Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-27 / 277. szám

2012. NOVEMBER 27., KEDD 10 ELETMOD - MŰSOR Élénkítő árnyalatokkal jól tudja oldani az egyhangúságot A fekete hajkoronájú, kék sze­mű hölgyek a fekete télikabát komorságát néhány mutatós kellékkel könnyen enyhíthe­tik. Ha egy-két élénkebb szí­nű kiegészítőt viselnek, akkor a fekete sem látszik majd túl gyászosnak. Szinte minden szín jól illik hozzá, de a fekete hajat és a kék szemet remekül kiemeli egy királykék sál az arc közelében. Ha pedig fehér kiegészítőkkel öltik magukra, alkalmivá teszi a megjelenést, de színesíthetik púderrózsa­szín vagy mályvaszínű kendő­vel, amelyet nemcsak a nyaká­ban, hanem a kabátra terítve is viselhetnek. Ha több, nagyobb méretű és különböző tónusok­ban pompázó kendőt vásárol­nak, igazán változatossá tehe­tik a külsejüket. A táska és a kesztyű színe megegyezhet a kabátéval, de akár még a sáléval is. ■ Ceruza, trapéz, basa mind divat Nadrágok, alkat szerint válogatva - Rövidít vagy hosszít A hűvösebb napokon több­ször kerülnek elő a különbö­ző fazonú nadrágok. Fontos azonban azt is tudni, hogy kinek milyen szabásvonal áll igazán jól. AS-összeáilítás Az aránylag szűk fazonú, egye­nes, illetve lefelé kissé szűkülő szárú nadrág, amelyet ceruza­nadrágnak hívnak, szinte min­den alkaton jól mutat. Azoknak a hölgyeknek, akik combban erősebbek, remekül áll a comb­résznél kicsit bővebb, de a nad­rágszár aljánál már leszűkült szárú nadrág. Ez a fazon azok­nak is megfelelő, akik a nőie­sebb fazonú lábbelik helyett jobban kedvelik a magasított szárú sport- vagy bőrcipőket. Vékonyabb combon az olda­lán nagy rávarrt zsebbel és sza­bályozható szárral szabott nad­rágok előnyösek. Ha kienged­jük a bőséget, akkor csizmával, ha összehúzzuk a szárat, akkor lapos sarkú cipővel érdemes ezeket a modelleket hordani. Alacsonyabb termetű hölgyek­nek a rávarrt zsebes, alul húzó­záras és háromnegyedes szárú farmer előnyös, mert a részlet­gazdag szabás eltereli a figyel­met a test arányairól. A hátul nagy rátett zsebes nadrág azok­nak áll jól, akiknek kissé lapos a fenekük. A trapéznadrág, Ő mintha kicsit erősebb lenne combban, mégis szűk farost választott. Jól tette előnyös moletteknek is, mivel a lefelé bővülő nadrágszár ellen­súlyozza a szélesebb csípőt és az erős combot. Magas sarkú cipővel fokozható a trapéznad­rág vékonyító hatása. A halász­nadrágból akad éppen térd alatt végződő, hosszabb szárú halásznadrág és a capri fazon is, ami tíz-tizenöt centivel boka fölött ér véget. Ebben az időben is bátran lehet a rövid fazonokat horda­ni, csak vastag harisnyát vagy hosszú szárú csizmát társít­sunk hozzá. Magas, vékony f , Akinek ez tetszik, hordja csak nyugodtan első látásra szokatlan, mégis népszerű az ejtett ülepű fazon. Ennek az az oka, hogy nagyon kényelmes, emellett pedig rop­pant feltűnő viselet. A szexis, feszes szabásvonalú nadrágok­kal ellendétben nem rajzolja ki az idomokat, mégis lágy redői- vel nőies és nem utolsó sorban divatos holmi. különösen A sudár alkatúak- nak előnyös, de bátran választ­hatja bárki, aki úgy érzi, hogy illik az egyéniségéhez. Bár azt nem árt tudni, hogy a teltebb, alacsonyabb hölgyeket túlságo­san összenyomja. s még izgalmasabbá teszi a megjelenését, ha egymásra ré- tegzi a felsőket, és a pulóver alól kikandikál az ing. Ehhez az összeállításhoz a szokatlan fej­fedő is kiválóan illik. nők bármelyik fajtát felvehetik, akár lapos cipővel is. Aki ala­csony termetű, az magas sarkú­val hordhatja e nadrágokat. . A magas derekú nadrágok hosszítják a lábat, a csípőnad­rágok viszont rövidítik. A 7/8- os nadrághossz csípő alá érő blúzzal vagy kabáttal viselve a gazellatípusú, kecses és magas nőkön kívül mindenki számá­ra előnytelen. Kettő az egyben: igen praktikus viselet a kifordítható kabát ha nappal szaladgálás, este pe­dig alkalmi kabátra van szük­sége, akkor válassza az elegáns és sportos, kettő az egyben tí­pusú modellt. A fregoli szabá­sú, mindkét oldalán viselhető felöltő egyetlen mozdulattal átváltoztatható sportos, vízle­pergető felületű, szőrme béléses kabátból elegáns, az alkalmi megjelenéshez is kiváló, sely­mes tapintású, szőrme bundá­vá. Ráadásul a műszőrme akár otthon, mosógépben is tisztítha­tó. S nem is olyan drága, mint a valódi. Fontos szempont, hogy a kel­lékek is kövessék öltözéke meg­változott stílusát. Lábbeliből is talál olyat, amely telitalpú, így kellően magas és kecses, mégis reggeltől estig kényelmes. Táskák terén az egyszerű, a kabát színéhez illő modell jó szolgálatot tehet. S kell egy csillogó kendő is. ■ 6.00 Jó reggelt, 5.25 TeleShop 5.55 Ma reggel 8.25 Szép otthonok, re- 5.40 Egy kórház 7.00 Domovina 6.00 Kínai gyors © (2 rész) 10.10 Alkímia skacok!© 6.00 TotalCar(ismétlés)© | 8.00 Híradó, mekházak magánélete© 7.30 Híradó 7.15 Mindentudás (amerikairom.vígj.,2005) 7.35 Híradó Reggel 6.25 Tények Reggel 8.15 India - Álmok útján ® 8.50 Baba TV 6.35 Akifutó© 7.35 Valóságos kincses- Egyeteme© 11.45 AMidsomer 8.05 Reflektor Reggel © 7.00 Mokka © 9.05 Hacktion 9.15 Szókimondó © 7.30 A médium © bánya 8.25 Gyűjtögetők © gyilkosságok 8.15 Reggeli 9,25 Stahl konyhája© Újratöltve® 10.10 Hagyományok háza (amerikai krimisor., IV/3-4.) 8.10 Kultikon (ismétlés) © 9.25 Tények (angol krimisorozat)- Csak csajok © 9.40 Babapercek© 10.00 Szeretettel 10.35 Alma Mater 9.15 A múmia® 8.30 Híradó a tányéron © (2 rész) 13.35 Szívtiprók 9.00 112-Életmentők© 9.55 TeleShop Hollywoodból© 11.30 Most a Buday! (amerikai kalandfilm, 1999) 8.35 Hazajáró (ismétlés) 10.35 Beépített főnök (amerikai vígjáték, 2001) 10.05 Top Shop 11.05 Ezo.TV 10.30 Család-barát 12.00 Híradó 11.35 Gordon Ramsay 9.00 Közvetítés -Ausztrália® 15.50t A vihar rabjai 11.45 Asztroshow 12.15 A szabadság útján © 12.00 Híradó délben 12.19 Sporthírek - A pokol konyhája © a Parlament üléséről 11.40 Fald fel Amerikát! (amerikai thriller, 2004) 12.50 Törzsutas (ism.) (am. western, 2/2., 2006) 86" 12.25 Srpskiekran 12.25 Magyar pop 12.30 Monk 16.00 Mesélő cégtáblák -Egy húsevő 17.35 Titaníc 2. 13.25 Fókusz © (ism.) 14.00 Tények Délután 12.55 Unser Bildschirm 13.20 Megtörtént - Flúgos nyomozó © 16.30 Térkép© naplója © (2 rész) (amerikai akciófilm, 2010) 14.00 Pasik!© 14.55 Árva angyal© 13.30 Retró kabaré® bűnügyek© (amerikai krimisor., V/10-11.) 17.00 Dunaanzix 12.50 A világegyetem © Fsz.: Shane Van Dyke Ph 14.40 Gálvölgyi-show © 15.25 Walker, 14.25 Sophie szerint 14.20 A védelemé a szó © 14.25 Az utolsó zsaru® 17.20 Életképek© 13.50 Állati rekordok© 19.15 Yamakasi2 O 15.10 Bűnös szerelem © a texasi kopó© a világ© 15.15 A magyar puszta (német krimisorozat, 1/11.) 18.00 Híradó 14.55 Az Élet© - Utcai szamurájok 93 16.15 Marichuy 16.25 Titkok hálójában © 14.55 Déltenger kincse© 15.35 Klipperek 2.0© 15.25 CSI: 18.25 Dunasport 16.00 Gyűjtögetők© (fr.-angol akciófilm, 2004) ip - A szerelem diadala © 17.25 Update konyha® 15.50 A férfi a legjobb 16.00 Drága doktor úr© A helyszínelők © 18.35 Közbeszéd Paul & Alex R.: Julién Seri g 16.45 Riválisok® 17.30 Hal a tortán© orvosság© 16.50 Elitgimi® (amerikai krimisor., VIII/3-4.) 19.05 Magyar elsők 17.00 Tények Fsz.: Williams Béllé, Chau ” 17.15 A gyanú 18.30 Tények 16.40 MM-A megoldások 17.50 Felfedező úton 17.20 Az utolsó zsaru © 19.15 Tálentum a tányéron © (2 rész) Béllé Dinh, Malik Diouf árnyékában© 19.35 Aktív© magazinja a Robinson család © (német krimisorozat, 1/12.) 19.50 Helló, Doki!© 18.10 Fald fel Amerikát! 21.00 Fantasztikus négyes 18.30 Híradó 20.05 Jóban Rosszban © 17.35 Híradó 18.15 ANyeregKlub© 18.30 GordonRamsay (francia-magyar sorozat 6/5.) -Egyhúsevő (am. akciófilm, 2005) 94' 19.10 A Kód 21.20 Halálosabb 17.40 Heartland® 18.40 Tinga Tinga mesék - A pokol konyhája © 20.45 Hírek naplója © (2 rész) R.: Tim Story 20.15 Fókusz® iramban© 18.30 Maradj talpon!® 18.50 Kérem a következőt 19.25 Jóbarátok© 20.50 Dunasport 19.20 Beépített főnök Fsz.: Jessica Álba, Julián 20.55 Barátok közt© (am. akciófilm, 2003) 991 19.30 Híradó este 19.05 Déltenger kincse © (amerikai vígj.-sor., IV/14-15.) 21.00 Cuki hagyatéka © -Ausztrália© McMahon, loan Gruffudd, (magyar sorozat) Közben: Kenósorsolás 20.15 Párizsi 20.00 Híradó 20.25 Két pasi (amerikai film, 2000) 20.20 Állati rekordok © Chris Evans, Michael Chiklis 21.30 Castle© 23.25 Aktív (ismétlés)© helyszínelők® 20.29 Sporthírek - meg egy kicsi © 22.55 Kultikon© Gyűjtögetők 23.00 John Rambo© (amerikai krimisorozat) 23.55 Tények Este 21.10 Borvacsorá® 20.35 25 éves (amerikai vígjátéksor., V/2-3.) 23.10 Páratlan ritmusok - 21.20 A világegyetem © (amerikai akciófilm, 2008) 22.30 Döglött akták® 0.30 Ezo.TV 22.05 Az este a Vidám Színpad © 21.25 A múmia visszatér® Portréfilm Borlai Gergő Extrém energiák Fsz.: Sylvester Stallone, Ju­23.35 XXL század 1.30 Ébrenjárók© 22.40 II. Károly 22.15 Maradj talpon!® (amerikai kalandfilm, 2001) dobosról® 22.20 Szenvedélyek lie Benz, Paul Schulze-a legendák (magyar film, 2002) 102' szenvedélyes élete © 23.10 A férfi a legjobb 23.55 Harlequin: 0.10 Koncertek és mániák © (2 rész) 0.35 Viharfelhők© velőnkéinek® 3.20 TotalCar (ismétlés) © 23.45 Híradó orvosság® Kockázatos játszma© az A38 Hajón® 23.35 Rettegett (amerikai akciófilm, 1999) 0.10 Reflektor® 3.45 Vers éjfélkor 24.00 Rejtélyes 23.55 Átok© (kanadai film, 1998) 1.00 Vannak vidékek harcosok© 2.20 Az arany utcában© 0.25 Ments meg!© - magyar versek © XX. század© 0.25 Az alkirályok ® 1.50 Akifutó® 1.50 Vers 0.30 OntheSpot© (am. akciófilm, 1986) 89' 21.30 , 14.55 Árva angya|' ' ,i ^/^nwdélyes... 20.35 25 éves a Vidám Színpad 21.25 A múmia visszatér 17.20 Életkepei 23.35 Rettegett harcosok 17.35 Titamc 2. mitHBHi siiper Ty? hír tv wBBBi fii.m mania/HHI i[ uh i i, 1——— discovery^BBI r v pap kik a/vHH 9.30 A nagy svindli 10.30 Kamé- 12.25 Álomház® 13.15 Getaway 11.05 Sportré (ism.) 11.30 Pa- 8.55 Privát rocktörténet © 10.00 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 11.10 Televíziós vásárlás 11.30 La- 12.00 Piszkos munkák 13.00 Au- 18.25 Piaci Capriccio © 18.55 — leon 12.30 Vacsoracsata 13.30 - Viszlát, mi leléptünk! ® 14.05 naszkönyv (ism.) 12.00 Déli híradó A kristálytükör meghasadt © Mai helyzet 12.15 Idegenlégiósok ci bácsi konyhája 12.10 Televíziós tókereskedők 14.00 Amcsi ben- Jamie 30 perces kajái © 19.25 K Jóbarátok 14.00 Csók és csa- Ninas Mai - Vad angyalok © 12.45 Közvetlen ajánlat 13.05 Lap- 12.00 Teleshop 13.15 A pap fe- (ism.) 12.45 Erős emberek (ism.) vásárlás 12.25 Fórum 12.55 Tele- zinfalók 15.00 Dynamo - varázs- Claire Thomas varázskonyhá­O ta 15.00 A végső akarat 16.00 15.00 Super Mokka (ism.) © zárta (ism.) 13.30 Paletta (ism.) lesége © 15.15 A szerelem Har- 13.45Sportverda(ism.) 15.00NFL. víziós vásárlás 15.25 Start, Start lat a világ körüli 6.00 Ausztrál ja © 20.00 Gordon Ramsay - A cc Több m nt testőr 17.00 Sza-! 16.50 Jóban Rosszban © 18.00 I 14.05 Páholy (ism.) 14.30 Ikon I ley Davidsonon érkezik © 17.15 I 12. hét, MNF, Philadelphia Eagles- I plusz 16 25 Tempó 16.55 Világ-1 kamionosok 17.00 A túlélés tör- fickó F-fel © 21.05 Sandro, az Q lamandra 18.00 Vacsoracsa- Tények 6-kor 18.25 Gyilkos szá- (ism.) 15.00 Híradó 15.30 Globál Hollywood Café © 17.45 Ama- Carolina Panthers 18.45 Mai hely- híradó 17.15 Fórum 17.55 Híradó vényei 18.00 Állítólag 19.00 Li- olasz ® 21.20 Gino D'Acampo C ta 19.00 Jóbarátok 19.30 Egy mok © 19.15 Mrs. Klinika © (ism.) 16.05 Stopper (ism.) 16.30 zon ® 19.20 A gyémánt román- zet 19.00 Fieszta 20.00 Ökölvívás. 18.20 Sporthíradó 18.25 Fórum citvadászok 19.30 Ki ad többet? - Házikosztok csatája ® 22.25 S rém modem család 20.00 A 20.05 Sue Thomas - FBI © Paletta 17.00 Híradó 17.30 Zöld ca (amerikai kalandfilm, 2001) © Antonio DeMarco-Adrien Broner 18.45 Világhíradó 18.55 Híradó 20.00 Autókereskedők 21.00 Ki- Jamie vidéki konyhája ©22.55 A nagy svindli 21.00 Heti Hetes© 21.00 Az Amazonas kincse (ame- övezet 18.00 Híradó 19.30 Riasz- 21.00 Tomboló ököl (hong. akció- 22.00 Póker 23.00 Kosárlabda. 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Civil váncsiság 22.00 Hogyan találtuk nagy konyhakvíz © 23.30 Donna 22.00 Terra Nova-Az új világ© rikai akcióvígj., 2003) ® 22.50 tás ©21.00 Híradó 21 21.35 Rét- film, 1971) ® 23.00 Bruce Lee, a Szolnoki Olaj-EWE Baskets 1.00 a pályán 21.55 Híradó 22.15 Világ- fel a világot? 23.00 Piszok nagy Hay - Frissen, gyorsan, egyszerű­23.00 Híradó 23.30 Egy rém mo- Getaway - Viszlát, mi leléptünk! rográd 22.00 Híradó 22.30 Lap- legenda ©0.45 Valaki az ajtó mö- NBA. Philadelphia 76ers-Dallas híradó 22.25 700-as klub 23.05 gépek 24.00 Hogyan készült? en! 24.00 A szakács, ha szabad­dern család 24.00 Vacsoracsata (ism.) ©23.40 Álomház (ism.)© zárta 23.05 Rájátszás (ism.) gött (francia thriller, 1971)® Mavericks (élő) Hazai turizmus 23.55 Híradó 1.00 Autókereskedők napos ® 0.30 Aréna Kulinaria © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom