Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 36. szám
'2012. SZEPTEMBER 23., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Zenés sóhajtozás szünet nélkül kovátsműhely A 2. váratlan szerelmet rendezi Kováts Kriszta Nagyon bízik a színészeiben A 2. váratlan szerelem rendezője, Kováts Kriszta. A Jászai-díjas színművész legújabb produkcióját csütörtökön mutatják be a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Ács György- Mit kell tudni a Kovátsműhely- ről?- Tizenegy éve hoztam létre, akkor ez még egy klub és zenekar, majd lemezeim is volt. Öt év után megszűnt a klub, de a nevet megtartottam és azóta védjegyként a hozzám kapcsolódó produkciókat jelenti. így amióta rendezek, ezek a produkciók is a Kovátsműhely név alatt futnak.- Bárhol megtarthatják az előadásait?- Bárhol, sajnos nincs állandó helyünk. Ez a 11. rendezésem. A Millenárison kezdtük, ahol sok előadást tudtam csinálni. Aztán a Nyitott Műhelybe mentünk. A következő bemutatónk a FUGA Budapesti Építészeti Központban lesz a Katonával szemben.- Látom a szórólapon, hogy nemcsak rendezi, hanem játszik is a darabban. Mi volt még a feladata?- Szerénytelenül hangzik, de én voltam a motorja a produkciónak. Vannak persze alkotótársak körülöttem, akikkel évek óta dolgozom: Ruttka Andrea jelmeztervezővel, Mókussal, aki a zenét írja vagy épp Mu- nyival, aki a műszaki dolgokat tartja kézben és sokat segített.- Hogy választ színészeket? Az jön, aki éppen ráér?- Sokáig állandó csapattal dolgoztam. A legtöbb produkciómban benne volt Sándor Dávid, Lázár Balázs, Majsay-Nyilas Tünde, Bakos Éva. A darabtól függ, hogy kiket hívok. Most is megpróbáltam a legjobbakat ösz- szeszedni: Nagy-Kálózy Esztert, Széles Lászlót, Kálid Artúrt, Si- pos Verát, Kovács Ádámot, Cser- na Antalt és Murányi Mártát.- A pénzt is magának kell ösz- szeka lapoznia? A szerelmi játszmák is rólunk szólnak- Pályázni lehet produkciók támogatására, de mások is segítettek: Orlaiprodukció, ÉJI, Artisjus. Itt, a Mozsár kávézóban, ahol most beszélünk, például próbálhattunk. Eredetileg a Magyar Színházban lett volna az előadás, de onnan kitettek.- Miről szól a darab, amiben folyton sóhajtoznak?- Három szerelmesről a felső tízezerből, másik kettőről lej- jebhről, de ők is szerelmesek. Áramütésként éri őket az új szerelem és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt elfojtsák magukban. Nem Kováts Kriszta 1957. május 7-ÉN született Budapesten 1975-1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Horvai István osztályában. 1979-1980 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1980- 1982 között a győri Kisfaludy Színházban szerepelt. 1982- 1988 között a Rock Színház tagja és alapító tagja volt. 1988- 1990 között a Madách Színház színésze volt. 1990-1995 között szabadfoglalkozású művész volt. 1995-1999 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. Ezután egy évig a debreceni Csokonai Színház színésze volt. 2000 óta ismét szabadfoglalkozású. 1986-BAN HÁZASSÁGOT kötött Fábri Péterrel. Egy lányuk született; Flóra. jászai mari-díj és tizenkét lemez. HONLAPJA: www. kovátsműhely. hu A Kovátsműhely futó produkciói: Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - eposzparódia tao te king - Szirtes Edina Mókus zenéjével arany-óra - Arany János balladái a cappella egy ütős óra - interaktív gyerekműsor nő az időben - Ráckevei Anna mondja Falcsik Mari verseit, zenél és rendezte Kováts Kriszta névjegy - Kováts Kriszta önálló estje értik, mi történik velük. Hiszen én özvegy vagyok, nekem még gyászolnom kell... - gondolja egyikük. Már az egész környezetük tudja, hogy ők szerelmesek, csak ők maguk tagadják le. Marivaux az első pszicholo- gizáló vígjátékíró. Azokat a lelki játszmákat láthatjuk, amiket az ember szerelmesen bevet. Marivaux körmondatai visszaadják mindazt, amit ilyenkor az ember érez. Van a darabban egy lepusztult könyvtáros, aki mindebből nem ért semmit. Cserna Antal játssza. Alakját nagyon közelállónak érzem a mai magyar valósághoz. Egy értelmiségi, aki nem találja a helyét a világban. És az állása is veszélyben van. Ki is teszik az utcára, dögöljön meg. Nevetünk rajta, de szerintem kicsit elszorul majd a nézők szíve, ha látják. Úgy gondolom, rólunk szól ez a figura. És persze a szerelmi játszmák is rólunk szólnak. A beérkezett gazdagoknak a szerelmi játszmáikon kívül nincs más dolguk, a fiatalabbak viszont az állásukat féltik, miközben ők is a sötét verembe esnek. És közben valamennyien egyfolytában sóhajtoznak vagy éppen énekelnek.- Magnóról szól a zene?- Nem, nem. Megkérdeztem a színészeket, hogy ki milyen hangszeren játszik. Kiderült, hogy egy remek kamarazene- kar állhat fel. Ekkor kértem Szirtes Edina Mókust, hogy így, erre a felállásra hangszerelje meg a nekünk írt zenét. így aztán mi egy zenekart alkotunk: Nagy-Kálózy Eszter fuvolázik, Sípos Vera pozanozik, Cserna Antal gitározik, Kálid Artúr ütőhangszereken játszik, Kovács Ádám hegedül és én, felváltva Murányi Mártával zongorázunk...- Miért rendez? Meg akar takarítani egy fizetést, vagy régi vágya volt? Szeretek belebeszélni a dolgokba. Horvai-tanítvány vagyok, sokat gondolkodom a darabokról. Azért kezdtem el rendezni, mert bizonyos dolgokat elolvastam és elkezdtem látni az egészet. Ne azt gondolja, hogy minden részletet, hogy ki honnan jön, hova megy, mert ezek a próbán állnak össze. De van az egészről egy nagyon erős képem, egy vízióm. Szeretem, ha a néző fantáziája is nagy szerepet kap, a naturalista színház kevésbé érdekel. Örülnék, ha csak azzal kellene foglalkoznom, amit szeretek, de most ahhoz, hogy rendezhessek, játszhassak, az egész produkcióval foglalkoznom kell.- Hogyan, mivel méri a sikert?- Azt tekintem sikernek, ha tetszik a nézőknek a darab, hogy ha telt ház lesz, és ebből ki tudom fizetni a művészeket. HÍRSÁV S ült a Katona Színház megújult belső terekkel, számos különleges eseménynyel, egész nap nyitva tartó kávézóval, valamint egy könyv- és ajándékbolttal várja szeptembertől nézőit az alapításának 30. évfordulóját ünneplő Katona József Színház. Á Katona 30 éves évfordulóját az előcsarnok megújulása mellett rendezvényekkel is megünnepelik. Táncverseny a Városligetben hazai és külföldi táncosok csapnak össze ma az Utcai Táncverseny nemzetközi bajnokságon a városligeti Pecsa Music Hallban, ahol két világsztár produkciója, Guinness-rekordkísérlet, hiphopkirálynő-választás és látványos fényshow várja a látogatókat a háromnapos Hip Hop Weekend záróakkordjaként. A zsűri tagjai között szerepel Karsai Zita, Kőváry Barna, Király Péter és BLR. Elkészült a felújított Queen-koncertfílm digitálisan felújított képpel és 5.1-es hangminőségben látható a legendás Queen együttes 1986-os budapesti koncertjét bemutató film. A Hungárián Rhapsody - Queen Live In Budapest című, mintegy kétórás alkotás a mozikban 1987-ben bemutatott, Zsombolyai János által rendezett amerikai-ka- nadai-magyar zenés film felújított változata, amelyet a világ mintegy húsz országának mozijaiban vetítenek csütörtöktől. Nyíregyházán lesz a Kaleidoszkóp számos színházi társulat, zenei együttes, színész, versmondó lép színpadra az október 4. és 14. között Nyíregyházán megrendezendő 14. Kaleidoszkóp VersFesz- tiválon. Közép-Éurópa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjének versenyprogramjában összesen háromszáz versenyző méretteti meg magát. A program részletesen a www.versfesztival . hu oldalon olvasható. Filmszínészetet oktatnak a profik iskola Hámori Gabi, Pokorny Lia, Kornis Mihály is a katedrára áll Filmszínészetet oktatnak a Go To Casting elnevezésű iskolában. A hat féléves, speciális módszertan alapján működő iskola célja, hogy a magyar és nemzetközi filmekben, televíziós produkciókban magas szinten képzett színészek kaphassanak munkát. Erre olyan nevek jelentik a garanciát, mint Salamon András rendező, Pokorny Lia és Hámori Gabi színész vagy Kornis Mihály író-dramaturg. „A szakmai életutamat meghatározzák a szereplőválogatások, meghallgatások, castin- gok, próbafelvételek. Tavaly már én voltam a castingdirec- tor egy spanyol művészfilmben, ahová franciául beszélő magyar és külföldi színészeket szerződtettem. Ezek az élmények és a tanítási tapasztalataim erősítették bennem az elhatározást, hogy létre kell hoznunk az ország első, professzionális filmszínészmesterséget oktató iskoláját” - mondta Salamon András, az iskola alapítója, akit a Zsötem, a Közel a szerelemhez című filmek rendezőjeként ismerhetett meg a közönség. Az iskola alapítását az indokolja, hogy egyre több nemzetközi produkció készül Magyarországon, így a jól képzett J szereplők iránti igény folyama- s tosan növekszik. ■ Pokorny Lia, az iskola tanára szerint a színészet oktatható Stephen King megírja a Ragyogás folytatását harminchat évvel Stephen King Ragyogás című regényének megjelenése után, 2013 szeptemberében kerül a könyvesboltokba a folytatás. A Doc- tor Sleep című regény Danny Torrance sorsát követi tovább, a kisfiúét, aki túlélte a Ragyogásban történt borzalmakat. Az író honlapja szerint a folytatásban Danből Doctor Sleep lett, középkorú férfi egy jövőbe látó macskával, akinek meg kell mentenie egy csapat gyilkos természetfölötti lénytől egy szerfölött különleges 12 éves kislányt. King brit kiadója, a Hodder and Stoughton szerint a Doctor Sleep a Ragyogás „szereplőihez és birodalmába” tér vissza. A könyv azzal kezdődik, hogy Dán, akit a helybeliek Doctor Sleepnek neveznek, egy idősotthonban vállal munkát, ahol különleges képességeivel köny- nyebbé tudja tenni a lakók utolsó napjait. A regényben „hősies harc folyik jó és gonosz között” - fogalmazott a kiadó, borítékolva, hogy a Ragyogás olvasóinak tetszeni fog a folytatás. King legnépszerűbb könyvéből 1980-ban Stanley Kubrick forgatott horrorklasszikussá vált filmet. A Ragyogásban az író Jack gondnoki állást kap egy elhagyott szállodában, de az épületben tanyázó gonosz szellemek hatása alá kerül, és rátámad a családjára. ■