Az ünnepségen jelölteket avattak doktorrá, címzetes egyetemi docensi címeket, s a Geszti Szilárd Alaoítvánv ösztöndíját is átadták ► 3. OLDA Lázár János államtitkár szerint mini­mum 30 százalékkal kell mérsékel­ni az elektromos áram és a gázárakat 2014 nyaráig. ► 8. oldai Pontgyűjtés idegenben? A Siófok kézilab­dacsapata Érden, a Csurgó pedig Orosházán foly­tatja a bajnoki küzdelmeket. >16. OLDAL PILLANATFELVÉTEL VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy a kor előrehaladtával egyre nehezebben alkalmazkodunk a változásokhoz. A posta jobbító szándéka és a modernizáció hatására újabbakhoz kell hozzászoknia a kisvárosokban élők­nek is. Pár napja elektronikus ügyfélhí­vó rendszert vezettek be. Az első két nap még két alkalmazott segített a menüpon­tok kiválasztásában. Mosta biztonsági őr igyekszik segítő jobbot nyújtani az ügyfeleknek, de mindenhová sajnos ő sem érhet oda. A minap idős hölgyekből álló csoport ücsörgött a kihelyezett szé­keken, várakozva sorára. Épp a kis cetli­jük nem volt meg, így hiába. Végül per­sze a segítség ide is elért, de úgy tűnik, a kispostákhoz szokott ügyfelek nehezen élik meg az új rendszert. És még vissza­van a 10-e körüli hajrá. J. G. Somogyi adósrekorderek behajthatatlan? A listavezetőnél havonta járnak a végrehajtók Az egy év alatt legtöbbször indított adóvégrehajtások százas listáján minden má­sodik cég somogyi. Nem meglepő tehát, hogy két ka­posvári cég vezeti a toplis­tát, amelyet a feketelista, hu állított össze az adóvég­rehajtások száma alapján. A listavezető cégnél egyet­len év alatt tizenháromszor volt dolguk az adóvégrehaj­tóknak, ám a második he­lyezett, szintén kaposvári szolgáltató és kereskedelmi bt-nél is tizenkétszer fordul­tak meg a végrehajtók 2012- ben. A százas listából 51 cég somogyi, többségük szolgál­tató és kereskedelmi cég, ám van köztük vendéglátóipari, építőipari, illetve egészség- ügyi kft. is. Somogyi vál­lalkozók azt mondják: szin­te biztos, hogy az említet­tek közül számos cégveze­tő nem feltétlenül azért nem fizet, mert nem tud, hanem mert párhuzamosan működ­tetnek több céget, s egyik­ből a másikba mentik a pén­züket. S ahogy nem adóz­nak, úgy az alkalmazottai­kat sem fizetik ki. A somogyi vállalkozók előbb említett véleményét látszik alátámasztani az adóhatóság azon tapasztala? ta is, miszerint a folyamato­san növekvő számú adóstól egyre nehezebb a tartozást beszedni. Elsősorban azért, mert döntő többségük a már nem működő cégek listáján szerepel.- Szinte biztos vagyok benne, hogy az említett cé­gek jó része úgynevezett „csinált” cég, amelyik nem rendelkezik semmiféle ma­gánvagyonnal, amit egy idő után eladnak egy hajlékta­lannak, vagy ha kezd bedől­ni, hát dőljön - mondja az egyik névtelenséget kérő so­mogyi cégvezető. - Működik ezzel párhuzamosan másik néhány cégük is, s egyikből a másikba játsszák át a pén­zeket. Közben a hasznot le­veszik, semmiféle adót nem fizetnek, s talán ami még na­gyobb baj, ötven-hatvan em­ber munkabérével is tartoz­nak. Somogybán is garáz­dálkodnak ilyen cégek, fel­veszik a támogatásokat, az­tán egy idő után, mert nincs semmijük, behajthatatlan a tartozásuk, s végül ismeret­len helyre költöznek. Addig nem lesz itt rend, amíg nem úgy lesz Magyarországon is, mint tőlünk jóval nyu­gatabbra: ott a fél éves adó- és járulék összegét, illetve a munkások ugyancsak fél éves bérét letétbe kell he­lyezni a bankba, s csak úgy alakítható cég. ► 3. oldal Már nem csak a szegények adják zálogházba fettve őrzött ékszereiket szegénység Felpörgött a somo­gyi zacik forgalma. Ételre, s a gáz- és villanyszámlára kell fő­ként a pénz, ezért sokan zálog­házba adják az ékszert. Ahogy a szerény átlagfizetés napról napra fogy, úgy ugrik meg a vállalkozások bevétele; hó vé­gén 20-30 százalékkal is meg­emelkedik. Pénteken Kaposvá­ron volt, aki féltve őrzött kari­kagyűrűjétől vált meg, más a vékonyka ezüstláncért kapott néhány ezer forintból rendez­te adósságát. Anyagilag lecsú­szott családok végső menedéke a zálogház - új jelenség, hogy manapság egyre több cégveze­tő és vállalkozó válik meg érté­keitől. Nincs tartalék, a pénzza­var általános problémává nőtte ki magát. Szakemberek szerint a növekvő elszegenyédés hó­napról hónapra jól nyomon kö­vethető a zálogházak látogatott­ságán. ► 3. OLDAL Székely zászló a siófoki városházán szolidaritás Az elsők kö­zött került ki a székely lobo­gó a siófoki városházára. Az önkormányzat csatlakozott a budapesti 22. kerület szoli­daritási kezdeményezéséhez. Budafok-Tétény polgármes­tere és országgyűlési kép­viselője arra bíztatta a ha­zai önkormányzatokat: tűz­zék ki hivatalaikra a zász­lót szolidaritásuk jelképe­ként amiatt, mert Erdélyben pénzbüntetés járhat a lobogó használatáért. ■ F. I. i *©■ J*** Ára: 150 Ft. Előfizetve: 102 Ft WWW.SONLINE.HU Somogyi HírlaM 2013. február 2., szombat • XXIV. évfolyam, 28. szám ^pr jf/f KÖZÉLETI NAPILAP n V\ jhK _______________________________________________________________________ . _____________________________’ , ■ . ' • ■' ■ M , j JL- v mm k eresse a SONLINE.HU oldalon: CSÖKKENTEK A HONATYÁK talpalávaló üt: MmJI ~ ■Bl KÉSZENLÉTI RENDŐRÖK KAPTÁK EL M nüWMI!™ ÓCEÁN FOGTA MEG Jgji^; ÉffiM A BETÖRŐKET ► WWW.SONLINE.HU ADÓSSÁGAI ►5-6. OLDAL A JAKAB-ZARÁNDOKOT Hr ► 4. OLDAL ügyeletBI OLVASÓSZOLGÁLAT - «80/9689-444 TERJESZTÉS ________» 40/510-510 HI RDETÉS « 82/528-113 E-MAIL: 8online@sonllne.hu ! Iliül Ilii : 9 770865 912060 13028

Next

/
Oldalképek
Tartalom