Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-27 / 277. szám

5 PROMOCIÓ 2012. NOVEMBER 27., KEDD SIOFOK Megújulás a Galeriusban szauna szeánsz Képzett szaunamester segíti a kikapcsolódást A hideg, párás napokon a szaunázás kiváló program. A Galerius Szauna Szeánszai most éjjel is folytatódnak Értorna jéggel, pálinkával; a szeánsz az egyik legnépszerűbb program Pezsgő kulturális sokszínűség az év utolsó napjaiban és az új évben kultúra Igazi különlegesség­gel készül az új évre a Kál­mán Imre Kulturális Központ, amelynek színháztermében január 5-én nagy durranás­sal várják mindazokat, akik a könnyed szilveszteri mulat­ság után valami tartalmas kul­turális programra vágynak. A 2013-as koncert műsora ez al­kalommal fantasztikus megle­petést tartogat a siófoki közön­ség számára. A nézők Ifj. Jo- hann Strauss, A denevér című nagyoperettjének harmadik felvonását tekinthetik meg a Magyar Állami Operaház mű­vészeinek előadásában. A nép­szerű melódiákat tartalmazó, díszletben, jelmezes szereplők­kel előadott felvonást két ope­raházi előadás közötti napon sikerül elhozni, hogy a siófoki közönség is megtekinthesse. A gála további részében A denevér és Verdi Traviatájának részletei mellett, a My Fair La- dytől a Miss Saigonig, népsze­rű musicaleket szólaltat meg Mahó Andrea, Rácz Rita, Rő- ser Orsolya Hajnalka, Cseng- eri Attila és Nyári Zoltán, va­lamint akrobatikus táncokat és látványos levegő balettet is láthatnak az érdeklődők Kut- hy Zoltán és Mercedes világhí­rűvé vált műsorában. Aki nem akar januárig várni, annak az év utolsó hónapja is sok kivá­ló színházi programot tartogat, ahol december 14-én az Apáti Dixiland Bánd és a Siófoki Fú­vósok közös karácsonyi kon­certjét hallgathatják meg az ér­deklődők, míg december 15- én a Madách Színház társula­ta lép a KIKK színpadára a Ne most, drágám! című darabbal. Tengernyi kulturális program vár December 1-jén éjszaka is hódolhatnak kedvenc szenvedélyüknek a szauná­zás szerelmesei, hiszen a Galerius fürdő ezen a napon tartja a szaunázók éjszakája című programsorozatát. Munkatársunktól A vízivilág ezen a napon éjfé­lig várja a vendégeket, akik a szauna kabin forróságában tes­ti, lelki megtisztulás és felöltő- dés részesei lehetnek. A Galeri­us Szauna Szeánszai egyre na­gyobb népszerűségnek örvendő programok, amelyek egész de­cemberben folytatódnak a für­dő szauna mestereinek vezény­letével. Egyre többen ismerik el, hogy a szauna mesterek tudására szükség van a wellness centru­mokban, hiszen szakmai felké­szültségüknek köszönhetően le­hetőség van az egészséges és hi­giénikus szaunakultúra szoká­sainak terjesztésére. A szauna szeánszok ideje alatt a szauna­mester bent tartózkodik a ven­dégekkel a helyiségben és foko­zatosan hevíti fel a kabin levegő­jét a kályhára történő ráöntések- kel. Személyre szabott ventillá- ciót is alkalmaz, amivel a ven­dégek akklimatizációját igyek­szik biztosítani. A szaunames­ter a szeánsz ideje alatt szau­nazászlója és szaunatörölközője segítségével kavarja a forró le­vegőt, miközben mézet, olvasz­tott csokoládét vagy éppen jeget ad a vendégeknek, akik ezek­kel egész testüket bekenhetik. Konferenciával ünnepli a Bala­toni Regionális Történeti Kuta­tó Intézet és Könyvtár egy éves születésnapját. A korszerű, im­pozáns küllemű bibliotékát ta­valy november 25-én vehette birtokba a látogatóközönség. Az elmúlt egy esztendő bebizonyí­totta, hogy szükség volt egy új könyvtárépületre, hiszen nem­csak a látogatottság, de a könyv­tárhasználók száma is nőtt, és a galerius jeges-pálinkás Sza­una Szeánsza az egyik legnép szerűbb tematikus program, amely a jeges finn kultúrát a pálinkán keresztül ötvözi a magyar szokásokkal. A prog­Molnár István, a Galerius fürdő egyik mestere arról is beszélt, hogy a programok során a ven­dégek fürdőruha nélkül, szauna textilben tartózkodnak a kabin­szinté teltházasak voltak a gye­rek- és a felnőtt részleg prog­ramjai is. A korszerű intézmény Siófok önerős beruházásaként épül­hetett meg, a megnyitás óta el­telt évben pedig sikerült azt is megvalósítani, hogy az épület tartalmas kikapcsolódást, kuta­tómunkát kínáljon a könyvtár vendégeinek. A BRTK Könyv­tár hatalmas könyv-, periodi­ram során a pzaunamester a jéggel intenzív gőzt szabadít fel a kabinban, miközben pá­linkás felöltést tesz a kövekre. A vendégek a felhevült testü­ket a kiosztott jéggel hűtik bán. A szaunamester hangsú­lyozta: a kulturált szauázásnak ez is része, hiszen a fürdőruhák­ról így nem kerül klór a levegő­be. A szeánszok időtartama ma­ka-, folyóirat, napilap állomány­nyal, könyvtárközi kölcsönzé­si lehetőséggel, történeti gyűj­teménnyel, közhasznú informá­ciószolgáltatással, CD, DVD va­lamint hangoskönyv kínálattal illetve Internet használati lehe­tőséggel várja beiratkozott és le­endő olvasóit. A kínálatot állan­dó színes programok erősítik, a munkatársak apró figyelmessé­gekkel, pályázatokkal, író-olva­szaunázás közben. A szanua- mesterek ezt értonának is hív­ják, hiszen a programnak kö­szönhetően az érfal rugalmas­ságának megőrzését segítik elő. ximum 12-15 perc. Az idő repül, hiszen a szaunamester nemcsak mesél a bent tartózkodóknak, de folyamatosan foglalkoztatja is a vendégeket. só találkozókkal, vetélkedőkkel igyekeznek eleget tenni a láto­gatók érdeklődésének. - Olva­sóink folyamatosan értesülhet­nek híreinkről, ajánlóinkról és igénybe vehetik online kataló­gusunkat is. A 2009-ben elnyert pályázatunknak köszönhetően, online is előjegyezhetnek illet­ve hosszabbíthatnak meg köte­teket - mondta Kovács Emőke, a BRTK Könyvtár igazgatója. Százötven éves fürdővárosi múltját ünnepli Siófok a következő évben ünnep Hamarosan lezárjuk a 2012-es évet. Siófok számára az új esztendő nem csak új kihívá­sokat hoz majd, de többszörös ju­bileumot is, így jövőre lesz ok ünneplésre. Siófok az elkövetkező évben lesz 45 éves város. A telepü­lés élete, a felpezsdülő turizmus azonban ennél is nagyobb múlt­tal bír a városban. 150 éve tör­tént, hogy Siófok fürdővárossá vált. 1863-at a város újkori tör­ténelmének mérföldköveként is szokás emlegetni, hiszen ez volt az az év, amikor a pályaudvar majd nem sokkal később a hajó­kikötő megépülésének köszön­hetően Siófok az ország vérke­ringésének részévé vált, amikor a Balatont kedvelő fürdőzni vá­gyók kezdték felismerni, hogy a finom homokos meder, a kedve­ző klíma miatt Siófok a Balaton legjobb adottságú fürdőhelye. Siófok neve a 19. század óta összeforrt az idegenforgalom megújításával. Itt vette kezde­tét a klasszikus értelemben vett fürdőélet, itt fürödhettek először együtt férfiak és nők a tóban, akiknek korábban a fürdőházak két oldalán, egymástól elkülöní­tett helyen kellett élvezniük a tó selymes habjait. 1863 óta min­den esztendőben Siófokon indul a balatoni szezon. A városnak azonban sikerült elérnie, hogy megváltoztassa azt a korabeli le­velezésekben is fellelhető véleke­dést, amelyek szerint Siófok „pó­lyáiban síró csecsemőfürdőhely” csupán. Másfél évszázad alatt a település a Balaton-part legjelen­tősebb városává, a nyár főváro­sává nőtte ki magát. 120 éves fürdőélet a klasszikus értelemben vett fürdőélet az 1890-es évek elején vette kezdetét Siófokon. Ez volt az az időszak, amikor a fürdő­kultúra elterjedt többek között annak köszönhetően, hogy megindult a siófoki üdülőkomp­lexum építése. 120 esztendeje a siófoki fürdőt ünnepélyesen gyógyfürdővé nyilvánították és 1893-ra Siófok a balatoni fürdő­élet központja lett, ahol a Glatz Henrik vezette Siófoki Balaton Fürdő és Szálló Részvénytársa­ság 35 hektáros fürdőtelepet működtetett díszes szállodák­kal, parkkal, nyaralókkal. Egy éve nyitott az impozáns bibliotéka konferencia A számok is azt mutatják, hogy szükség volt az új könyvtárra PROGRAMAJÁNLÓ DECEMBER 1. SZOMBAT 16.00 SIÓK Széchenyi István Általá­nos Iskola Kiliti telephelye 2. osztály • MIKULÁS az erdőben 16.30 SIÓK Széchenyi István Általá­nos Iskola 3/a • Várjuk a Mikulást 17.00 SIÓK Nyitnikék Óvoda Piros cso­port • Karácsonyi ünnepvárás 18.00 Király Viktor fellépése a Sió Plá- za ajándékaként 16.00 Mikulás bácsi bajban • Hahota Gyermek Színház 17.00 Jazzmin zenekar 16.00 SIÓK Micimackó Óvoda Nagy­csoport • Megjött a Télapó 16.30 SIÓK Beszédes József Általá­nos Iskola 2/b • Csillag ragyog, HÓ szikrázik 17.00 SIÓK Vak Bottyán János Általá­nos Iskola 4/b • Népek karácsonya 17.30 SIÓK Vak Bottyán János Általá­nos Iskola 4/a • Kesztyű DECEMBER 8. SZOMBAT 16.00 SIÓK Katicabogár Óvo­da Csiga csoport • Jön már, itt van a karácsony, ZENÉS verses összeállítás 16.30 Mits Péter és fiai gyer­mekműsora 17.00 A második adventi gyer­tya ünnepélyes meggyújtása 17.05 Csoda ez az éj • Kará­csonyi dalok Pörneki Anikó és tanítványai előadásában, ZONGORÁN közreműködik Rill Tamás I j 11, j 11. ü 1,, | j. i. iüü 16.00 SIÓK Vak Bottyán János Általános Iskola 3/a • Ünnep­váró 16.30 SIÓK Beszédes József Általános Iskola 2/a • Csodát rejtő ünnepvárás 17.00 SIÓK Vak Bottyán János Általános Iskola 5/a • Harang­játék 17.30 SIÓK Széchenyi István Látványos programokkal készülnek Siófokon a téli időszakra Általános Iskola Angol Kórusa angol dalokat énekel 18.00 Pásztorok, Ó, gyönyörű szép • A Siófoki Bányász Női Kar műsora DECEMBER 15. SZOMBAT 16.00 SIÓK Széchenyi István Általános Iskola Kiliti telephe­lye 3/a osztály ‘Áldott, szép Karácsony 16.30 SIÓK Széchenyi István Általános Iskola 4/b • Csavar­gók éjszakája 17.00 SIÓK Beszédes József Általános Iskola Kicsik Kórusa • Karácsonyi gyertyafény 16.00 SIÓK Széchenyi István Általános Iskola 2. osztály • Mese a téli erdőben 16.30 SIÓK Széchenyi óvoda Nagycsoportosok • Pásztor- játék 17.00 A harmadik adventi gyertya ünnepélyes meggyúj­tása 17.05 Janza Kata ünnepi műsora 16.00 Ünnepelj velünk! • Készülődés a karácsonyra a Mono Manó Zene­karral 17.00 Akusztikus karácsonyi dalla­mok a Noah’s Ark zenekarral DECEMBER 22. SZOMBAT 16.00 Csillagcséngő • A Zabszalma együttes zenés karácsonyváró műso­ra 17.00 Ki szívét osztja szét... • Pintér Tibor és társulatának adventi produk­ciója 17.00 A negyedik adventi gyertya ün­nepélyes meggyújtása 17.05 Gospel (fekete - fehérben) • Póka Angéla triója A programváltozás jogát fenntartjuk! A vásár naponta 10.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom