Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-29 / 253. szám

2012. OKTÓBER 29., HÉTFŐ 10 MŰSOR Keveset eszik, ennek ellenére mégis sokat mutat a mérleg? Sokan úgy érzik, igazságtalan hogy diétájuk ellenére csak nő a kilóik száma. A kutatók szerint 77 szá­zalékban a gének határozzák meg, hogy szikár vagy göm- bölyded a formánk. Táplálkozá­si szokásaink megváltoztatásá­val, életmódváltással azonban megtréfálhatjuk a géneket. A hirtelen súlygyarapodás hátterében betegség is állhat. Ha ok nélkül hízni kezdünk, keressük fel háziorvosunkat. Néhány depresszió, magas vér­nyomás vagy cukorbetegség el­leni szer is okozhat kis mértékű súlygyarapodást. A helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód mellett az alváshiány is az okok között szerepelhet. Aki túl keveset alszik, felszed néhány kilót. Alvásmegvonás­sal ugyanis a szervezet keve­sebbet termel a leptin nevű, ét­vágycsökkentő hatóanyagból. ■ Alváshiány miatt is hízhatunk Stresszmentes övezet nyugalom Kerüljük az életünket megkeserítő bosszantó apróságokat! Hétköznapi fáradtság^ kevés alvas, vitaminhiány Felgyorsult élet, sokasodó ter­hek, időhiány: a stressz okát a legkönnyebb tőlünk töb- bé-kevésbé független dolgok­ban keresni. Olykor azonban nem árt magunkba nézni, hátha ott bújik meg a baj. AS-összeállítás Mindenkiben munkál a töké­letesség utáni vágy, de nem mindegy, hogy ez milyen mér­tékű. Nem az élet nagy kérdései okozzák a feszültséget. Inkább apróságok teszik nyomasztó po­kollá a hétköznapokat. Például a reggelinél eldöntjük, hogy este rendbe tesszük a ruhász- szekrényt. A feladat egész nap a szekrénynél is nagyobb súllyal nehezedik ránk. S ha mégsem sikerül elvégezni a munkát, úgy érezzük, szégyellnünk kell ma­gunkat, mivel nem teljesítettük a feladatot. A mesterségesen ger­jesztett stressz igen ártalmas. Önneveléssel enyhíthető a leg­hatékonyabban. A kiegyensúlyo­zott hétköznapi élethez adunk néhány tájékozódási pontot. 1. TÜRELEM Bosszankodunk a szomszé­dok, a lusta hivatalnokok, a ko­nok vízszerelő miatt? Ingerült­ség esetén a „kivárom, teázom” taktika javasolt. Vegyünk nagy levegőt, készítsünk egy csésze finom teát, és üljünk le a kony­haasztalhoz. Kis idő elteltével a megrázó problémát annak A stressz önneveléssel enyhíthető a leghatékonyabban, apróságok ne tegyék pokollá az életünket fogjuk látni, ami valójában: ba­nális, apró bosszúságnak. 2. KI A KALITKÁBÓL! Ha mániás selejtezők va­gyunk, hagyjunk fel egy időre szenvedélyükkel. Próbáljuk ki, milyen érzés néhány hétig a fel­gyülemlő kacatok között élni. A polcok, fiókok arra vannak, hogy megtöltsék őket! Amikor már minden tele van, könnye­debben, természetesebben, szo­rongás nélkül megy a selejtezés. 3. AZ EGYSZERŰBB JOBB Nem kell mindenből a leg­modernebb, legdrágább modellt megvásárolni. A sokfunkciójú elektromos berendezések csak újabb állandó stresszforrást je­lentek. Fogkeféből, konzervnyi- tóból remekül megfelel a jól be­vált, mechanikus is. 4. BÍZZUK A SZAKEMBERRE! Legfeljebb egy lakatlan szi­geten próbálkoznánk lyukas fogunk önálló gyógyításával. Hasonlóan gondolkodjunk ak­kor is, ha a lakásunkban adó­dik javítanivaló. Sokmétemyi jobb sorsra érdemes tapéta ment tönkre a „csináld magad” moz­galom miatt. Mindig kérjünk hozzáértő segítséget, ha valami­ben bizonytalanok vagyunk. Különbségek a férfiak és a nők más-más dologtól lesznek feszültek, inge­rültek. A férfiak számára már az is komoly megpróbáltatást jelent, ha lista nélkül kell be­vásárolniuk. A legnagyobb ki­hívást mégis az, amikor a fele­ség vezet, ők pedig az utas ülés­be kényszerülnek. Az autóban ülve a nőket a térképolvasás izgatja a legjobban. De még a lazítás is másképpen történik: míg a férfi szívesebben hallgat, a nő alaposan kibeszéli magá­ból a gondjait. A statisztika szerint minden harmadik ember átélte már a tartós fáradtság okozta tünete­ket. A kimerültség kiváltó okai között első helyen a túl kevés al­vás szerepel. Egy felnőtt ember napi alvásszükséglete hét-nyolc óra. Életerőnk vitamin- vagy vas­hiány következtében is megfo­gyatkozhat. Mindez rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasz­tással, illetve táplálékkiegészí­tőként vaskészítménnyel or­vosolható. Olykor az alacsony vérnyomás is fáradtságérzést okoz, mert csökken szerve­zetünk oxigénellátása. Sokat segít a rendszeres sport és a relaxáció. Ritkán komoly beteg­ség - diabétesz, szívbetegség, depresszió, szorongás, pajzsmi- rigy-probléma - állhat a háttér­ben, ezért ha panaszaink nem múlnak el néhány héten belül,- kérjünk orvosi segítséget. ■ A kimerültségen segít a relaxáció {íTtTTVATv^llllPIH spektrTtm"TH!! rfTT^BHBPBI 5.40 Top Shop 5.25 TeleShop 5.55 Ma reggel 8.00 Híradó 5.30 Tuti gimi (ism.) © 7.35 A tudomány 6.00 A mediterráneum 7.05 Televíziós vásárlás 6.05 Jó reggelt, ' 6.00 Aktív Extra (ism.) © 8.00 Híradó 8.15 Beavatás© 6.20 Akifutó® * 1 műhelyében© gyöngyszemei® ! 10.15 Olajralépés skacok! © 6.25 Tények Reggel 8.05 Sporthírek 8.30 Szülőföldjeim® 7.15 Tuti gimi© 8.05 Kultikon ® 7.10 Berlin® (francia vígjáték, 1978) 100' 7.35 Híradó Reggel 7.00 Mokka© 8.15 India-Álmok útján© 9.30 Szakonyi Károly: 8.05 Harmadik műszak® 8.30 Híradó 8.10 7 randi 12.10 A Midsomer gyilkos­8.05 Reflektor Reggel © 9.35 Stahl konyhája © 9.05 Magyarország, ítéletnapig © 9.00 Beán - Az igazi 8.35 Székely kapu © - 7 szerelem © ságok 8.15 Reggeli 9.45 Babapercek® szeretlek! (ism.) © 10.05 Esti beszélgetés katasztrófafilm© : 9.05 Közbeszéd (ism.) 9.10 Svindlerek © (2 rész) ; (angol krimisorozat)-Csak csajok© 9.55 TeleShop 10.15 Család-barát - Miiller Péterrel © (angol-am. vígjáték, 1997) 9.30 Élő egyház (ism.) 10.25 A világ 14.05 Folytassa, fakabát! 9.00 Mindörökké 11.00 Ezo.TV 11.30 Napirend előtt 10.30 Arborétumok, 10.40 A Bermuda 10.00 Isten kezében (ism.) legszigorúbb szülői © (angol vígjáték. 1960) 86' szerelem® 12.05 Ami sok, az sokk © 12.00 Híradó délben' gyűjteményes kertek -háromszög rejtélye © 10.30 Felelet az életnek © 11.35 Mocsok- 15.50 Nagy durranás 2. 10.05 Top Shop (amerikai vígjáték, 1989) 93' 12.25 Roma Magazin 10.40 Mindentudás 12.25 Monk 11.00 Klubszoba ( sm.) kommandó © (2 rész) - A második pukk 11.45 Asztroshow 14.00 Tények Délután 12.55 Domovina Egyeteme 2.0 - Flúgos nyomozó © 12.00 Híradó. Időjárás 12.35 Nincs lehetetlen © (amerikai vígjáték, 1993)84' 12.50 Az éden titkai © 15.00 Marina® 13.25 Jelfák© 11.30 Hol élsz te? 14.20 A főnök (ismétlés)® 12.15 Világvédett lehetne 13.30 Állati rekordok® 17.30 Telhetetlen űr P5 14.00 Fókusz © (ism.) j 15.30 Walker, 13.40 Magyarlakta 12.00 Híradó 15.15 Esküdt ellenségek: 12.30 Napirend előtt 14.30 Csodás világunk (amerikai sci-fi, 2001) 93' O 14.40 Pasik!© a texasi kopó© - vidékek krónikája 12.25 Magyar rock Bűnös szándék (ism.) © 13.00 Közvetítés ehető része © (2 rész) 19.15 Száguldás W 15.10 Bűnös szerelem © 16.30 Hal a tortán® 14.35 Édes élet 13.20 2-es Retro - Slágerek 17.05 A főnök® a Parlament üléséről 15.45 Furcsa evők® a semmibe tp 16.15 Marichuy 17.25 Update konyha® olasz módra© 14.40 Magyar elsők 18.05 Nyered, hamered 16.30 Térkép®. 16.55 Az amerikai (amerikai akciófilm, 1997)91' e - A szerelem diadala © 17.30 Hawaii Five-0® 15.25 A korona hercege© 14.55 Grönland 18.40 Gordon Ramsay 17.00 Duna anzix Svindlerek © (2 rész) Fsz.: Viggo Mortensen ^ 16.45 Riválisok® 18.30 Tények 16.35 MM-A megoldások 15.30 Beavatás© - A pokol konyhája © 17.20 Életképek© 18.00 Mocsok- 21.00 Füstölgő ászok 2.: (mexikói sorozat) 19.35 Aktív® magazinja 15.45 Klipperek© 19.35 Jóbarátok© 18.00 Híradó. Időjárás kommandó © (2 rész) Bérgyilkosok bálja © 17.15 A gyanú 20.05 Jóban Rosszban© Az egészségről 16.10 MacGyver© (am. sorozat, III. évad, 2 rész) 18.35 Közbeszéd 19.05 A világ (amerikai akcióvígjáték, árnyékában© 21.20 NCIS© 17.30 Jövő-Időben 17.00 Elit gimi© 20.30 Két pasi 19.05 Tálentum legszigorúbb szülői © 2010)86' 18.30 Híradó (amerikai krimisorozat) 17.40 Heartland® 17.50 Felfedező úton - meg egy kicsi ® 19.35 Mint oldott kéve © 20.15 Állati rekordok © Fsz : Tóm Berenger, Tommy 19.10 1 perc és nyersz! 22.20 NCIS: Los Angeles® 18.30 Maradj talpon!® a Robinson család © (am. sorozat, IV. évad, 2 rész) (magyar sorozat, 7/5.) 21.20 UniverZoom: Flanagan, Clayne Crawford 20.10 Fókusz® Közben: Kenósorsolás 19.30 Híradó este 18.20 A Nyereg Klub© 21.25 Tudom, mit tettél 20.35 Hírek Fenyegető éhínség © 22.35 Halálos 20.50 Barátok közt® 23.20 Bostoni 20.15 Hacktion 18.55 Kérem a következőt tavaly nyáron © 20.40 Dunasport 22.25 Ón theSpot© leszámolás® (magyar sorozat) halottkémek© Újratöltve® 19.10 Édes élet (amerikai horror, 1997) 20.50 "Népek Krisztusa, 23.25 Rettegett (amerikai thriller, 2007) 102' 21.30 Dr. Csont® 0.20 Tények Este 21.10 Kékfény® olasz módra® 23.30 Bordertown Magyarország" 1956 harcosok® Fsz: Kevin Bacon, Kelly (amerikai krimisorozat) 0.55 Ezo.TV 22.10 Az este 20.00 Híradó - Átkelő a halálba © 22.15 Kultikon® 0.20 Fejvadászok © (2 rész) Preston, John Goodman 22.30 Showder Klub ® 1.55 NCIS (ism.)® 22.45 Átok® 20.35 Bözsi és a többiek® (amerikai-angol thriller, 2006) 22.30 Sportaréna 1.25 Mocsok- 0.35 Szabadlábon Velen­23.35 PokerStars.net 2.45 NCIS: 23.15 KorTárs© 21.55 Maradj talpon!® 1.50 Tudom, mit tettél 23.00 Koncertek kommandó © (2 rész) cében®- Big Game ® Los Angeles (ism.) © 23.45 Aranymetszés 22.50 A korona hercege © tavaly nyáron ® az A38 Hajón © (2 rész) 2.35 Rettegett (francia-olasz akcióvígjáték 0.35 Reflektor © 3.35 Aktív Extra (ism.) © 0.45 Maradj talpon! © 23.55 A nyomozónő © 3.30 Utazóna 0.45 Vers harcosok ® 1980) 108' I ATV^HHPHBH KALÓZ AT FŰM MAnTavBII 'jl'llll I I FILMBOX «■■■■ HISC OV E TVPAPRIKA^BB[ 9.30 Felfedező 10.00 Híradó 9.50 Magánbeszélgetés 10.45 14.00 Zodiákus © 16.00 Televí- 8.45 Az igazi © 11.05 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 ■ 4.20 Az Ég küldötte® 6.20 Sze- i 12.00 Aranyláz a Bering-tengeren j 16.20 Húshagyók ® 16.55 Az | 10.30 Európai híradó 11.05 Zöld Fórum (ismétlés) 11.10 Televíziós ziós vásárlás 17.00 Vizsgafilmek Rendőrakadémia - A sorozat NFL. Dallas Cowboys- New York relmem a szomszédom © 7.45 A 13.00 Autókereskedők 14.00 Uj- ízek rabjai ® 17.55 A mestersza­K övezet 11.30 Bruttó 12.00 Dé- vásárlás 11.30 Laci bácsi konyhá- (SZTE, Szintről szintre) © 17.30 © 12.00 Teleshop 13.20 Foly- Giants (ism.) .15.30 Labdarúgás, bűn nélküli város © 9.45 Herbie | jáépítők 15.00 Dynamo, a csoda- kács és tanítványai © 18.25 Édes O li híradó 12.45 Közvetlen ajánlat ja 12.25 Fórum (ismétlés) 12.55 Infománia ® 18.00 Vizsgafii- tassa, cowboy! © 15.20 Szórd Holland bajnokság összefogta- Hancock: Lehetőségek © 11.15 mágus 16.00 Hatalmas repülők nagyik © 18.55 Lucinda Scala rf) i 13,05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Televíziós vásárlás 15.30 Az el- mek (SZTE, Rajzolj JOBB-an! © j a pénzt és fuss! ® 17.15 Szép ló. 16.30 Labdarúgás. Videoton Ragály és szerelem® 12.40Mon-1 17.00 X-Machines - A szupergé- Quinn - Etetni bolondulásig ® tt3 1 Civil kaszinó 15.00 Híradó 15.30 nők emberei 16.30 Kőbánya Hír- 18.30 Helyzetkép-közéleti maga- még lehetsz ® 19.20 Bérbosz- - DVSC-TEVA. (éló). 18.30 Mai te Walsh: Az utolsó cowboy © pék 18.00 Hogyan készült? 19.00 20.00 Mindennapi süteményünk C Reporters 16.05 Célpont 16.30 adó 16.55 Világhíradó 17.05 Fó- zin @ 19.00 Gold Manager Ma- szú Bt. (am.-kan. vígjáték, 1998) helyzet 18.45 Harmadik félidő 14.35 Jazz-kikötő ® 16.10 Apó- Licitvadászok 19.30 Ki ad töb- addmegnékünk® 20.30 A nagy S | Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hírví- rum 17.55 Híradó 18.30 Világhír- gazín © 19.30 Tájoló © 20.35 | ® 21.00 Ong Bak 2 - A bősz- 20.00 Harmadik félidő Extra 20.30 | kalipszis 10.5 (2/1-2.) © 19.00 A : bet? 20.00 Autókereskedők 21.00 nyitás © 21.05 Minisét ® 21.20 lág 18.00 Híradó 19.30 Stopper adó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes i EP-percek Mezőgazdaság © | szú (thaiföldi akciófilm, 2008) ® Labdarúgás. Spanyol bajnokság bűn nélküli város ® 21.00 A tán- Csendes szörnyetegek 22.00 Cső- Varázsolj Mexikót! © 21.50 Fran­20.05 Rájátszás 21.00 Híradó beszéd 20.45 Újságíróklub 21.55 20.45 Hírháló 21.00 A rettegés 23.00 Mesterlövész (am. wes- összefoglaló. 21.30 Labdarúgás, coló cowboy (2/1-2.) ® 23.50 da, hogy élek 23.00 Dynamo, a cia bortúrák ® 22.25 Húsimádók 21 21.35 Páholy 22.00 Híradó Híradó 22.20 700-as klub 23.05 szövetsége 23.00 Hírháló 23.30 i tern. 1997) ® 0.45 Beépített tér- Spanyol bajnokság 9. forduló Borsalino és társai ® 1.35 Ki tud csodamágus 24.00 Kötéltánc az klubja© 22.55 Viva Andalúzia!® 22.30 Lapzárta 23.05 Rájátszás Hazai turizmus 23.55 Híradó i Műveltségi kvíz I roristák (német thriller, 1992) ® (élő). 23.30 Ökölvívás cseresznyés sutit sütni? ® égen 1.00 Autókereskedők 23.30 Ketten nyakkendőben ® A műsor és a Kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom