Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-10 / 8. szám
2013. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 11 Nemzetközi szövetséghez barangoltak a túrázók Álláskeresőknek is több jár infláció A minimálbér növelése más juttatások összegét is megemelte POSTÁNKBÓL Hiába adtam föl a csekket, a biztosító nem fizet szabadidősport Új taggal bővült a Nemzetközi Népsport Szövetség: januártól a Kaposvári Természetbarátok Turisztikai Egyesületét is felvették a szervezetbe. A csaknem 300 tagot számláló somogyi civil szervezet ennek kapcsán városkörnyéki túrát szervez.- Az egészség, a jobb fizikai állóképesség kialakítása, s annak megőrzése fontos feladat; ebben szerintem kétségkívül nagy szerepe lehet a túrázásának, a kirándulásnak- mondta szerdán lapunknak Szép József, a Kaposvári Természetbarátok Turisztikai Egyesületének elnöke. Hozzátette: a nemzetközi szervezet ajánlásainak figyelembe vételével szervezik meg programjaikat. Tehát elsősorban nem versenyrendezvényekre hívják a mozogni vágyókat, hanem viszonylag könnyen teljesíthető feladatok várnak a résztvevőkre.- Minden esetben az induló választja ki a számára elfogadható távot és tempót, amelyet saját adottságainak megfelelően teljesít - folytatta Szép József. - Azt akarjuk, hogy mindenki jól érezze magát, a túra valóban élmények forrása legyen. S persze lehetőleg minél több embert szeretnénk megmozgatni. Az kétségkívül örömet jelent számunkra, hogy az ismert túrázókon kívül időről időre újabb jelentkezők tűnnek fel a rendezvényeken. Egyesületünk egyik fő célkitűzése az utánpótlás folyamatos biztosítása. Úgy érzem, hogy olyan ki- kapcsolódásról van szó, amely sokaknak jelenthet kellemes időtöltést, ugyanakkor rengeteg élményhez juthatnak a kirándulók, valósággal feltöltődhetnek egy-egy út során. A legközelebb programra ezen a héten szombaton kerül sor. A Zselic 8-, 14-, illetve 24 kilométeres vándorutak avató túráira bárki jelentkezhet. A civil szervezet vezetőjétől tudjuk: útjuk során érintik a Kincses-hegyet, Szennát, a Csi- pány-erdőt valamint Patcát továbbá Szilvásszentmártont is. A részletekről bővebb felvilágosítást az egyesületnél kapnak az érdeklődők. ■ A minimálbér mostani emelésének nyertesei a kismamák is, hiszen a nekik járó juttatások az inflációt meghaladó mértékben nőnek baranya-tolna Nemcsak a minimálbér, de ahhoz kapcsolódóan az álláskeresési járadék, a közfoglalkoztatottak bére, illetve több más juttatás összege is emelkedik idén. Kaszás Endre Január t jétől 93 ezer forint helyett 98 ezer forint lett a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 108 ezer forintról 114 ezer forintra emelkedett, így aki minimálbérért dolgozik, az havi nettó 3275 forinttal kaphat többet, mert 64190 forint lesz a nettója. Akinek pedig garantált bérminimum jár, az 3930 forinttal kereshet többet: a nettója 74 670 forintra emelkedik. Ezek a tételek a családi kedvezményt nem tartalmazzák. A minimálbérhez kapcsolódó, legtöbb - Baranyában mintegy 27 ezer, Tolnában 13,5 ezer - embert érintő változás az álláskeresési járadék emelkedése. Ezt az előző 4 évi bruttó fizetés alapján állapítják meg, annak 60 százalékában. Aki csak minimálbért keresett, annak bruttó 55 800 forint lehet a járadéka. A maximális bruttó 98 ezer forintos járadékot bruttó 163 ezer forintos fizetésnél lehet elérni. ■ K. E. Pontosan mi mennyi 2013-ban? Minimálbér J18000 Ft/hó Garantált bérminimum 114000 Ft/hó Garantált közfoglalkoztatási bér 96800 Ft/hó Munkavezetőt megillető közfoglalkoztatási bér _____ 83050 Ft/hó Mu nkavezetőt megillető garantált közfoglalkoztatási bér ___106480 Ft/hó Közs zolgálati tisztviselők illetményalapja 38650 Ft/hó A hivatásos nevelőszülői díj legalacsonyabb összege 135 000 Ft/hó Öregségi nyugdíj legkisebb összege___ 28500 Ft/hó Ár vaellátás legkisebb összege 24250 Ft/hó Saját jogú nyugellátás és az özvegyi, baleseti özvegyi nyugellátás . együttfolyósítási összeghatára 81510 Ft/hó Rehabilitációs ellátás minimális összege_____________________________29400 Ft/hó Rokkantsági ellátás minimális összege 29400 Ft/hó Álláskeresési járadék 98000 Ft/hó Nyugdíj előtti álláskeresési segély__________________________________39200 Ft/hó Ker esetpótló juttatás______________________________________________45300 Ft/hó Gyermekgondozási díj maximuma (gyed)__________137 200 Ft/hó Gyermekgo ndozási segély (gyes)____________________________________28500 Ft/hó Gyermeknevelési támogatás 28 500 Ft/hó Többet kaphatnak mostantól a kismamák is Nő a táppénz is, de már nem véd a felmondástól A minimálbér ilyen mértékű emelésének egyik nyertesei a kismamák. A nekik járó juttatások ugyanis a jogszabályi változások kapcsán ebben az esztendőben az inflációt meghaladó mértékben nőnek. 2012- ben a maximális gyed ősz- szege 130200 volt, ez a minimálbér-emelés következtében 2013- tól 137200 lesz, vagyis akár 7000 forinttal is több lehet a gyermekgondozási díj. érdekes kettősség ugyanakkor, hogy egyelőre nincs biztos információ a gyesen (gyermek- gondozási segély) lévők ellátásának emeléséről. A gyes összege a mindenkori öregségi nyugdíj minimális összegének felel meg, ami a nyugdíjemelés - a kormányzat az elmúlt év végén átlagosan 5,2 százalékos emelésről döntött és tájékoztatott - híre ellenére hivatalosan még mindig 28500forint. A 98 ezerforintos minimálbér életbe lépésével idén ismét emelkedik a betegszabadságon töltött idő, a táppénz juttatása is, amit folyamatos, legalább 2 év biztosítási idő esetében a napi átlagkereset 60 százalékában állapítanak meg. Ugyanakkor a táppénz a jövőben már nem nyújthat védelmet azok számára, akik egy esetleges elbocsátást szeretnének elkerülni, ugyanis az új szabályok szerint a munkavállalónak a betegszabadság alatt is lehetősége van felmondani. A felmondási idő azonban csak a betegszabadság végén kezdődhet el. A dolgozónak a felmondás jogellenességére való hivatkozással lehetősége van pert indítani, ugyanakkor a korábbi gyakorlattal ellentétben ilyenkor már nem a bírósági eljárás teljes idejére kapja a rendes fizetését, hanem legfeljebb 12 hónapra. 2006.11. hó 16-án kötöttem egy havi 2 ezer forintos életbiztosítást, amit hajszál pontosan havonta fizettem is. 2012.06. hó 6-án meghalt a feleségem, miután járó díjat a mai napig sem kaptam meg. A halotti anyakönyvi kivonatot, annak rendje és módja szerint halál után egy hétre és a közjegyzői határozatot mit október 4.-én kézhez kaptam, másnak október 5.-én a megbízott fel is adtam a biztosító központjába Budapestre. Először 30 napot kötöttek ki, hogy kell várni, majd ismét 30 nap várakozás, hogy jogerőre emelkedjen. A következő alkalommal azt mondták, hogy utalva van, hogy legyek nyugodtan, de a várva várt összeg nem jön. Nagy szükséges lenne rá, mert itt a tél és tüzelőm majdnem nulla. Ezért kérem aki tud segítsen, vagy mondják meg, hogy mit tegyek. Már 82. évemben járok és félek, hogy valami nem várt eset történik velem, mivel egyedül élek. jóindulatukat és segítségüket előre is nagyon köszönöm: Veszner József, Somogyszob A megbocsátás jó Kezdetben volt az Ige, majd az ember és a szabad akarat. Isten elküldte flát, de hasztalan. Gyilkolunk, ölünk, szívvel, lélekkel, tudattal egyaránt. Elborzadunk, ha látjuk a halált, Isten tükrében a lelkünket, a valóságot, magunkat. Gátlástalanul mondunk és gondolunk szörnyűségeket, hallgatunk és megalkuszunk. Szeresd ellenségedet, mondja az írás, de csodálkozunk, azt hogyan lehet? Ha értenénk Ié- zus Krisztus szavát, ha képesek lennénk megbocsájtani, elhinni, hogy a hitünk, szavunk rajzolja körénk a valóságot, akkor tudhatnánk, az ellenség mi magunk vagyunk magunknak. Istentelen világot teremtünk, s ha felismerjünk is, hogy tévedtünk, a tévedésünket nagyvonalúan hitetjük tovább. Ölünk az önzéssel, álnoksággal, szóval, de még a hallgatással is. Isten útjára lépni, haladni rajta gigászi küzdelem, önfeláldozás. Fel kell áldozni kicsinyes, önző, álnok, gyalázattal terhes énünk. Fel kell áldozni önhittségünket, de nem az életünk és nem másokét. Bence, emlékezünk rád. Nagy Lajos Tavaly kevesebben adták önként vérűket a beteg emberekért programok Folyamatos akciókkal csábítják a donorokat, február elsején például fánkot és ajándékokat is kínálnak dél-dunántúl Az év végi ünnepek előtt - köszönhetően a véradóknak - sikerült megfelelő mennyiségű vérkészítményt előállítania a Pécsi Regionális Vérellátó Központnak, azonban mint dr. Szabó Zsuzsanna régióigazgató elmondta, sajnos tavaly, éves szinten, kevesebben jelentkeztek véradásra a tervezetthez képest.- Baranya, Somogy és Tolna megyében az elmúlt évben ösz- szesen 43792 egységnyi vért vettünk le, ami a tervezett mennyiség 97 százaléka. A Vö- rörskereszttel együttműködve egyre nagyobb figyelmet fordítunk a szervezőmunkára, a telefonos és levelezőlapos behíváson túl különböző rendezvényekhez csatlakoztunk és önálló programokat szerveztünk „Három megye összefog” címmel - mondta dr. Szabó Zsuzsanna. - Ennek keretében kerti partit, médiavéradást, Mikulás-véradást és adventi véradást is hirdettünk tavaly, idén ezt kiegészítjük a farsangi véradással, február 1-jén, amelyen fánkkal és ajándékokkal várjuk majd a véradókat. Pécsett nagy jelentősége van az egyetemi véradásnak, ezt idén is rendszeresen megszervezzük. A régióigazgató elmondta, hogy világviszonylatban is enyhe hullámzás tapasztalható a véradás tekintetében, tavasszal és ősszel többen jelentkeznek a központokban, azonban a szakemberek, éppen a különböző programokkal, az egyenletes ellátásra törekszenek.- Abból a szempontból is fontos az egyenletes vérellátás, mert bizonyos készítmények előállításánál csak a legfeljebb néhány napos vér használható fel. Éppen ezért szeretnénk minél több embert megismertetni a véradás fontosságával, életmentő szerepével, mert tulajdonképpen bármikor, bárkinek szüksége lehet vérre. Minden véradáson igyekszünk minél komfortosabb és kellemesebb környezetet biztosítani a segítő szándékkal érkezőknek. ■ Hajdú Zs. Nem csak utalványt- A pécsi kollégákkal és a Vöröskereszttel együtt azon dolgozunk, hogy minél több hasznos ajándékkal tudjunk kedveskedni a véradóknak az ötszáz forintos étkezési utalványon túl, amit minden „életmentőnek" biztosítunk - mondta dr. Bocskai Tünde, a szekszárdi területi vérellátó vezetője. - Ehhez folyamatosan keressük a támogatókat, szeretnénk elérni, hogy minden véradónak tudjunk adni valamilyen meglepetést, egy olyan emléket, ami arra ösztönzi, hogy legközelebb segítse embertársai életben maradásának esélyeit.