Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 41. szám
2012. OKTÓBER 28., VASÁRNAP INTERJÚ 7 A véletlennek és angoltudásának köszönheti, hogy rábíztak egy tévéinterjút 1958-ban, aztán örökre a „kályhacsőnél”, azaz a kameránál maradt. Vele alakult ki a hazai televíziózás, műfajokat teremtett, sporttörténelmet vitt el a nézőknek, és mára már mindenkivel készített interjút, akivel akart. Vitray Tamás - vagy ahogy az ország ismeri: „a Vitray” - nyolcvanéves. Braunmüller Lajos- Ha visszatekint a nyolcvan évre, a kezdetekre, a gyerekkora nem volt valami vidám. Néhány éve, a Kiképzés című könyve kapcsán mondta, hogy azért írta meg, mert újra megjelentek az utcán a nyilasokat másoló fiatalok.- Többek közt ezért nem vagyok budapesti lakos már tizenhét éve. A sok egyéb mellett ez az egyik ok, hogy a feleségemet arra kértem, vigyen el engem innen. Ő ugyanis a praktikus a családban. A Parlamenthez közel, a Honvéd utca és a Szalai sarkán laktunk, és nem viseltem túl jól a politikai megmozdulásokat, a kiabálást. Nagyjából ugyanennyi éve futballmeccsen sem voltam.- A könyvből ugyanakkor az derül ki, hogy a kemény évek edzik az embert, és ezek sarkallják jó teljesítményre. Ezek életre szóló sérüléseket is jelentenek, nem?- Azt, hogy egy ilyen sérelem maradandó, önmagán utolsónak veszi észre az ember. Ezek azonban jobbára gyógyíthatatlanok. Ám az bizonyos, hogy legesleg- jobban az életre maga az élet nevel. A szülői ház, a tanárok, mindazok, akiket az életre felkészítő, nevelő erőként tartunk számon, a töredékét sem képesek adni annak, amit az élet az emberre mér. Már csak azért sem, mert a pedagógus, a szülő nem kegyetlen, nem ellentmondást nem tűrő, mindig ad engedményt. Az élet nem. Vagy elbukom abban, amit kapok tőle, vagy túljutok rajta. Ennyi az alternatíva, és maga a kiképzés is. Az elbukás persze nem azt jelenti, hogy meghalok, legfeljebb azt, hogy alulmaradok.- Egyszer gyerekkorában azért megérintette a halál szele, amikor a vérhas kis híján elvitte... Az nem jelentett sorsdöntő változást?- Nem, gyerek voltam. Alig tudtam menni, rettenetes fájdalmaim voltak, ki se nagyon értem oda időben, ahova mennem kellett. Amikor kicsit javultam, felálltam és odaléptem egy kis tükör elé, ami a falon lógott. Belenéztem, és láttam a koponyámat. Pontosan kirajzolódott. Tudja, ahogy egy koponya kinéz. Akkor elkezdtem bőgni. Akkor mentem el a család akarata ellenére is Szentesre, ahova akkoriban pesti gyerekeket vittek föltáplálni, mert azt találta ki, hogy az akkoriban szenzációszámba menő Aeros cirkuszból hozzanak be egyet. Azt mondták, a krokodil álmos, nem mocorog, ha jóllakott, nem akar majd ott semmit. Csakhogy miközben a Szepesi a cirkuszi direktort faggatta, a krokodil elindult feléjük. A Gyuri addig hátrált, míg neki nem koppant a díszletnek. A medvés esetnél éppen én voltam a műsorvezető. Gyertyaszentelő idején volt, és a szerkesztő azt találta ki, hogy élő adásban hívjam fel telefonon a meteorológiai szolgálatot. Ez akkoriban nagy tru- vájnak számított. Majd a szerepem szerint a beszélgetés után azt mondom, hogy van nekünk egy biztosabb időjósunk is, és bemutatom a medvét. Ez nekem nagyon nem tetszett, mert én már hallottam a krokodilról. De mondták, hogy a Huszár bácsi, az állatkerti főápoló egy százötven kilós nagy ember, ne gondoljam, hogy ő nem tudja megfogni a medve- bocsot. Akkoriban mindent sokszor elpróbáltunk, ezt is, de mindannyiszor medve nélkül, a macit csak az élő adásra hozták be. Az élő adás közben már a büféből lehetett hallani, hogy valaki fejhangon, nagyon hangosan üvölt. Gondoltam, hogy ez a mackó lesz. Végül , bejött a maci, Csokinak hívták, és Huszár bácsival leültek a karosszékbe. De a maci nem érezte jól magát, melege volt, vagy félt. Én viszont hoztam neki kis lábosban mézet, és amikor ott volt az ideje, elindultam vele a medve felé. Szegényke megijedt tőlem, és a hatalmas Huszár bácsit könnyedén elhúzva kisüvített a stúdióból. De ezt már nem láttam, mert a másik irányba elfutottam, ráadásul, mint egy rossz börleszkfilm- ben, az ajtónál összeütköztem az operatőrrel, aki szintén menekült. A másik operatőr viszont végigközvetített mindent. Az eset után sokan felismertek az utcán, rendelni sem tudtam volna jobb reklámot magamnak.- Manapság sokat tévézik?- Nem, sportot viszont gyakran nézek.- Az a gond, hogy azóta alaposan átalakult a televíziózás? Tökéletesen természetesnek tartom, hogy ilyenre változott a tévé. Hogy nekem tetszik-e vagy sem, az más kérdés, de ez nem minősíti a változást. Amiket régebben jónak tartottam, azt ma már lehet, hogy unalmasnak, lassúnak gondolom. Maga a világ gyorsult fel, vele gyorsult a tévé is. A születésnapomra a Magyar Televízió arra kért, hogy állítsak össze egy retrospektív sorozatot. November 6. és 11. között este fél kilenckor az m2-n válogatok a régi műsoraimból, így egy kicsit én is mérce elé állok most. Abban azért biztos vagyok, hogy a jelenkor televíziója nem marad meg annyira a köztudatban ötven év után, mint ahogy mi megmaradtunk ötven évig. „Biztos vagyok abban, hogy a jelenkor televíziója nem marad meg annyira a köztudatban ötven év után, mint ahogy mi megmaradtunk ötven évig...” a fővárosban nem volt mit enni. Előzőleg megnéztek, és mondták, hogy tetves vagyok, de ha kopaszra levágatom a hajam, akkor mehetek. Azonnal indultam a borbélyhoz.- Akadt bőven kortársa, aki feladta?- Persze, ezek mindennapos esetek. Nem mindig az életért kell küzdeni, hanem a jövőért, a pályáért, a vállalkozó kedvért. Az én konyhai bölcsességem az is, hogy a szerencse nem az, amikor az ember talál egy pénztárcát. A szerencse egy lehetőség. Ha igent mondok valamire, amiből nem tudom, mi jöhet ki, és kiderül, hogy jól döntöttem, ez a szerencse. A felkínált választás és vele a jó döntés.. Vitray Tamás vitray tamás 1932. november 5-én született Budapesten. 1952-BEN VÉGZETT a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ezt követően díszletmunkás volt a Magyar Néphadsereg Színházában. az idegen Nyelvek Főiskolája angol sajtó szakán tanult, és a Honvédelmi Minisztériumban fordítóként dolgozott. 1958-TÓL KEZDVE televíziós- így kezdett el tévézni is?- Nem elkezdtem, a televízió létezéséről sem tudtam; a televízió kezdett velem. A Magyar Rádió angol nyelvű szekciójánál az íróasztal másik felénél ült a Herskovics kolléga, itt pedig én. Amikor azonban ötvennyolc augusztusában csörgött a telefon, ő épp nem volt ott. Én meg felvettem. Interjút kellett csinálnom amerikai atlétákkal. Ez nem volt ismeretlen, mert a rádiónál is ezt csináltam. Mármint interjúkat angolul. Tévét addig nem is láttam. Úgy álltam a kamera előtt, hogy fogalmam sem volt, mi történik, hogy akkor élőben látnak éppen. Amikor először képernyőn voltam, még csak tizenhatezer-ötszáz készülék volt az országban. Túlnyomó többségük a vezető elvtársaknál. riporter, több mint ötven év alatt számtalan műsora volt, sportműsorokat és talk-show-kat, vetélkedőket egyaránt vezetett. számos díjat nyert riport-dokumentum filmjeivel. A Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Televízió Örökös Tagja, Príma Primissima, Kossuth-dí- jas, kiváló művész. Az is egy szerencsés véletlen, hogy ezután Radnai János, aki akkoriban a sportrovatot vezette vagy inkább csak szervezte, hiszen egyedül volt még, megkérdezte, valóban lenne-e kedvem ott dolgozni. Riportert keresett, válogatást tervezett a jelentkezőkből, de mikor látta a jelentkezési lapomat, azt mondta: ha hajlandó vagyok átmenni, nem is lesz válogatás. Ez nagy dicséret volt. Át is vettek volna minden gond nélkül, de érkezett egy feljelentés, hogy én ötvenhatban a feleségemmel disszidálni akartam. Ez így ebben a formában nem volt igaz.- Milyen formában volt igaz?- Egy kollégámmal próbáltunk meglógni. Vonattal mentünk, a mozdonyvezető kapott egy csomó pénzt, hogy állítsa meg a vonatot a nyílt pályán. Meg is állt, nem akarok lódítani, de nyolcvan vagy száz ember leszállt. El kellett mennünk egy faluba, Bozsokra vagy Búcsúba, én már nem emlékszem. Ott meg kellett keresni egy parasztembert, aki majd átvisz minket a határon, és ott szélnek ereszt minket. Megtaláltuk, a kalapja ott is volt az asztalon, mondták a többiek, hogy odakint már nem vesszük hasznát a magyar pénznek, tegyünk bele sokat. Az öreg kivitt minket a hóba, egy ponton pedig azt mondta, hogy innen már magunk menjünk. Egyszer csak halljuk a kiabálást magunk mögül, valaki azt kiáltotta, hogy „sztoj”. Mindenki elkezdett rohanni, én is. A kollégám azonban lemaradt, és ordított utánam, hogy „Tomi, gyere vissza, ne hagyj itt!” Visszafordultam, éppen arra értem vissza, hogy egy ruszki katona egy óriási pofont adott neki. Párunkat elkaptak, átadtak a magyaroknak, bevittek a rendőrségre, majd másnap reggel, amikor átszállítottak minket Szombathelyre, és leszálltunk a teherautóról, jobbra kellett volna bemenni egy kapun, én meg fogtam a kollégám, és balra mentünk. Egyszerűen leléptünk. Reggeli forgatag volt a városban, elvegyültünk, így nem is lett a dologból semmi. Mire azonban a feljelentés alól tisztáztam magam, már rég kirúgtak a rádióból.- Végül mégis tévézni kezdett, ami akkor eléggé más volt, mint ma. Mégis volt egy szerkesztő, aki megelőzte a saját korát, és egy ritka show-elemet akart bevetni, egy medvét...- Nem a medve volt az első eset, korábban, engem megelőzően egy műsorban szerepelt egy krokodil. A szerkesztő vitray tamás Előbb szerepelt a televízióban, mint hogy készüléke lett volna, ahová csak egy gyors interjúra ugrott át, majd mégis a tévé határozta meg az életét. Saját állítása szerint is kemény kiképzést kapott. Keveset tévézik, de sportot gyakran néz. 80 éves. „AZ ÉLET NEM AD ALTERNATÍVÁT”
