Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-18 / 15. szám
2 2013. JANUÁR 18., PÉNTEK FELÜTÉS Beteg csirkék a gyorséttermekben NEM JELENTETTE a kínai CSÍT- kefarm a szárnyasok betegségét, eladta őket étteremláncoknak. Az elhullott állatokból csontlisztet készítettek. TALÁN TÉNYLEG meg kellene tanulnunk fénnyel táplálkozni. De nem kínai fényforrásból származóval! ■ M.K. HÍRSÁV Somogyi írók, költők estje az emlékházban a berzsenyi társaság kulturális rendezvényén Lőrincz Sándor újságíró beszélgetett a vendégekkel a Takáts Gyula Emlékházban csütörtökön, írók, költők, újságírók voltak a meghívottak között. ■ M. K. Hat új véradó Nagykorpádon HUSZONHÁRMÁN JELENTEK meg a nagykorpádi véradáson. Húszán adtak vért, közülük hatan először. ■ G. A. Valóság és illúzió a nagycirkuszban A magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének kiállítása látható a Fővárosi Nagycirkuszban. A Valóság és Illúzió című tárlatra szakmai zsűri válogatta össze az anyagot, 263 művész alkotásait. Köztük a kaposvári Ikafalvi Farkas Béla műve. Az alkotó novemberben felvételi eljárással tagja lett a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. ■ M. K. Ikafalvi Farkas Béla és alkotása TELEPHELY UDVARÁRA hajították be a képen látható 2-3 hónapos kutyust, három testvérével együtt. Sürgősen gazdit keresnek, mivel ellátásuk nem megoldható. Várjuk hívását tel.: 30- 339-3026. MEGYEI KÖRKÉP No, és miből lön világosság? malőr Könyveléstechnikai másként értelmezés a bajok okozója START-olt a mintaprogram: emelő segíta a barcsi munkát ► Folytatás az 1. oldalról Pataki Sándor taszári polgár- mester azt is mondta: próbáljuk ugyanis mérsékelni, nem csak ezirányú kiadásainkat. Miközben több, mint kétmillió forint volna a közvilágítás éves költsége Taszáron, tavaly 1,7 millió forintot kapott a település erre a célra. Muszáj volt tehát takarékoskodnunk. S ami a megdöbbentő, ez évre mindössze 300 ezer(!) forintot irányoztak elő az önkormányzatnak köz- világításra. Úgyhogy miközben úgy vélem, esetleg jogos az észrevétel, az is nagy kérdés, hogy miből teremtjük elő a forrást a közvilágításhoz. Ha a korábbi szűkös finanszírozásnak csupán hatodát kapjuk, akkor kérdés, honnan teremtem elő a többi szükséges pénzt? Jelen helyzetben tehát még az is csoda, hogy tudunk valamiből közvilágítani. Információink szerint nem drasztikus központi költség- csökkentés áll a háttérben, hanem egyszerű könyveléstechnikai „malőr” okozza a problémát számos településen. Ami nem szabálytalan, s eddig senkinek nem is tűnt föl. Ugyanis eddig valamennyi településnek a költségvetéséből kellett kigazdálkodnia a közvilágításra fordítható összeget. Ez évtől azonban célzott támogatást kapnak a kistelepülések erre a feladatra. Kaposváron nincs szükség takarékossági intézkedésekre, korszerűsítéssel csökkentették a kiadásokat Van fedezet: százhuszonkét millió forintból közvilágít Kaposvár Kaposváron nincsenek takarékossági intézkedések a közvilágítás működtetésével kapcsolatban - közölte érdeklődésünkre Répás Orsolya, a városháza sajtószóvivője. - Minden évben betervezzük a költségvetésbe az összeget, tavaly ez 122 millió 231 ezer forint volt, és ugyanennyit szánunk erre 2013-ban is. RÉPÁS Orsolya hozzátette: a működtetés költségeit csökkentették a korszerűsítések. 2010-ben a maradék 2254 darab higanygőzös lámpát energiatakarékosra cseréltük. Csak ezzel évi 24 milliót spórolt a város, és a beruházás már az idén megtérül. Hogy mennyit, az a 2011-es évi beszámolójuktól függ. Amiben több helyen másik sorba könyvelték a közvilágításra fordított összeget, mint amit most figyelembe vesznek. Ez eddig semmiféle problémát nem okozott, úgy tudjuk, nem is szabálytalan, ám az idénre a támogatás összegét csak az említett sort figyelembe véve határozhatták meg: az ott közöltnek a 80 százalékát kapták közvilágításra a falvak. S ahol egy másik sorba írták az említett összeg, ott bizony most foghatják a fejüket: miből lön világosság náluk az idén? ■ Márkus Kata elismerés Egy vontatható emelővel bővült a barcsi városgazdálkodási igazgatóság gépparkja. Mindezt a tavalyi START munkaprogram kapcsán kapott elismerő oklevélnek, és a mellé járó két millió forintos jutalomnak köszönheti az igazgatóság. A pénzt célirányosan tudták elkölteni, és ez a fajta kosaras emelő már régóta hiányzott a munkálatokhoz, melyeket ezután nem bérleménnyel, hanem saját géppel tudnak elvégezni a szakemberek. ■ Elismerést kapott a barcsi Start munkaprogram- Ez egy általánosan használható gép - tájékoztatott Ungvári Zoltán igazgató. - Fontos például a fakivágásoknál, a strandnál a magasabb ablakokat mosásánál, a magasabb épületek festésnek megoldásánál, lámpajavításoknál, a karácsonyi díszkivilágításnál, és különböző szerelési munkáknál. A munkagép az igazgatóság kötelező feladatain túl bérmunkát is vállal, de a tervezett, idei közmunkaprogram során jól hasznosítható lesz. A kezdési időpont még nem ismeretes, de azt már tudni, hogy biztosan lesz újra közfoglalkoztatás. ■ Jeki G. >XJ31UD/1 r» ~ IMI' Késtek a buszjáratok, behavazott a menetrendnek közlekedés A somogyacsai járat az útviszonyok miatt mentésre szorult, riasztás a tűzoltóknak- Egyszerűen nem értem, miért fizetjük a sztrádamatricát, ha nem dobják le normálisan a havat - panaszolta Nagy Tamás cégvezető, aki csütörtökön Kaposvárról Budapestre utazott autóval. - A várostól Balatonszárszóig letakarították az utat, de a szemesi felhajtónál már jókora hó volt, a sztrádán hosz- szabb szakaszon egy sávon lehetett haladni. Szerintem a reggeli útállapot nem igazán érte el az autópálya kategóriát. Pedig nem esett félmétemyi hó és ezúttal szerintem a súlyos hidegre sem lehetett hivatkozni. Damásdi Miklós, a fonyódi au- tópályamémökség vezetője elmondta: először a főpályát tették rendbe, majd a többi területet is. Az összes gépüket üzembe helyezték, az elmúlt éjjel és napközben 130 tonna sót szórtak ki. . Kaposváron minden út járható volt, a KVG gépei és dolgozói a szerdai hóeséssel egy időben kezdték meg a munkát. Éjszaka a fő- és tömegközlekedési útvonalakat, a járdákat, buszmegállókat és gyalogos átkelőhelyeket tisztították meg - ismertette Széki Éva, a Kapós Holding szóvivője. - A reggeli órákban a mellékutakon dolgoztak. A héten száz köbméter síkosságmentesítő anyagot szórtak ki. Az autóbuszok menetrend szerint közlekedtek, hajnalban adó■ A legtöbb hó Szántód térségében esett a megyében, elérte a 20 centimétert, másutt 10-15 centi hullt. dott néhány járatnál pár perc késés. A Kapós Volánnál is előfordultak csúszások, tudtuk meg Eigner János személyszállítási igazgatótól. így Barcs, Nagyatád, Csurgó térségében, a bárdudvarnoki halastónál egy elakadt kamion okozott kisebb fennakadást, a járatok 15-30 perccel később érték el úticéljukat. Az autópályakezelő az M7-esről a zamárdi lehajtónál a kamionforgalmat leterelte. Emiatt egy jármű az úton keresztbe fordult, s a Balato- nendrédre vezető utat lezárta. A Balatonendréd-Siófok közötti járataink késtek, a hajnali ki- . maradt. A reggeli Bonnyapusz- ta-Siófok buszjárat Somogya- csán az útviszonyok miatt mentésre szorult, s közel 30 percet késett. A Tabról induló reggeli járat a zicsi emelkedőn elakadt. Pécsi Norbert, a Magyar Közút szóvivője jelezte: Szántód térségében délelőtt is folyamatosan havazott. Sajnos, az emelkedőkön kamionok is elakadtak. A megyében 30 géppel dolgozunk, éjszaka óta 320 tonna sót juttattunk az utakra. Csütörtök reggelig a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító központjába hat bejelentés érkezett. A kőröshegyi völgyhídon két elakadt kamion, Kaposváron egy kisteherautó, Zamárdiban egy személygépkocsit mentettek a tűzoltók. ■ Harsányi Miklós JANUÁR 18., PÉNTEK BALATONLELLÉN 17 órakor Anyák kreatív kimenőnapja címmel előadás és kézműves foglalkozás a művelődési házban. SEGESDEN a magyar kultúra napja és az Árpád-házi Szent Margit hét alkalmából 10 órakor a templomban ünnepi szentmisét tartanak. A Múzeumban 11 órakor nyitják meg Steiner Józsefné képeslapgyűjtő „Árpád-házi Szent Margit élete képekben” című kiállítását. JANUÁR 19., SZOMBAT BALATONBOGLÁRON 20 órakor Ifi Klub a művelődési házban. BALATONFÖLDVÁRON 17 órakor a Ránki György Zeneiskola volt növendékeinek hangversenye a közösségi házban. ÁLLANDÓ PROGRAMOK BALATONLELLÉN az Afrika Múzeumban (Kossuth L. u. 2.) afrikai trófea- és folklórkiállítás, gróf Somssich Pongrácz és Soltész István gyűjteménye; nyitva PROGRAMAJÁNLÓ munkanapokon 9-16 óráig. A Kapok Múzeum és Galériában (Kossuth L. u. 35.) id. és ifj. Kapok Antal somogyi pásztorfaragók és Ligeti Miklós szobrászművész állandó kiállítása. BARCSON a Dráva Múzeumban (ké- pünkön)Barcs múltja és jelene címmel állandó kiállítás, amely a város életét és kultúráját mutatja be a kezdeti időktől a közelmúltig. BUZSÁKON a Népművészeti Tájház hétfő kivételével 9-17 óráig látogatható. XIX. századi parasztporta, berendezett tisztaszobával, füstöskonyhával, valamint buzsáki hímzéseket, régi viseletét bemutató kiállítóhelyiséggel várja az érdeklődőket. KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékházban Vaszary János állandó emlékkiállítása előzetes bejelentkezéssel (I: 82/512-228) várja az érdeklődőket. A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Természeti örökségünk címmel természettudományi kiállítás, valamint Rippl-Rónai Ödön gyűjteménye március 31-ig hétfő kivételével naponta 10-től 15 őrig látogatható. A Róma-hegyen (I: 82/422-144) Rippl-Rónai Emlékmúzeum, MARCALIBAN Marcali Városi Melytörténeti Múzeum (Kulturális Korzó, Múzeum köz 5. T: 85/510-520) Nyitva: hétfőtől szombatig 10-19 óráig. NAGYATÁDON Haditechnikai park: ágyúk, harci járművek, repülőgépek, kézi fegyverek, felszerelések és egyenruhák (Széchenyi tér); vasárnap 14-18 óráig látogatható, illetve más időpontban előzetes bejelentkezés alapján a 82/351-962-es, a 30/444-5339-es, valamint a 30/987-4899-es telefonszámokon. A városi múzeumban (Széchenyi tér 2.) helytörténeti kiállítás; nyitva: keddtől péntekig 9-12-ig és 13-17-ig, szombaton 14-17-ig. IMÁDJA KUTYÁJÁT, és nem tudna ártani neki. Ezt mondta keddi lapunk 2. oldalán, az Észrevettük rovatban közölt, pulóverbe öltöztetett eb fotója kapcsán a kutya gazdája, aki megalázónak érezte a fotóhoz fűzött észrevételünket. (Nem állt szándékunkban megsérteni, ha ezt tettük, elnézést kérünk érte - a szerk.) hozzátette, lehet, hogy többek számára nevetségesnek tűnik, amikor az ebeket különféle ruhákba öltöztetik a gazdáik, ám a kistestű kutyák esetében hideg időben kifejezetten ajánlott valamilyen védelem. Mivel vasárnap, amikor kimentek a vásárba igencsak hideg volt, így ők is kutyapulóvert adtak az állatra - a színes ruha amúgy nagy sikert aratott a járókelők körében. Gondos gazdi. Védelem a kutyusnak CIKKÜNK NYOMÁN