Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-09 / 7. szám
2013. JANUÁR 9., SZERDA POSTÁNKBÓL A diszlexiás rendőr az alábbi eset, nem az én falumba történt, egy kicsit odébb, de így volt, igaz volt, szavamat adom rá. Minden valamirevaló kocsmának törzskara van. Nyugdíjasok, özvegyek, agglegények, csalódottak és boldogok, alacsonyak és magasak, egyszóval azok, akik ott érzik jól magukat. Érdemes megfigyelni ezt a törzsgárdát. A nyitás előtt már a bejárat előtt topognak. Várják a kocsmá- rosnét, aki élete delején, már túljutott, de azért még mindig szem- revaló teremtés. Megáll rajta a szem, ahogy itt mondják. Nyitás után mindenki el foglalja teritóri- umát, törzsasztalnak is mondhatnánk, de így túl flancosán hangzik. A fennt jelzett helyiségben is a kocsmárosné a főszereplő. Rendelés nélkül is kiviszi a megszokott italokat Kiszolgálás közben súrolja, érinti nem kis kebleivel a fogyasztót. Tudja, érzi, hogy odavannak érte, mert amikor egy-egy asztalt letöröl, kivillannak hófehér combjai, szinte felhördülnek a látványtól. Ő azonban tudja, hogy az Úr tehetségüket elvette és csak a kívánságot hagyta meg. így aztán teljes biztonságban riszálhatja magát előttük. A rendelés hangerejéből a magabiztosságból lehet tudni, hogy ki kapott nyugdíjat Aki fél napot elücsörög egy pohár sör mellett, az várandós. A nyugdíját várja. Ebben az idilli csendben rontott be a falufelelős. Köszönés helyett elkiáltotta magát: Kőszegi Tamás! A törzstagok egymásra néztek. A kocsmárosné alkarjával megemelte nem kis melleit, ez nála az idegesség jete vofc A falufelelős vészjósló hangot ütött meg: Kőszegi Tamás! A törzstagok az ital után nyúltak és felhörpontették azt. Ha futni kell, ne vesszen kárba a drága ital. Aztán egymást fürkészték. - Ki iszik itt álnéven? A nyomozásba a kocsmárosné is bekapcsolódott Kőszegi Tamás! - és végignézett a jól ismert arcokon.- Akkor másként kérdezek!- dühöngött a rendőr. - Kié az a zöld bicikli a falhoz támasztva?- Az enyém - állt föl egy gumicsizmában lötyögő emberke.-Na jöjjön velem! A törzsgárda is utánuk igyekezett, élükön a kocsmárosnéval.- Olvassa el, mi van ide írva! - nyomta le fejét az első kerékhez.- Ez már nagyon régi...- Ne magyarázzon, olvassa! A kisöreg megköszörülte torkát: Községi Tanács! A röhögő kánonban egy ember nem vett részt! ■ E. Sípos Gyula, Csokonyavisonta MEGYEI KORKÉP 11 Kötelező az ellenőriztetés gáz Akár ki is kapcsolhatják majd a szolgáltatást a mulasztóknál Bár kellene, még sok helyütt nincs világháló és kábeltévé dél-dunántúl Egy új jogszabály alapján januártól ötévente mindenki köteles ellenőriztetni a gázkészülékeit, az ezt elmulasztóknál pedig akár ki is kapcsolhatják a gázszolgáltatást. Máté Balázs Amint arról beszámoltunk, múlt szombaton Pécsett két gyermek és egy felnőtt szenvedett szén-monoxid-mérgezést egy lakóházban. Szerencsére most nagyobb baj nem történt, azonban a színtelen, szagtalan gáz miatt évente átlagosan negyvenen szenvednek halálos mérgezést az országban. A tragédiákat az esetek jelentős részében a rosszul bekötött gázkészülékek okozzák. Az ilyen eseteket kívánják megelőzni egy tavaly elfogadott jogszabállyal, amely idén januártól előírja a gázkészülékek ötévente kötelező ellenőrzését. Leikauf Tibor, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a 90-es évek közepéig kötelező volt az időszakos biztonsági felülvizsgálat, azóta azonban, ha a tulajdonosok nem fordítottak erre figyelmet, senki sem ellenőrizte a készülékeket. Úgy véli, a szigorítás elkerülhetetlen, és nagyon időszerű volt. A felülvizsgálatot nem a kéményseprők, hanem az erre képesített szakemberek véSzíntelen, szagtalan SZÉN-M0N0X1D TÖKÉLETLEN égéskor keletkezik, súlyos oxigénhiányt okoz, károsítva az agyat, a tüdőt, a szívet. Tartós belélegzés esetén akár halálhoz is vezethet, de gyakran időben elkezdett kezelés mellett is maradandó károsodást okozhat. A gáz színtelen, szagtalan, és szén-monoxid-érzékelő berendezés nélkül észrevehetetlen. A mérgezésre kezdetben kábult- ság, fejfájás, fülzúgás, hányinger, szédülés, zavartság, a bőr kipirulása jellemző. Későbbi fázisaiban izomgörcsök, hányás, bénulás, majd a legsúlyosabb esetekben eszméletvesztés és fulladás lép fel. A felülvizsgálatot erre képesített szakemberek végezhetik el gezhetik el. A Dél-Dunántúlon közel kétszázan jogosultak erre. A szakemberek elérhetőségéről a világhálón, illetve a szolgáltatók központjaiban SZÉN-MONOXID-MÉRÖK NEMCSAK szaküzletekben, hanem a nagyáruházakban is kaphatók. Az árak néhány ezertől több tízezer forintig terjednek. A berendezések, ha szén-mon- oxidot érzékelnek, hang- és fényjelzést adnak ki. Léteznek olyan, a kazánhoz csatlakoztatható készülékek, amelyek baj esetén lekapacsolják a fűtőberendezést. a legtöbben a legegyszerűbb eszközöket, a falra szerelhető mérőt választják. A szakemberek szerint azonban ezekből sem érdemes a legolcsóbbakat venni, ugyanis előfordulhat, hogy a veszélyes gázon kívül tájékozódhatnak az érdeklődők. A szolgáltatás szabadáras. Attól függően, hogy egy lakásban hány és milyen gázüzemű berendezés működik, más hatásokra is reagálnak: érzékenyek lehetnek a hőre vagy akár egy haj fixáló flakonjából kiáramló hajtógázra is. fontos a megfelelő helyre való felszerelés is, mivel sokan - tévesen - azt hiszik, hogy a szén- monoxid nehezebb a levegőnél, ezért hajlamosak kis magasságban felszerelni a mérőt. Valójában a szénmonoxid kicsivel könnyebb a levegőnél, tehát fentről lefelé tölti meg a helyiséget. Egy átlagos, 270 centi- méteres belmagasságú lakásban a készüléket 180-240 centiméteres magasságban kell elhelyezni, a kazántól legalább másfél méterre. jellemzően öt- és húszezer forint között mozog a vizsgálat ára. Találni lehet azonban olyan céget is, akik ingyen végzik a szolgáltatást, s csak a feltárt hibák kijavításáért kérnek pénzt. A készülékek ellenőrzését ugyan nem a kéményseprők végzik el, viszont 2015-től ők kontrollálják, hogy eleget tettek-e a tulajdonosok az előírásnak. Amennyiben nem, a legsúlyosabb szankció az lehet, hogy ameddig be nem szerzik a tanúsítványt az érintettek, kizárják őket a gázszolgáltatásból. Mindemellett persze nem csak a gázüzemű készülékek okozhatnak bajt. Egyre többen térnek vissza a hagyományos fűtési módozatokhoz úgy, hogy a tíz-húsz éve üzemen kívüli kéményeket ellenőrzés nélkül kezdik el használni, ez pedig szintén balesetveszélyes. CO-mérő: érdemes drágábbat vásárolni dél-dunántúl Bár fejlődik, nem áll túl jól régiónk a kábeltévé-elérhetőség és az internetterén - ez derül ki a KözpontiStatisztikai Hivatal friss felméréséből. Noha a szakemberekszerint éppen ez a két tétel, amely - persze egyéb tényezők,például az orvosi ellátás vagy a közlekedés mellett - vonzóbbá tehetné a vidéki, kistelepülési létet is. A 2011. év végi felmérés szerint a kábeltelevíziós hálózatba kapcsolt lakások aránya alapján felállított megyei rangsorban Baranya a tizedik, Tolna a tizenötödik, Somogy pedig a tizenhatodik. A megyei rangsorban az internet-előfizetők országon belüli aránya alapján a három dél-dunántúli megye közül Baranya a tizedik, Somogy a tizenhatodik, Tolna pedig a tizennyolcadik helyen szerepelt. ■ A régió megyéi között egyfajta átrendeződés is végbement az utóbbi évtizedben Ez a hátrány jelentős részben népesedési okokra vezethető vissza: arányában kis lélekszámú a térség, s a népesség viszonylag magas hányada él törpe- és aprótelepüléseken - s itt az infokommunikáció terén is nagy a lemaradás. Külön vizsgálva az in- töknetelérést az derült ki, hogy - a nem mobilinternetező kört tekintve - a több mint 187 ezer dél-dunántúli internet-előfizető 44 százalékát Baranyában, csaknem egy- harmadát Somogybán, mintegy negyedét Tolnában regisztrálták. Mindazonáltal az elmúlt évek technológiai fejlődése a Dél-Dunántúlt sem hagyta érintetlenül, hiszen a térség igyekezett felzárkózni az országos folyamatokhoz. A régió megyéi között egyfajta átrendeződés is végbement: míg az elmúlt évtized közepén a két technológiánál - a sűrűségi, ellátottsági mutatók vonatkozásában - Tolna vezető szerepe még vitathatatlan volt, addig a 2011 végére Somogy és Baranya fejlődése is felgyorsult, sőt az internetezés vonatkozásában Baranya már el is hagyta. ■ Nyaka Szabolcs AZ ÖN CAR-BANTARTÓJA GÉPJÁRMŰVEL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA Hasznos tippek és tanácsok a téli közlekedésben - ne spóroljunk az autógumin! igen sok autós még mindig nem használ téli autógumit, s magas lehet azok aránya, akik az alapvető téli vezetéstechnikai fortélyokkal nincsnenek tisztában. Németh József, a kaposvári Németh Travel ügyvezető igazgatója szerint az előrelátó járművezető minden veszélyforrásra felkészül, s igyekszik a kockázatot a lehető legjobban mérsékelni. az utóbbi napok enyhülése után kedden erőteljesen lehűlt a levegő és Somogybán újra havazott. A szakember kiemelte: a forgalomban igen sok olyan sofőr vehet részt, aki először közlekedik téli körülmények között. így esetükben különösen indokolt a fokozott figyelem. -A síkos, csúszós úton kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatot, az erőteljes fékezést, gyorsítást - emelte ki. - Szerintem visszafogott vezetési stílusban érdemes haladni, s a közlekedést szolgáló valamennyi biztonsági tanácsot érdemes megszívlelni. Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, amelyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így kormányozható marad az autó. Mindig időben induljunk el, mivel a menetidő várhatóan megnő, s ismerjük mega helyi közlekedési viszonyokat és veszélyes útszakaszokat - A síkos úton való fékezés teljes összpontosítást kíván, ráadásul a fékút télen általában hosszabb, mint optimális körülmények között - közölte az igazgatóság. Amennyiben a kocsiban nincs blokkolásgátló (ABS), ágya kerekek gyorsabban leblokkolnak, a jármű kormányozhatat- lanná válhat és könnyen kicsúszhat Azt tanácsolják■ ilyenkor lábunkat vegyük te a fékről, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor fékezzünk, amikor az autó már ismét irányban áll. Útközben érdemes egy fékpróbával felmérni a tapadást, persze ott, ahol nem okozunk ezzel balesetveszétyt.Ha elindulásnál az autó megcsúszik, akkor nem a nagyobb gáz, hanem a finomabb pedálkezelés segít A kormány álljon egyenesen. A téli, csúszós aszfalt legnagyobb veszélye, hogy sokszor nem látszik, hogy az út csak vizes vagy tényleg lefagyott ha a járművezető eltérő kinézetű burkolathoz ér, csökkentse a sebességet Ilyenkor érdemes egy rövid, óvatos fékezéssel kipróbálni, megvan-e a megfelelő tapadás. - A kanyarodás közben találkozhatunk azzal a jelenséggel is, • hogy az autó fara kezd el csúszni ez a túlkormányozottság. Ilyenkor a csúszásnak megfelelő irányba kell ellenkormányozni, de csak addig, míg az autó meg nem áll a csúszásban. Amint megvan, gyorsan vissza kell tekerni egyenesbe. EMELOGEPEK, AUTÓEMELŐK üzembehelyezés, műszaki vizsgálat 70/211-3912, 82/424-252 novakszerviz@freemail.hu O Új és felújított indítómotor, generátor javítása, forgalmazása; O Digitális kilométerórák javítása, beállítása, beszabályozása; O Lézerblokkolók szerelése Q Akkumulátorok forgalmazása (Perion, Varta, Berga...) O Elveszett rádiókódok visszakeresése O Diagnosztikai bevizsgálás, javítás O Immo problémák kezelése O Légzsák, motor vezérlőegység javítása VARGA LÁSZLÓ Nagykanizsa, Honvéd u. 30. Tel.: 06-30/9940-888, 06-93/320-989 SONAX I • Alvázmosás ; • Kárpittísztítás ff1 r'niQifl . 'Olajcsere jpiffBSp • Autószerviz »Klímatisztítás, fertőtlenítés