Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-19 / 16. szám
14 DEL-DUNANTUL 2013. JANUAR 19., SZOMBAT Kődarabok potyognak a városfalról veszélyes A Meredek utcai bejárónál, a sétány közelében levő szakasz napok óta omlik Pécs Újra omlik a városfal: az utóbbi napok esőzései egy ruháskosárnyi, ágyúgolyó méretű követ mozgattak ki a fal felső részéből' a Meredek utcai bejáró mellett. Mészáros B. Endre Négy-öt méter magasról hullott le egy tucatnyi, 20-30 centis átmérőjű kődarab - egykor az egri nők ilyennel bombázhatták a vár fokáról a törököket. Különösen azért gond ez, mert a füves rész, ahová lehuppantak, közvetlenül ott van a sétány mellett, ahol anyukák közlekednek gyerekkocsikkal, és rendszeres a gyalogosforgalom, mert itt lehet kijutni a Kálvária utcai buszmegállókhoz. És a fal nem csak kifelé, de a házak irányába is potyog. Gyur- kovics Árpád lakik az érintett falszakasz alatti részen, s lapunknak elmondta, nagy kődarabokat szed össze két napja ■ reggelenként az ajtaja elől. Szerencsére eddig még nem jött ki egyszer sem rossz pillanatban. Mindez aztán évről évre megismétlődik, jelzi is minden alkalommal az önkormányzat felé. Mint mondta, időnként kijönnek, felmérnek, javítgatnak- látszik is a bejárat környékén egy-két frissen beépített téglafolt -, majd kezdődik minden elölről. Megkerestük Magay Miklóst, a pécsi önkormányzat városfejlesztési és kommunális referatúrájának csoport- vezetőjét is, ő így összegzett:- Tudomásunk van a veszélyes helyzetről, az érintett részt körbekerítjük, és megkezdjük a helyreállítást. Az önkormányzat megkezdi a helyreállítást Az elmúlt egy-két napban az esőzések miatt megmozdultak a városfal kövei, sok hever a sétány mellett Minden évben milliókat kell rákölteni idővel A városfalból a kötőanyagjócskán kikopott, igya támfal-megerősítésekre, üregbetömésekre évente öt-tízmilliót költ a város. Az ezredforduló előtt a börtönfal belső oldalán volt nagyobb omlás, és a Papnövelde utca 39-nél. Az új évezredben aztán 63 millió forint jutott a Hunyadi úttól a Meredek utcáig terjedő 470 méteres szakasz biztonságára. Az Anna utcáig terjedő további 140 méteres keleti rész felújítását viszont azóta is évről évre tervezik, de komolyabb pénz nincs, gyakorlatilag csak a foltozgatásra jut kisebbforrás. Magyarországon ez a legnagyobb megmaradt városi védőrendszer A Pécsi városfal eredetileg 10 hektáros területet ölelt körül (a hajdaniak a tatárjárás után védték meg ily módon a fontosabb lakóterületeiket). Ez az egyik legnagyobb fennmaradt körbefalazott városrész Európában, Magyarországon pedig egyértelműen a legnagyobb. az nem mindegy, miként teszik rendbe ezeket a falszakaszokat. Ugyanis a műemlékvédelmi hatóság elvetette, hogy fedőlapokkal takarják le a fal tetejét: kizárólag termésköveket lehet ilyen célra használni. az előírás szerint a falakon továbbá hangsúlyosan meg kell maradnia a boltívek, épületgerincek „ torzóiként" azoknak a nyomoknak, melyek jelzik, hogy a város később hozzáépült az erődítményhez. A védelmi jelleg illusztrálására a lőréseket is legalább jelzésszerűen mindenütt láttatni kell a falakon. Felelős gazda: a megyszékhejy megtartó erejet is növeli a könyvtár szekszárd Átalakult, kibővült a szekszárdi önkormányzat és az Illyés Gyula Megyei Könyvtár kapcsolata. A köz- gyűjteményt ugyanis a város működteti tovább. Az intézményben látogatást tett Horváth István, a megyeszékhely polgármestere, dr. Haag Éva alpolgármester és Csillagné Szánthó Polixéna, a humán bizottság elnöke. Horváth István hangsúlyozta, hogy a város felelős gazdája kíván lenni az intézménynek, mind a személyi állományt, mind a tárgyi- és működési feltételeket illetően. ■ Személyre szabott programokat kínálnak az olvasóknak a szekszárdi tékában Németh Judit, a könyvtár megbízott igazgatója elmondta, bíznak abban, hogy optimális lesz a kölcsönös együttműködés, annál is inkább, mert ez a kapcsolat nem újkeletű, hiszen a város eddig is kivette a részét a fenntartásból. A könyvtár a maga eszközeivel - hagyományos és új programok személyre szabott kínálata, olvasást népszerűsítő projektek, információk biztosítása - mindent megtesz a város megtartó erejének növelése érdekében. ■ V. M. >lé9l PROMÓCIÓ ..... Pr aktikus föladatok és használható tudás SZÉCHÉNYI TERV a digitális írástudás alapismereteit szerette volna megismerni a barcsi Csonka Attila, akinek a Digitális Kompetenciafejlesztés a Barcsi Kistérségben program kapcsán volt erre lehetősége. A tanfolyamot a napokban fejezte be. - A képzés nagyon hasznos volt, mert teljesen az alapoktól kezdtünk, a számítógép beka- pacsolásától eljutottunk odáig, hogy rendelkeztünk saját e-mail- címmel, és levelet tudunk írni Elköltöztünk! UNIQA új címünk: Kaposvár, Teleki u. 15. Szeretettel várjuk új irodánkban teljes körű biztosítási szolgáltatásainkkal • Élet-, baleset- és egészségbiztosítások • Gépjármű-biztosítások • Lakás- és vagyonbiztosítások • Utasbiztosítások UNIQA Biztosító Zrt., Somogy megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Teleki u. 15. Tel.: +36 82 527-290; 82 527-470 ■ Fax: +36 82 320-039 Nyitva tartás hétfő: 8-18, kedd-csütörtök: 8-17, péntek: 8-14 mondta. -A tanfolyamot élvezhetőnek és hasznosnak találtam. Az e-leaming képzés kapcsán hozzátette: az internetes felületen praktikus feladatokat kaptak, és amit az órán tanult, azzal tudott szinte azonnal otthon is foglalkozni, és a friss élmények, intenzív tanfolyam kapcsán jól boldogult.- A megszerzett tudásomat arra fordítom, ha bármilyen ügyet intézek, akkor azt már megtehetem ingyen. Ráadásul az interneten munkát is tudok keresni, találni - fűzte hozzá. Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! f . r!\.(! , S'. '-t\ . . :! Ipiilf! 1 . . '"Vtí- - c 'Áutch’4 Wiísírjurri ■ -t u- ■ K TOTfi’ ....:.........mi ivar...i.................... ........ ^ .............| Ke dves Olvasóink! Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Kaposi Mór Oktató Kórházban születtek. s január 18. között születtek Dátun Név Súly Hosz, 01.14. Nóra 3430 gr 53 cm í 01.16. Liliána 3380 gr 54 cm 01.11. Teodor 3620 gr 55 cm B°9|árka 3720 9r 57 m Anna 3780 gr 55 cm kata 2390 gr 50 cm Soma Bamabás 33,0 9r 53 ^ Valentina 3280 gr 54 cm u , occn cc Anita Vanessza 980 gr 35 cm Barbara 3150 gr 52 cm j 01.12. Hunora 3550 gr 55 cm „ . . Szaga Ama 2530 gr 49 cm Zsombor 2660 gr 50 cm 01.13. Áron Benedek 3380 gr 54 cm » 0] ]5 Atjrjenn 3050 gr 52 m 01 17 Maja 3200 gr 53 m 0112- Dá"d 2560 9r 50 m Zsolt 3160 gr 52 cm : Áron 4400 gr 58 cm Kewn 3030 gr 53 cm Hanna 2630 gr 50 cm Panna 3160 gr 51 cm 01.13. Kristóf 2990 gr 52 cm Neili Lara 3130 gr 51 cm Bamabás 3860 gr 58 cm r a Január 20-án ünnepli 80. születésnapját Kaposváron BRANTMÜLLER JÓZSEFNÉ mL, ez alkalomból szeretettet"^? köszöntik és jó egészséget kívánnak lányai, vejei. mokái^^Ky. unokamenyei és ^ ' Jiét dédunokája ^ W r mm rn| ■■■ Nemzed Fejleutéei ügynökség ■■■■■■■■■■■ I #|| • megyei «* fővárosi ww-*.Uj«iechenyiterY.90v.hu • ^ J ^ ******** «§§ SiafjJH Á projekt az Európai Unió támogatásával, az Európa lUk Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.