Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-08 / 33. szám
15 2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK SAJTÓ ÉS TANULÁS ■BSSBSSSS A boldogság színei legutóbb arról írtam, hogy a pirosnak és sárgának milyen kisugárzása van. A rózsaszín és a narancssárga sem maradhat ki a sorból. A rózsaszínt gyakran babákra adják, de a cicomás nőkkel is gyakran együtt jár. Pedig a rózsaszín a nyílt szívűséget sugározza. A rózsaszínt viselőket akarva akaratlanul is barátságosnak ítéljük. Azt tükrözi, hogy hé-hahó(!) hozzám fordulhatsz, bátran meghallgatom a gondod, rám számíthatsz. És még egy jó pont ennek a színnek: nincs olyan nő, akinek ne állna jól valamelyik árnyalata. A narancssárga erőteljes, nagy energiájú szín. Azt sugározza, hogy boldog vagyok, vidám és kreatív. Ha hordjuk úgy érezzük mindenre képesek vagyunk. A narancssárga egyet jelent az optimizmussal. Aki viszont feltűnően sokat hord ilyen színű ruhát, gyakran nem fejezi be azt, aminek nekilátott. Kevés, olyan ember van, aki képes a feje búbjától a talpáig narancssárgát hordani, mert az energiája elnyomja. De egy-két kiegészítőként valósággal bearanyozza az ember napját. ■ Hunyadkürti Lilka Viselj bármit, érezd jól magad benne! Lili és az ő „nagy meséje” pályázat Rendkívüli írói tehetséggel egésznek látja a világot Zajcsuk Liliána: óvodáskorom óta írogatok, ma már el sem tudom Még mielőtt írni tudott volna, már diktálta a saját, kitalált történeteit a nagymamájának. A rendkívüli írói tehetséggel megáldott lány most megfogadta magyartanárnője tanácsát és elindult az MTVA A nagy mese című pályázatán. Mesét írt, szavazatokat gyűjtött, izgult és a következő pillanatban már ott ült a díjátadón, a legjobb harminc mese írója között. Zajcsuk Liliána, a marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium diákja, aki nem csak kedves osztálytárs, jó barát, de egy olyan lány is, aki a történetein keresztül látja teljes egésznek a világot. Baksai Vivien 12.E Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Marcali- Már nagyon régóta töltőd a szabadidőd nagy részét különféle történetek megalkotásával. Ez mára mekkora részét képezi az életednek ?- Közel ovis korom óta „írogatok”, így mostanra el sem tudnám képzelni az életemet nélküle. A történeteim gyakorlatilag hozzám nőttek, szinte kínzás lenne számomra, ha valaki megtiltaná, hogy írjak.- Mire gondoltál először, mikor a magyartanárnőd felkért, hogy indulj a mesepályázaton?- Megtisztelve éreztem magamat, hogy a tanárnő alkalmasnak tartott rá, és örültem a lehetőségnek, hogy kipróbálhatom magamat egy ilyen versenyben.- Mi volt a legnagyobb nehézsége a meseírásnak, hogy birkóztál meg vele?- Leginkább a nyelvezete. Nagyon sokszor kaptam magamat azon, hogy az, egyik mondatom már háromszorosan összetett, vagy becsúszott egy-két szakszó, holott egy mese elsősorban gyerekek számára íródik, és közérthetőnek kell lennie. Ezért gyakran kellett javítanom a szöveget, nem volt ritka, hogy egy egész bekezdést dobhattam a kukába.- Milyen érzés volt amikor kiderült, hogy a mesédet beválasztották kétezer pályamű közül a legjobb harminc közé?- Először csak annyit tudtam meg, hogy bekerült a legjobb hetvenhétbe. Természetesen örültem, de amikor megtudtam, hogy kétezer meséből válogatták be, leesett az állam. Ezek után pedig végképp nem gondoltam volna, hogy a legjobb harmincig jutok, elképesztő érzés.- Pár gondolatban hogyan jellemeznéd a díjátadó hangulatát?- Elsősorban várakozásteljes. A Magyar Rádió Márvány- termében került sor a gálára. Azt olvastam valahol, hogy az írók elég önérzetesek, és ez ránk, fiatalokra is igaz volt. Mindenki abban reménykedett, ő nyeri majd meg a fődíjat, így izgatottan, és kissé szorongva vártuk az eredmény kihirdetését.- Mit gondolsz, jó kiindulási pont lehet, hogy a tervek szerint a többi mesével együtt a te történeted is meg fog jelenni nyomtatásban és készül belőle hangjáték is?- Mindenképpen. Hihetetlen számomra, hogy bármilyen írásom is megjelenik akár nyomtatott alakban, akár hang formájában a nyilvánosság előtt, úgy vélem, ennél jobbat kívánni sem lehetne.- A mesepályázaton kívül milyen stílusú történeteket szoktál írni leginkább?- Legtöbbször fantasy vagy sci-fi vonalon mozgok. A „fő” sztorimmal már a századik oldal környékén járok, de vannak rövidebb írásaim is.- Mik a jövőbeli terveid az írással?- Elsősorban önmagam szórakoztatása, bár nagyon örülök, amikor valaki másnak is tetszik valamelyik alkotásom. Kacérkodom a könyvkiadás gondolatával is, bár ez persze még a távoli jövő zenéje. STRÓFA Itt vagyok megint Itt vagyok megint, rád gondolok újra, Veled szeretnék lépni az Üveg-hegyen túlra. Oda, ahol csak te és én vagyunk, Nem zavarhatja senki nyugalmunk. Kéz a kézben sétálva, ez tökéletes lenne, Arra, hogy elmondjam: nélküled nem menne. Egyedül Egyedül hagytál a gondolataimmal, Egyedül, mert nem birkóztál mega hibáimmal. Azt mondtad szeretsz, közben már más kezét fogtad, Rájöttem, hogy kihasználtál s végül ki is mondtad. Te nem tudod, mit érzek belül, amikor csak én vagyok, Forog a fejemben, hogy mid voltam, már mid nem vagyok. Te nem tudod és nem is fogod tudni milyen, Mikor az egész világ rohan, csak te nem tudsz futni. _______BEDA NIKOLETT 10 /R, TAB1 RUDNAY Si Az oldalt szerkésztette!A Gáldonyi Magdolna Telefon: 82/528-151 E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu írjatok! Második szerelem V an, amikor az ember élete fordulóponthoz érkezik. Sőt, azt mondanám, éveink számának növekedésével egyre több ilyen-olyan-amolyan, néha gyökeres változáson megyünk keresztül. Igaz, én még nem vagyok sokat megélt, bölcs embernek mondható, mivel épphogy betöltöttem a huszadik életévemet. Egyet, s mást azonban én is megtapasztaltam már. Legyen szó akár mindennapi dolgokról, akár - teszem azt - a szerelemről, mely sokáig nem volt számomra mindennapi, „megszokott” érzés. Nem vagyok ugyanis az a kiköpött lánglelkű művészforma, nem esem szerelembe minden adódó alkalommal. Nem hiszek sem az önzőén csábító tekinteteknek, sem a másban megnyugvást keresőknek. Ha megnéz egy férfi az autóbusz-állomáson, vagy netán leszólít, nem engedem, hogy sokáig azt higgye, szabad préda vagyok. Csak addig hagyom, hogy bámuljon, rajtam felejtve tekintetét, amíg nem látom tolakodónak, rám nézve veszélyesnek. Egyébként jól tud esni, ha megnéznek, mert olyankor még én is elhiszem egy pillanatra, hogy szép és szeretet- nivaló hölgy vagyok. De csak ennyi, semmi több, hiszen én már megtaláltam vágyaim netovábbját! Igaz, nem vitás, hogy gyakran elbizonytalanodom, de azt hallottam, a szerelmeseknél ez így járja. Nem magamban szokásom azonban kételkedni, sokkal inkább az érzés „szavatossági idejében”. A szívemre ugyanis nincsen rápecsételve a szerelmem lejárta. Aggasztó és nagyon elgondolkodtató kérdés, vajon tényleg létezik-e az „Isten is egymásnak teremtett minket” típusú szerelem. Én erősen próbálok hinni benne. Hinni abban, hogy valóban örökérvényű hús-vér szerelem söpört el magával a legjobb földi jóba. Eddigi életem során mindösz- sze kétszer voltam szerelmes. Először két évvel ezelőtt, amikor megismertem fehér ló nélküli, nem szőke hercegemet, másodszor pedig néhány nappal ezelőtt. Az ember érzi, amikor szerelmes, de azt nem tudja pontosan, mikor indult el a szerelem felé vezető úton. De honnan tudom, hogy szerelmes vagyok? Ez nem tudás kérdése... Nem tudnám, ha nem érezném. Mindenesetre a személy, aki iránt először szerelmet éreztem, ugyanaz maradt, csak a szerelem-érzés változott, fejlődött, vált mélyebbé és felnőttebbé. Minden intenzívebbé vált: az illatok, az ízek, a gondolatok, az érzékek... Hasonlóan, mégis másképp, újra szerelembe estem. MÁTÉ LILLY DOROTTYA, PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Az öregember N em tudom a neved s nem is ismerlek. De megszeretnélek. Mióta erre járok, mindig a kapu előtt álltái, vártál, hogy mire, számomra örök rejtély. Csak egy bot. Az volt nálad. Fejeden kalapot, arcodon szakállt és az időt viselted. De a szemedtől féltem igazán. Az elfáradt, mindent látott szemedtől. Nem tudom mióta, mintha öröktől fogva. Hiába köszöntem, nem feleltél. Féltem. Tőled. Nem is tőled igazán, inkább a szemedtől. Kék. Fátyolos. Valóban, hidd el, rémisztő volt. Mikor elmentem előtted, csak a szemeddel követtél, a fejeddel nem. Kalapot viseltél. Nem! Kucsmát. Ajkaidat egy erős lakat zárta le, egyszer sem engedett. De súlyos is lehetett. Nem mosolyogtál. Egyszer sem. Sohasem. Nagy, fehér mellényt viseltél, az melegített föl a kapu mellett. Egyszer sem láttalak dideregni. Egy téli nap se. Érezted? A hideget? A kezedben a bot erős volt, talán mogyoró, vagy bodza. De egyszer sem támaszkodtál rá. Én nem'láttam. Védted magad? Kitől? Mitől? A kapu mellett álltái mindig, mindig ugyanott, ugyanúgy. Két kutyád ugatott. Nem volt magányos? Egyedül? Ott? Vagy a két kutyád sokat segített? Hogy rohangáltak körülötted, nem zavart, jól esett. Szeretted? Őket? Nem tudom milyen fajtájúak, lehet hogy keverékek, lehet, hogy nem. De ugatnak. Hangosan. Nem zavart? Téged? Vadul roKÁLMÁN ATTILA ÍRÁSA hangáltak körülötted, a kerítésen is majd' átugrottak. Az egyik fekete, a másik vaj-fehér. Szépek voltak. így. Együtt. De miért őket választottad társnak magad mellé? Együtt olyanok mint te? Fekete. Fehér. Emiatt állsz minden nap a kerítés mögött? Egy emlék vagy tett az a lakat? Mi történt. Mi? Mikor? Vagy egyedül élsz abban a házban? Csak a két kutya van, mint társak? Kérlek mond, hogy tévedek. Vannak még. Ott. Bent. Hisz szép nagy ház áll mögötted. A kerted is szép volt. S volt még valami. Egy kút. Középen. Van még benne víz? Vagy csak régen? Ma? Nincsen? Miért áll ott, már csak dísznek? Talán te ástad? Akkor? Régen? Sokat jártam arra. Én mindig köszöntem. Csókolom. Jó napot. Te nem válaszoltál, csak a kutyáid. Miért voltál csendes? Nem tudom. Nem értem. Mit látott a nagy, kék szemed? Mit őriz az a tükör? Szörnyűt? Szépet? És én miért nem tudom, miért nem meséled? Titok, emlék, mi csak a tiéd? Megértem. Persze. Aztán köszöntél. Halkan, szinte csak leheltél. Féltél? Tőlem? Aztán újra hangosan erősen. Ledobtad lakatod, szóltál s mosolyogtál s én ordítottam volna. Mit számított akkor gond és teher, mit számított az mi volt s lesz. Szemed kék volt akkor, de mint a tenger ragyogott. Szemed tükre újra csillogott. S megláttalak benne erősen, ifjan. Láttam ahogy a kertben állsz. Kezedben lapát. Erő voltál, te egymagad. S vidám, nem bús, soha. Család és boldogság, ez volt a jussod. Mosolyodban láttam mi igaz, őszinte volt. De mi történt? Azt nem meséled. Nem akarod? Félsz? Tőle? Aztán eltűntél. Most hol vagy? Miért nem állsz kint? Csak a kutyáid láthatom. Mi történt? Hol vagy? Meglepő, de hiányzol. Nincs mosoly mit várhatok. Szeretném látni rémisztő szemed. Újra mosolyogni látni és megismerni. Olyannak lenni mint te, másban nyomot hagyni. Ég veled öregember. Ég veled. Örülök, hogy ismerhettelek. A Pingvinkirály. Rex kalandozása során barátra talál, és a felnőtté válás nehézségeivel is megküzd
