Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-02 / 256. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2012. NOVEMBER 2., PÉNTEK FELÜTÉS Megfelelt, távozhat zala megye rendőrfőkapitánya csütörtökön felmentette tisztségéből Lenti eddigi rendőrkapitányát. A zalai rendőrségi sajtófőnök szerint a főkapitány elégedett volt az alezredes eddigi munkájával. mi lett volna, ha elégedetlenek vele? (av) HHEZÜIEES3HH Marcali sikerek a Bolyai matekversenyen a bolyai matematikaverseny megyei fordulóján a hat első helyezés közül hármat marcali diákok csapatai szereztek meg. A Mikszáth iskolából a hatodikosok, a Noszlopyból pedig az ötödikesek és a hetedikesek kerültek a bajnokok közé. Az országos döntő Budapesten lesz, ahol Somogy megyét az első helyezett csapatok képviselik. ■ V. E. Egy szál szegfűvel a Károlyi-szobornál egy szál szegfűvel emlékezett az MSZP helyi és megyei szervezete szerdán a siófoki Károlyi-szobornál abból az alkalomból, hogy 1918-ban e napon, október 31-én alakított kormányt Károlyi Mihály. ■ F. I. Szarvascsordába rohant az autó Mikénél súlyos közlekedési baleset történt csütörtökre virradóra Lábod és Mike között. Egy személygépkocsi szarvascsordának hajtott, majd egy fának csapódott. A sofőrt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A mentés és a helyszínelés idejére lezárták az érintett útszakaszt. ■ A. V. Halloweeni játszóház a marcali Korzóban HALLOWEEN-PARTi volt a marcali Kulturális Korzóban. A szervezők álarcok, gyertyatartók, töklámpások készítésére, halloweeni játékokra hívták a fiatalokat. Zárásként a Rém-rom című animációs filmet is levetítették. ■ V. E. Barcs lett az első digitális város átállás A Drávánál nyílt a magyarországi televíziózás történetének legújabb fejezete Átváltunk: Pillér András, az Antenna Hungária vezérigazgatója, Szalai Annamária, az NMHH elnöke és Karvalics Ottó polgármester keze a gombon Digitális segítség a leginkább rászorulóknak ►Folytatás az 1. oldalról Mintegy négyezer kiemelkedően rászoruló embert kerestek fel kérdezőbiztosok, s csaknem hatszáz háztartásban igényeltek támogatást a hatóságtól. Közel félezer háztartás kapott a digitális adás vételére alkalmas berendezéseket.- Jó érzés, hogy mi élvezhetjük elsőként az országban a legkorszerűbb televíziózás előnyeit - mondta Karvalics Ottó polgármester. - Ez az átállás szó szerint aranyat ér, hiszen amikor magam is jelen voltam az első beszerelésen, a kajakos lányaink megnyertek egy aranyérmet. A tévénézők számára az átállás az eddig megszokott három csatorna - Magyarl, RTL Klub, TV2 - mellett plusz két csatorna és három rádió ingyenes vételét teszi lehetővé.- Barcson megtörtént az analóg lekapcsolás első lépcsője, ami szimbolikus jelentőségű esemény - hangsúlyozta Pillér András az Antenna Hungária vezérigazgatója. - A digitális átállás első mérföldköve, ami nagyobb kínálatot és korszerűbb szolgáltatást ígér. Ilyen az elektronikus műsorújság vagy a gyermekvédelmi zár. A digitális műsorszórás szolgáltatatása emellett a lakosság 98 százalékát eléri.- Új fejezet nyílt a magyar- országi televíziózás történetében - tájékoztatott Szalai Annamária az NMHH elnöke. - A tájékozódáshoz, a tudáshoz és a kulturális értékekhez való szabad hozzáférés lehetőségét a televíziókészülékeken keresztül, egyenlő eséllyel tesz- szük elérhetővé mindenki számára, így önhibáján kívül senki nem maradhat televízióadás nélkül. a ma még kizárólag hagyományos, analóg földfelszíni vétellel televíziózó mintegy 570 ezer háztartásból körülbelül 100 ezer a szociálisan leginkább rászorultak közé tartozik, így állami segítség nélkül vélhetően nem, vagy csak nagy áldozatok árán tudná kifizetni a digitális vételhez való hozzáférést, tehát az eszközöket és az üzembe helyezést. petres István, az NMHH pécsi irodavezetője elmondta: indokolt esetben támogatást nyújthat a közszolgálati médiaszolgáltatások digitális vételéhez. Hozzátette: az NMHH rendeleti úton határozza mega támogatás részlet- szabályait. A tervezet jelenleg az Európai Unió Bizottsága előtt van, amely notifikációs eljárás keretében vizsgálja azt. A digitális átállás eredményeként legkésőbb 2014. december 31. után az ország minden településén a legkorszerűbb módon televíziózhatnak a nézők. Közvetlenül azokat érinti, akik jelenleg hagyományos szoba- vagy tetőantennával az analóg földfelszíni adást nézik. Magyarországon a háztartások 14 százaléka az elsődlegesen érintett. ■ Jeki Gabriella •17«tn'.Maxtn- 'fdsavhri tfihAsa íibü b Jtevrts alsv Inyminsh i .árliíp r 1 ni :,i <• H - . Mviotisív Lulla-Endréd: ezúttal nem Illés Zoltán szólt közbe összekötő út A tárca szerint a személyes jelenlét biztosíték a beruházások gondos megvalósítására ►Foylytatás az 1. oldalról Loppert Dániel kommunikációs vezető válasza szerint „az ösz- szekötő úton környezetvédelmi probléma nem áll fenn. Az ideiglenes forgalomba helyezés ügyében a Somogy Megyei Kormány- hivatal Közlekedési Felügyelősége szemlét rendelt el 2012. november 6-ára. Ennek megfelelően az útszakaszt valószínűsíthetően november közepén átadjuk a forgalom számára.” A Somogy Megyei Kormány- hivatal tájékoztatása értelmében a NIF október 15-én kezdeményezte a Lulla-Balatonendréd összekötő út ideiglenes forgalomba helyezési engedélyezési eljárását. A vonatkozó kormány- rendelet értelmében „a Közlekedési Hatóság a forgalomba helyezési engedélyezési eljárás keretében helyszíni szemlét tart, amelyről az eljárásban érintett szakhatóságokat legalább 15 nappal korábban értesíti. ” Ez alapján a helyszíni szemlét legkorábban 2012. november 6-ára tudták kitűzni. A kormányhivatal arról is tájékoztatta lapunkat: a projekttel kapcsolatosan egyéb probléma nem merült fel. Elillantak-e már Illés Zoltán környezetvédelmi aggályai a beruházással kapcsolatban? - firtattuk annak nyomán, hogy 2010. őszén az államtitkár kétszer is a helyszínen állította le az útépítést, mely azután hamarosan folyatódott. Kérdésünkre a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája válaszolt: „Lakossági bejelentés nyomán Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár 2010. szeptember 28-án személyesen jelent meg a balatonendrédi dombok Natura 2000 terület szegélyében folyó Balatonendré- det Lullával összekötő út kivitelezésénél. Az államtitkári jelenlét ráirányította a figyelmet a nemzetközi jelentőségű, védett területen folyó építkezésre. A határozott fellépéssel a tárca nyomatékot adott azon törekvésének, hogy védett természeti területen nem, vagy csak az ott lévő értékek teljes kíméletével, kiemelt körültekintéssel történhet beruházás. A precedens értékű beavatkozás a továbbiakban egyértelművé tette mind a tervezők, mind a beruházók számára, hogy a természetvédelmi szakma megkülönböztetett figyelemmel kísér minden természeti értéket még csak potenciálisan is érintő beruházást. A természetvédelemért felelős tárca a továbbiakban - akár személyes jelenléttel is - biztosítani fogja, hogy a beruházások megfelelő gondossággal, a természeti értékek teljes körű védelmével valósul- nak-e meg. A szaktárca végül így vonta meg az ügy tanulságát: „A személyes jelenlét további hozadé- ka, hogy a kivitelező saját költségére elszállíttatta az illegálisan lerakott, hulladékkal szeny- nyezett földet, ezzel pedig megoldódott a térség több éve húzódó hulladékkezeléssel kapcsolatos problémája. ” ■ Fónai Imre OLVASÓINK ÍRJÁK SMS. FIZETEK/Őúr, volt egy „feketém”! (Függőben...?) Ugye nem az én készülékemben van a hiba...! „imf” sok áruházláncban nem azt az árat írják az áru alá, ami a valódi ára, amit vagy ott észre- veszel vagy otthon mérgelődsz, hogy átvertek. minek járnak templomba azok, akik hazudoznak, a gyerekeiket, az unokáikat nem segítik, nem látogatják?Jelentge- tik, sértegetik a becsületesebben élőket?! KONCERT. KÖSZÖNJÜK a Sport- csarnokban tartott felejthetetlen Kovács Kati estet, az operett előadást az önkormányzatnak, a Szeretem Kaposvárt mozgalomnak. Mulattunk, jó volt! J utcabál. Ha kicsit is enyhe az idő, már kint csoportosulnak a romák a söröskancsós körforgalomnál. A kisebbek az autósokat riogatják azzal, hogy a kiguruló labdáik után szaladnak, az idősebbek pedig azzal szórakoznak, hogy beszólogat- nak a járókelőknek. Évek óta tart ez az állapot, nem hiszem el, hogy a hatóságok és a város ennyire tehetetlen ezügyben. Elégedetlen imf. uniós „csúcs”? Remélem „elmarad” a villámkereskedelem, nem a mi asztalunk... Arra rajtunk kívül „senki" nem tesz le semmit! Nem lenne jobb a (BARTEL?) ÉSZREVETTÜK PROGRAMOK Őszöd köszön. Ennyi országjel alapján nehéz lenne eldönteni, hogy vajon hová való is lehet ennek a gépkocsinak a tulajdonosa. Az őszödi matricát látva azonban megnyugdhatunk: egészen biztos, hogy magyar KAPOSVÁRON november 3-án, 13 órakor országos orosz dal, zene és tánc fesztivál az Együd Árpád Kulturális Központban. November 5-én, hétfőn a Pártok Házában (Szent Imre u. 14.) 18 órakor az Örökség Egyesület szervezésében dr. Bárdy László: Belső-ázsiai kutató útjaim tapasztalatai, különös tekintettel a magyarság lehetséges keleti kapcsolataira címmel tart előadást, jó volt! MARCALIBAN 3-án 18 órától Bársony Bálint szaxofonművész „jam ses- sion" előadása a Kulturális Korzón. 4-én 17 órakor Marcali VSZSE - Siófoki Kosársuli NB ll-es bajnoki kosárlabda mérkőzés a sportcsarnokban BALATONBOGLÁRON 3-án 20 órától Ifi Klub a B6, Prionix, Fracta zenekarokkal a művelődési házban. Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobil!