Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-14 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám
SZTORI - APRÓHIRDETÉS 2012. OKTÓBER 14., VASÁRNAP 12 Előbb-utóbb egymásnak esünk megmaradás Jobb lenne, ha magunk termelnénk meg a javakat Vissza kell fognunk a fogyasztói igényeinket, és le kell szoknunk a pazarlásról annak érdekében, hogy biztosítsuk a Föld megmaradását, mondta el lapunknak adott interjújában Kerekes Sándor, a Túlélés Szellemi Kör alapító tagja. A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint társadalmi szinten az egyik legnagyobb veszély, hogy gazdaságunk példátlan módon függ a világpiactól, a társadalomból pedig kiveszett a bizalom. Wéber Balázs- A Túlélés Szellemi Kör, ami Láng István akadémikus kezdeményezésére jött létre, a közelmúltban tette közé felhívását. Eszerint a mostani nemzedék az emberiség történetének legnagyobb kihívásával szembesül: a fennmaradás múlik azon, hogy milyen választ találunk a földi életlehetőségek drámai romlására. Mi volt az apropója a kiáltvány közzétételének?- A közvetlen kiváltó okot a Rio de Janeiró-i környezet- védelmi konferencia jelentette, amely sajnos sikertelenül zárult. A politikusok ismét homokba dugták a fejüket, és érdemi döntések nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól. Pedig nagyon gyorsan cselekedniük kellene, ugyanis veszélyben van a Föld.- Pontosan milyen veszélyekre gondol? Melyek a legnagyobb kihívások ma az emberiség számára?- Egyrészt a Föld népesség- növekedése már meghaladta a fenntartható szintet: harminc éven belül kilencmilliárd ember lehet, akik a jövőben nem lesznek képesek a jelenlegi élet- színvonalon élni, és ha így megy tovább, előbb-utóbb egymásnak fogunk esni a fizikai túlélés érdekében. Nem akceptálható az a fogyasztói szemlélet, amely a jólétet a javak pazarló használatával azonosítja, miközben rengeteg ember nyomorban él, és a „fejlődő országokat” a szükség kényszeríti természeti kincseik kiárusítására. Másrészt veszélyt jelent a haszonelvű piaci versenygazdaság velejárója, nevezetesen a gazdasági növekedés kényszere, illetve ezzel összefüggésben az úgynevezett szabadkereskedelmi világrend. Ez ugyanis megfosztotta a helyi közösségeket gazdasági és politikai önrendelkezésük nagy részétől, és ezáltal az utolsó akadályokat is elhárította az erőszakos, embertelen és környezetromboló növekedés útjából. A természetben jelenleg zajló változások rövid távon megállít- hatatlanok, káros hatásuk azonban mérsékelhető - ehhez azonban a politika és a társadalom részéről is tettekre van szükség.- Ha csupán Magyarországra Kerekes Sándor a budapesti Corvinus Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Túlélés Szellemi Kör alapító tagja. FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGEK: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem; ELTE TTK, kémia-, áruismeret-tanár. 1994 És 1997, valamint 2002 és 2006 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánja, 2008 és fókuszálunk, melyek a legfőbb veszélyforrások?- A természetet fenyegető veszélyek közül kiemelném az egyre súlyosbodó csapadék- hiányt, a felszíni és felszín alatti vizeink elszennyeződését, a termőtalaj pusztulását, az ipari és kommunális hulladék nem megfelelő kezelését, illetve a hulladékmentes technológiák, megújuló erőforrások hasznosítása terén mutatkozó lemaradásunkat. A társadalmi veszélyek közül a legnagyobb a gazdaságunk példátlan függősége a világpiactól, és különösen a nem megújuló energiaforrásoktól, a falvak népességmegtartó 2010 között tudományos és oktatási rektorhelyettese, 2010 és 2011 között nemzetközi és tudományos rektorhelyettese. fontosabb elismerések: Hevesi Gyula-díj (1987), Magyar Köztársaság Kiskeresztje (1997), Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (2002), Pázmány Péter felsőoktatási díj (2003), Szilárd Leó-ösztöndíj (2008), Doctor Honoris Causa, Warsaw Scool ofEconomics (2012) képességének csökkenése, a legszegényebb társadalmi rétegek, különösen a cigányság szegre- gálódása, valamint a kölcsönös bizalom és segítőkészség hanyatlása.- Mit tehet egy magyar átlagember a mindennapok során annak érdekében, hogy csökkentse ezeket a problémákat?- Először is változtatni kellene az életmódunkon, és bizonyos tekintetben vissza kellene fognunk az anyagi fogyasztás iránti igényeinket, mellőzhetnénk a pazarlást. Például sokan olyan lakásokban laknak, amelyeket nem engedhetnek meg maguknak, és amelyekre maximum nagyobb családi összejövetelek idején van szükségük. Miért élünk hitelből ahelyett, hogy a realitásokhoz igazítanánk életünket? Miért akarunk birtokolni autókat, miközben a mobilitás iránti igényeinket sokkal kisebb környezetterheléssel elégíthetnénk ki, ha taxiba ülnénk, ami ráadásul kevesebbe is kerülne? Másrészt konkrét és átvitt értelemben is „művelni kellene kertjeinket.” A britek például kénytelen-kelletlen fogtak hozzá ehhez a német bombázások idején a II. világháborúban, hogy egy hosz- szabb blokád idején se haljanak ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS éhen. A kényszerből végül jó szokás lett. Károsnak tartom például, hogy egyes magyar településeken betiltották az állattartást, és így hipermarketben vesszük meg a tojást meg a disznóhúst: importáljuk ezeket a javakat ahelyett, hogy magunk termelnénk meg.- Várakozásai szerint mekkora hatása lehet ennek a kiáltványnak? Milyen közelmúltbeli példák lebegnek a szemük előtt?- Az amerikai ökológus, Ra- chel Louise Carson 1962-ben jelentette meg Néma tavasz című könyvét, ami arról szól, hogy milyen lesz a világ madarak nélkül. A madarak a DDT ellenőrizetlen használata miatt pusztulnak ki, írta a hölgy, aki két évvel könyve megjelenése után meghalt. Amit elkezdett, azt tíz évvel később a Római Klub tudósai folytatták. 1972-ben jelent meg a klub tanulmánya „A növekedés határai” címmel a kontrollálatlan gazdasági és népességnövekedés lehetséges következményeiről. A jelentés megállapításait kezdetben mindenki elutasította - ma már tudjuk, hogy a tendenciákat illetően igazuk volt. Az emberiség jövőjét illetően nem a konkrét számok, hanem a tendenciák érdekesek. A fenntarthatóság nem húsz-harminc éves időhorizontra, hanem évszázadokra, sőt évezredekre vonatkozóan izgalmas. Ami a Túlélés Szellemi Kört illeti, tagjaink politikailag független, tapasztalt szakemberek a tudomány, a fejlesztés, a közélet és a kultúra területéről, akiknek talán hisznek az emberek. A bizalom- hiány ugyanis az egyik kulcs- probléma: az emberek már nem bíznak szinte semmiben. Sem a politikai intézményrendszerekben, sem a tudósokban, sőt a tanáraikban és barátaikban sem. Tudjuk tehát, hogy Don Quijote-i küzdelem előtt állunk, azonban nincs más választásunk, ha meg akarjuk menteni a világot. Azt is látni kell, hogy a távolabbi és közelebbi múlt uralkodó ideológiái rendkívül károsak voltak: mind a kommunizmus, mind a neoliberalizmus tönkretette a Földet. Ezen változtatni kell: vissza kell szereznünk az emberek bizalmát. És mindenkit rá kell ébreszteni arra, hogy mi a saját felelőssége ebben a történetben. TurbósDT-t vennék. 1:06-20/5597-161 ■■■■■nyPHHBn Nemesnyarfa-csemete eladó. 06-20/5190- Eladó gyári csomagolásban 5,5 mm-es, alsóka- Textil porzsák minden porszívóhoz és takarító*30464* 957 ros távcsöves légpuska 13.000 Ft-ért, valamint géphez+36-20/585-3524 A.talyan főútvonal mellett váll. is alk. családi Eladó: excenterprések: 10-40-63-400 tonnás; Bernáthegyi kiskutyák eladók, azon- *30471* önkioldós, összecsukható orosz AK-47-es bajo- ______________-___________________ *29719* há z eladó éld: 70-7790048 lemezlecsévélő; élhajlrtó 4000/801,3 millió Ft; nal , elvihetők. 06-30/274-1394, ŐSZI búzavetőmag, csávázott: GK Fény II. nett 3500 Ft-ért. 30/9159-234 ........................................... Ege rben családi ház albérletbe hosszútávon ki- lemezolló 3000/16; Soyer csaphegesztő, átmé- ofosv°gy|bernat u------------- .30459* fok, őszi zabvetőmag, csávázatlan: GK lm- — ' *29734* ar tn- óra- 7n 77Qnnaa ró 22 mm; gyökölők-élgyalu 12 fm-es; híddaruk Jagd terrierek eladók. 06-20/452-3476. pala lk,0,(-Erd"Semen Vetőmag Kft. Kis- Karos kávégépeket veszek. 1:20/3930-115.^ Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyá!.....................— 5-32; rak,após raktári hányok: 260 Ft/kg; /........................................... ^ kunhalas, Majsai út 6-8. Te,.: 77/01-353 ^ ^ szab eszkozok harmadáron. 0670/5376682 Eg erben zoldo. vall. alkalmas családi ház ea: tel: CNC szogvas-megmunkalo gépsor; megmun- L—--------;-----------------------—:-----J góen, targoncatöltőt és esztergát veszek. T.:------------------------------------------------70-7790048_________________ 30451* kálóközpont CHIR0N FZ12S; T-hornyos gép- Ablakszigetelés garanciával 06-20/3747956 Rézüst 95 literes és komplett pálinkafőző eladó. 06-20/270-4684 Potencia növelő-gyógynövényekből, mellékEg erben 0 5 ha kékfrankos szőlőterület ea1 érd asztalok: óntvén* 4000x1700x400 mm; forgó ------------;-----------—---------- *29722* 06j0/5£9O-957________________30471. ---------------------1----------------------- *30474* hatás nélkül. Ár: 5000 Ft. Tel: 0620/5853524 707790048 gépasztal átmérő 3100 mm, teherbírás 60 tón- tokozás franciával! JardaMdvarok, kocsi- 2 ha kadarka ^0,5 gazdasági épülettel eladó. T.: Órás hagyatékot, 91-95-ig 200 Ft-ost és ré--------------------------------------------------------_________1________________ *30451* na; tárcsás daraboló; fémtárcsás fémfűrészek; beállók, telephelyek. 30/580-6972 *30143* 06-30/343-3800. gi pénzeket (aranypénzt is) veszek. T.: 06Lőrin ci központjában (Selypen) 117m2-es ossz- csúcsnélküli köszörű; műanyag fröccsöntő gé- ATCTA 143 " " ' -~2' 20/3930415'________________ ko mfortos lakás kerttel, garázzsal eladó. Irány- pék; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; rALAIEIU*, ......... . ár: 9,5 M Ft. Tel.: 06 70/2240-671 ventilátorok; szivattyúk; faipari Szalagfűrész; LAPOSTETŐ Üdüljön Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a csa- SeSSv^aí ££££* .... futómacskák 0,5-8 tonnáig; kotoro bérén- szigetelése. 30/594-6731 ládias Székely Panzióban! 06-66/361-015 ---------------------------------—^-?°«So47i* .i-jv/r'-'-':. ■H BH dezések: ^“ttyúk; dobozragasztó; -------------- ’30468, -------------- •?q925' Selejtesztergakéslapkákatveszek 1000Fykg. Ba kdaru eladó: 10 tonna teherbírású, 31,2 acékermékek. www.telkesgep.hu Hétvégén is! 1:06-20/3930-115. ^■■ESEEiSI m fesztávú, ar: 190 Ft/kg nettó! Hétvégén is! _j________' ____________ *30473* BORFELVÁSÁRLÁS! Ugyanitt illósbor-átvétel! Csapda eladó: kártékony állatok (patkány, me- . Antikvár felvásárlóközpont vásárol régi könyvet * 9460----------------------------------- Vásugáívágógépd,:4000,2000.200WOQO; TH.: 06-20/2116-698__________________ «■"- «*"•» ««* Sá rközi lapok eladók: 105 x 105 cm 70/945- láng- és plazmavágó 3000x2000 mm. Hétvé- Erdő telepítéséhez akáccsemete eladó Pest Mindenféle hagyatékot, tollat veszek. I: 06- Ft/db. Turisták boltja. Kőszeg, Várkör u. 64. Tele- 0630/877-1460, (munkaidőben: 06-1/7879460. gén is! 06-20/972-6425. megyében, Cegléden. 06-30/259-22-89. 20/3930-115. fon:+36/20/379-3163 9282).-------------------------------------------- *30473* --------------------------------------------- *30473* --------------------------------------------- *30421* --------------------------------------------- *30474* --------------------------------------------- *30460* --------------------------------------------- *29764*