Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-04 / 233. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2012. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK Tizenhat év a szenyéri gyilkosnak különös kegyetlenség Sodrófával verte agyon volt élettársa apját, aki nem akart fürdeni Maradt a bilincs. A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 16 évre fegyházba került a tapsonyi férfi ÖT PERCES INTERJÚ Idényzárón a horgászok töretlenül népszerű az évadzáró verseny a kaposvári húskombinát-tavon: már túl vannak a nagy megméretés előtti ponty telepítésen.- Gondot jelentett az aszály?- Az elmúlt hónapokban csaknem 40 centivel apadt a víz szintje - mondta Dékány Andor, a Húskombinát Horgász SE elnöke. - Kedvező fejlemény, hogy a napokban többször is hullott csapadék, ám így is még jelentős meny- nyiségű esőre volna szükség. Mindenesetre a csapattársakkal igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ezúttal is sikeres, s jó hangulatú legyen az évadzáró verseny, melyet ezen a héten I szombaton tartunk meg.- Hogyan készültek?- A legfontosabb, hogy a hét elején ezer kiló pontyot telepítettünk a tóba. Átlagosan két és fél kilós halakat vásároltunk. Amúgy hosszú évek óta hagyomány nálunk az őszi versengés, s úgy érzem, az indulók megszokhatták, hogy bőségesen van hal a vízben. Idén sem akarunk csalódást okozni, remélhetően minél több szép fogásban lesz része a versenyzőknek. Keszeg, kárász, ponty, amúr, csuka és süllő is van a tóban.- Kik indulhatnak?- Nyílt versenyről van szó, bárki nevezhet. A felnőtteken kívül önállóan értékeljük az ifik teljesítményét, az évadzárón egyébként nemcsak kaposváriak, hanem a környező településekről is szép számmal szoktak jelentkezni. ■ H. M. Hiába próbálta halált okozó testi sértésnek beállítani tettét a tapsonyi férfi, a Kaposvári Törvényszék minősített emberölésnek ítélte a tavaly karácsonyi szenyéri gyilkosságot. Vas András Bármennyire is úgy akarta láttatni, nem volt őszinte az a vigyor. A huszonhét esztendős tapsonyi férfi ugyanis már a per elején kettős vereséget szenvedett: előbb zárt tárgyalásra vonatkozó kérelmét - melyet képviselő-testületi tag bátyjára hivatkozva kért - utasította el a Kaposvári Törvényszék bírója, majd új kinevezett védő kirendelést lehetővé tevő kérését.- A kirendelt védelem nem lehet burkolt meghatalmazás - jelentette ki a tárgyalásvezető, s ezzel át is adta a szót a vádhatóság képviselőjének. Az ügyész pedig különös ke- gyetlenségg el elkövetett emberölés ellen emelt vádat a többszörösen büntetett tapsonyi férfi ellen, aki tavaly szenteste egy sodrófával szó szerint agyonverte volt élettársa apját - az amúgy pszichiátriai kezelés alatt álló idős férfinak egyetlen bűne volt: nem akart meg- fürdeni... Pedig szépen indult a nap, a vádlott disznóvágásra volt hivatalos, ahol azonban meglehetősen felöntött a garatra, így részegen ment át egykori élettársa és annak apja szenyéri házába. A nővel bő hónappal azelőtt A reformátusok hálát adtak Istennek templomaik külső felújításának sikeréért. Megtelt a görgetegi istenháza a környékbeli településekről összesereg- lett hívekkel, de eljöttek a katolikus testvérek is. Nagy Csaba, somogyi esperes Salamon templomszentelési imája alapján prédikált. Többször is hangzott a buzdítás: akiért imádkováltak szét, ekkor született meg másfél év együttélés után közös gyermekük, s a védőnő, ismerve a pár előéletét - a férfi rendszeresen verte asszonyát - ultimátumot adott a kismamának: vagy szakít a férfival, vagy elveszik tőle az újszülöttet. Bár a vádlott elköltözött, a kapcsolat nem szakadt meg, így szenteste is volt asszonyához ment át. Ahol hamar összeszólalkozott a nő apjával, akivel amúgy sem bírták egymást. A kezdeti szóváltás hamar két zunk, az nem veszíthet. - Ott vagyunk-e ahol Isten látni akar minket? - tette fel a kérdést. - Azt kívánom, hogy amikor Ő erre a házra, vagy másikra tekint, mindig találjon imádkozó lelkeket. Mert akkor van és lesz a gyülekezeteknek jövője. Fodorné Ráskó Éva lelkész beszámolt a renoválási munkákról. Az itteni templomra köpofonba fordult, majd, miután ennek sem volt hatása, a tapsonyi férfi felkapta a konyhában a sodrófát és nekiesett az idős és beteg embernek.- Négyszer-ötször megütöttem - ismerte el rendőrségi kihallgatásán a vádlott, aki a tárgyaláson nem tett vallomást. - Megütöttem a karját és a lábát. Mindennek némiképp ellentmondott az orvosszakértői jelentés, mely bordatörésekről, ficamokról, az egész testet elborító zúzódásokról és súlyos belzel tízmillió forintot fordítottak, 9 millió az egyházkerületi kölcsön, de adakoztak a hívek is és segítségükre volt az önkormányzat. A 170 éves szentkirályi hajlék 2,5 millióból szépült meg. Új vakolatot, tetőt kaptak az épületek, s megoldották a vízelvezetést is. Az istentiszteletet szavalatok és énekszámok tették még szebbé. ■ Gamos A. ső vérzésekről számolt be. Vagy a mentőápoló vallomása, aki a látványt csak úgy jellemezte: péppé verték az öreget. Ezek után nem csoda, hogy az asszony apja az éjszaka folyamán belehalt sérüléseibe, lánya és a vádlott karácsony reggelén holtan találtak rá az ágyban.- Nem abba halt bele, hogy megvertem - állította korábban a vádlott -, hiszen az eset után még elment fürdeni. Egy későbbi vallomásában pedig azt állította, hogy a fatalálkozó Egy népszerű színész és a kereskedelmi csatornákon sokat látott mentőszolgálati szóvivő érkezett Szulokba. Második alkalommal hívta a katolikus fiatalokat a dél-somogyi település egy ifjúsági találkozóra. Bognár Tamás atya elmondta: három település fogott össze, hogy méltóképpen fogadhassák a megye fiataljait. luban többen látták még másnap reggel is az öreget a temetőben... A sértett lánya csak hangos veszekedésről és néhány, ütésre emlékeztető puffanásról tudott beszámolni a bíróságnak, ugyanis a másik szobában volt az eset idején, ráadásul rosszul is hall. Azt viszont megerősítette, a vádlott őt is rendszeresen verte, főként, amikor szóvá tette neki nőügyeit.- A terhesség alatt nem bántottam - jegyezte meg ezzel kapcsolatban a tapsonyi férfi, ám kiderült, utána azért már előfordult. (Némiképp mellékszál, ám az eset kapcsán eszébe jutott az embernek a családon belüli erőszak és a nők szülési hajlandósága között összefüggést kereső fideszes honatya okfejtése, mely ezen ügy kapcsán ismét megbillent...) Az előzmények alapján senki sem irigyelte a védőt, aki megpróbálta halált okozó testi sértésnek beállítani a szenteste történteket: egyfelől szerinte védence nem akart ölni, másrészt, ha időben kihívják a mentőket, az idős férfi nem biztos, hogy meghalt volna. Hasonlóképpen védekezett ügyfele is, aki részben bűnösnek is vallotta magát, ám szintén a véletlenre hivatkozott. A bíró azonban bizonyítottnak látta a minősített emberölést, s tizenhat év fegyházra ítélte a szenyéri gyilkost. Az ügyész tudomásul vette a verdiktet, mely ellen a védő és védence enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi ítélőtáblán folytatódik. ■ Vas A. Az idei év mottója „Istennel, törvénnyel, balesetmentesen..." volt, amihez kapcsolódóan érkeztek az előadók is. Elsőként Győrfi Pál, az Országos Mentő- szolgálat szóvivője, majd Szőke Zoltán színművész. A kulturális blokkban az Óz, a nagy varázsló című musical dalai csendültek fel, a helyi fiatalok előadásában. ■ Jeki G. Méltó külsőben a templomok ünnep Akiért imádkozunk, az nem veszíthet - buzdítottak Istennel, törvénnyel, balesetmentesen délen Fából farag emléket Jókainak emlékoszlop Lakótársainak kedveskedik az alkotással Az Ev faja verseny döntőjében fináléban Az alsóbogáti platán és a nagyberényi tölgy A nagyatádi Réti Árpád nyugdíjasként sem pazarolja az idejét, ugyanis mind több emlékoszlop kerül ki szorgos kezei alól. A történelmi korokhoz és nagyjainkhoz kacsolódó kopjafái megtalálhatók a nagyatádi és a bolhási református templom udvarán, de Lábodon és Szabáson is sokan megcsodálhatják alkotásait. Küldött már Nagyatád testvértelepüléseire, a Zsil-völgyi Lupénbe és Toron- tálvásárhelyre is alkotásokat. Mivel harminc éve a nagyatádi Jókai lakótelepen lakik, úgy gondolta, hogy a lakótársai megbecsülése jeléül, a városrész névadójának is állít egy emlékfát. ■ Gy. J. Hull a forgács... Réti Árpád már kinézte a névadóhoz méltó helyet is Két somogyi is bejutott az Év fája vetélkedő döntőjébe: az Ökotárs Alapítvány zsűrije a hatvan nevezőből tizenhármat javasolt a fináléba, ahol a közönség szavazatai alapján dől el, melyik lesz Magyarország idei fája. Az alapítvány amúgy nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresi, hanem egy olyat, melyhez kapcsolódik egy helyi történet, találkozási pontot kínál, vagy egész egyszerűen valamiért fontos az ott élők számára. Somogyból két fát is finalistá- nak választott a zsűri. A nagyberényi Ezeréves fát - a tölgyfacsoportot a honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából 1896ban ültették - a helyi alapítványi szakképző iskola diákjai és pedagógusai jelölték a versenybe, ahogyan írták a fa a település lakóinak és az iskola diákjai számára is az összetartozás jelképe. ■ Letűnt évszázadok tanúi az óriás fák, melyek lép- ten-nyomon a szemünkbe ötlenek Somogyot járva Az alsóbogáti odvas fa - mely a Festetics-Inkey kastély hatalmas parkjában a vén fahíd lábánál áll - a múlt század közepén egy óriási viharban megmentette a falut a villámlástól és a tűzvésztől, s akkor úgy tűnt a százéves platán nem is éli túl a megpróbáltatásokat. Belseje korhadásnak indult, ám egyszer gyerekek tüzet raktak a belsejében, mely, mint utóbb kiderült, kiölte a gombákat és a fertőzéseket, s a fa ismét megeredt, s immár több mint hatvan éve újra vigyáz a falura. A versenyben - szavazni az év fája internetes oldalon lehet - jelenleg az egriek keleti platánja vezet, megelőzve a szentesiek kocsányos tölygét és a300 éves kajárpérci tölgyet, az alsóbogáti- ak büszkesége a tizedik, a nagy- berényiek kedvenc tölgye pedig a tizenkettedik helyen áll. Aki teheti, szavazzon! ■ A. V.