Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-03 / 257. szám

4 2012. NOVEMBER 3., SZOMBAT A szülőket kell megtanítani halat fogni a tisztelendő A kaposfüredi plébános számára a Fülöp-szigeteki Manila volt a damaszkuszi út Fábry Kornél családot szeretett volna, mielőtt a papi hivatást választotta Kedvenc hobbija, a fotózás is családi hagyomány Két nappal a keresztény egy­házak egyik legfontosabb ünnepe, a Mindenszentek előtt vehette át Fábry Kornél a Somogyi Prima-díjat. A kaposfüredi plébános meg­lehetős kacskaringók után kötelezte el magát Isten szol­gálata mellett. Vas András Bejött a női megérzés: tízezer kilo­méterre, Manilában járt, amikor kedvese azt mondta az édesany­jának: figyeld meg, Kornél haza­jön, és pap lesz. Egy hónappal a Fülöp-szigeteki keresztény ifjú­sági világtalálkozó után, melyen találkozott II. lános Pál pápával, valóban bejelentette, megkezdi a papi szemináriumot.- Az akkori kedvesem nem is lepődött meg, azt hiszem, a Szent­lélek súgott neki - emlékszik visz- sza Fábry Kornél, Kaposfüred 40 éves plébánosa. - Korábban egy­általán nem gondoltam rá, hogy csakis Istennek szentelem az éle­tem. Amikor Manilában az egyik pap megjegyezte, reméli, valame­lyik szemináriumban találkozik velem, azt válaszoltam, felejtse el, mert otthon vár a kedvesem, és családot szeretnék. Egy püs­pök atya pedig állította: belőlem még jó pap lesz, de én csak tilta­koztam, nem készülök ilyesmire. ■ Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fi­át adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3,16) Pedig kapcsolata Istennel rég­ről eredeztetett, ötgyerekes, ka­tolikus családban nőtt fel, a hit, a vallás a mindennapok része volt a famíliában - a három fiú a pi­aristáknál érettségizett -, az ifjú Kornélban egyszer még az is fel­merült, taizé-i testvérnek áll, de elvetette a gondolatot. Nagy csa­ládot szeretett volna, s a kereszt­anyja javaslatára szállodaigaz­gatónak készült, de nem vették fel, így a gödöllői agráregyetem gépészmérnök karának francia szakfordítói szakán kezdett ta­nulni, ám hamar belátta, nem ne­ki való a mérnöki pálya. Az ÉL­TÉ felé fordult, s másodjára fel is vették francia szakra, közben le­húzott egy évet az Országgyűlési Levéltárban, mint hivatalsegéd. ■ Szeressétek ellenségeite­ket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. (Lukács 6,27)- Égből jött ajándékként fog­tam fel - folytatja -, s bár rengete­get kellett dolgozni, megtanultam beosztani az időmet, hiszen felvé­telire is készültem. Az ELTÉ-s két év alatt csodálatos élményben volt részem egy lelkigyakorlaton, mely a Szentlélek befogadására készített fel. Megtapasztaltam, Is­ten közelsége akkora boldogságot adhat, mint senki és semmi más: ez igazi szerelem - Istennel. A Fülöp-szigeteki utazás volt számára a damaszkuszi út, ott hallotta meg Isten hívását, s köte­lezte el magát a szolgálat mellett.- Amikor hazajöttem, készül­tem az olasz szakra - meséli de mondtam édesanyámnak, nem is lenne baj, ha nem vennének fel, ugyanis igazából teológiára aka­rok járni. Csak annyit kérdezett: civilek is hallgathatják? Igen, fe­leltem, mire ő: Édes fiam, nem tu­dom, meddig fogsz még ellenállni Isten hívásának... A család nem tiltakozott, sőt, természetesnek tűnt a középső fiú választása. Gimnáziumi társai vi­szont tamáskodtak, titokban foga­dásokat is kötöttek, meddig bírja a szemináriumot, ugyanis elkép­zelhetetlennek tűnt, hogy pappá szenteljék, hiszen a pálya renge­teg lemondással járt. Amikor hi­vatását kapta, mindene megvolt: fordítói munkája, egzisztenciája, pénze, kedvese, közössége, jó csa­ládi háttere, otthona, szombaton­ként házibuliba járt, élete volt a rock ’n' roll, szörfözött, korábban lovagolt, síelt, később búvárko­dott, kipróbálta az ejtőernyőzést, a hódeszkát, fotózott, zenét ta­nult. Rengeteget utazott, bejárta Nyugat-Európát, általában stop­pal: egyszer Németországból ha­zajövet hat órán át várakozott ba­rátjával, senki sem akarta elvinni őket, mire imádkozni kezdett, s a következő autó fölvette őket. Egy dél-afrikai misszionárius ült a vo­lánnál. Majd szinte azonnal meg­állt egy másik kocsi - egy katoli­kus pap vezette... ■ Adjatok hálát mindenkor mindenért (Efezusi levél 5,20) a kaposfüredi plébános meg­annyi, első blikkre világinak tűnő hobbija közül a fotózást kedveli talán a legjobban. Egy Zenittel kezdte tízévesen, csalá­di indíttatásra, apját és bátyját követve, s bár egy bő évtizedig feledésbe merült a fényképezés, felnőtt fejjel ismét objektíven keresztül kezdte nézni a világot. Eleinte utazási élményeit örökí­tette meg, majd a római doktori éveket dokumentálta, aztán egyre inkább beleásta magát a fotótechnikába, s ennek ered­ménye a képeken is meglát­- Úgy éreztem, teljes éle­tet élek, ám kiderült, a legfon­tosabb, az elköteleződés hiány­zik - mondja. - A menyasszony, a család, a civil élet helyett Isten­szott, főként, miután komolyabb felszerelést is vásárolt. MINDENEVŐNEK TARTJA magát, a természet, a környezet, a fények, a felhők, a világ érdekli, ha le­hetséges, valamilyen elvont, absztrakt formában, ábrázolás­sal, egyedi látószögből, s nagyon szereti a visszatükröződő, má­sodlagos megjelenítésű képeket, a különleges fényeket. S hogy értő kézzel kezeli a masinákat, jól mutatja, képeiből már több kiállítást szerveztek, s az alkotá­sok láttán sokan meglepődtek: a fotók készítője katolikus pap. re mondtam ki az igent, s azóta sem jutott eszembe egyszer sem, hogy nem így kellett volna dön­tenem. Amúgy a házasságnak is megvan a kockázata, azon mú­lik minden, milyen a kapcsolat a felek között. Esetemben kisebb a kockázat, hiszen Isten tökéle­tes, csak én szúrhatom el a vi­szonyunkat... Csak egyszer gon­doltam rá, mi lett volna, ha nem így döntök: találkoztam a haj­dani kedvesemmel, a férjével, a két gyerekükkel, s átsuhant raj­tam, akár az enyémek is lehetné­nek... De nem volt bennem rossz érzés, hiszen két, három, öt gyer­kőc helyett az egyházközségben sokkal többel foglalkozhatok, se­gíthetem őket. S egyúttal renge­tegúj „nagymamám” is lett Füre­den... Nemhiába: lézus megígér­te, hogy százannyit ad... A Kaposvári Egyházmegyébe egy cikk hatására került: olvas­ta, hogy Somogybán igen magas a papok átlagéletkora, akik akár hat-nyolc falut is ellátnak, s így, bár előtte a Balaton partot leszá­mítva nem járt a megyében, ide jelentkezett kispapnak.- Ami az egyházmegye válasz­tást illeti, kaptam néhány jelet is Istentől - teszi hozzá -, így biztos­nak látszott, jól döntöttem. A püs­pök úr szentelt fel, s egy év pári­zsi káplánság és tanulás után a kaposvári Szent Imre templom­ba helyezett Varga Laci atya mel­lé két boldog évre. Itt élhette át élete egyik leg- felemelőbb pillanatát: 2000-es felszentelése után újmisésként megáldhatta szüleit...- Ott térdeltek előttem, mint Is­ten papja előtt - emlékszik visz- sza -, s láttam az arcukon az örö­möt. Hiszen egy keresztény csa­ládban ez a pillanat a nevelés és az átadott értékek visszaigazolá­sa a szülők számára. Kaposvár után Rómában ta­nult tovább, az Örök Városban doktorált. A nyári szünetekben nyelvet tanult: hosszabb időt töl­tött Londonban, az Egyesült Álla­mokban, Chicagóban a helyi ma­gyar közösségnél helyettesítette a plébánost, s misézett hétköz­nap angolul, vasárnap magyarul. Római tanulmányait befejez­ve a kaposfüredi plébániára ke­rült 2008-ban, ahol a közösséget több mint négy évtizeden át veze­tő elődjét, Zalai Ferenc esperest váltotta. A hívek hamar elfogad­ták, noha eleinte csak annyit tud­tak róla, a humorista Fábry Sán­dor unokaöccse. S tapasztalták, Kornél atya nem a falusi papok klasszikus életét éli, hiszen ifjú­kori hobbijai közül többnek hó­dol ma is - ha ideje és a széljárás engedi, egy pesti út során megáll a Balatonnál egy-egy órácskára szörfözni, előszeretettel wakebo- ardozik az Omszki-tavon, ha al­kalma adódik, kölcsönkéri a srá­cok gördeszkáját, hogy mutas­son egy-két trükköt, s szívesen ping-pongozik vagy biciklizik is a füredi gyerekekkel, fiatalokkal. Közülük egyre többen járnak hit­tanra és misére, s szüleik is fel­tűnnek Isten felújított házában: a templomba járók létszáma négy év alatt a többszörösére nőtt. ■ Legyetek tehát irgalma- sok, mint a ti Atyátok is ir­galmas! (Lukács 6,36)- Örülök, hogy nemcsak az idősekkel és a gyerekekkel fog­lalkozhatok - jelenti ki -, a leg­fontosabb, hogy kapcsolatba ke­rüljek a szülőkkel. Ha a gyere­kekre hatok, olyan, mintha ha­lat adnék nekik, ám, ha a szüle­ikre: mintha megtanítanám őket halat fogni... A templomba járás manapság sem divat, inkább bel­ső szükség: egyre többen érzik, kell nekik ez a heti egy óra. Még akkor is, ha a régiek esetleg nem mindig nézik jó szemmel az új­onnan érkezőket: hallottam róla, a rendszerváltás után olyanok jöttek a templomba, akik azelőtt csak azért mentek templom felé, hogy felírják, kik vettek részt a misén... Megértem az esetleges indulatokat azok részéről, akik a legnehezebb időkben is kitartot­tak hitük mellett, de ugyanak­kor tudom, mindenkinek más­korjön el az idő, hogy rátalálj Is­tenre, így örülök, ha valaki évti­zedek után bűnbánatot tart, és csatlakozik a keresztény közös­séghez. Különben is, bár meg­van a magam meggyőződése, a politikát kerülöm a templomban, hiszen pártok, ideológiák jönnek és mennek, Krisztus viszont ma­rad, és az Ő keresztje középen állt a Golgotán, tőle jobbra és bal­ra a két lator... ■ Mert nem a vér és a test el­len kell kiizdenünk, ha­nem a fejedelemségek el­len, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kor­mányzói ellen, a gonosz­ságnak az ég magasságai- ban lévő szellemei ellen. (Efezusi levél 6,12) Pénzintézetből sajtószékház a kaposvári Kontrássy utcában emelt fejjel A hatvanas években teljesen átépítették a sarokházat, amely elveszítette jellegzetes szecessziós arculatát Mai elbeszélésünk helyszí­nét, a Somogyi Hírlap Kontrás­sy utcai székházát nem csak a Gruber-emléktábla kapcsolja a múlt héten meglátogatott Kapós Hotelhez. Mindkét épület dísze volt a városnak az első világhá­ború előtti években, de szecesz- sziós szépségüket egyként el- hervasztotta a hatvanas évek­beli átépítés. A somogyi napilap székházá­nak még nem sok köze volt az újságíráshoz a 20. század ele­jén. Első tulajdonosa, a Kapos­vári Segélyszövetkezet 1906- ban rendezkedett be a Kont­rássy és a Zárda utca sarkán felhúzott épületben. A szövet­kezet, amely addig a Berzse­nyi utcában működött, a vá­ros egyik legrégibb pénzintéze­te volt; 1864-ben alakult, a So­mogy Megyei Takarékpénztár­ral egy időben. A kisemberek hiteligényét kívánta kielégíte­ni, és nem is sikertelenül. Sok éven át a gazdasági élet fontos szereplőjének számított. A Segélyszövetkezet székhá­za valamikor a város egyik leg­szebb szecessziós épülete volt. A rendkívül gazdagon díszített sarokházat alighanem Lencz Sándor tervezte, műkő- és szob­rászmunkáit Borovitz Imre és Csikász Imre készítette. (A te­hetséges páros keze nyomát nem egy szép kaposvári épü­let őrzi.) A sarokház a lechne­Előző feladványunk: lapot készítenek a Segélyszövetkezet székházéban ri magyaros szecesszió irány­zatával volt rokon. A hatvanas években azonban teljesen át­építették, lakásokat és irodá­kat alakítva ki benne. így lett a hajdan egyemeletes épület­ből mára kétemeletes ház. A fö­dém behúzásával és a nyílászá­rók cseréjével gyökeresen meg­változtatták az épület arányait, amely a homlokzat lecsupaszí- tásával végképp megszűnt a vá­ros büszkesége lenni. Eltűntek a széles főpárkány alatti plasz­tikus díszek, és nem kémlelik már a járókelőket a stukkófe­jek sem. A ritka szép és gazdag ornamentika helyett egysze­rű festett felületképzés jellem­zi ma a sarokház homlokzatát. Ugye milyen szép ez az épületrész? Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A, vagy emeltfejjel@sonline.hu MEGYEI KÖRKÉP

Next

/
Oldalképek
Tartalom