Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-30 / 280. szám

15 2012. NOVEMBER 30., PÉNTEK wmfflmMKymmummmMmmmmmmBmmmmmammm Dobogóra álltak a sportiskolás kaposvári birkózók Remekeltek a diákolimpián karate Egyéni bajnoki címeket is szereztek a somogyi indulók Halmozták az érmeket a leilei utánpótláskorú karatékák birkózás Monoron rendezték a kadét kötöttfogású országos bajnokságot. Az 50 kg-os súly­csoportban korengedménnyel birkózó Kovács Márk a nyolc versenyzőt felvonultató mezőny­ben két győzelemmel jutott a döntőbe, ahol vereséget szenve­dett tatabányai ellenfelétől, így a második helyen végzett. A dorogi Városi Sportcsarnok adott otthont III-IV. korcsopor­tos kötöttfogású birkózó diák­olimpia országos döntőjének. AIV. korcsoportos (serdülő) versenyzőknél (130 fő) a Kapos­vári Sportközpont és Sportis­kolát képviselő Kovács Márk az 50 kg-osoknál a döntőig jutott. Ott vereséget szenvedett és a második helyen végzett. A 76 kg-os súlycsoportban Horváth Barnabás lemásolta csapattársa teljesítményét, és az elveszített döntő után csapatunk második ezüstérmét gyűjtötte be. A második napon a III. kor­csoport (diák I.) versenyzői (145 fő) léptek szőnyegre. A 42 kg-os súlycsoportban Jár- fás András az első fordulóban vereséget szenvedett a későb­bi győztestől. A vigaszágon három győztes mérkőzést követően a dobogó harmadik fokáig jutott. Aladics Gergő aranyéremre is esélyesnek számított az 54 kg-osoknál. Az első fordulóban neki sem sike­rült győzelemmel kezdeni. A vigaszágon a bronzmérkőzésig menetelt, ahol újabb vereség következett,Aladics így az ötö­dik helyen végzett. ■ K. Z. Az egyik legnagyobb ver­senyzői létszámú hazai karatés megmérettetés volt a Budapesten rendezett XVII. WKF Magyar Karate Diákolimpia Országos Döntő, melyen kiváló somogyi ered­mények születtek. Kun Zoltán Valamennyi somogyi szakosz­tály képviseltette magát a diák­olimpia országos döntőjén, ahol ezúttal is iskoláik színeit képvi­selték a versenyzők. Negyvenhárom magyar klub, közel négyszázötven ver­senyzője mérte össze tudását. A színvonalra nem lehetett pa­nasz, hiszen az egyes korosz­tályokban a legjobbak adták le nevezésüket. A Barcsi Városi Sportegye­sület Karate Szakosztálya ki­lenc sportolóval képviseltette magát a sorrendben tizenhe­tedik alkalommal megrende­zett viadalon. A barcsiak eredményei, 6-7 évesek (utánpótlás), kumite (küzdelem) +25 kg.: 1. Gulyás Csaba (BNI Arany János, Ál­talános Iskola, Barcs). 10-11 évesek (utánpótlás) kumite - 35 kg.: 5. Villányi Roland (BNI Deák Ferenc, Általános Iskola, Barcs). 8-9 évesek (ha­ladó), kumite - 30 kg.: ...2. Igricz Ivó (BNI Arany János iskola). 10-11 évesek (hala­dó), kumite - 34 kg.: ...2. Lit- ter Katalin (BNI Arany János Erdős Martin (szemben) a küzdelem kategóriában szerzett aranyérmet iskola). 10-11 évesek (haladó), kumite) - 34 kg.: ...3. Balas­sa Laura (BNI Arany János iskpla), 12-13 évesek (haladó) kumite + 50 kg.: ...5. Frányó Dzsesszika (BNI Deák Fe­renc Általános Iskola, Barcs). 12-13 évesek (haladó) kumi­te - 43 kg.: 1. Gyúrás Fanni (Váci Mihály Általános Iskola, Győr-Győrszentiván). 12-13 évesek (haladó) kumite + 52 kg.: 1. Erdős Martin (Dráva Völgye Középiskola, Barcs). A barcsi iskolák színeiben szereplő sportolókat Flórián Oszkár, Vidák Balázs, valamint Erdős Zoltán vezetőedző készí­tette fel a diákolimpiára. A Balaton Budo versenyzői közül a fonyódi Szabó Száva Hargita első lett katában (for­magyakorlat) a 6-7 éveseknél, kumitében a 23 kg alattiak küzdelmében ezüstöt nyert. Ugyancsak formagyakorlatával diadalmaskodott a balatonszár- szói Simándi Gergely a 18-20 évesek között. Susóczki Dávid (Balatonszárszó) pedig a 14-15 éveseknél, a haladóknál ka­tában szerzett ezüstérmet. A sportolókat Somogyi Péter ké­szítette fel a versenyre. A Spirit Balatonlelle Kara­te Sportegyesület (vezetőedző: Kötél Henrietta) összesítésben egy arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a diák­olimpiát. A balatonlellei eredmények, kata: 1. Kertész Bálint. Kata: ...2. Luczek Árián. Kumite: ...3. Luczek Árián. Kata: ...3. Lelkes Laura. Kumite: ...3. Lelkes Lau­ra. Kumite: ...3. Molnár Vanda. Kumite: ...3. Tóth Krisztina. A Kaposvári Shotokan Karate Egyesület Lajos László irányí­tásával vett részt a diákolimpia országos döntőjén. Versenyzőik közül Sípos Ádél kumitében (küzdelem) a +54 kg-ban, míg klubtársa Lovrencsics Gergő a -75 kg-ban kumitében szerzett egyaránt bronzérmet. PÉNTEK kosárlabda NB II., Nyugati csoport, férfiak: Siófoki Kosár- suli-Zalaegerszegi KK. Siófok, Krúdy iskola, 19 óra. LABDARÚGÁS OTP Bank Liga: Debreceni VSC-TEVA-Kaposvári Rákóczi FC. Debrecen, 17 óra. TEREMLABDARÚGÁS: Októberi Gyermekfoci Torna. Somogy- jád, sportcsarnok, 8.30 órától és 13 órától. SZOMBAT asztalitenisz NB I/B, Nyu­gati csoport, nők: Kaposvári AC-Kanizsa Sörgyár SE II. Ka­posvár, Asztalitenisz csarnok, 17.30 óra. NB II., Délnyugati csoport, férfiak: Kaposvári AC- PTE PEAC II. Kaposvár, Aszta­litenisz csarnok, 11 óra. birkózás Szita Bence meg­hívásos gyermek szabadfogású birkózóverseny. Mernye, Sza­badi Gábor Általános Iskola és Óvoda, 10 óra. kézilabda Budapest Bank Férfikézilabda Liga: Csur­gói KK-Vác. Csurgó, Városi Sportcsarnok, 18 óra. NB I/B., Nyugati csoport, nők: Marca­li VSzSE-PTE-PEAC. Marcali, Városi Sportcsarnok, 17 óra. NB II., Délnyugati csoport, nők: Balatonszemes KSE-DRB Bank Siklós KC. Balatonboglár, Urá­SPORTMŰSOR nyi János sportcsarnok, 16 óra. NB II., Délnyugati csoport, fér­fiak: Kiskőrös KSK-Rinyamenti KC Nagyatád. Kiskőrös, 18 óra. NB III., nők (Somogy és Zala) - az elöl állók a pályaválasztók: IZZÓ- Junior-Balatonboglári SC, 13 óra. Egerszegi KK-GÓ-NA SZKKE Lenti, 15 óra. kosárlabda NB I/A csoport, férfiak: Sopron KC-Kaposvári KK. Sopron, MKB Aréna, 19.15 óra. NB II., Nyugati csoport, férfiak: Oroszlányi SE-Marcali VSzSE. Oroszlány, 17 óra. labdarúgás OTP Bank Liga: FGSZ Siófok-Egér. Siófok, Váro­si-stadion, 16 óra. röplabda Közép-európai Li­ga: Posojilnica AIC/DOB-Fino kaposvár. Posojilnica (Auszt­ria), 19 óra. Magyar Kupa, nők: Gödöllő-1. MCM Diamant RC-Kaposvári Egyetem. Gödöl­lő, 18 óra. TEREMLABDARÚGÁS: J és K 2007 Kft. Teremlabdarúgó-baj­nokság. Barcs, Deák Ferenc Sportcsarnok, mérkőzések: 14 órától. VÍZILABDA OB I, férfiak: Ka­posvári VK-Debrecen. Kapos­vár, Városi Fürdő, 18 óra. VASÁRNAP KÉZILABDA NB 1/B., Nyuga­ti csoport, nők: Pilisvörösvári KSK-Rinyamenti KC Nagy­atád. Pilisvörösvár, 14 óra. NB II., Délnyugati-csoport: Csurgói KK II.-HSC Hőgyész. Csurgó, Városi Sportcsarnok, 15 óra. NB III., nők (Somogy és Zala) - az elöl állók a pályaválasztók: Botfai LSC-Kadarkúti SZSE, 10 óra. Csurgói NKC-Petőfi SE Fo­nyód, 10.30 óra. Barcsi VSE Női Kézilabda-Vonyarcvashegy SE, 14.30 óra. NIKÉ SE-Zalaszentg- róti KC, 15 óra. teke Szuperliga, férfiak: Közutasok Kaposvári TK-Fe- rencváros. Kaposvár, Közuta­sok tekecsarnok, 11 óra. ■ Kun Zoltán karate A Spirit Balatonlelle Karate Sportegyesület sporto­lói több viadalon is szerepeltek az elmúlt időszakban. A lelleiek a siófokon rende­zett Balaton kupán is remekül teljesítettek. A nyílt nemzetkö­zi viadalon kilenc versenyző összesen 13 érmet (4 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzot) nyert. Eredmények, kata: 1. Molnár Vanda. Kata: ...2. Kovács Kiara. Kumite: ...2. Kovács Kiara. Ku­mite: ...2. Vass Lili. Kata: 1. Lel­kes Laura Kumite: 1. Lelkes Laura. Kumite: ...3. Tóth Krisz­tina. Kata: ...3. Kertész Bálint. Kumite: ...3. Kertész Bálint. Kumite. ...3. Berki Bence. Csap- atkata: 1. Spirit Balatonlelle Karate Sportegyesület (Kovács Kiara, Molnár Vanda, Lelkes Laura). Csapatkata: ...3. Spirit Balatonlelle Karate Sportegye­sület (Locker Barnabás, Lenner Vilmos, Vass Lili). Csapatkata: ...3. Spirit Balatonlelle Karate Sportegyesület (Tóth Krisztina, Kertész Bálint, Lelkes Laura). ■ A balatonlellei Kertész Bálint kiváló teljesítményt nyújtott az idei versenyeken. Az elmúlt évek tapaszta­latai alapján a Tatami Team Kupa versenyein a magyar és a külföldi csapatok leg­jobbjai vesznek részt minden korosztályban. Idén is népes tábpr gyűlt össze, 41 magyar klub és 21 külföldi csapát ver­senyzője képviseltette magát a rangos viadalon. A nagyon erős mezőnyben négy balaton­lellei sportoló bizonyíthatta felkészültségét. Luczek Árián és Molnár Vanda a 8-9 éves korosztályban Indult el az utánpótlás mezőnyben, míg a 10-11 éveseknél Lelkes Lau­ra és Kertész Bálint a haladók között lépett tatamira. A leg­jobban Molnár Vanda szere­pelt, aki ezüstérmet nyert. A többiek sem csúsztak le sokkal a dobogóról, mindhárman szé­pen teljesítettek. A hónap és az év legeredmé­nyesebb balatonlellei karatékája Kertész Bálint lett. Tíz verse­nyen összesen tizennégy érmet, hat aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szerzett. A novemberi hónapot két arannyal és három bronzzal zárta. ■ Kun Z. Kovács Bence felnőtt magyar bajnoki címet szerzett birkózás Kötött-, valamint szabadfogásban egyaránt letették névjegyüket a Szlovákiában is szőnyegre lépő sportolók Az Univer-KTE szervezte és rendezte Kecskeméten a felnőtt szabadfogású és női birkózó or­szágos bajnokságot. A Kaposvá­ri nehézatlétikai SE színeit két versenyző, az 55 kg-ban birkózó Kovács Bence, és a 84 kg-ban szőnyegre lépő Halasi Dániel képviselte. - Mindkét verseny­zőnk elsőéves a junior korcso­portban, így minden megnyert mérkőzés már sikernek számí­tott ezen versenyen - számolt be a viadalról Takács László vezetőedző. - Kovács Bence az 55 kg-os súlycsoportban két győzelemmel jutott be a magyar bajnoki döntőbe, ahol csepeli el­lenfelét három menetben legyőz­te, így megszerezte a magyar bajnoki címet. Halasi Dániel két győzelem után az elődöntőben vereséget szenvedett a 84 kg-os súlycsoport felnőtt kötöttfogású magyar bajnokától, így a harma­dik helyért léphetett szőnyegre egy hazai versenyző ellen. A ha­zai pálya lehetőségével azonban kecskeméti ellenfele nem tudott élni, így Halasi Dániel taktikus birkózással megszerezte a har­madik helyet. A dorogi kistérséghez tartozó Nagysápon rendezték a 2012. évi Nyugat-Magyarországi te­rületi kötöttfogású birkózó baj­nokságot a diák II., diák I., és a serdülő korcsport versenyzői ré­szére. Az erőpróbán a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola ver­Kovács Bence (hátul) ismét bajnok senyzői az alábbi eredményeket érték el, diák II. korcsoport, 32 kg.: ...3. Szekér Áron. 69 kg.: ...2. Rézműves Patrik. Diák I. korcso­port, 46 kg.: ..3. Járfás András. 58 kg.: 1. Aladics Gergő. Serdü­lő korcsoport, 54 kg.: ...2. Kovács Márk, 3. Wertenbach Ádám. 63 kg.: 1. Kajtá'n Olivér, ...3. Bódis Milán. 76 kg.: 1. Horváth Barna­bás. A kaposváriak a szlovákiai Somorján is szőnyegre léptek. Ott rendezték a Polgármesteri kupa nemzetközi kötöttfogá­sú birkózóversenyt, melyen a másnapi utánpótlás csapatbaj­nokságra készülő együttes több versenyzője is részt vett. Halasi Dániel győzelmének értékét nö­veli, hogy a döntőben a 2012. évi junior kötöttfogású magyar vá­logatottat győzte le. A kaposvá­riak eredményei, kadét 63 kg.: ...2. Farkas András, 3. Bak Bar­nabás. 69 kg.: 1. Tompa Miklós, ...3. Farkas Balázs. Junior 85 kg.: 1. Halasi Dániel. 96 kg.: ...3. Ug- hy Viktor. A területi és a szlovák baj­nokság másnapján, Nagysápon rendezték a 2012. évi kötöttfo­gású utánpótlás csapatbajnoksá­got, melyre 14 csapat nevezett. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola a C csoportba került a Dorogi NC, az Érdi Spartacus SC, valamint a Törökszentmikló­si BDSK együtteseivel együtt. A kaposváriak a Törökszentmik­lós ellen kezdtek és magabiztos birkózással nyertek. A második fordulóban a későbbi bajnok Do­rog csapata túl kemény diónak bizonyult, majd az Érdet verték a kaposváriak. Következett a Vasas SC és a Diósgyőri BC, ám újabb győzelmet itt már nem si­került szerezi, így csapatunk az értékes hatodik helyen végzett. A csapat tagjai: Csuka László, Popovics Alekszej, Bak Bar­nabás, Farkas András, Farkas Balázs, Tompa Miklós, Kordély Péter, Halasi Dániel, Ughy Vik­tor. A verseny végeredménye: 1. Dorogi NC, 2. ESMTK, 3. CSA­BI, 4. Vasas SC, 5. Diósgyőri BC, 6. Kaposvári Sportközpont és Sportiskola. ■ Kun Z. SPORT

Next

/
Oldalképek
Tartalom