Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-12 / 10. szám

2013. JANUÁR 12., SZOMBAT MOZAIK 11 TV-JEGYZET Rendesen unalmas Szegény Berényi András. Meghalt. Bármennyire is pró­bálták előkészíteni a várható tragédiát a Barátok közt készí­tői, egy ilyen haláleset (amint úgy 1,7 millióan láttak) még abban is nyomot hagy, aki csak hézagosán követi a szap­panoperát. „Kifulladt, elfáradt a karakter, egyszerűen unalmassá vált. Többet már nem lehetett ki­hozni belőle, a nézők már va­laki érdekesebbre kíváncsiak” - sorjáztak a magyarázatok. Az vitathatatlan, hogy Be­rényi András a jófiú minta­példája volt a Mátyás király téren. Viszont, hogy unalmas lett volna az élete, az nem ilyen egyértelmű. Exfelesége mindjárt a sorozat elején And­rás elhunyt bátyjától szült gyereket a családba, akit em­berünk a sajátjaként nevelt. Két nagyobb gyereke közül tizenéves lánya a ház rosszfi­újával állt össze, majd kábító­szerfüggő lett, fia - amerikai egyetemi tanulmányait félbe­hagyva - pszichés zavarok­kal, hajléktalanként bukkant föl. Előkerült egy nevelt lánya is, és hogy ne jöjjön ki a gya­korlatból, új párja - aki köz­ben az exétől szült még egy kisfiút - ugyancsak hozott két tinédzsert. A családot min­dennek ellenére összetartó, a gyerekeket sajátjaként szerető hősünk mégis „unalmas” ka­rakter. És mi lett a jutalma? Egyik öccse, a másik testvérük helyett - akivel éppen a pár­ja megcsalta -, tévedésből Andrásra küldte a túlbuzgó verőlegényeket. De az öccsök maradtak a sorozatban. Akik ugyan messze nem rendes emberek, de a forgatókönyv­írók szerint ezért nem is unal­masak. Felmerül a kérdés: vajon az élet írja a széria forgatóköny­vét, vagy az esti epizódok ad­nak mintát az életre? Bárhogy legyen, ha belegondolunk, nem könnyű a válasz. ■ K. E. A halála csúcsnézettséget hozott A magyar musical ünnepe zenés játék A nyugati színházi műfajt elsöprő sikerrel honosították Népszerűek a szórakoztató musicalek - a Kecskeméten bemutatott Lesz vigasz című zenés-táncos egyveleg bevallottan a nézőtoborzásról szól A musical talán éppen az ope­rett erős hagyományának kö­szönhetően honosodott meg gyorsan Magyarországon, a műfaj első hazai darabját ma is játsszák. Nógrádi László Az első magyar musicalt 1961- ben mutatták be, Hubay Mik­lós, Vas István és Ránki György Egy szerelem három éjszakája című művét a Petőfi Színház tűzte műsorára. A premier év­fordulója tavaly lett a színházi szakma ünnepe, január 12-én idén is megünneplik a magyar musical napját. Idén a Bajor Gizi Színészmúzeumban emlé­keznek a bemutatóra és felidéz­nek egy másik korszakalkotó darabot is. Közeledik ugyanis a 40 éves évfordulója a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról cí­mű darab bemutató­jának, amelynek ze­néje generációk óta a korszak jelképe. A Déry Tibor, Ada- mis Anna és Pres­ser Gábor közreműködésével megszületett musical több száz előadást- élt meg, csaknem egy évtizeden át játszották, de ma is elő-előveszik más társulatok. A musical ugyan a nyugati színházi kultúra populáris ter­méke volt, de a modernizálódó magyar viszonyok közt is meg­találta a helyét. Az Egy szerelem három éjszakája is jó példa volt erre, hiszen a háborús szerelmi történetet elmesélő darabból 1967-ben film is készült, a mások mellett Ven- czel Verát, Darvas Ivánt, Latinovits Zoltánt és Sinkovits Imrét felvonultató alkotás a közönségsiker mellett szakmai elismeréseket, fesz­tiváldíjakat is kapott. A darab szintén tovább él, a József Attila Színház jelenleg is játssza. A könnyű műfajt egyszerű lenne súlytalan szórakoztatás­ként értékelni és szembeállíta­ni a dráma társadalomkritikus vonulataival. A helyzet azon­ban árnyaltabb ennél, hiszen a nézőket a legkisebb gyerme­kektől (gondoljunk a Dés-Gesz- ti féle Dzsungel könyvére) a felnőttekig képes színház­ba csábítani olyanokat, akik egyébként aligha szereznének személyes tapasztalatokat er­ről a művészeti ágról. A művé­szi küldetésen túl persze a gaz­dasági szempontok is fontosak: bár a musicaleket viszonylag drágán lehet színpadra állíta­ni, számos esetben a fennma­radásért küzdő színházaknak biztosabb bevételi forrást jelen­tenek. ■ A zenés darabok nem csak a világ­ban, idehaza is tömegeket von­zanak a színhá­zakba POÉNPERCEK Orvos közli a beteggel a vizs­gálat eredményét:- Van egy jó és egy rossz hírem.- Kezdje a rosszal, doktor úr!- A betegsége hamarosan súlyos memóriazavarokat fog okozni, azaz mindent elfelejt.- Te jó ég! És mi a jó hír?- Hogy mire hazaér, elfelejti ezt az egészet.- És mi a rossz hír? ■ A cég értékesítési igazgatója panaszkodik a titkárnőjének:- Ez a George olyan feledé­keny, hogy azt csodálom, el tud adni az ügyfeleknek akármit is. Most is mond­tam neki, hogy ha jön visz- sza ebédből, akkor hozzon nekem néhány szendvicset, de szerintem nem számítha­tok rá. Ebben a pillanatban nyílik a liftajtó, és lihegve beesik George.- Főnök, nem fogja elhin­ni, mi történt! - újságolja.- Ahogy bementem az ét­terembe, megláttam egy régi ügyfelünket, aki már vagy 2 éve nem vásárolt tőlünk semmit. Leültem hozzá, és olyan jól elbeszélgettünk, hogy a végén rendelt vagy 2 millió dollárért. A főnök odafordul a titkár­nőhöz:- Ugye mondtam, hogy ez a hülye elfelejti a szendvicsei­met! ■- Elmondanád, Pistikém, mit csinál apuka és anyuka esténként? Pistike habozva válaszol:- Én pontosan tudom, és biz­tosan tudja a tanító néni is. De nem korai ilyen dologról már az első osztályban be­szélni? Túlélte a szöges szívlövést pech Raklapgyári munkást talált el a repülő fémdarab Kígyó utazott egy repülőn a szárny résébe akadva Szíven lőttek szöggel egy férfit Argentínában, de túlélte - ír­ja az MTI. A 19 éves fiatalba 8 centi hosszú szög állt bele, amely átfúrta szívének egyik kamráját. A baleset Buenos Ai­res közelében történt, egy rak­lapokat gyártó üzemben, ahol egy alkalmazott véletlenül lőtt a másik munkás felé. A sérülttel azonnal kórházba száguldottak, ahol kétórás mű­téttel sikerült megmenteni az életét. A sebet lényegében elzá­ró szöget a vérzés és a szívizom további sérülésének veszélye miatt nem merték egyszerűen kihúzni. Inkább felnyitották a férfi mellkasát, és kézzel tá­volították el az idegen testet. A sérült azóta lábadozik, már lélegeztetni sem szükséges. Az ipari szöglövőkkel szá­mos súlyos baleset történt már, gyakran tragikus eredmény­nyel. Szívtalálatot korábban csak három ember élt túl: egy az Egyesült Államokban, egy Ausztráliában, egy pedig Len­gyelországban. ■ Egy utasszállító szárnyán tet­te meg az Ausztrália és Pápua Új-Guinea közti repülőutat egy óriáskígyó csütörtökön - írja a Times helyi kiadása. A 3 méte­res pitont az utasok vették észre a felszállás után húsz perccel. A hüllő a szárny és a törzs közti nyílásba húzódott be korábban, de a több mint 400 kilométer/ órás sebességnél többször is a menetszélben csapkodott a tes­te. A kígyónak az utasok druk­koltak, akik a telefonjaikkal ké­peket és videót is készítettek a potyautasról - ezek megtekint­hetők a goo.gl/H3wlS címen. Az állat végül nem élte túl az utat, a személyzet leszállás után holtan találta meg a szárnyon. ■ Elhunyt a natúrkozmetika nagymamája ilcsi néni A cégalapító 55 éven át dolgozott a gyógynövények alkalmazásán Száműzték egy városból a műanyag vizespalackokat Elhunyt az Ilcsi Szépítő Füvek alapítója szerdán - közölte a család a cég Facebook-oldalán. „Gyászol a hazai és nemzet­közi kozmetikustársadalom. Munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt édesanyám, Molnár Dánielné, mindenki II- csi nénije” - írta Molnár Ferenc. Az 1926-ban született koz­metikus a közlemény szerint az utolsó polihisztorok egyike volt, aki egész életében a ma­gyar és nemzetközi kozmetiku- si tudás és a nevével fémjelzett natúrkozmetikumok fejleszté­séért dolgozott. Életét számta­lan kitüntetés, elismerés, díj mellett a szakma és a vendégek szeretete övezte. Molnár Dánielné a Nógrád megyei Nagykökényesen szüle­tett, Budapesten tanult. Fiával, Molnár Ferenccel 1984-ben ala­pították meg vállalkozásukat, amely ma 30 főt foglalkoztat és 140 féle professzionális termé­ket készít gyógynövényekből, zöldségekből és gyümölcsökből kozmetikusok részére. Ilcsi nénint 1999-ben a Ma­gyar Köztársasági Érdem­rend Kiskeresztjével tüntették ki. A cég termékeit ma már több mint 30 ország kozmeti­kai szalonjaiban használják. A cégalapítót kívánsága szerint szülőfalujában, a családi sírhe­lyen helyezik nyugalomra jövő szombaton. ■ A világszerte ismert márkát alapító Ilcsi néni, és fia, Molnár Ferenc Rendelet tiltja a műanyagból készült vizespalackok haszná­latát egy amerikai városban - írja az MTI. A massachusett- si Concordban év elején életbe lépett szabályozással a csapvíz fogyasztására akarják ösztö­nözni a városlakókat, és egy­úttal gátat szabni a műanyag­szennyezésnek. A szabályozás kizárólag a nem szénsavas, ízesítetten ivó­vizet tartalmazó műanyag pa­lackokra vonatkozik, a többi ital mentességet élvez. Jean Hifi, a vizespalackok feketelistázásának 84 éves öt­letgazdája szerint a műanyag flakonok valósággal ellepik a szeméttelepeket, miközben a fogyasztóknak olyan vizet ad­nak el, amelyet jóval olcsóbban a csapjukból is megkaphatnak. „A műanyag vizespalackokat gyártó cégek lecsapolják víz­tározóinkat, majd eladják ne­künk a tartalmát” - nyilatkozta az önkéntesként tevékenykedő Hifi, aki állítása szerint addig fog küzdeni, amíg nem sikerül megoldani a problémát. A tilalom megsértőit első al­kalommal csak figyelmeztetik, akit azonban másodszorra is azon kapnak, hogy illegális pa­lackozott vizet árusít, azt első körben 25 dollárra (5500 forint­nyi összegre), minden további alkalommal pedig 50 dollárra bírságolják meg. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom