Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-11 / 9. szám

16 2013. JANUÁR 11., PÉNTEK SPORT Hornékat kizárták, Sebestyénék a célban. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőshöz hasonlóan a másik két magyar autós egység is sikeresen teljesítette a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali ötödik szaka­szát, az Andrej Cserednyikov, Horn Albert (képünkön) kazah, magyar duót ugyanakkor kizárták Óriási meglepetés a Sopron búcsúja a MAFC ellen a Magyar Kupában Veszélyes télen a Balaton kézilabda-nb i. Már a középmezőnybe léptek a nyertes siófokiak Korai lenne örülni. Kiss Szilárd szakmai igazgató mozdulata is elárulja ezt. Még sok a teendőjük a siófokiaknak kosárlabda A nyolcaddöntő első fordulójával folytatódott a férfi kosárlabda Magyar Kupa küzdelemsorozata. A 2012/2103-as kiírás eddigi leg­nagyobb meglepetését az NB I/B Nyugati csoportjában ne­gyedik MAFC együttese szolgál­tatta, azzal, hogy (egymeccses párharcban) búcsúztatta az NB l/A csoportban negyedik helyén álló Soproni KC alakulatát. A fővárosiak jó formában várták a soproniakat, hiszen a közelmúlt­ban véget érő Hepp Kupa döntő­jében is csupán a gyakorlatilag első osztályú kerettel rendelke­ző kecskemétiekkel szemben maradtak alul. Az ezüstérmet ezúttal a továbbjutással fejelték meg. Ugyancsak továbbjutott a Szolnoki Olaj KK, amely mind­két találkozót lejátszotta már a Szeged ellenében. A Kaposvári KK csak a jövő hétejn kapcso­lódik be a sorozatba, amikor a szombathelyi SZOVA-Trend Op­tika KC együttesét fogadják ked­den 18 órai kezdettel a somogyi megyeszékhelyen. ■ A kaposváriak Jövő kedden kezdik a kupameccsket a szombathelylek ellen AZ EDDIGI EREDMÉNYEK: Zala- kerámia ZTE KK-Marso Vagép Nyíregyházi KK 92-57; Szol­noki Olaj KK-Naturtex SZTE Szedeák 81-67; MAFC-Sop- roni KK 77-73 (Továbbjutott a MAFC); Pécsi VSK-PANNON- POWER-Lami-Véd Körmend 81-62; Naturtex SZTE Szede- ák-Szolnoki Olaj KK 67-99 (Továbbjutott a Szolnoki Olaj KK kettős győzelemmel.). A NYOLCADDÖNTŐ TOVÁBBI programja: Kecskemét-Jász- berény (január 15., 18 óra). Kaposvári KK-SZOVA-Trend Optika KC (január 15., 18 óra). FactumSport Debrecen-Alba Fehérvár (január 15., 18.30 óra). Lami-Véd Körmend-Pécsi VSK PANNONPOWER (január 16., 18 óra). Álba Fehérvár-FactumS- port Debrecen (január 16., 18.30 óra). ■ Kun Z. Bogdanovic tizenegy góljával biztosan verte a Siófok KC- Galerius Fürdő a negyedik Kiskunhalast, melyet eddig csak a Győr, FTC, Érd hár­mas tudott legyőzni. Keszthelyi Zoltán A bajnoki tabellán 4. halasiak 18 percig (8-8) tartották a lépést a házigazdákkal, akik a folyta­tásban végig vezetve nyerték a találkozót, melyen többször is négy góllal vezettek. A siófokiak erejét mutatja, hogy a második félidőben tíz percet játszottak emberhátrányban. A játékosok óriási lelkesedéssel tették a dol­gukat a pályán, egymást múlták felül. A második játékrészre rá­adásul Bogdanovic válláról is le­került a teher, hisz annak négy találatához Szalai, Erdősi, Varga és Léránt is hozzátett még hár- mat-hármat, ami remek előjel a következő fordulókra! Léránt több mint négy hónap után góllal tért vissza a BSE elleni bajnokin, most pedig a második félidőben, a pádról beszállva adott lendüle­tet, kétszer is emberhátrányban lőve fontos gólokat. A sikerhez persze az is hozzájárult, hogy a házi gólkirály, volt siófoki Barna ezúttal kevesebb lehetőséget ka­pott Golovin edzőtől... Nem mindennapi esemény hely­színe lesz pénteken a kaposvári Vármegyeháza. A somogyi Me­gyehét rendezvénysorozatában ismét kiemelt helyet kapott a sport, és ezúttal a sakk. A somogyiak meghívásának eleget téve Csőm István nem­zetközi nagymester látogat a megyeszékhelyre, és egy elő­adással egybekötött sakk-szi­multánt tart. A rendezvényen helyi közéleti személyiségek is A halasiak legyőzésével nyol­cadik helyre ugrottak a balato­niak, ám korai még örülni, hisz jó lenne meg is őrizni a most ki­vívott pozíciót.- Nagyon fontos két pontot szereztünk, de további fontos pontok kellenek még a meg­nyugváshoz - mondta a lefújás után Kiss Szilárd, áld vélhe­tően arra figyelmeztetett: nem hagyták még maguk mögött a veszélyzónát.- Kiváló közönség áll a házi­gazdák mögött, velük közösen asztalhoz ülnek. Csőm István kilenc sakkolimpián képviselte Magyarországot, és 1978-ban, Buenos Airesben, válogatottunk tagjaként olimpiai bajnoki cí­met szerzett. Ezen kívül három ezüstérmet is elkönyvelhetett a csapat tagjaként. A nemzetközi nagymester január 11-én, pén­teken 14 órai kezdettel „Kalan­dozás a 64 mező birodalmában” címmel tart előadást a kapos­vári Vármegyeháza dísztermé­ellenfelünk mindent megtett a két pontért, melyet be is gyűj­tött - értékelt Golovin Vlagyi­mir. - Tizenöt pontunk van, ez nem jelent semmit, hiszen a két kiemelkedő csapaton kívül bár­ki legyőzhet bárkit, mindig az aktuális napi forma dönt. SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ- KISKUNHALAS NKSE 32-29 (14-13) Siófok, Beszédes iskola, 200 néző. V.: Horváth R, Marton B. SKC: Kiss É. - Varga N. 4, Né­meth Cs.l, Seric 2, Szalai B. 6, Bogdanovic 11(2), Erdősi 4. Cse­ben, és egyebek mellett sakk­pályafutásáról, nagy elődeiről, ellenfeleiről és sakktörténeti érdekességekről is beszél. Ezt követően, 15 órától 25 táblás sakk szimultánt ad, melynek keretében a somogyi sakksport reprezentánsai mellett, ismert közéleti személyiségek, sporto­lók, színészek és poütikusok is asztalhoz ülnek. A szervezőktől kapott tájékoztatás alapján Ros­ta István tudománytörténész, RE: Futaki (kapus), Léránt 3, Sza- badfi 1. SZAKMAI IGAZGATÓ: KÍSS Szilárd. knkse: Pethő - Sterbik, Sza- moránsky A. 4, Drávái 4(1), Va- lovics 2, Takács B. 3(1), Fehér V. 1. csere: Scholtz (kapus), Bar­na É. 5, Varga D. 5(2), Fauszt 2, Földes K. 2, Tápai A.l, Borkows- ka, Selmeci. vezetőedző: Golo­vin Vlagyimir. HÉTMÉTERESEK: 2/2 (2/2) il­letve 4/4 (2/2). KIÁLLÍTÁSOK: 12 perc (2 perc), illetve 4 perc (4 perc). a Kaposvári Egyetem profesz- szora; Kerekesné Pytel Anna karnagy, a Zenekedvelők Egye­sületének művészeti vezetője, Körösi András színész, a ka­posvári Csiky Gergely Színház művésze, valamint Demeter György röplabdázó, szakedző, a Fino Kaposvár vezetőedzője és Monok Tibor kosárlabdázó, edző, a Kaposvári Kosárlabda Klub ügyvezetője is összeméri tudását Csőm Istvánnal. ■ Olimpiai bajnok játszik Kaposváron sakk Demeter és Monok is megmérkőzik Csőm István nemzetközi nagymesterrel Általános iskolák részére írt ki pályázatot az MKSZ Burburan ismét medencében sportműsor Űj edzővel kezdik az évet a vízilabdázók kézilabda A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) pályázatot hirdet azon általános iskolák részére, amelyek be kívánnak kapcsolódni a Magyar Kézilab­da Szövetség „Kézilabda az isko­lában” című utánpótlás nevelő, - gondozó rendszerébe. A pá­lyázat célja az iskolai kézilabdá­zás bázisának, elismertségének szélesítése, a településeken dol­gozó testnevelők, edzők szak­mai és anyagi támogatása. A pályázatban azok az általános iskolák vehetnek részt, amelyek nincsenek szerződéses kap­csolatban NB I - ben szereplő sportszervezetekkel. Az MKSZ a pályázaton győztes iskolával kötött megállapodás alapján az intézményben dolgozó testne­velőkkel megbízási szerződést köt, amelyben a felek rögzítik a munkavégzés feltételeit, az MKSZ elvárásait, valamint a megbízási szerződés alapján já­ró tiszteletdíj/hó összegét is. A pályázó vállalja, hogy az MKSZ által kiadásra kerülő képzési ké­zikönyv szerint végzi feladatait. Ingyenes továbbképzésen részt vesz, a szükséges vizsgát lete­szi. A szövetség által kidolgozott szakmai programot az iskolai sportfoglalkozásokon végrehajt­ja, edzésnaplót vezet. A pályáza­tot az általános iskola és a vele jogviszonyban álló testnevelő/ edző közösen nyújthat be.Hatá- ridő: 2013. március 1. ■ PÉNTEK röplabda NB I., nők: Vasas Budapest-1. MCM Diamant Ka­posvári Egyetem SE. Budapest, 18 óra. sakk Megyenapi sakkszi­multán Csőm Istvánnal. Kapos­vár, Vármegyeháza, 15 óra. SZOMBAT kézilabda NB I., nők: Veszp­rém Barabás Duna takarék KC-Siófok KC-Galerius fürdő. Veszprém, 18 óra. KOSÁRLABDA NB I/A, férfiak: Kaposvári KK-Pécsi VSK PAN­NONPOWER. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 18 óra. Somogy Megyei Kosárlabda-bajnokság - 8. forduló, Kaposvár, Tán­csics Mihály Gimnázium, 9 Dávid Burburan újra vízbe száll óra: ATM-VTP- Meló-Diák KK. 10.30 óra: Mágusok-Zrínyi. 12 óra: Tüskevár SE-Somogyjádi SzKK. 13.30 óra: Táncsics Gim­názium-Nagyatádi KK. A Ta­mási csapata szünnapos lesz. teremlabdarúgás IX. So­mogy Sportja-MLSZ öregfiúk labdarúgótorna. Kaposvár, Egyetem Sportcsarnok, mérkő­zések: 7.45 órától. vízilabda OB I., férfiak: Ka­posvári Vízilabda Klub-Szent­esi VK. Kaposvár, Városi Fürdő, 19 óra. vasárnap röplabda NB I., nők: 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem SE-BSE. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 16 óra. ■ K. Z. HÍRSÁV Józsa Gábor volt a legjobb európai ATLÉTIKA A legutóbbi siófoki Wink Maraton győztese, Józsa Gábor a verseny fődí­jaként részt vehetett a világ egyik legnagyobb maratoni futóversenyén a kínai Xia- menben, ahol legjobb euró­paiként a tizenötödikként ért célba remek időeredménnyel (2,25:47). A sportoló a Wink Maraton Szervező Bizottsága és a Magyar Speciális Olim­piai Szövetség közös szerve­zésében vett részt a több mint nyolcvanezer indulót felvonul­tató viadalon, amelyen az eti- ópiai Getachew Terfa Negari győzött (2,7:32). ■ Z. K. Szabó Kozármislenyben folytatja az edzősködést labdarúgás A Kozármisleny SE megegyezett a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Aka­démia U17-es korosztályá­nak trénerével, Szabó Zsolt­tal. A volt pécsi labdarúgó, aki korábban három évig dolgozott a kozármislenyi utánpótlásnál, lett az NB II. Nyugati csoportjának har­madik helyén telelő gárda vezetőedzője, miután elődje, Márton Gábor a PMFC-Ma- tias csapatához szerződött. Szabó Zsolttal másfél plusz egy éves szerződést kötött a klub. ■ K. P. Arn Gréta két sima szettben nyert tenisz Arn Gréta legyőzte a japán Omae Akikót csü­törtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtező­jének első fordulójában. A Grand Slam-torna honlapja szerint a világranglistán 113., 33 éves magyar játé­kos öt ászt ütve, egy óra alatt lépett tovább a kvalifi­kációban. ■ HIRDETÉS MEISZTERICS Autósiskola Kft. tan­folyamot indít 2013. január 16-án, 17 órakor T (Mgv), M, A, B, B+E, C, C+E, D, gépkezelő, GKI (belföldi-nemzetközi), taxi, huIladékgyűjtő-és szállító kate­góriában. - Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647 vagy 30/9472-666 E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nyt. sz.: 03-0003-04 AL-0308 HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGrtun. rz .. no nemzetközi pénztranszfer I U U • I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 287,00 292,49 USD 219,00 224,99 CHF 237,00 242,99 ÉRVÉNYBEN: január 10. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S LAST MINUTE-NAP 17.00 Somogyi Hírlap rendezvénye 19.30 VAKNYUGAT Stúdió előadás www.csiky.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom